2018. április 20., péntek

Identitás (1.)

Mit jelent számomra, hogy magyar vagyok?

Evidencia. Olyan, mint a nevem, az életkorom, a fizikai adottságaim: adottság, nagyjából megváltoztathatatlan. Büszke vagyok-e rá? Néha igen, amikor mondjuk lengyelnek, románnak gondolnak, és felvilágosítom az illetőt, hogy bizony én annál sokkal egzotikusabb teremtmény vagyok, se nem szláv, se nem latin. Meg vagyok-e magyar minőségemmel elégedve? Igen, de érzésem szerint sokkal könnyebb külföldön magyarnak lenni. Egyrészt nem szembesül az ember nap mint nap a plakátokkal, a korrupcióval, a Blaha Lujza térrel, másrészt viszont az én környezetemben (külföldi magyarok) kevés (alig van) elvakult migránsozó, gyűlölködő cigányozó stb. Továbbá az ember külföldön élve jól látja, hogy itt sem minden tökéletes, amit otthon úgy látom sokan elfelejtenek (pl. nem csak a magyar oktatási rendszert éri sok kritika, a franciát is). Én innen máshogyan (optimistábban) látom Magyarországot, biztosan mást mondanék, ha otthon élnék.

Nálunk szinte tökéletesen érvényesül a nyelvében él a nemzet kifejezés. Magyar vagyok, mert magyar az anyanyelvem; magyar az anyanyelvem, mert magyar vagyok. Ezen a nyelven számolok, értem meg a legjobban a magyarázatot, a szójátékot, kulturális utalást, referenciát, alszom el kevésbé egy előadáson, olvasok legszívesebben szépirodalmat. Múltkor beszéltem valakivel, aki elmondta, hogy számára nem fontos a (kétnyelvű) gyerekeinek a magyar identitása. Viszont nagyon szeretné, hogy jól beszéljenek magyarul, és hogy egymással is a magyart használják. Számomra amit mondott, az totális ellentmondás. A magyar nyelv a magyarság.

Vállalok-e sorsközösséget a magyarokkal általában? Valamilyen szinten biztosan. Április 8-án én is szomorú, értetlen voltam, bár nem követem figyelemmel napi szinten a magyar belpolitikát. Tehát javítom is: a magyarok felével érzek sorsközösséget, a másik fele, a kétharmadot megszavazók, számomra ismeretlen emberek, ismeretlen félelmekkel, ismeretlen prioritásokkal. Mintha kétféle Magyarország létezne. Ezért a hazaszeretet fogalmát is nehéz megragadnom. Szeretem a nyelvet, az irodalmat, a történelmet, a kötelező verseket, szeretem Budapestet és a kevés vidéki városokat, falvakat, amelyeket ismerek – ez a hazaszeretet? A magyar irodalom, hogy úgy mondjam, bennem él. Ha Szabó Magdát, Örkény Istvánt, Kosztolányit, Esterházyt, Nádas Pétert stb. bármikor előveszem, úgy érzem: őket olvasni a magyarság lényege.

Bevonulnék-e katonának, elmennék-e háborúba, feláldoznám-e az életemet hogy megvédjem a hazámat? Ezen most a Csendes Don apropójából is gondolkodtam, és kategorikus válaszom, hogy nem.

Vannak ún. magyar tulajdonságaim, szokásaim? Szerintem nem, Z. szerint igen. Ő mindig csodálkozik, milyen ajándékokat viszünk egymásnak: sajtot, kézipoggyászban? Gyümölcsöt, desszertnek? Szerinte túl közvetlen, néha nyers vagyok, ami állítása szerint a magyarokra jellemző. Most, hogy indulunk Budapestre, fölmentem a szomszéd nőhöz (akivel köszönésen és pár mondatos beszélgetésen kívül nem volt kapcsolatunk három évig), és egyenesen megkérdeztem, tudná-e locsolni Boni veteményesét, amíg nemvagyunk itt. Úgy gondoltam, ha nem tudja, akkor majd megmondja. A férjem szerint viszont ilyen kérést nem utasíthat vissza senki, kvázi csapdába csaltam a nőt azzal, hogy így rátörtem.

Kajaügyileg vagyok a legkevésbé magyar. Sőt, azt mondhatnám, étkezés szempontjából inkább francia vagyok (pedig egyszer azt olvastam a new york-i bevándorlókról, hogy a különböző generációk előbb veszítik el a saját anyanyelvüket, mint az étkezési szokásaikat). Amikor Budapesten vagyunk, szívesen eszem egyszer-egyszer meggylevest, rántott húst csalamádéval, mákos kiflit, de nem különösebben hiányzik.

Nem állok szóba senkivel külföldön csak azért, mert magyar. Nem szeretnék hazaköltözni (még) (majd egyszer, talán). Húsz éve rendszeresen járok Magyarországra, hét-nyolc hónap után már honvágyam és mehetnékem van: be kell járnom az életem (gyerekkorom) fontos helyszíneit, meg kell néznem, mi mennyit változott. Emlékek kötnek oda, családtagok (bár nem tudom mit mondjak arra, hogy a mamám megint elfelejtette, hogy mikor érkezünk...).

Múltkor mondtam Boninak, hogy ugye tudja-e, hogy lassan jön a tavaszi szünet, indulni fogunk haza. Olyan vicces volt, láttam magunkat, mint valami filmben: bevándorló anyuka az itt született kisfiával, aki éppen ereszti a francia gyökereit, és aki négy és fél év alatt franciább kezd lenni a saját anyjánál, és akiket tulajdonképpen egy világ választ el egymástól. Értetlenül bámult rám. Szereti Budapestet, várja az együtt töltött időt, a rokonokat... na de ő nem hazamegy. Ő vendégségbe megy.

(Persze négy és fél év nagyon kevés. Mi a szüleimmel 2 és 16 éves korom között, valamint 16 és 21 korom között két különböző lakásban éltünk, és e második legalább olyan fontos a számomra, mint az első. Pedig az csak öt év volt.

Aztán az is lehet, hogy amikor Boni felnőtt lesz, addigra már olyan nagy lesz a fluktuáció, a jövésmenés, a keveredés, hogy inkább fogják magukat európaiaknak érezni az emberek, mintsem magyarnak vagy franciának, ki tudja.)

27 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

  2. Érdekes volt összevetni saját érzéseimet a tiéiddel! (a blogomon én is írtam pár éve az identitásról: https://floramagyarblogja.blogspot.com/2014/09/hovatartozas.html) Bár én 1974-ben mentem el és identitásom sok fokozatot bejárt azóta... Nekem a francia nyelv már szinte otthonosabb... Nem csoda, hiszen időm nagy részében ezen fejezem ki magam!
    (törölnöm kellett hibás beütés miatt, amit akkor vettem észre, miután már közzétettem!)

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon érdekes bejegyzés! :)

    VálaszTörlés
  4. Úristen, de jo, hogy erről irsz es ilyen jól! Az en eletemnek az identitas egy alapvető temaja, mert akaratomon kívül legalabb harom (most mar negy) orszaghoz valamilyen módon tartozok. Erről mindig szerettem volna írni es valahogy egy csomó ember is megnyílik nekem ilyen téren! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Es az is erdekes, hogy a nyelvet ennyire osszekapcsolod a magyarsag-tudattal. Az en szuleim nem magyarok, de nekem is a magyar a legerősebb nyelvem, a mai napig magyarul szamolok, imadom a magyar szepirodalmat es Budapestet - de a mai Magyarorszag szemeben csak egy büdös bevandorlo lennek - ugy orulok, hogy en nem ebben a Magyarorszagban nőttem fel! Hogy nem lattam gyerekkent plakatokat es a gyerekkorom baratai es tanarai otthont teremtettek nekem Magyarorszagon!

      Törlés
    2. Es az is egy erdekes eset volt, amikor kint egy 56-ps magyar fiaval talalkoztam. Ő magyarul nem tudott nagyon jól, nekem a szuleim nem azok - ketten egyutt pont kitettunk egy egesz magyart. Az identitasnak ezerfele arnyalata van, es ugy erzem pont ezeket az arnyalatokat probaljak kiirtani most.

      Törlés
  5. Rózsa, elolvastam a posztot. Szerintem én soha nem jutok el arra a szintre, hogy jobban beszéljem a franciát, mint a magyart, igaz, nekem magyar a munkanyelvem (aminek tökre örülök amúgy). Tény, hogy én sem nagyon tudom, miről beszél az utca embere otthon (tv-műsorok, hírességek, politikusok).

    Vera, lehet folytatni :)))

    Zenjebil: a te eseted nagyon speciális, tényleg. De meglep, hogy a nyelvvel kötöm össze az identitástudatot?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En a magyar nyelvet ismerem a legjobban, de ez nekem nem teszi egyertelművé, hogy ki vagyok. Egyebkent ez most mar nem is olyan égető kerdes, egy idő után elfogadja az ember, hogy nincsen egyertelmű válasz, és ez így rendben is van. pont ezért nem értem a szélsőjobboldalt - azt hiszik minden ember csak egy kategóriába tartozik!

      Törlés
    2. folytattam :)
      https://battinblanche.blogspot.lu/2018/04/ki-tudja-tobbszor-leirni-egy-posztban.html

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  6. Tényleg nagyon érdekes, ki, hogy éli meg ezeket. Én Erdélyben születtem, a szüleim magyarok, otthon magyarul beszélünk, magyar iskolába jártam, de anyanyelvi szinten beszélek románul is. Magyarnak érzem magam, de nem "úgy" mint ahogy szerintem ezt egy "igazi" magyar érzi magát magyarnak. Magyarul gondolkozok nagyrészt, magyarul "lelkidumálok" (blog), de... sok a de. Nekem Románia nem a "hazám", nem érzek semmit iránta, bár vannak szép helyek amelyeket szeretek, de nem vágyok viszamenni. Magyarország még annyira se a hazám mint Románia, mert semmi közöm hozzá azon kívül, hogy a rokonságom nagy része oda kivándorolt. Az ismerettségi körömből mind sokkal "magyarabbak" az emberek mint én.

    A férjem román,itthon románul beszélünk. A munkanyelvem angol, nem is tudnék már megfelelő leveleket megfogalmazni magyarul vagy románul, nem jönnek a szavak. Spanyolul igyekszek minden nap gyakorolni, tanulgatni valamit, egyelőre értek majdnem mindent, de igen nem és ég egy pár tőmondattal tudok csak válaszolni.

    Ha jól belegondolok, hazafias érzéseket itt éreztem először Spanyolországban, alig 1-2 év itt tartozkodás után. Nagyon meglepett, teljesen idegen érzés volt az a felháborodás amit akkor éreztem amikor a sógornőm elkezdte lekicsinylően firtatni a helyet, miszerint "szép itt de hát nincsenek hegyek meg természet" mint otthon. Mi van??? Egy szóval se említette, hogy természetet vagy hegyeket szeretne látni, és kb 25 kilométeres körzetben jöttünk mentünk. Elvittük hát hegyeket nézni de csak ide a közelbe de attól is maradt tátott szájjal. Ő azt hitte itt minden csak autópálya meg beépített terület vagy narancs ültetvény.

    Kb 4 éve vagyunk itt, egyáltalán nem volt még honvágyam, csak a szüleim és pár barát hiányzik, de sokkal jobban örvendek ha ők jöttek. Nagyon kicsi esélye van annak, hogy visszaköltözzünk valaha.

    VálaszTörlés
  7. Agyrago Bogar: akkor te ilyen tipikus “vilagpolgar” vagy, ugye? En is ismerek ilyeneket, es tenyleg elkepeszto, hogy milyen szeles skalan lehet ragaszkodni (vagysem) a szulofoldhoz.

    Azert erdekes, hogy erre a posztra csupa kulfoldon elo reagalt! Sztem ez azt illusztralja, hogy nalunk gyakrabban jon elo ez az identitaskerdes, magyarsagtudat, nyelvhez valo kotodes stb. Bar Florat olvasva (es egy ejszakat aludva a témára :))) ugy erzem, hogy en egy teljesen sikertelen integracios folyamatot tudhatok magam mogott!

    VálaszTörlés
  8. Tamko, ugyanigy erzek! De nekem a kaja fontosabb, vagyis joban hianyzik. Juhturo es turo rudi most is van a fagyasztoban. Vicces mert nekem a ferjem nem erti az kajat a poggyaszban. Mindig poenkodik vele. Illetve naluk nem volt divat hogy nyaralasbol ajandekokat vinni haza a csaladtagoknak. Mondjuk tavaly kiderult egy ilyen ancestry genetikai teszteni, hogy nincsbenne semmi kelet eu(vagyis magyar, mert meg kulon magyar kategoria nincs), es mind a negy nagyszuloje svab volt szoval nem is olyan meglepo. Masik erdekesseg hogy egy itteni magyar baratnomnek mi szoktuk locsolni a viragait, mert egyaltalan nem erezzuk h0gy oke megkerdezni a szpmszedot. A durvabb az hogy van egy luxemburgi baratnoje akivel eljarnak meg tok jol elvanbak. Azt hitta barátok.... aztán megkerdezte(mivel a nő, idősapolo nőver), hogy beadogatna e neki a szurikat lombokhoz. Szívesen elmegy hozza emiatt mindennap, nem gond. Csaj válasza, jajj hat van ilyen szolgáltatása az ő cégüknek, házhoz is mennék, hívja fel őket. What the actual ftc?? Úgyhogy az első két körben én adogattam be neki.

    VálaszTörlés
  9. en edddig ketszer reagaltam, es mindketszer elnyelte a rendszer!

    de megprobalom harmadszor is.

    azt akartam irni, hogy tkp tok erdekes, hogy ez a nyelveben el a nemzet milyen eros, meghatarozo elv lett, pedig csak kb 200 eves eszme. addig ugye nem volt erdekes, ki kun, felig roman, felig szekely vagy tan egeszen az, sokkal inkabb a foldrajzi helyhez kotodtek az emberek.

    aztan. most olvastam ket irto erdekes konyvet a hazai zsidosag (ertelemszeruen csak a II vh-ig tarto) kulturtorteneterol. es tok erdekes, hogyan lehetett, meg a leginkabb asszimilalodott retegekben is, kimutatni az egesz zsidosagra jellemzo tulajdonsagokat, es hogy ezek abszolut elkulonultek a tobbsegi tarsadalom bizonyos jellemzoitol (es szvsz ezek meg mindig elevenek). az meg kulon erdekes, hogy bar nekem ugyan mar a nagszuleim is teljesen asszimilalodtak (nem mintha ez barmitol megovta volna oket, ugye), de ezek a mentalitasbeli dolgok nalunk is elevenek, es en is ezek szerint nevelem a gyerekeket.

    ami meg a ketharmadot illeti: en/mi a fovarosban abszolut buborekban elunk. akinek van videki kotodese (es nem a Duna-kanyarra, a Káli-medencere meg az agglomeraciora gondolok), az ismer olyat is, aki a ketharmadra szavazott. Nemigen lehet elkepzelni a raksalata meg a fair trade mandulatej mellol, mi van Pesttol egyora autoutra (es nekem is csak benyomasaim vannak).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En ezt, hogy bizonyos közössegek milyen szokasokat őriztek meg, mindig csodalatosnak lattam. Szerintem ez egy tarsadalmat csak gazdagitja, es nem gyengí ti.

      Törlés
  10. Csigusz: hat remelem, a szomszed no nem sokkolodott!! De erdekes, hogy en meg az apolono erveleset tokre megertem: naponta kellene mennie, az olyan mintha munkábol tenné, akkor meg miért ne tereljék professzionalis sikra a dolgot? A biztosito ugyis térit.

    Bv: mik azok az elvek? Leirod? Tokre erdekel!!

    Raksalata meg a fair trade mandulatej :DDD ertem, mire gondolsz. Jogos. De ebbe a kategoriaba pl nem esik bele baratnom orvos, fovarosi apukaja, aki nem utazott kulfoldre tavaly a “késes migránsok” miatt.

    Nyelvében él a nemzet: es mas nyelvekre/orszagokra nem is nagyon alkalmazhato, pl. francia - rengetegen beszelik, nem csak Fro-ban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. abbol indul ki a szerzo (Körner András), hogy a zsidó vallasban pl alapvetoen mas a megitelese a tudasnak, a tanulasnak. Mar maga a ferfiva avatas szertartasa a bar-micvo lenyege is az, hogy a kiskamasz gyerek tudjon olvasni heberul, ertse a ritualekat stb. (ebbol fakadoan aztan sokkal-sokkal tobb volt koztuk az irastudo ember). hasonlo kivanalom az elethosszig tarto tanulas, a Tora rendszeres tanulmanyozasanak igenye - azaz a szellemi tevekenyseg sokkal inkabb az elet termeszetes velejarojanak szamitott. a hatranyos megkulonbozteteseket lekuzdendo, teljesen hetkoznapi eletstrategia volt a diszkriminaciok kompenzalasa, nemritkan tulkompenzalasa, iszonyatos szorgalommal. tovabba (es ez szinten borzaszto erdekes szerintem), mig a keresztenyseg, az iszlam is alapveto volt a raszorulok segitese, a jotekonykodas, de mig a keresztenysegnel ugye jellemzo az alamizsnalkodas, a zsidok fontosabbnak tekintettek, hogy az egyszeri vagy akar rendszeres tamogatas helyett penzkereso tevekenyseghez segitsek az illetot.

      szinten a diszkrimancioval fugg ossze az arva rokon gyerekek gyamolitasa, kihazasitasa, mindenfajta gyerek tanittatasa, gyakran eron felul. (a hires fasori gimnazium pl ketszeres tandijat kert a zsido diakok utan.) vámbéry Ármin kivételes életútja sem független attól, hogy már gyerekkorában megtanult héberül, az anyja minden nehezseg dacara tanittatta, és a legjobb iskolákat koldusszegenyen jarta vegig, es azert nem kopott fel az alla, mert napokat evett, azaz a modosabb hitsorsosainal ugy tamogattak, higy mindennap vendegul lattak, hetfon ez, kedden az stb.

      Törlés
    2. Megnezem majd a konyvet! Es Nadas Peter is ir errol, hogy a zsido csaladokban az árvákat istápolták - talan epp az egyik felmeoje kerult igy Mo-ra ha jol emlekszem.

      Viszon a tudas tisztelete elegge elterjed mar manapsag mindenhol, nem? Nezd csak, hogy hanyan szereznek masod- vagy harmaddiplomat, mennyire elterjedt, hogy az emberek 40 eves kor korul valamit elkezdenek tanulni.

      Törlés
    3. lehet, hogy a kozeposztalyban ez mar elterjedtebb, de szerintem az egesz tarsadalomban nem az (es nem akarok politizalni, de manapsag itthon nem ilyen szelek fujnak, aminek melyebb gyokerei is lehetnek, amit Tölgyessy P. nemregen eppen módosparaszt-mentalitasnak nevezett). a zsidóság, ami egyébként sokkal heterogénebb volt, mint én azt gondoltam, messze nem csak a középosztálybeli polgárságból állt, de a Tóra tanulmányozásának kívánalma mindenkire vonatkozott. Ez és az ész tisztelete szerintem elég éles ellentét a kereszténységben elvárt jámborságtól, amikor a hívő rábízza magát az Úr akaratára. és ennek generációkon túl kisugárzó hatása volt, feltehetőleg ezzel is összefüggésben a zsidó nők nagyobb arányban emancipálódtak, szellemi értelemben legalábbis, mint a keresztények a városokban (tanulságos pl megnézni nagy kedvencem Gárdonyi nőalakjait kontrasztként).

      Törlés
  11. Én még soha nem találkoztam "migránsozó" magyarral, de tévében láttam már mindenféle országból rasszista eszméket valló embert nyilatkozni.

    Én úgy érzem, hogy sokkal "megengedőbb" vagyok Magyarországgal szemben mint a Magyarországon születettek mivel életem első 15 évét átlengte a mindennap érzett jeges félelem. Ezért én azon csodálkozom mikor valaki pozitívan nyilatkozik Romániával kapcsolatban.
    Valószínű mindenkit befolyásol a gyerekkor/fiatalkor.

    De egyébként mióta éltem nyugaton igaz csak alig 3 évet én bizonyos szempontból még mérgesebb vagyok, mert egyrészt látom hogy bizonyos globális folyamatokat semmiféle kormány nem tud befolyásolni, másrészt meg néhány dolgot egyszerűen csak át kellene szervezni (pl. egészségügy) és máris jobb lenne egy picivel.
    Jaj egyik kedvenc témám volna arról beszélgetni hogy milyen típusú (multú) országokban mennyire az emberek az "államtól" várják a dolgok megoldását és mennyire természetesnek veszik hogy maguknak kell érte tenniük - de ezt kifejteni még egy posztban sem tudnám, nemhogy egy kommentben.

    Viszont egy dolog tény: 18-20 éves koromban úgy éreztem kifejezetten büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, míg lassacskán eljutottam odáig hogy inkább szégyellem mert nem tudom olyan helyen "kinyitni" az internetet, hogy valaki valamilyen módon ne Magyarországot, a magyar embereket, a magyar rendszert, a magyar konyhát, a magyar mentalistást az (éppen aktuális) magyar kormányt szídná.

    Engem őszintén meglepett mikor egyik francia főnököm közölte, hogy mennyivel jobban szeret velünk dolgozni mint a csehekkel vagy a románokkal. Majdnem visszakérdeztem, velünk, ezzel a szenny nemzettel akiket állandóan ki akarnak rúgni az EU-ból is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hu, Ella, ezt pl tipikusan otthon gondoljak az emberek, hogy “kulfoldon” rossz a megitelese a magyaroknak. Hidd el, minden orszagnak megvan a maga baja, nem foglalkozik senki egy olyan kis orszag mint Magyarorszag, max ket sor hír erejéig. Es asszem az EU-nak semmiféle mechanizmusa nincs arra, hogy egy tagorszagot kirúgjon!

      Az tok jo, h nem talalkoztal migránsozó magyarral. :)))

      Törlés
  12. Én eddig azért nem reagáltam, mert kicsit szégyellem, hogy így van, de nekem a magyarságom nem jelent olyan sokat, mint “kellene” (valahogy úgy vagyok vele sajnos, mint a családommal). Elismerem, hogy kapok és kaptam dolgokat az országtól (pl. diploma, bár ehhez is, mint minden máshoz kellettem azért én is), de nemzeti ünnepeken nem szoktam érezni semmi megindítót, nem rajongok a tipikus magyar ételekért, se a néptáncért, se a népi motívumokért, semmi ilyesmiért. A magyar nyelvet szeretem, meg egy-egy helyet az országban, meg bizonyos embereket, és ennyi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Clara, lehet h nem is “kell” a hazat vagy a csaladot szeretni. Az ember nem iranyitja az érzéseit, hogyan lehetne szamonkerni valakitol, hogy mit szeret vagy mit nem?

      Egyebkent a Himnuszt sem szereted? En mindig tokre meghatodom, foleg éjfélkor (franciak dobbenten nezik, hogy a magyarok szilveszterkor egy emberkent folallnak a buli kozepén :)))

      Törlés
    2. Velem is előfordult már, hogy meghatódtam a Himnusz alatt, de nem tudom, hogy ez konkrétan a Himnusz miatt volt-e, vagy inkább csak attól, hogy éreztem az összetartozást, mert én ugyanígy képes vagyok meghatódni színházban és koncerten is, ha sok ember együtt énekel. Különösen, ha mindezt élőzene kíséri.

      Törlés
    3. Na engem peldaul a Himnusz duhit, az hogy szomoru, hogy az ember melankolikus allapotba kerul tole, es meg sorolhatnam.
      Olimpia idejen rem buszke vagyok, viszont a ket evvel ezelotti foci sikerek hidegen hagytak.
      Nemetorszag ezen reszen, ahol en vagyok, szeretik a magyarokat, es hat gondolom nem kell mondanom, hogy sok ember (naprol napra tobb) nem ert egyet Merkel bevandorlasi politikajval, igy Orbant ujabban sokan kedvelik (a media probal mast szajkozni, de az utca embere maskent gondolkodik), eöe...
      Magamnak fozok magyarosan, a turo nem hianyzik, a turo rudit nem is szeretem, viszont tarhonya es a jo kolbasz ellen nem emelnek szot. Ennek ellenere nem szoktam borondben kajat cipelni ;-)
      Magyarul gondolkodom az esetek 60%-ban, de van hogy nemetul "kell".
      Viszont a magyarsagom nem is tudnam leplezni, es nem is akarnam. A parom nem ismeri a bundas kenyer fogalmat, hogy volt ido mikor krumplit ettunk krumplival, hogy a zsiros kenyer valojaban tok finom, es meg sorolhatnam. Sokszor mondja kedvesen, hogy tipikus ost block lany vagyok, amit nem szegyellek es nem is banok, mert tudom jol, hogy ebbol adodoan neha sokkal lelemenyesebb es otletdusabb vagyok, mint az itteni lakosok nagy szazalaka!

      Törlés
  13. Én csak a nyelvet, semmi màst...kaja? Blöe. Nem jàrok haza. nálam ez már kóros, tudom, de tùlélési stratégia. Viszont itt volt a Lackfi Jànos turnézni, és megdicsèrt :) mert felismertem egy Radnóti verset, amit szerinte nem szoktak.
    És ápr 9én reggel sirtam mint a záporesö. Tudom, kóros.

    VálaszTörlés