2016. június 29., szerda

Óvoda


A főnököm, aki magyar, de akinek három gyekere járt bölcsitől egyetemig a francia iskolarendszerbe, és aki folyton ez utóbbit kritizálja (túl elvont, túl republikánus, túl egyen-gondolkodásra nevelős), nos, még ő is azt mondja, hogy az ovi, az kivétel. Az egészben az ovi a legjobb – állítja.

Én most az ilyen és ehhez hasonló állításokba kapaszkodom, mert őszintén megmondva, amit eddig láttam, az inkább elrémít. Eleve a beíratkozás egy adminisztratív rémálom. Külön kell beíratni a gyereket az oviba, külön a menzára és külön a napközibe. Mindenhol időpontot kellett kérni, mindenhová személyesen kellett elmenni (az ovi és a menza miatt a polgármesteri hivatalnál is volt egy körünk), dossziét állítottunk össze (biztosítás, oltások, kitöltött formanyomtatványok stb.), derogációt kértünk (elvileg a menza 3 év alatt nem látogatható), eligazításon vettünk részt.

Az óvodát itt úgy mondják: école maternelle. A kifejezésben benne van az iskola szó (école), ami magyar fünek nagyon fura, főleg, amikor azt hallom, hogy mindenki azt kérdezi Bonikámtól: - Szeptemberben már iskolába mész, ugye? Az ovinak az Oktatási Minisztérium honlapjáról letölthető, bikkfanyelven megfogalmazott tanterve is van, és a suli honlapján konzultálni lehet az órarenddel is:

 Húú, értitek: classe!!

Nincs iskolaérettségi vizsgálat. A 2013-ban született gyerekek mind ugyanabba az osztályba kerülnek, halasztás nem lehetséges. Maga az ovi ugyan nem kötelező, de én ebben az országban még nem találkoztam olyan 3–6 éves gyerekkel, aki ne járt volna oviba. Még annak a barátnőmnek a kisfia is bekerült, aki ma már az alsóban komoly koncentrációs és magatartásbeli problémákkal küzd és valószínűleg külön kisegítő pedagógust kap majd maga mellé, hogy be tudja hozni a többieket.

Ami nagyon sokkoló, azok a számok: 30 gyerekre jut egyetlen (vagy jó esetben másfél) óvó néni! Az eligazításon nagyon kihangsúlyozták, hogy egész nyáron neveljük önállóságra és autonómiára a gyerekünket, mert nem lesz itt kényeztetés, valaminek a kétszeri elmondása, babusgatás, többszöri WC-re kísérgetés! Jól meg kell tanítani a gyereknek pl. azt, hogy miután leveti a kabátját, ne úgy akassza azt fel, hogy az ujja ki van fordítva – a pedagógus nem tud 30 kabátujjat ki-be fordítgatni. Ekkor mondták azt is, hogy az alvósállatot nem lehet hazavinni, mert az is csak plusz feladatot generálna az ovó néninek. Mindenre rá kell írnunk a nevét, a nap elején pedig be kell ikszelni egy táblázatban, hogy hová megy a gyerek: menzára (van, akit a szülők hazavisznek), és/vagy napközibe (és ha igen, melyikbe, mert három különböző szervezet működtet napköziotthont). 

Hát én nem is tudom. Egyrészt jó, mert rendszerre, közösségi életre, önállóságra nevelik a gyerekeket, másrészt pedig Bonikámon azt látom, hogy ez még nagyon korai neki (vagy csak én gondolom úgy, hogy ő még kisbaba?) és elképzelni nem tudom, hogyan fogja megszokni és megszeretni ezt a katonaság…ööö… az óvodát. Pamela Druckermannak igaza van, hogy a francia gyerekek udariasak és előre köszönnek, na de milyen áron?!

41 megjegyzés:

  1. Kedves Tamko! Ha mar Pamelanal tartunk, mennyire igaz az, amit a Nem harap a spenotban ir?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre én is kíváncsi vagyok :)

      Törlés
    2. Szia Eva! Melyik reszre gondolsz? Reg olvastam mar... Osszessegeben naggon tetszett a konyv es sok mindent en is hasonlokeppen tapasztalok meg magam korul.

      Törlés
    3. Pl hogy a babak 3 honaposan mar atalusszak az ejszakat? Hogy mindenkit lenyegeben egyforma elvek ("a keret") szerint nevelnek? Hogy a francia gyerekek tenyleg szepen nyugodtan ulnek az etteremben az asztalnal? Hogy a bolcsikben tenyleg olyan szuper a kaja? Hogy a francia kisgyerekek turelmesen tudnak varni (a "szunet" miatt, amit alkalmaznak)?

      Törlés
    4. Alvás: igen, ha nem is 3 hónapos koruktól fogva, de alapvetően én is azt tapasztalom, hogy arra törekednek az anyukák, hogy a gyerek egyedül aludjon el, és a saját ágyában. Az én fiam addig fölébredt, amíg szoptattam (14 hónap), és mivel a francia nők sokkal kevesebb ideig szoptatnak, lehet, h emiatt hararabb át is alusszák a babák az éjszakákat. Amúgy az önállóság és a kezdeményezőkészség fontos értékek a francia családokban, az viszont (én úgy tapasztalom) kifejezetten kudarc, ha egy gyerek túlságosan is "anyás". Szóval igen, ezek viszonylag általános elvek, amelyek mentén nevelik a gyerekeket.

      Kaja: a bölcsiban ISTENI a kaja, legalábbis a kiírás alapján. Mindig elolvasom reggelente, és csorgatom a nyálam :)) előétel- főétel-sajt- desszert. De úgy általában a francia étkezési kultúra tök más. Nincs nassolás, a család együtt eszik, általában este is meleg ételt. Nincs kajarendelés, szuper alapanyagokból jól főznek. Minden étkezésnél javasolják a tejterméket: joghurtot vagy sajtot. Igaz, a francia gyerekek sztem (az én ízélsemhez képest) nagyon édesen esznek: a reggeli édes, az uzsonna édes, plusz minden étkezés után desszert - ebbe a csapdába sajna mi is beleestünk. Pamela Druckermannal ellentétben viszont rengeteg rossz evő francia gyereket ismerek, gondolom, mivel a csaj amerikai, mások a sztenderdjeink. :)

      Étterem: ezt nem nagyon tudom. Tény, hogy a malacka kisfiunk, akit itthon át kell öltöztetni, miután eszik, a bölcsiből egy kajafolt nélkül jön haza.. nem tudom, hogyan csinálják.

      Türelmes várakozás: ezt sem tudom, nincs igazán összehasonlítási alapom.

      A franciák nagyon hisznek a szó erejében. MINDENT elmagyaráznak és kommentálnak a gyerekeiknek, és gyakran hamarabb felnőttként kezelik őket, mint otthon - nekem ez a tapasztalatom.

      Törlés
    5. abszolút egyetértek, étkezési szokások, türelem, a szó ereje, mindenben. azért én ezt még mindig csodálattal nézem, hogy ilyen létezik. még a 20 évesen szült sógornőm is így neveli a gyerekét, simán, flottul megy neki is, én meg 40 évesen bénázok.

      Törlés
  2. Hu, akkor Angliában havaj van ehhez képest! Igaz, nem ingyenes, de másfél éves kor alatt 3 gyerekre jut egy gondozó, másfél és 3 éves kor között 4-re, a 3-4 évesek pedig nyolcan vannak egy óvónénire. 4-5 évesen kezdik az iskolát, ugy tudom, itt azért már 20-25-en vannak egy osztályban, de mindig van pedagogus asszisztens, nem csak egy tanító nénivel vannak.

    VálaszTörlés
  3. Pont a napokban jutottam arra, hogy el kell kezdenem a lányt önállóságra nevelni. Mert már nem bírom háton cipelni, pedig imádtam a hurcizós korszakot, de már fizikailag nem bírom. Most próbálom megtanítani, kiböjtölni, amíg megtanul magától elaludni. Ez az altatás része nem megy könnyen, de azt látom rajta, hogy nagyon élvezi, hogy adok neki feladatokat, amiket egyedül kell végrehajtani. Ma délelőtt nem tudtam leszedni a homokozó tetejét és be kellett menni a házba (15m), felmenni a lépcsőn (8 fok), kinyitni az ajtót és szólni a nagypapának, hogy jöjjön ki és segítsen nekünk, mert anya nem tudja levenni a homokozó tetejét. Láttam rajta, hogy nagyon büszke magára, hogy ő már ilyen nagylány. Szeptemberig egyébként még van 2 hónap, az az ő korukban elképesztően sok :)

    VálaszTörlés
  4. Igen, 2 honap sok ido, en is ezt mondom magamnak. Raadasul abbol az egyik honapot szabin leszunk, amikor sokkal tobb inger fogja erni es csak ra fogunk figyelni!

    VálaszTörlés
  5. Jo lesz, meglasd! En csak biztatni tudlak. Egy ovono 30 gyerekre ott joval tobbet er, mint itt 30-ra 2. Bocsanat, ha valaki magyar ovono olvassa, nem fikazni akarok, ez az en tapasztalatom.
    Szerintem a francia ovi fenomenalis.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És mitől olyan jók a francia ovik? A spenótos könyvet es a masodik részét a Bringing up Bebet olvastam, kb ennyit tudok a francia ovikrol.

      Törlés
    2. A nagylányom két oviba is járt Fr.o-ban (költözés miatt), az egyik a párizsi agglomerációban volt, semmi procc, a másik egy vidéki kisvárosban, na az proccos volt, holott tényleg egy kis porfészek városban éltünk.
      A gyerekek minden évben új óvónőt kapnak, ez ott szabály, tehát nekünk jutott négy is (két gyerek, két város, csoportváltás). Én nagyon féltem mindtől. Az egyikük ráadásul óvóbácsi volt, egy kopaszodó pasas, na hát ő volt a non plus ultra, pedig mind jó pedagógus volt. Amikor az elsőt elhagytuk a költözés miatt, sírtam, mert azt hittem, annál jobb óvónő a világon nincs.
      Én nem tudom, hogy csinálják, de olyan nyugalom van az ovikban, olyan rend, olyan értelmes tanítás, hogy csoda. Mondjuk nekem az tetszett a legjobban, hogy érkezéskor a pedagógus az ajtó közelében állt és minden gyereket és szülőjét fogadja, köszön, vált pár szót mindenkivel, akinek kérdése van, vagy problémája, azzal rendesen társalog reggelente (olyankor a következő érkező persze nem kap + 2 mondatot, ki kell várnia a sorát, de ettől még köszönnek neki). Itthon ülnek a kis székeken és ugyan köszönnek, de a szemembe ritkán néznek... szót váltani nemigen lehet, kérjek időpontot.
      Aztán voltam nyílt napon is, az fenomenális volt. Be voltunk osztva, egy-egy napon 4-5 szülő nézhette meg, hogy hogyan folyik az ovisok napja.

      Voltam bébiszitter is, és év végén nem az anyuka ment az utolsó nap a gyerekéért az oviba, hanem én, és basszuskulcs, kipottyant a könny a szememből, annyira megszerettem az ottani és akkori óvónőt, pedig nem is a saját gyerekem óvónője volt. Na ezt elmeséltem az anyukának, aki már bánta, hogy nem ő ment a gyerekéért aznap.

      Nem tudom, van-e elég hely, hogy itt áradozzak még a francia ovikról, de én most is ellágyultam, hogy ezt a pár betűt leírtam róluk.

      A saját gyerekeimnek összesen négy, a bébiszitter érában pedig szintén négy óvónőt, óvóbácsit ismertem meg, három különböző városban.

      Törlés
    3. A Bringing up Bebe tenyleg a folytatasa a Nem harap a spenotnak? Nem csak mas a cime a konyvnek a kulonbozo orszagokban?

      Törlés
    4. azon kívül, hogy a szemedbe nézve kommunikálnak az óvónénik/bácsik, és hogy rend van, még mindig nem igazán derült ki számomra, mitől _fenomenális_.

      Törlés
  6. A fiam is a francia iskolarendszerbe járt, Berlinben kezdte, Fr.o-ban folytatta és Isztambulban jutott el a 4-ig, ami M.o-on kb. a felsőtagozat 6. felel meg... A többit is itt fejezte be Fr.o-ban. Túlélte, sőt, két lánya is ezt járja. Kétségkívül nagyobb önállóságra nevel, s ha a gyerek nagyon pihe-puha fészekből kerül ki (pl. anyucival alvás...), akkor kezdetben nehéz neki... Viszont a napok nagyon hosszúak, de ez nem az iskola hibája: a szülők nem tudnak értük menni este 6-7 óra előtt...

    VálaszTörlés
  7. Bezzeg, bárcsak így lenne! Attól félek, hogy nem lesz elég rugalmas az ovi. Lehet, hogy jó a gyerekek nagy részének, de mi van, ha az én fiamnak ez nem felel meg?

    Rózsa: otthon nem ilyen hosszúak a gyerekek napjai? Nem is tudom, két teljes munkaidőben dolgozó szülővel hogyan is lehetnek ezt máshogy megoldani sajnos. Egyetértek amúgy, hogy 8:30-18-19 óráig rengeteg idő egy ilyen kicsi gyereknek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nálunk is gond lesz. Mi úgy próbáljuk megoldani, hogy egyikünk korábban kezd és 8ra megy, és ő hozza majd haza, a másik később csak 9re és ő viszi reggel. De még így is kb 8 órát lesz a bölcsiben 9-5ig. Másik opció, hogy valaki elhozza, pl a nagyi vagy sitter. Nálunk sajnos az a helyzet, hogy nem szeret a Nagyinal lenni a lányom:(

      Törlés
    2. Tamko, persze, értelek. Volt olyan gyerek, akinek nem tetszett a rendszer. Érdekes, mert kis csoportban minden rendben volt (óvóbácsi), középsőben már nem (másik óvónéni).
      Az elején, beszoktatáskor persze ott is bőgnek a gyerekek.

      Ja meg még azt akartam mesélni, hogy Fr.o-ban, amikor bőg egy gyerek, hogy nem akar bemenni a csoportszobába, akkor az óvónő, vagy dajka jön és segít. Megsimogatja, szavakkal biztatja, megfogja a kezét és bevezeti. Itthon? Ülnek a 20 centis gyerekszéken és ülnek. És ülnek. És ülnek. Így két év itthonlét után már előfordult, hogy volt bátorságom, és levettem a cipőmet, bevezettem a gyerekemet a szobába az óvónőhöz, mosolyogtam, és mondtam, hogy fogja meg a kezét, az segít rajta. (Igen, van, hogy nincs kedve bemenni. Ugyan nem bőg, csak érzem és látom rajta, hogy baromira utálja a reggeleket.)

      Bocs, hogy kilométereket írok ide erről a témáról, de na, ezen elég sokat tudok pörögni. :)

      Törlés
    3. Nyugodtan írj kilométereket, én is rá vagyok most kattanva a témára. :))

      Mi a vezető óvónővel beszéltünk (hozzá volt időpontunk), és szimpi, de távolságtartó, az a tiszteletet sugárzó típus volt. Azt viszont még nem tudjuk, az ő csoportjába lesz-e beosztva Boni. Egyelőre úgy tűnik, 3 osztály indul 30 gyerekkel - őrület! Örültem volna óvóbácsinak is, de az itt nincs, minden csoportban nők vannak.

      Sajnos itt úgy tűnik, nincs nyílt nap. A bölcsiseket (4-es 5-ös csoportokban) átvitték az oviba, persze Boniból egy szót nem lehetett kihúzni, hogy milyen volt. A dadus néni mesélte, hogy ügyesen figyelt, ez bíztató :)

      És az igaz, hogy rengeteg rajzos-kézműves foglalkozásaik vannak, szemben a magyar ovival, ahol inkább az éneken van a hangsúly? (barátnő mesélte)

      Törlés
    4. igen, itthon inkább énekelnek és verset tanulnak, ami nem rossz, mert fejleszti a memóriát. de ahogy a fiam visszaesett rajzból, az döbbenetes. három évesen szebb embert tudott rajzolni, mint most. Két éven át szinte nulla értelmes rajza nem volt, most, egy hónapja kezdett végre újra értelmeset rajzolni.

      Nyílt nap év közben volt, amikor már tényleg teljesen rendezettek voltak a gyerekek (nulladik csoport, toute petite section). Egyszer csak közölték, hogy fel lehet iratkozni egy tetszőleges napra.

      Törlés
    5. Ja tényleg, ráadásul nulladik csoport volt...!

      OK, majd figyelek, lesz-e lehetőség nyílt napra menni, köszi. :)

      (egyébként érdekes, hogy a franciák nem ismerik annyira a saját népdalaikat, feltűnő a magyar szokásokhoz képest)

      Törlés
    6. A mi ovinkkal pont az a bsj, h folyton kézműveskedndk, ami jó egy higgadt kislànynak (Léna), de nem túl jó egy focimàniàs, rajzolni utàló kisfiúnak (Marcika).

      Törlés
  8. Zugolvasokent ez engem is megremitene. Az ikreim is szeptemberben kezdik az ovit, tavaly ugyanebben az idoben kezdtek a bolcsit. Az oviban majd 18 fore jut ket ovono es a dadus. Bolcsiben 12-en voltak. Vegyes csoportba kerul, 4-en lesznek 3 evesek, ujak. Ket honapig minden reggel "pihepuhaznak" majd, egy kis kenyelmes zugban bujnak ossze ovonenistol hogy kialakuljon a bizalom, hogy jol es biztonsagban erezzek ott magukat. Az onallosag fokozatos lesz, egyet kernek a szobatisztasagot. Ez menni fog a tobbi majd jon magatol. Videki varos leven es hogy az ovi egy hazra van tolunk, a munkahelyem kb 6-700 meterre reggel 7-kor viszem oket es negyed 5-re ott vagyok ertuk.

    VálaszTörlés
  9. Zugolvasokent ez engem is megremitene. Az ikreim is szeptemberben kezdik az ovit, tavaly ugyanebben az idoben kezdtek a bolcsit. Az oviban majd 18 fore jut ket ovono es a dadus. Bolcsiben 12-en voltak. Vegyes csoportba kerul, 4-en lesznek 3 evesek, ujak. Ket honapig minden reggel "pihepuhaznak" majd, egy kis kenyelmes zugban bujnak ossze ovonenistol hogy kialakuljon a bizalom, hogy jol es biztonsagban erezzek ott magukat. Az onallosag fokozatos lesz, egyet kernek a szobatisztasagot. Ez menni fog a tobbi majd jon magatol. Videki varos leven es hogy az ovi egy hazra van tolunk, a munkahelyem kb 6-700 meterre reggel 7-kor viszem oket es negyed 5-re ott vagyok ertuk.

    VálaszTörlés
  10. Tudom itthon sem a legjobb az ovirendszer,de azért az meglepett,hogy az ottaninál jobb.Itt mondjuk nincs az az opció,hogy este 7-re mész a gyerekért.Mert 5-kor bezárnak.Lehet akad olyan ahol kicsit később,de én mondjuk még nem találkoztam ilyennel.Bár már reggel 6-ra viheted a kicsit...Mo.-on hivatalosan 24 fő a csoport maximum,de a fenntarónak joga van emelni a maximumot.Erre van 2 óvónő meg egy dadus.De itt ez azt jelenti,hogy 2 műszakban vannak és fedi egymást a műszakjuk.A foglakozásokra,udvarra,ebédre és fektetésre vannak ketten.Most,hogy leírtam,hát nem is jobb...Az SNI-s gyerekekről nem beszélve.Itt nincs mindegyik mellé ped.asszisztens.Illetve van.Egy darab az egész óvodára.Nálunk 5 csoport van átlag csoportonként 2 SNI-s gyerek.

    VálaszTörlés
  11. 5 óra után kb kapával-kaszával fogadtak az óvodában, ami elvileg fél 6-ig van nyitva. Ezt elég nehéz megoldani, állati sok anyuka marad otthon az ovi alatt. Ahol mindkét szülő 8 órában dolgozik, ott rendszeresen besegítenek a nagyszülő vagy a bébiszitter, mert máshogy egyszerűen nem megy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nàlunk senki nem segít be,én nyolc óràban dolgozom, a férjem szàzban, aztàn valahogy elműködünk mégis. Sztem a legkeményebb majd az iskola lesz, ott aztàn tuti időre kell menni, nincs mese.

      Törlés
    2. nálunk az ovi humánus volt, este 6ig nyitva - és volt, hogy 6 után értem csak oda és még akkor sem néztek rondán (jó, a buszról felhívtam őket, hogy fél km / órás sebességgel száguld a busz immár fél órája) - bezzeg az iskolának 4kor volt vége és fél ötkor már nagyon lamentáltak, hogy mi az, hogy csak most jövök a gyerekért

      Törlés
    3. Nekünk az iskola sokkal humánusabb, mint az ovi volt. Valahogy ebben az óvodában az volt az átlagos, hogy anyuka otthon volt (a második vagy többedik gyerekkel pl), és ehhez igazították a nyitva tartást. (Persze panaszt tettem a vezetőnőnél.) Az iskola elvileg 5-ig van nyitva, de fél hatig mindig van ott valaki. Az iskolában a nyári szünet a nagy szívás, nincs olyan ember, aki a 10 hetet simán kivehetné, a legtöbb tábor pedig 8-tól 4-ig tart.

      Törlés
    4. Tanàrnak lenni főleg ezért jó:) csak pont azon filózok, h mennyire reménytelen lesz karriert vàltani akkor, amikor elég nagyok màr nyàron ahhoz, h egyedül legyenek. A mostani tanàr-fizetés meg akkor is tragédia, ha màr jónak szàmít. Nehéz ügy ez.

      Törlés
  12. Nálunk egyébként a reggelek lesznek tök nehezek: most 8 és 9:30 között bármikor vihetjük a bölcsibe, attól függően, hogy mikor ébredt, mennyit játszik és milyen kedve van elindulni. Néha még azt is kivárjuk, h eláljon az eső. Az oviba viszont 8:20 és 8:40 között kell valamikor leadni - rohanás lesz reggelente, gondolom!

    Amúgy az ovi itt 15:45-ig tart, szerdánként délig - addig van "tanítás". Azután mindenki oldja meg, ahogy tudja. Sok gyerekért baby-sitter jön, és este a szülők tőle viszik haza a gyerkőcöt. Mi a napközibe irattuk be, de az más helyszínen, más pedagógusok részvételével zajlik.

    VálaszTörlés
  13. Na kellett nekem írni létszámot.Nyár,összevont csoportok.Más óvónők,más csoporszoba,más gyerekek.Erre ma szóltak,hogy aki tudja oldja meg,hogy nem viszi már a gyereket mert még jobban összevonnak.Egy csoport=40 gyerek...2 óvónő.Eggyenlőre sokkhatás alatt vagyok...

    VálaszTörlés
  14. Mi ugy oldjuk meg az ovit, h reggel vagy a ferjem vagy a bebiszitter viszi oket fel kilenc korul es negyed hatkor megyunk ertuk. Hosszu nekik a nap, de a munkam miatt en legkorabban hatra erek haza. Az iskolatol felek nagyon, nem tudom,h lesz idonk tanulni veluk.
    Az ovonokkel nincs jo tapasztalatunk, bar jo hiru ovodaba jarunk, de az az elvem, h amig a gyerekek nem panaszkodnak es orommel mennek, addig talan nagy baj nincs.

    VálaszTörlés
  15. Mi ugy oldjuk meg az ovit, h reggel vagy a ferjem vagy a bebiszitter viszi oket fel kilenc korul es negyed hatkor megyunk ertuk. Hosszu nekik a nap, de a munkam miatt en legkorabban hatra erek haza. Az iskolatol felek nagyon, nem tudom,h lesz idonk tanulni veluk.
    Az ovonokkel nincs jo tapasztalatunk, bar jo hiru ovodaba jarunk, de az az elvem, h amig a gyerekek nem panaszkodnak es orommel mennek, addig talan nagy baj nincs.

    VálaszTörlés
  16. Nem a lényeghez szólok hozzá, de a francia étkezés engem is mindig lenyűgöz. Szerintem az van, hogy egyrészt csak nagyon pici desszerteket esznek (nem úgy mint mi hogy egy üveg Nutella csak a bánatra) másrészt rengeteg ínycsiklandó zöldség gyümölcs van.
    Én voltam egyszer egy tanfolyamon ahol egy kollégiumban voltunk elszállásolva. Olyan volt a menza hogy őrület. Ennyi finom ÉS egészséges kaja!
    Meg azt gondolom hogy a minősége is más annak a tejterméknek (pl. gyümölcsös joghurtok) mint amit itt eszünk (mondjuk ugyanannak az egyébként francia vállalatnak a gyártása alatt).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértünk :)) sztem is kisebbek az adagok. Amikor hosszabb ideig vagyunk otthon, ez mindig probléma szokott lenni, hogy teljesen más kajákhoz és alapanyagokhoz vagyunk szokva (meg mondjuk otthon nincs mélyhűtőm és a mamám istenien főz :))

      De azért felszólalnék a magyar gyümölcsök védelmében: sztem otthon is lehet finomakat kapni!

      Törlés
  17. nem a magyar rendszer védelmében szólok, tekintve, hogy családi napközibe jár, és ha óvodás korba ér, akkor is inkább megpróbálunk magánovit keresni (igen, sokan nem engedhetnek meg ilyesmit, mi is átlagos keresetű család vagyunk, de inkább erre spórolunk egy hónapban), viszont a leírások alapján kicsit sem meggyőző számomra a francia ovi/iskolarendszer. (egyébként a családom fele, a nagynénémék, három unokatestvérem, négy unokahugom/öcsém él az '50-es évek óta Franciaországban, és rajtuk sem azt látom, hogy jól éreznem magam az ottani nevelési elvekkel.)

    kicsi Boninak a legjobbakat, kívánom, hogy érezze jól magát, és nektek is, hogy az elképzeléseitek szerint alakuljanak a dolgok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így gondoltam, aztán elmentem pár magán oviba és csanaba és teljesen ledöbbentem. Mivel semmilyen szabályozás, felügyelet nincs a magán intézmények felett, nálunk egyáltalán nem jobbak a magán helyek, mint az államiak. Játszótéren érdemes érdeklődni az anyukáktól, az a legbiztosabb forrás.

      Törlés
    2. En is igy vagyok vele. A magán dolgoktól ódzkodom, az az érzésem kicsit, hogy a pénzre mennek, míg az állami intézményeknél, legalabbis itt Fro-ban, nagyon erős kontroll működik.

      Törlés
    3. en nem igy gondoltam, mint most. :) nem akartam magant. 3 evig itthon akartam lenni vele, de masfel evesen mar megpusztult az unalomtol. heti 1-2 napra kerestunk neki csanat, es annyira bejott, h total ledobbentem. sokaig gyanakodtam, h nem lesz jo, de szerencsere belenyultunk. biztos vagyok benne, h a tobbseg nem ilyen jo. viszont az allamikrol meg annyi rosszat hallok, h azert megprobalok korbenezni nehany waldorf es montessori ovi tajan, bar ennyire nem vagyunk elvakultak. a waldorf az kulonben is egy salata.

      Törlés