2017. november 10., péntek

Nem minden francia, ami annak látszik

Nem tudom, írtam-e már, hogy nyelv és kultúra tekintetében mennyire szokatlanul homogén környezetben élünk. Itt mindenki francia! Ez Nyugat-Európához képest, de főleg: előző lakhelyeimhez képest kivételes jelenség. Belgiumban pl. egyszer mesélte egy magyar lány, hogy amikor (belga) munkahelyén a kollégái megtudták, hogy a lány családja magyar, hitetlenkedve kérdezgették: De tényleg MINDENKI? Nem csodálom őket, Brüsszel a legkozmopolitább város, ahol valaha is jártam. Nem egyszer, hanem többször is előfordult, hogy a belvárosban angolul kellett megkérdeznünk az utat, ugyanis senki nem tudott franciául. Olyan is volt, hogy egy éjszakai buszon rajtam kívül egyvalaki utazott, az is a HVG-t olvasta!

Na ehhez képest ez itt nyelvi és kulturális sivatag. Itt mindenki franciául beszél, és a feketék, ázsiaiak, fejkendős muszlim nők is nagyon ritkák. A játszón vannak orosz és lengyel anyukák, Boni tavalyi csoporttársai közül három volt kétnyelvű, a második nyelv angol, spanyol és valamilyen arab nyelv volt. Idén mindegyik gyerek francia, ha jól látom/hallom. Magyar családod egyet ismerünk itt a városban, a volt kolléganőmet, de ők messzebb laknak és a gyerekek is nagyobbak, nem nagyon szoktunk összejárni.

Ebben a kontextusban nagyon fura volt, amikor Boni új ovónénije az év elején felkiáltott (miután megkérdezte, hogy milyen nyelven beszélek), hogy nahát, neki is van egy magyar kolléganője!

Hittem is, meg nem is. A magyart gyakran keverik a lengyellel, bolgárral stb. meg aztán kizártnak tartottam, hogy Boni ovijában, ahova akkor már egy éve járt, dolgozzon egy magyar csaj – hogyhogy nem mondta eddig senki? Meg aztán ha magyar is, lehet, hogy második generációs magyar, azaz valójában francia. Na de száz szónak is egy a vége: lecsekkoltam (FB!), és a nő tényleg magyarnak tűnt, ráadásul nekem tetsző politikai tartalmakat osztott meg a falán, tehát még szimpi is. Mint később megtudtam, a Bonikékkal szomszédos teremben, félmunkaidőben dolgozik. Sajnos nem nagyon passzolnak a munkaidőink, mert amikor ő ott van, akkor én általában bent vagyok a mh-emen, de azért van némi átfedés, és így még szeptemberben bementem hozzá bemutatkozni.

Szóval tényleg az a helyzet, hogy Boni – aki itt csak tőlem hallja a magyart – közvetlen közelében dolgozik egy teljesen magyar nő. Reggelente be szoktam hozzá köszönni, néha berángatom Bonit is, bár ő az istennek nem akar meszólalni magyarul. Kicsit nehéz a dolog, mert kiscsoportosai vannak, tehát nem merem sokáig zavarni, beszélgetni csak úgy kutyafuttában tudunk. Mostanában azon gondolkodom, hogy elhívom egyszer munka után kávézni, de még nem mertem.

Két okból nem merem: először is, pont egy éve belefutottam egy ugyanilyen helyzetbe. A szolfézson az egyik (francia - mi más?) csoporttársam mesélte, hogy a csellótanára magyar, és a lány olyan lelkes volt, hogy össze is hozott minket. Úgyhogy egy őszi estén egyszer csak ott találtam magam a zenesuli előtt egy magyar csellótanárnővel, akivel lelkesen telefonszámot cseréltünk. Nos, egy év telt el azóta, és semelyikünk sem kereste a másikat. Nem mintha nem lett volna rokonszenves: az volt, sőt, még közös ismerősünk is akadt Budapestről. De nagyon természetellenesnek éreztem volna a helyzetet.. hívjam fel, csak azért mert ő is magyar? Passzírozzunk bele a rohanó életünkbe (ő egy másik városban lakik, két kamasz gyereke van) egy találkozót, és utána? Tartsuk a kapcsolatot, noha a régi barátnőimmel sem sikerül idő hiányában normálisan kapcsolatot tartani?

A másik ok meg az, hogy valójában égek a vágytól, hogy megtudjam, mit gondol egy magyar óvónő a francia oviról. Biztosan klasszisokkal többet tudna nekem mesélni, mint bármilyen vekerdys cikk vagy gyereknevelős portál. Ráadásul, mivel neki is nagyobb (már felnőtt) gyerekei vannak, ő már minden olyan (főleg nyelvi) kérdésre így vagy úgy de választ talált, amivel én most küzdök. Például a szavak betűzése, hogy csak egyet említsek. Szóval nem tudom, mennyire etikus valakit kávézni hívni csak azért, mert előre tudom, hogy segítségemre lehet.

27 megjegyzés:

  1. Én nagyon-nagyon örülnék, ha valaki azért akarna velem találkozni, mert érdekli a véleményem/tapasztalatom _bármivel_ kapcsolatban :) Szerintem bátran hívd el! üdv. Eszter

    VálaszTörlés
  2. Mindenképp szoríts rá időt, tényleg választ kaphatnál egy csomó kérdésedre és ő meg örülne, hogy segíthetne neked!

    VálaszTörlés
  3. Na ERRE nem is gondoltam :))) Lehet h akkor kerek perec megmondom neki, hogy a véleményére vagyok kíváncsi bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Most már csak azon izgulok, van-e annyi ideje, főleg, így karácsony előtt.

    VálaszTörlés
  4. En is beszelnek vele - az ovirol is meg csak ugy is. Legfeljebb azt erdemes megtudni elotte h az ovinak nuncs e olyan etukai szabalyzata, h a munkatarsak a szulokkel ne tartsanak fel maganviszonyt.

    En a csellotanar helyeben us orulnek, ha egyszer ramcsorognel ( es mar napok ota akarom kerdezni, h mikor jottok haza)+

    VálaszTörlés
  5. Én mennyire, de mennyire örültem volna annak idején, ha valaki nyitott volna felém. :( Én nyitottam, de nagyon nehéz volt, falakba ütköztem. Na jó, nem mindig, de az esetek zömében igen.

    És különben is, téged érdekel az ő világnézete (az ovis világról mindenképpen), akkor miért ne lehetne leülni beszélgetni? Ha szívesen megy, akkor nyert ügy.

    Az, hogy a barátnőidre nincs idő sokunkra jellemző, de ettől még nyitunk mások felé is. Nem?

    (Juj, de bölcs vagyok :D)

    VálaszTörlés
  6. Martine, nem tudom, hogyan lehetne ezt az etikai szabályzatot megnézni, most szöget ütöttél a fejembe! A csellótanárnőre MÁR nem merek rácsörögni, pont egy éve volt... most már ciki!!

    (és nem tudom mikor megyünk, pedig már van honvágyam... de mindenképpen írok előtte!)

    Bezzeg: tudom, erről már beszélgettünk, h lehet-e ilyen korban új barátságokat kötni. Igazából nem tudom! Kéne hozzá a napi kapcsolat, az meg ezzel a nővel nem lesz soha. Szóval nem tudom. Meg az a baj, h fogalmam sincs, szívesen jönne-e!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miert lenne ciki? O sem hivott teged, de aztol meg orulhet.

      A magyar ovonot pedig sztem siman megkerdwzheted h van e ra lehetoseg h az ovodarol beszelgessen veled egy orat.

      Törlés
    2. A blogom olvasoibol kiindulva azt mondom, barmely korban lehet ij baratsagokat kotni :)

      Törlés
    3. Csellótanárnő: igazad van. De mégsem merem, Főleg, hogy utálok telefonálni ismeretleneknek!

      Ovónő: természetesen ebben is igazad van. Így kell(ene) ezt csinálni.

      Barátság: ja igen, lehet, persze, de azért nehezebb, nem? Már be vannak töltve a helyek, kevesebb az idő, kevesebb a napi kapcsolat másokkal. Ez a blogvilág tök jó kivétel, itt tényleg olyan sűrűn lépünk egymással kapcsolatba, ez olyan jó. (hú, de szentimentális lettem hirtelen :)))

      Törlés
    4. Nem tudom, nekem sosem volt konnyu, az introvertaltak nem juabaltak ram, higy haho, baeatkozhatunk. En sem rajuk - a blog ota nyitottabb vagyok eloben is, azt hiszem.

      Törlés
  7. Én egy ilyen találkozón attól félnék, hogy nincs közös téma, csak, hogy magyarok vagyunk (de ez én vagyok, egy zsigerig introvertált :) ), de láttam, hogy hát ni, ott a közös téma nálatok! Ebből már indulhat egy jó kis beszélgetés, a többi pedig közben alakul, ha szimpatikusak vagytok egymásnak. Meg úgy gondolom, nem kell mindjárt attól félni, hogy barátnők tudtok-e lenni vagy sem, az is kiderül a beszélgetés alatt, mennyire passzol a személyiségetek.
    Szóval még egy szavazat a "Hívd el kávézni."-ra :)

    VálaszTörlés
  8. Blueberry: köszi :)) nem is a barátságra gyúrok ám, csak egy normális beszélgetésre.. Ki gondolta volna, hogy ilyen nehéz valakit elhívni kávézni! :))

    VálaszTörlés
  9. Nem elolvasva még a kommenteket, azt mondom hívd el pontosan azzal, hogy a tanácsát kéred kétnyelvűségben.
    Amit nem kell megtartanod, ha nem tetszik.
    Ella vagyok csak nem saját gépről.

    VálaszTörlés
  10. Én is azt mondom, hogy nyugodtan hívd el és kérj tőle tanácsot, hallgasd meg az ő tapasztalatait, stb., ebben semmi furcsát nem fog találni. Az se ciki, hogy "csak azért mert ő is magyar", ezen kívül pedig van közös témátok. Barátságot se kell várni az ilyesmitől, mint ahogy a blogos megismerkedések többségéből sem lesz a szó komoly, igazi értelmében barátság, viszont kellemes, tartalmas, jó ismerősi viszony nagyon is szokott születni.
    Megjegyzem, hogy velem megesett már, hogy kb. két hét külföldi tartózkodás után a lemezbolt kirakatánál nézelődve majdnem megszólítottam két vadidegen fickót, akik mellettem beszélgettek magyarul, annyira hiányzott már a magyar beszéd. Pláne aki hosszabb ideig kint él, nem tudhatod, hátha ő is vágyik már valami "anyanyelvi" kapcsolatra.

    VálaszTörlés
  11. Igen, biztos, mert kérdezte, h ismerek-e más magyarokat.

    Mindenképpen tudósítok a fejleményekről :)))

    VálaszTörlés
  12. Off: Most tudtam meg, hogy mi egy suliba jártunk :)

    VálaszTörlés
  13. Ki?? MI?? Te meg én? Vagy hogy? Melyik suli? Ahová Martine is? :))) vagy a gimi?

    VálaszTörlés
  14. Gimi :) De te nem 95-ben érettségiztél, ugye?

    VálaszTörlés
  15. 94-ben (de köszönöm hogy emlékeztetsz a koromra :)))))) asszem Martine mondta, hogy nem emlékszel rám gimiből. A C-be jártam, te melyik osztályba?

    VálaszTörlés
  16. Én is a C-be, angol-francia.

    VálaszTörlés
  17. Én is, én is!! Ezek szerint egyel feljebb. A szertornászlány, akinek volt egy ikertestvére, nem hozzátok került át tőlünk?

    VálaszTörlés
  18. Ritmikus sportgimnasztikat csinalt, nem? De igen, de hogy ikertestvere volt? Nahat. Akkor te D.I. osztalyaba jartal? Vagy o nem c-s osztalyfonok volt?

    VálaszTörlés
  19. O egy volt osztalytarsunk volt!! Aztan a versenyei miatt halasztott egy evet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy masik baratnom is jart oda, joval elittetek, neki us voltak iker spotolo oszttarsai :)

      Törlés
  20. Persze, hogy hivd el, ez nem lehet kérdés, föleg, ha ennyire ritka az ilyesmi az életedben. (igy vettem le a posztból)

    VálaszTörlés
  21. Egy másik aspektus:
    Az én gyerekeim egy időben, mivel csak akkor találkoztak magyarul beszélő emberekkel, amikor rokonokat, barátokat látogattunk, simán azt gondolták, hogy MINDEN magyarul beszélő ember rokon vagy barát. Úgy kellett leszoktatnom őket arról, hogy ha az utcán véletlenül magyar beszédfoszlányt hallanak (ritkán fordult ugyanis elő), akkor elkezdjenek indokolatlanul közvetlenül közeledni az illetőkhöz.

    Nem tudom, Boni fejében hogy csapódik le a magyar nyelv, kivel/mivel azonosítja, de gondoltam, megírom, hogy nálunk bizony külön érési folyamat volt, mire a gyerekeim megtanulták, hogy nem leszünk mindjárt automatikusan barátok mindenkivel, aki magyarul beszél. Hogy ugyanúgy disztingválunk a magyarul beszélőkkel szemben is, mint az angolul beszélőkkel kapcsolatban. Az otthon (Mo-n) élő gyerekeknek ez természetes, a külföldön cseperedő, a magyar nyelvet a családdal azonosító gyerekeknek a magyarul beszélőkhöz való egészséges kapcsolódás folyamatát esetleg külön tanítani kell. Nálunk pl az is probléma lett most, hogy a gyerekeim már nagyok, viszont ők magyarul eddig még csak a tegeződő formával találkoztak, mivel mindig csak családi és baráti körben használtuk ezt a nyelvet. Így magázódni egyáltalán nem tudnak, nem is értik a koncepciót se, mivel az angolban egyáltalán nincs ilyen. Viszont a koruk miatt tőlük most már bizonyos helyzetekben elvárják, ugye, a magázódást, úgyhogy ezt is most külön tanulniuk kell.

    A posztodra visszatérve, én is meghívnám egy kávéra azt a magyar óvónőt, viszont természetesnek venném, hogy nem leszünk feltétlenül barátnők csak azért, mert mindketten magyarok vagyunk. De attól még egy jót beszélgetni lehet, ha van közös téma. Aztán a többi majd kialakul. Ha meg nem, akkor se történt semmi baj. :)

    VálaszTörlés
  22. MM: nahát, ez érdekes :))) De ti nem jártok haza rendszeresen? Mert Boni még jól emlékszeik a nyaralásra, sokszor említi is Budapestet. Szerintem lejött az neki, hogy van egy hely, ahol mindenki magyarul beszél, függetlenül a családtól/rokonságtól. Talán a magázódás sem lesz probléma, a francia miatt. Meglátjuk! :))

    VálaszTörlés