2019. augusztus 8., csütörtök

Lazák vs. maximalisták

Vannak azok az emberek, akik, és itt most magunkra, de leginkább a férjemre gondolok, szóval akik a lehető legjobban akarják (szeretnék) bebiztosítani magukat az élet különböző veszélyei ellen, és a lehetőségekhez képest mindig biztosra mennek - úgy az egészség-, mint a pénzügyek területén. Mindent kétszer (többször!) leellenőrizünk, hatóságokkal levelezünk, telefonálgatunk, fillérre pontosan ismerjük mindegyik bankszámla állását, kétóránként kenjük a gyereket naptejjel, négyóránként ellenőrizzük az esetleges kullancscsípéseket, számítgatjuk a napi bevitt folyadékmennyiséget* stb.

És akkor vannak azok, akik végigélnek úgy egy életet, hogy nincs casco-juk az új kocsijukra**, feketén adják ki a lakásukat, amelyre persze biztosítást sem kötöttek, csak legyintenek a naptejre, kullancsokra, folyadékra, nincsenek tisztában semmilyen, rájuk vonatkozó adó- és egyéb jogszabályokkal*** és eszük ágában sincs elolvasni az apróbetűs részeket.

Aztán az élet mégis olyan, hogy mindkét esetben viszonylag kicsi a veszélye az adóellenőrzésnek vagy bőrráknak, így végeredményben mindkét típusú ember megússza komolyabb bajok nélkül.

Csak épp azt az időt (évekről van szó, ha összesítjük), amit mi ellenőrzésekre, szerződések átnézésére, telefonálgatásra, aggódásra, latolgatásra stb. fordítunk, azt ők egy teraszon töltik, egy jegeskávéval a kezükben...!

* A férjem komolyan ezt csinálja!
** Z. unokaöccse. Öt gyereke van, és egészségbiztosítás nélkül élnek Amerikában.
*** Barátaink, akik a harmadik lakásukat veszik Budapesten, hogy kiadják.

20 megjegyzés:

  1. meg még van egy csomó féle ember, én például nem kenegetek senkit semmivel, de mással meg iszonyúan sok időt töltök, ami helyett nyilván koktélozhatnék, de nem volna jó érzés. :) ez az életünk, hogy ilyenek vagyunk, ez a bőrünk, nem? nem tudjuk levetni. meg hát nyilván nem is akarjuk, többnyire van ideológiánk is hozzá, hogy miért a mi hozzáállásunk a legpontjobb. :) és hogy azt megszámolni, hogy mennyi vizet iszunk egy nap, az micsoda időpocsékolás, bezzeg napi nyolc-tíz órában paradicsomszószt befőzni, az nem az! :)))

    VálaszTörlés
  2. Én a teraszon jegeskávézós kasztba tartozom, de azért néha én is izgulok, hogy megüthetem a bokám, mert nem kentem be magam naptejjel (és a többi). Az aggodalmaim azonban nem tartanak sokáig, megyek, és iszom egy másik kávét, a dolce vita az ars poeticam (azt már le sem merem írni, hogy a dolce far niente az igazi). :S

    VálaszTörlés
  3. En probalok olyan lenni, mint te, csak nagyon hamar elfáradok. A vagyak maradnak (mondjuk a naptej pont nem erdekel, kiveve extrem esetekben), de időm/kapacitásom nincsen és csak a szorongás marad.

    VálaszTörlés
  4. Amerikában biztosítás nélkül élni sztem konkrét őrültség, nem lazaság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézőpont kérdése. Ők megúszták. Szerintem pl. forgalomban biciklin vinni egy gyereket maga az őrültség netovábbja, és látod, mégis mennyien csinálják. Szerencsére nagyon ritkán van belőle baleset - én mondjuk nem kockáztatnék.

      Törlés
  5. Mi is inkább mint ti, csak pl. az idén nem kentünk naptejet barna volt mindenki már az itthoni naptól mire nyaraltunk. Szóval igyekszük kibiztosítani magunkat mindenféle bajok ellen, de már rég tudom, hogy hiába. Én akkor estem mindig a legnagyobbat pofára amikor azt gondoltam, hogy most aztán igazán jól felkészültem "mindenre" is.

    VálaszTörlés
  6. Úgy emlékeztem, hogy az USA-ban 21 éves korig van a gyerekeknek biztosítás alanyi jogon. Meg, hogy az 'Obama Care' pont l szólt, hogy valamiféle alap biztosításba mindenki be van kényszerítve, nem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az "l" ebben az esetben az "arról" szót jelzi.

      Törlés
    2. Belekényszerítve? Dehogyis: ha nem fizetsz, ott halsz meg az utcán. Az Obamacare az az affordable care, de azért is fizetned kell, plusz igazolnod kell azt is, hogy nincs jobb biztosításra pénzed (pl munkanélküli vagy.) Nincs alanyi jogon semmi Amerikában, a gyerekeink biztosítása egy rakás pénz volt.

      Törlés
    3. Én azt hallottam kinti ismerőstől, hogy Obama előtt rengeteg embernek egyáltalán nem volt biztosítása majd onnantól mindenkinek kötelező lett legalább valamilyen szintű biztosítást megvásárolnia.

      Nincs valami 21 év alatti és nyugdíjasoknak szintén? Medicare? Ami talán pont az utcán halás ellen megvéd, de másra azért nem elég?

      Egyébként sajnos az egész világ e felé halad, nem tud máshogy működni. Néha nagyon rettegek attól, hogy mi lesz az én gyerekem felnőttkorában. És itthon még csak venni sem tudsz biztosítást ki kell fizetni mindennek a teljes árát, akár legálisan, akár illegálisan. Kivéve (még) gyerekgyógyászat, épp ezért néha nagyon örülök, hogy hazajöttünk Kanadából..

      Törlés
    4. Miért ne tudnál venni biztosítást itthon? Van már egy csomó konstrukció és gondolom egyre inkább a magánosítás felé halad az egészségügy.
      Az amerikai nagyon bonyolult rendszer, de kényszeríteni nem kényszerítenek senkit semmire, iszonyú sok ember (és gyerek!) él biztosítás nélkül. Az Obamacare tök jó dolog - Trump izmozott is, h megszüntesse, de nem sikerült - és ugyan kiterjesztette a biztosítottak körét (ez a nagyon szegényeknek segítség, nem az időseknek/gyerekeknek úgy általában), de iszonyú sok a nagyon szegény ember, akinek így sincs semmiféle biztosítása. Talán életmentést végrehajtanak a nem biztosítottaknak is, de a kórházi tartózkodás pl rengeteg pénz, biztosítás nélkül nagyot szívsz, ha megmentik az életed és bent kell maradnod pár napra. Az én szülésem sok tízezer dollár volt, emlékszem leesett az állam mikor megkaptuk a tételes számlát (még jó, hogy volt biztosításunk!).

      Törlés
    5. (Most megnéztem, igazad van annyiban, h ha vkinek nem volt semmilyen biztosítása, akkor vmilyen büntetést róttak ki rá 2018-ban és a megelőző években, amit az adóból vontak le, de úgy látom, ezt a részt Trumpnak sikerült megszüntetnie.)

      Törlés
    6. Ja igen, eleve az, hogy kötelező de aztán mégsem vesz valaki biztosítást, sőt aki meg illegálisan él kint az főleg.

      Szerintem is a magánosítás felé halad a magyar egészségügy, csak lehet még várni kell, hogy érdemes legyen olcsón megvásárolni facilitásokat. Legalábbis nekem úgy tűnik.

      Nekem nem sikerült még itthon olyasmit találnom ami megérné. Nektek milyen van?

      Törlés
    7. Nekünk nincs még ilyenünk, de pl az Allianz nagyon ajánlgatta a saját biztosítását mikor nyugdíjbiztosítást kötöttem, kb 6 ezer forint minden családtagra és elég sok vizsgálatot lefed sok helyen, persze biztos kellhet önerő, ezt nem tudom pontosan. Sztem a legtöbb biztosító kínál ilyeneket, érdemes leülni és hasonlítgatni őket.

      Törlés
    8. Allianz biztosításom nem volt soha, de volt Magyarorszagon privát eü biztosításom. Ezek úgy működnek, hogy a befizetett összegig vehetsz igénybe szolgáltatásokat. Így azért annyira nem éri meg, fel is mondtuk és ha szükség van rá, akkor ad-hoc alapon megyek orvoshoz magánban.

      Törlés
  7. Az alaptémára: Nálatok ez a naptejezés nagyon komolyan megy.
    Szerintem mindenki azon téren próbálja magát bebiztosítani ahol ő, vagy a közvetlen családja, közeli ismerőse már pórul járt. Én ezt simán pavlovi reflexnek hívom.

    Példáim: én minden követ megmozgattam terhesen, hogy legyen amniocentézisem, hiszen a testvéremnek Down szindrómás gyereke született minden előjel nélkül.
    Viszont mondjuk egy banki szerződésben nem olvasom el az apróbetűs részeket, mert tudom, hogy alapból nem a szegény kis ügyfelet akarják átvágni, viszont ha valami balul sül el, nincs az az apróbetűs rész ami egy bankkal szemben engem megmentene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ez inkább jellem meg karakter kérdése. Mi legalábbis nem ismerünk senkit, akinek bőrrákja lett volna, csak azt tudjuk, amit az orvosok mondanak, az meg tényleg ijesztő.

      Banki szerződés: a múltkor egy életbiztosítás kapcsán még a férjem tájékoztatta a fiókvezetőt az apróbetűs részről, a pasi sem volt tisztában a kondíciókkal. Vissza is mondtuk az egészet.

      Törlés
  8. Én nagyon laza voltam, aztán párszor úgy bokán rúgott az élet és napok alatt vált bizonytalanná az, amiről azt gondoltam, hogy rendben van. Hát így lettem biztosra menő. A fentiek ott sántítanak, hogy az élet nem igazságos, van akinek rendesen osztja a pofonokat meg van olyan is akit megkímél. Az élet nem olyan, mint a sakk hanem olyan mint a kártya.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, abszolút, lehet hogy aki kenegeti magát, meg egész életében egészségesen táplálkozik, annak egyszer a fejére esik egy zongora, ki tudja :)))

      Törlés
    2. Inkább arra gondoltam, hogy lehet hogy egy átlag embernek 0.5% esélye van arra, hogy ellopják az autóját, de ha enyémet vitték el akkor az autólopás esélye az én életemben 100%. Volt egy éven, amikor minden sz*r megtörtént velem, ami csak megtörténhetett, akkor sok szarságban voltam én a 100%. De nem nyavalyogni akarok, csak azt kiemelni, hogy az élet nem igazságos és én őszintén irigylem azokat az embereket, akik életük végéig, de legalábbis jó sokáig hisznek a jóban. A titkot nem tudom, nekem a biztosra játszás jött be - mert az élet velem nem volt korrekt.

      Törlés