2020. szeptember 21., hétfő

Felfedeztem (magamnak) egy írót

Ti hogyan választjátok ki a soron következő olvasmányotokat? Az ember évtizedeken keresztül olvas, tegyük fel hetente-kéthetente egy könyvet, azaz hetente-kéthetente kell eldöntenie: mi jöjjön soron. Az irodalmi kánon klasszikusatitól eltekintve én szinte mindig ajánlás, kritikák vagy rádióműsorok alapján veszek kézbe könyvet; pont ezért rendszerint olyan regényeket, amelyek elég jól ismertek, vagy legalábbis amelyek írója benne van a köztudatban.

Először fordult elő most velem, hogy egy viszonylag ismeretlen író könyvét olvastam el, mégpedig csupán csak azért, mert tetszett a róla szóló két soros összefoglaló a Le Monde-ban. Azt írták, hogy az apaságról szól, én pedig már régóta keresek regényt konkrétan a szülőségről; mit jelent az, hogy valaki anya/apa. Nem sok ilyen könyv van. Még Esterházy sem, aki pedig olyan sokszor írt a saját anyjáról és apjáról, még ő sem választotta témául ezt a hihetetlenül fontos, jelentős és fantasztikus dolgot, ami tulajdonképpen a világ legtermészetesebb és leggyakoribb jelensége: valakinek az anyja (apja) lenni. Ki hogyan éli meg a mindennapokban ezt a hatalmas csodát, ami pont a mindennapok miatt gyakran fárasztó, időnként kiakasztó, néha egyenesen kétségbeejtő? Hogyan lehet elbeszélni ezt a hihetelenül fontos, ugyanakkor hihetelenül mindennapos dolgot? Hogy az emberből létrejön egy gondolkodó, érző, beszélő élőlény, saját vágyakkal, félelmekkel és álmokkal, és ennek a különálló embernek mi magunk teremtjük meg az első évtizedek kereteit, amiből egész életében gazdálkodik majd. Persze vannak gyönyörű részletek erről a világirodalomban, na de egy egész könyv? Pedig a gyerekkorról, a szülőkkel való viszonyról, a szerelemről, a csalódásokról, az önmagunk kereséséről, az öregedésről olyan sok regény születik. A szülőségről miért nem? 

Ráadásul, mint leelenőriztem, az író csak pár hónappal idősebb nálam, és filozófus. (Ebben az országban egyébként mindenhonnan filozófusok bukkannak elő. Itt a filozófia egy élő tudomány, olyan érdekes.) A könyv nem pontosan az volt, amit vártam (mert azt nekem magamnak kell megírnom, gondolom), de nagyon tetszett. Több ponton is találtam hasonlóságot köztem és az író között: például, ahogy írta, évekig élt a létminimum alatt, íróként, alkalmi fizukból, vidéken (akkor születtett az első fia), majd egy véletlen folytán állásajánlatot kapott, és ott találta magát Párizsban egy (azóta már nagyon sikeres folyóirat) a Philosophies Magazine főszerkesztőjeként, jól fizetett állásban, szoros időbeosztással. (Én ugyanezt a társadalmi felemelkedést éltem át egy csapásra: egyszer még csóri gyakornok voltam egy könyvkiadónál, fél évre rá már előre köszöntek a bankban, olyan jó állásom lett, bölcsész végzettségem ellenére.)

A könyv azt a 18 évet fogja át, amely alatt megszületett az öt gyereke. Rengeteg minden homályban marad, de nem zavaró, mert vagy nem tartozik a témához, vagy pedig túl személyes (tehát nem tartozik a témához). Próbáltam megválaszolni a klasszikus kérdést, azaz a francia és a magyar gyereknevelés (sőt, ezen túlmenően, a két társadalom) közötti különbség mibenlétét, amit olyan nehéz megfogni, szavakba önteni. Szerintem az iró ugyanolyan ideológiavezérelt, mint a magyar szülők; egyszer például elmondta, hogy egyik gyerekének sem adott cumit/rongyit/dudut, szóval olyan dolgot, amellyel a gyerekek elalszanak a mell és az anya hiányában, mert nehogy már ilyen helyettesítő szerrel éljenek már kiskoruktól fogva. De pl. egy vicces különbség, ami inkább csak formai, nem tartalmi: írta, hogy a felesége 17 hónapig szoptatta (kizárólagosan!) a fiukat, és hogy milyen praktikus volt ez, amikor vernisszásokra, koktélpartikra, aperókra jártak...!

A valódi különbség asszem ott van egyébként, hogy a francia szülők vállaltan kívánnak (és ezek szerint tudnak is) három-négy lovat megülni egy fenékkel: négy gyereket nevelni, karriert befutni, társadalmi életet élni, egészségesek maradni. A pasi amúgy az olasz gyerekneveléssel veti össze a franciát (a második felesége egy olyasz nő), és azt mondja, hogy a francia gyerekeket inkább az önsajnálatra, mintsem a küzdeni vágyásra nevelik a szülők (homokozóbéli konfliktusok és megoldásaik kapcsán). Fura, hogy a kétnyelvűségről semmit sem ír, kezdem már egyedül érezni magam, hogyan lehetséges, hogy a családon belüli két nyelvet és két kultúrát én ekkora problémának élem meg, míg mások meg sem említik?

Visszakanyarodva az első bekezdéshez és a címhez; fogok még ettől a pasitól olvasni, tetszik, ahogy ír, helyenként sarkos, sokszor elgondolkodtató, időnként viszont az ember tényleg legszívesebben azon nyomban kiugrana az ágyból, és rohanna szétverni az író úr pofáját, ahogy Hrabal is írja. Hiszen akkor jó egy könyv, ha hatásos, és gondolkodásra készteti az embert, nem?


20 megjegyzés:

  1. De jó, hogy írsz ajanlokat! En a te javaslatodra olvastam el Leila Sleimani könyvét, az Altatódalt (azt hiszem - nem emlekszem a címére), és nagyon tetszett!
    Egyébként szerintem az egyedülálló, hogy ti még mindig kovetkezetesen két nyelven beszéltek csaladon belül, szerintem ez nagyon ritka! Nem csodalkozom, hogy ekkora problémának éled meg, lehet, hogy azert is nem hallasz rola, mert masok sokkal hamarabb feladjak?? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, es en az alapjan valasztok konyvet, hogy mi a temaja. Van egy oriasi elektronikus konyvtar, amiből szemezgetni szoktam, es nagyon hamar abbahagyok konyveket (es filmeket), ha nem kötnek le...es en is valasztottam mar konyvet a guardian ajanloi alapjan. Illetve, Angliaban van egy olyan konyv vastagsagu es formaju 'magazin', amit ugy hivnak, hogy Granta, evente talan 4-6 szama jelenik meg, es fiatal szerzők írasait jelenteti meg tematika alapjan. A regi szamokat 2 fontert szoktak arulni a charity boltokban (800 forint), es mindegyikben szokott lenni egy-egy olyan író, aki meg szokott fogni.

      Törlés
    2. Ez a Granta: https://granta.com/issues/
      Sose ertettem, hogy miert nem nepszerűbb!

      Törlés
  2. De jó, örülök, h tetszett a Leila Slimani-könyv!!

    Érdekes, akkor te szinte PONT úgy választod ki a könyveidet, ahogy én most tettem legelőször (én is beleolvastam, mielőtt megvettem volna). Köszi a linket, megnéztem, nem ismertem (láttam, h vannak benne fordítások is?).

    Igen, a kizárólagosságnak ez a foka ritkaság (magyarul beszélni ennyi ideig). Gondoltam, h te meg fogod érteni, miért "probléma" ez :))) (még a férjem sem érti!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,nagyon sok nemzetkozi irot megjelentetnek, es en ezt nagyon szeretem: olyan nemzetektől olvasni, akikről egyebkent ritkan hallunk, peldaul tavaly olvastam először alban szerzőtől (Ismail Kadare) egy könyvet, ami nagyon fura volt.
      Egyebkent nekem (nyílván :) !) az identitaskereses es a hovatartozas az egyik kedvenc temam volt evekig, olyankor meg akkor is gyakran atfutottam konyveket (mert erdekelt a velemenyuk), amikor tudtam, hogy nem szepirodalom. 'Atfutottam', mert olyan is van, hogy amikor nem tetszik egy konyv, de erdekel benne valami, csak atlapozom. Ilyenek voltak Ferrante konyvei nekem.

      Törlés
    2. Húúú, LAZA vagy :)) csak úgy átlapozni, kimazsolázgatni. De végül is, miért ne :)

      Törlés
    3. Nekem ugy tunik, hogy neked sokkal bolcseszesebb, nyelveszeti, szakmai erdeklodesed van a konyvekkel kapcsolatban. En elsosorban szorakozasbol olvasok, ugyhogy siman megcsinalhatok barmit, ha akarok :D

      Törlés
    4. Persze, egyetértek, mindenki saját magának állítja föl a játékszabályait!

      (de én sem azért olvasok ám, h szenvedjek vagy unatkozzam, hééé! :)))

      Törlés
  3. Tavaly azt hittem, hogy szégyellni valóan felszínes, mert elkezdtem a Magvető zsebkönyveit venni egyetlen okból: elférnek a pénztárcámban. Viszont, nagyon jó válogatás és talán soha nem választottam volna olyan írókat, mint Tar Sándor vagy Gion Nándor. Pedig borzasztó jók, imádom a könyveiket (persze vannak benne számomra ismertebb arcok is, mint Ottlik Géza vagy Bulgakov, szerencsére tőlük sem a legnépszerűbb regények).

    VálaszTörlés
  4. Varga Domokos : Kutyafülüek , Fredrick Backman : A nagymamám azt üzeni, bocs

    VálaszTörlés
  5. Kun Árpád Megint hazavárunk című könyve nekem pl. nagyon tetszett, főleg azért, mert elég sokat ír benne az apaságról, arról, milyen apaként megélni kellemetlen vagy nehéz hétköznapi élethelyzeteket a gyerekekkel.

    VálaszTörlés
  6. Sztem azért nem ír a kétnyelvűségről, ha olasz a felesége, mert általában az olaszok ezt az egész kétnyelvűséget nem eröltetik. Ha megtanul így-úgy a gyerek a másik nyelven is, akkor jó, de erre aktívan törekedni nem szoktak. Most ez a körülöttem levő, Olaszországban élő olasz-magyar családokból levont következtttés, biztos vannak intellektuálisabb, más értékrendű kétnemzetiségű családok is (ahol a külföldi fél az árral szemben úszva nyomja a nyelvét), de nem ez a jellemző.
    Könyv: én olyan női írókat keresek mostanság, akik képesek leírni a mai női létezést (mert a klasszikusok ebben csúnyán alulteljesítenek :). Egy ilyet találtam a múlt héten, "fel is faltam" az egyik könyvét: Daniela Krien (német, 45 éves írónő). Most készülök a többi könyvét is megvenni :)

    VálaszTörlés
  7. Magvető-könyvek: ezek azok a picikék, amiken mindig elámulok, hogy jéé, van aki LÁTJA EZEKET A BETŰKET?? :)) De amúgy értelek, utazáshoz én is csak kisalakú, vékony könyvet viszek mindig!

    Igen, ez a könyv nagyon hasonlít a Megint hazavárunkra és a Kutyafülűekre (még a gyerekek számában is :)) néhol vicces-anekdotikus, néhol, sőt, egész gyakran komoly.

    De, állítólag mindketten a saját nyelvüket beszélik otthon, tahát az író Fr-ul, a felesége olaszul beszél a gyerekekhez (és egymáshoz!), és mivel mindketten értik egymás nyelvét, ez oké. De mi újság a francia házival, azt hogyan oldja meg a nő olaszul? Vagy a pasi első házasságából származó fiúval, aki kéthetente náluk töltött egy hétvégét, és aki nem értette olaszul? Ezek a dolgok érdekeltek volna. Hogy pl nagyobb társaságban hogyan beszél a nő olaszul a pereputtyhoz? Én nagyon kirekesztőnek érzem, amikor én teszem ugyanezt, a magyarral.

    Olaszországbajöttem: Chloé Delaume-ról hallottál? Nem olvastam tőle semmit, de hallottam, h ő is a női szerepekről írt a most megjelenő könyvében. Aztán van még a "Chavirer" (lola lafont) és a "Fille" (Camille Laurens) mindkettő női főszereplővel, és mindkettő most szeptemberre jelent meg. Tudom, hogy olvasol fr-ul, hátha megtetszik valamelyik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh, szuper, köszi az ötleteket, igen olvasok franciául, meg is fogom nézni ezeket.
      Az milyen szuper, ha egymás nyelvét is értik - mondjuk két neolatin nyelv között ez nem akkora kunszt, bezzeg a magyar... :) és akkor ez lehet részben a válasz erre a kétnyelvűség dologra is: sokkal nehezebb sztem magyarul megtanítani a fiadat ott kint (a magyar anyáknak itt Oo-ban), mint mondjuk olaszul/spanyolul/franciául. Én arra tippelek, hogy nagyobb társaságban a többség nyelvét használják, egyébként csalában meg ami jön (ehhez jó, ha mindenki ért minden nyelven és ilyet láttam is val d'aostai családoknál).

      Törlés
    2. Igen, ilyen szempontból még az angol is könnyebb! (hiszen mindenki érti)

      Az a fura, hogy azt írta a pasi, hogy ".. és ez volt Giulia utolsó mondata hozzám franciául, utána kizárólag olaszul beszélt velem". Na mármost ezt nem értem, mert társaságban ez hogy?? Ha a nő EGYSZERRE akar mondani valamit a férjének meg mondjuk az anyósának/gyerekorvosnak/akárkinek, akkor kénytelen franciául beszélni, nem?

      Majd írd meg ha elolvastad valamelyiket! (én még mindig nem olvastam el, amit egyszer ajánlottál (Laurent Binet) de türelmesen vár a sorára!

      Törlés
    3. Elég hosszú a kezem. Még. ;)

      Törlés
    4. Haha, nekem sajna egyre rövidül..! ;-)

      Törlés
  8. Én például sokszor tőled veszek ötletet, amiket te javasoltál itt az évek során, azokra én rápörögtem (nem mindre, de jópárra). Annak idején a Vadhattyúk egy lavina volt, ami tőled indult, csomóan elolvasták utána a köreimben.

    Legutóbb Marától loptam ötletet.

    VálaszTörlés
  9. Tamko tudom nem erről van most szó a fenti írásodban, de tudom szoktál a kétnyelvűségen - gyermekeddel kapcsolatban - polemizálni, ezért ide teszem Neked ezt az oldalt, de lehet ismered. Enikő
    http://gtjego.blogspot.com/2020/09/daphne-es-ketnyelvuseg-francia-adversus.html

    VálaszTörlés
  10. Bezz, tényleg, a Vadhattyúk olyan jó volt!! Asszem Mara irodalomszakos, ugye? Tőle biztos jókat lehet csórni :)

    Enikő, köszönöm!

    VálaszTörlés