2015. október 2., péntek

Minőségi idő

Van egy problémám, mióta újra elkezdtem dolgozni: hiába töltök viszonylag sok időt Bonival, mégis mindig úgy érzem, hogy az ilyen alkalmakkor mégsem vagyok 100%-ban vele. Most nem arra gondolok, amikor én a házimunkát végzem (főzés, mosás, ruhák hajtogatása stb.) és ő ott sertepeltél mellettem, és persze jobban szeretné, hogy hagynám a dagadt ruhát másra, hanem arra, amikor tényleg ott ülök mellette.

Mert amikor ténylegesen vele játszom, még akkor is gyakran arra gondolok, hogy hogyan tudnék néhány percnyi időt lopni tőle. Vagy ha nem, hát az órámat nézem: kit tudnák felhívni úgy, hogy ne zavarja. Esetleg ötpercenként fölpattanok, hogy megnézzem, megfőtt-e már az aktuális főzelék, vagy hogy lecsekkoljam a mailjeimet. Vagy a munkára gondolok, a listámra, a tennivalókra.

Úgyhogy mostanában törekszem arra, hogy lelassuljak, és hogy átadjam magam a játéknak. Nehéz! Őszintén megvallva: semennyire nem érdekel az autók, kamionok, buszok tologatása, vagy ide-oda pakolgatása. Boni meg inkább az a rohangászós fajta, mindenhova fut, szalad, hosszan nem nagyon köti még le semmi - bár saját szememmel láttam, hogy a bölcsiben egy csoport gyerek bámulta érdeklődéssel negyed órán keresztül a gondozónőt, aki bábozott nekik, szóval biztos vannak trükkök. Boni pl. nagyon szereti a kirakóst, ezzel el lehet szórakozni egy ideig, és most kapott rá a rajzolásra is (pápíííí, pápíííí, kéri már reggel a papírt ÉS a tollat - szerinte mindkét tárgyat papírnak hívják). Ritka, hogy fel tudjak olvasni neki egy mesét az elejétől a végéig, de ha előfordul, azt tényleg élvezem.

Egyébként azért fogalmazódott meg bennem ez az egész, mert a minap az elmúlt vakációra gondoltam és felidéztem, milyen nehéz volt vele kirándulni: minden kavicsnál, fűszálnál megállt, leült, megnézegette őket, sőt: visszafelé rohant. Egy ideig persze hagytuk, gyűjtögettük vele a kavicsokat, nézegettük a bogarakat, de még ekkor is, szabadidőnkben, egy idő után eluntuk és siettettük. Így visszagondolva persze tök hülyeség volt, hát akkor miért és hová rohantunk?

23 megjegyzés:

  1. Nem szoktam kommentelni, de nagyon-nagyon régóta olvasom a blogodat! Annyira átérzem, amit írsz. Ugyan az én kisfiam még csak 1 éves, de nekem is nagyon nehéz mellette ülni és játszani. Illetve ő még nem is játszik, csak mindent felvesz, megkóstol... A gyerek születése előtt nagyon pörgős voltam, mindig több dolgot csináltam egyszerre és hatalmas feladat, hogy csak Rá figyeljek. Ha megtaláltad a csodaszert, akkor szólj! ;)

    VálaszTörlés
  2. Óóó, nekem az még könnyebb volt, az egy éves kor... Mert nem rohant el :)) Meg a szoptatás volt számomra olyan (nem tudom, szoptatsz-e), hogy azalatt az idő alatt úgy éreztem, teljesen az övé vagyok.

    Aztán vannak, akiknek minden egyre könnyebb lesz... lehet h nálatok is így alakul majd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szoptatom már egy jó ideje, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltük, de az esti rituálé, az összebújás még mindig megvan. Gondolom jobban fogom ezt érezni, ha már mesélünk vagy rendesen játszunk.

      Törlés
  3. Marci rendszeresen elaludt mellettük a földön, mikor màsfél évesen "jàtszottak":D
    most viszont màr tàrsasozunk, hosszú meséket olvasunk, szerintem minden sokkal érdekesebb így. Jó, hàt most még gyorsabban rohannak mint régen:)

    VálaszTörlés
  4. Évek óta olvaslak ...
    A minőségi idő élet-halál kérdés volt nálam egy időben.
    Egyedül nevelem a lányom lassan 2 éve. Napi 1,5-2 óra - ennyi az együtt töltött idő hazaérkezést követően. Ebbe bele kell férnie a gyereknek, a kutyának, a háztartásnak, netán barátok ... és még sorolhatnám.
    Max. egy óra az aktív együtt töltött, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy csak a gyerekkel eltöltött idő. Se telefon, se tv, se net, se rádió, se főzelék, "se semmi" - ahogy a lányom fogalmaz, csak mi ketten.
    4 évesen már más. Sokkal könnyebb, egyszerűbb. Azt vettem észre, hogy nem kell csinálni semmit a játék elindításához, mert leülök Dorka mellé és belevisz ő a játékba; onnantól a történet fonala megy tovább szinte magától. Játszat és hihetetlen sok pozitív energiával lát el. Töltődünk egymásból. Játék közben megtudom, mi történt vele az nap.
    Kell az olyan idő, amikor csak a gyerekidő van, mert olyankor vagyunk teljesen az övék.
    Nagyon szomorú az, hogy ez hétköznap csak napi egy óra, de azt gondolom ez még mindig jobb, mintha órákat töltenénk együtt felületesen.

    VálaszTörlés
  5. Molly, képzeld, a kommentjeid nem érkeznek meg e-mailben, csomószor nem is veszem észre őket emiatt! (ha nem reagálnék, az ézért van)

    Én is várom már a hosszú mesék olvasásának időszakát, hátmég a társasozást! Gyerekkoromban több társasjátékot is csináltam, ollóval-ragasztóval, saját szabályokkal, imádtuk!

    Egy óra együtt töltött idő tényleg nem sok, de hétvégén gondolom bepótoljátok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tamko, ez gondolom azzal függ össze, hogy nem lehet visszaàllítani a kommentelési lehetőséget - gondolom vmi baj van az account-tal.
      Visszatérve a gyerek-témàra: én pont az értelmesedő közös tevékenységek miatt gondolom, hogy egyre könnyebb a gyerekezés, meg persze két csecsemővel extra nehéz volt, nekem szerintem mindenképp egyértelmű, hogy az "önjàrósabb" időszakot preferàlom.

      Törlés
    2. neeeem, eddig megjöttek! Valami átállítódott.

      jaj, nem tudom, nekünk érdekesebb, izgibb - de annyival nehezebb most!

      Törlés
  6. Hát én még ugye nem tartok itt (és engem mondjuk baromira fáraszt hogy hol a nyuszit rázogatom hol az egérkét és éneklek meg mondókázok mindent) de gyerekként (persze nem 2 évesen) de jól emlékszem mennyire zavart ha bármilyen felnőtt játszani akart velem, beleavatkozni az én játékomba. Mindig egyedül játszottam, sőt ha kérdezték mit játszom (mondjuk gombokkal) akkor hazudtam valamit mert a saját játékaimat senkinek nem árultam el. (Semmi perverzre ne gondoljatok a gombok pl. családok voltak akik ide-oda mentek meg városokat építettem nekik, hasonlók).

    VálaszTörlés
  7. Hú, ez érdekes! És a húgoddal nem játszottál? (mi mindig együtt)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha igen de inkabb egymas mellett játszottunk. O próbálta azt jatszani amit én. Vele amugy megosztottam a dolgokat meg belevettem de o követte az én játékokat mert o volt a kisebb tehat utánozni akart.

      Törlés
  8. Hát, szerintem ez a minőségi idő egy nagy átverés, vagy legalábbis félreértés, amivel anyukákat nyugtatnak meg vagy anyukák nyugtatják meg magukat - én legalábbis annak érzem (vagy rosszul tudom, hogy mit nevez a köznyelv minőségi időnek - az is lehet)

    Én nem hiszek abban, hogy ha napi x órát dolgozom, akkor napi y perccel (amit minőségi időnek hívok) pótolni lehetne az egész napot (mondjuk abban sem hiszek, hogy erre így szükség lenne) - illetve nem azzal lehet, hogy leülök és tologatok vagy építek, miközben azon agyalok, hogy mikor telik már le az az idő, amit nekem ezzel kell töltenem ahhoz, hogy elmondhassam, hogy nem vagyunk ugyan sokat együtt, bezzeg amit igen, na azt aztán tényleg minőségi módon egymásra koncentrálva töltjük. (félreértés ne essék, ez nem vmi szakadék az otthon lévő meg a dolgozó anyukák közt, a több idő is lehet teljesen pocsék és szar meg a kevés is lehet jó - meg fordítva és összevissza is)

    szóval az én fejemben az a jól töltött idő a minőségi, amit én is szeretek és élvezek - vagyis minőségibbnek érzem a főzéssel töltött időt, ha együtt főzünk, vagy a buszozást, ha beszélgetünk közben, vagy az összebújva alvást, vagy az egymáshoz bújva olvasgatást, mint a sokak által erőltetett minőséginek nevezett időt, amikor csak a gyerekre koncentrálunk - függetlenül attól, hogy a gyerek akar-e ilyesmit vagy én agyban ott járok-e vagy másutt. Én ezt ugyanúgy sosem bírtam (meg nem is akartam) megvalósítani, mint a napirendet - nekem nem jön be. Ami nem jelenti azt, hogy mi sose figyeltünk volna a gyerekekre, egy időben szokás volt, hogy amíg fürödtek, A. beült beszélgetni hozzájuk, azt imádták mindhárman - velem az pont úgy sosem jött össze - mostanában szokott úgy, ha én fürdök és a lányom ül be dumálni. A fiammal sokszor a legminőségibb idő, amikor együtt jövünk haza, néha kajálunk is közben, így tudunk legjobban beszélgetni. SZoktunk együtt honfoglalózni, néha társasozni is (de hárman ritkán jó, A. pedig utálja), tegnap a fiammal másfél órán át matekoztunk és logisztoriztunk, ma romkocsmába mentünk együtt szemészet után - tényleg tök sokféle dolog jó együtt, és az szerintem mind minőségi - de semmi sem az, amit az egyik fél nem tud élvezni (megkockáztatom, hogy olyasmit nem is nagyon kell csinálni - oké, néha lehet, én is báboztam már életemben, amikor ők nagyon akarták, beszálltam ilyen játékokba is - de mondjuk olyasmire se igen emlékszem, hogy velünk a mi szüleink konkrétan sokat játszottak volna - és nem is gondolom, hogy kellet volna )

    szóval, bonyolult ügy ez (mint minden más is), egy percig nem vitatom, hogy kell együtt csinálni minél több dolgot - de hogy ez pont az autótologatás (vagy egyéb unalmas, utált, stb dolog) legyen, azt vitatom

    ezer órája írom, már azt sem tudom, hol kezdtem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt jól megírtad.:-) Pont így gondolom, a legnagyobb átverés és lózung ez a minőségi idő.

      Törlés
  9. Nahát, ez érdekes, eszembe sem jutott így megkritizálni ezt a divatos kifejezést, de majd elgondolkodom. Mert eddig én eléggé ketté tudtam választani a minőségit a többitől - most tök más példa, de mindig is úgy érzem, hogy amikor hazamegyünk Mo-ra 2-3 hétre, az tömény minőség, hiszen csupa koncentrátuma az évnek: jó kis találkozások, beszélgetések (romkocsmákban :)), utazások, mindenféle más élmények.

    Gyerekkel meg... lehet h tényleg azért nem tudok rá koncentrálni, mert nem szeretek autókázni, eddig meg (amíg nem volt ekkora akarata :)) végülis én diktáltam az iramot. De inkább úgy érzem (lehet h tévedek), h a munkábaállás és a költözés vette el az energiámat, ami szinte egy időre esett, azóta vagzok ilyen szétesett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, épp oda vittem el Á.-t (mert ott a szemészet, meg meg meg akartam neki mutatni, hol rendezik a slam poetry esteket - arra is el akarom vinni - izé... én nagyon el akarok menni és élvezném, ha velem jönne :D )

      dolgozni gyerek mellett mindig nehéz (nekem), mert nagyon eltérő dolgokat igényel és gyors váltásokat, közben meg az agyad a maga ütemében pörög, nem a kötelező váltások szerint... ez könnyebb, ha nagyobb(ak), mert már nem akarnak folyton engem - de közben nagyon fájó, hogy nem akarnak engem elégszer (pld. folyton) - hogy is van ez? két urat szolgálni (de van az jóval több is: munka, gyerek, pasi, szülők, háztartás, barátok, hobbik, stb) - és akkor hol vagy te? - mert ezek mind te vagy, persze, hogy - közben meg még kéne arra is, hogy csak feküdni a fűben, aztán bámulni az eget

      Törlés
  10. mar nem tudom, hol olvastam, hogy ez az egyutt jatszas viszonylag uj dolog, es evezredekig sokkal inkabb az volt a jellemzo, hogy a gyereket vontak be a szulok a tevekenysegukbe. Probaltam visszaemlekezni, en mit csinaltam a gyerekkel, amikor ekkorak voltak, amit en is elveztem. Nagyon sokat enekeltem nekik (nem vagyok muzikalis, de nem tiltakoztak), meg mondokaztunk, meg hoc-hoc-katonaztunk, az iciriri-piciritol orrverzesig. a meseket meg nem birtak vegigulni, de Szutyejevtol a Vidam mesekbol a Kispipipi meg Kisrecet, a Kis hajot es a Harom kiscicat szerettek. Rengeteg reklamkatalogust nezegettunk, raboktek egy kepre, en meg mondtam, mi az. Es imadtak A baba elso lexikonjat es annak a masodik reszet. De emlekszem olyanra is, hogy csak fekudtem a szonyegen, es ide oda ugraltak rajtam, nert megmoccanni sem tudtam. Ja es az enekles meg a mondokazas hazimunka kozben is ment.

    VálaszTörlés
  11. Hát ha VALAMIT végighallgat, az nálunk is a Kispipi és a kisréce meg a Három kiscica! :) Szokta is hozni, mondja, h Pipiiiii meg Miaaaa, de gyakran elunja. Isteni az a könyv egyébként, én imádom, és a mamám szerint mi is szerettük egyerekként.

    Sajnos a mondókákat, énekeket leinti (Non! Non!), pedig régebben annyit mondókáztam neki. Mi történhetett?

    Házimunkába bevonni kész katasztrófa.. :))) berakja a koszos ruhát a szárítóba, a tisztát a mosógépbe.. Egyébként elhiszem, h régen nem volt az embereknek idejük arra, h a gyerekeikkel játszanak, ez logikus. De attól még, hogy régen nem így csinálták, nem hiszem, hogy jobb lett volna (most nem kötözködni akarok, ne haragudj, ha úgy tűnne :))).

    VálaszTörlés
  12. O, a házimunkaba en is csak akkor vonom be a gyerekeket, ha minden mindegy hangulatban vagyok, es küszöbön a nagytakarítás, mert iszonyú káosszal-kosszal jár, es mindent háromszor annyi idő megcsinalni, mintha egyedül esnek neki. A baba első lexikonjara szerintem keress ra, az kb 35-40 éve volt nagy sláger, en is imádtam, meg az öcsém is - ha tetszik, valahogy eljutttatom elektronikusan.)
    En arra emlékszem - mert szöget ütött a fejembe a kérdés -, hogy velem igazából nem játszottak a szüleim vagy a nagyszüleim. De sokat meséltek, apukám dobált a Balatonba minket, a nagymamámmal snapszeroztunk - de az lejött, ha mindenki élvezte, akkor jött az a bizonyos flow, belefeledkeztunk a dologba.

    VálaszTörlés
  13. A baba elso lexikonja - mi is imadtuk! A hugom allitolag kivulrol fujta az egeszet, de velemi is elofordul, amikor kukasautot latok felnott fejjel h arra gondolok: Megjottek a kukások, narancssarga ruhasok :)))

    (Koszi, megtalaltam pdf-fen, de majd ra is kerdezek a szuleimnel hogy hol van)

    VálaszTörlés
  14. én meg hogyhogy nem ismerem ezt? se gyerekkoromból se a gyerekeiméből?

    VálaszTörlés
  15. Tényleg nem ismered?
    http://www.scribd.com/doc/72587284/A-baba-els%C5%91-lexikonja-I#scribd

    Nekem ugyanilyen felfedezés volt a Findus!

    VálaszTörlés
  16. ó a kukásokat én is idéztem, psz-cssss-bummm - hallatszik még a szomszéd utcában is.

    VálaszTörlés