2015. augusztus 20., csütörtök

Tolerancia


Jelenleg különböző, a kommentekben is említett elaltatási stratégiákat tesztelünk* kisebb-nagyobb sikerekkel, később majd beszámolok róluk.  Ami biztos: egy újabb – szorongásos, pánikolós – korszak kezdődött Boni életében. Amíg pár hete azon gondolkodtam, hogy elég lesz-e neki a bölcsiben  az ott biztosított egyszeri alvás (több gyerekkel, egy teremben), most azon filózom, hogy el fog-e tudni egyáltalán aludni. 

Nem reagáltam csomó kommentre, aminek az időhiányon kívül más oka is van. Jóllehet a legtöbbjét a jó szándék és a tanácsadás vezérelte, meg kell hogy jegyezzem: szerintem küzdenünk kellene (nekem is, nyilván) a kisgyerekes anyukáknál fellépő bezzeganya-szindróma ellen. Én így hívom, miután (régen) bele-beleolvastam ebbe a blogba (nem is tudom, létezik-e még), és elhűlve láttam, hogy acsarkodó anyukák képesek pár kommenten belül ölre menni egymással.

Aki az interneten teregeti ki gyereknevelési elveit, az aztán kap hideget és meleget is, úgy lemondó sajnálatot, mint tanácsadásnak álcázott kioktatást. Bevallom, én magam is járok bizonyos blogokra fölényesen katasztrofaturistáskodni, és mindentudóan ámuldozni azon, hogy milyen csodabogarakat hord hátán a Föld**. 

Van, aki nem szül gyereket. Van, aki öt lombikprogramot csinál végig. Van, aki még a beteg magzatot is megszüli. Van olyan, aki viszont elveteti és különféle túlélési stratégiával küzd meg az így keletkezett lelkiismereti helyzettel. Van, aki melegként vállal babát. Van, aki programozott császárt kér, mások elvetetik még az epidurál lehetőségét is. Előfordulnak olyan helyzetek is, hogy a megszületett babát örökbe adják. És vannak olyan párok, akik évek óta várnak arra, hogy végre örökbe fogadhassanak, kivéve, ha a baba cigány származású. Vannak nők, akik évekig szoptatnak, mások pár próbálkozás után feladják, megint mások pedig meg sem próbálják. Vannak anyák, akik hamar visszamennek dolgozni, és vannak olyanok is, akik a bölcsit ördögi intézménynek tartják. Léteznek együttalvás-, hordozókendő-  és biokölesgolyó-pártiak, és létezik olyan, aki tudatosan nem próbálta egyiket sem. Van, aki esküszik a légzésfigyelőre és van, aki felesleges aggodalmaskodásnak tartja. Van, aki a másfél éves gyerekét angolra tanítja és olyan is, aki ráver a gyereke kezére, ha az a konnektorba nyúl. Egyesek sokáig nem adnak édességet a babájuknak, mások hagyják, hogy a kutya bemásszon a gyerek ágyába. Vannak túlféltő szülők, és van olyan is, aki könnyű szívvel engedi el több napos kirándulásra a négy éves kisfiát.

Számos közös pontja van az ezeknek az egymással feleselő hitvallásoknak helyzeteknek: először is valószínűleg mindenki a legjobbat akarja. Másodsorban pedig a felsorolt tevékenységekhez (amelyek a környezetemben látott vagy a neten olvasott konkrét esetek) mindenkinek joga van, viszont a választásba kívülállóknak beleszólni nem lehet (tudom, fáj, de ez van). Ugye nem kell ragoznom, hogy mindenki a saját helyzete, gyereke, temperamentuma, párkapcsolata, tűrőképessége, pénzügyi helyzete, kulturális háttere stb. függvényében választja ezt vagy azt a számára legitim megoldást – és igen, a sírni hagyást is. 

Mi még a közös bennük? Hát az, hogy noha a közmegegyezés bizonyos módszerek esetén gyakran halvány, abban viszont  sajnos kánonban egyetértünk, hogy a mások gyereknevelési módszere ha nem is rossz, de a miénknél feltétlenül rosszabb. Néha viszont biztosak vagyunk benne, hogy éppen most cseszik el gyerekeik életét, anélkül, hogy ezt tudnák. Bezzeg mi! Na majd megmutatjuk, bebizonyítjuk. Sőt: megmondjuk, hogyan lenne helyes!
 
** Nyugi, még nem próbáltuk az ágyát szögesdróttal körbekeríteni.
* Nem akarok senkit megsérteni, ezeknek a blogoknak az írói nincsenek itt.

17 megjegyzés:

  1. Jajj, de jó, hogy ezt leírtad! Sajnos én is számtalanszor tapasztaltam ezt a környezetemben. Alapvetően nincsen problémám azzal, ha valakinek mások a nézetei, mint nekem, azzal viszont igen, ha ordenáré, becsmérlő stílusban ad valaki hangot az ellenvéleményének!

    VálaszTörlés
  2. Már csak azért is nehéz/felesleges másnak tanácsot adni -lett légyen a szó gyereknevelésről, mert minden gyerek más. Teljesen más.
    Elképesztően más. :-)

    Persze ha megkérdezik, náluk mi vált be, vagy hogy volt, akkor rendben van, hogy mesél.

    VálaszTörlés
  3. Részben egyetértek, én nagyon sokat tanultam blogokból és kommentekből Tőletek/másoktól. És ahogy nő a lányom, úgy lesz egyre nyílvánvalóbb, hogy a régi minták nem működnek/ nem akarjuk átvenni/ idejét múltak, szóval szerintem nagyon hasznosak a könyvek, cikkek amiket itt a neten ajánlottatok. A saját anyám, anyósom de a védőnő sem tudott igazán annyit segíteni, mint azok az anyák, akiknek olvasom a blogját vagy kommentelnek. Nagyon hálás vagyok, hogy a pozitív példák okán 10 hétig tk nulla tej mellett is szoptattam, mire beindultak a melleim, hogy elkezdtem hordozni és hurcizom most is a 13 kilós másfélévesemet, hogy megismertem Alfie Kohnt és rádöbbentem, hogy milyen könnyű elcseszni! Hát a hangnem és az erőszakosság az valóban ott van, engem iskolázott, értelmes nők is hülyéztek már le - ha rendben van az önértékelésünk akkor tudjuk ezeket a helyükön kezelni. De szerintem az egész anyaságban és egyáltalán az életben az a lényeg, hogy egyikünknél sincs ott a bölcsek köve, mindannyian úton vagyunk, és próbálkozzunk!
    (Merylla voltam, csak ha belépek 3x jelenik meg, amit írtam - ha valaki tudja miért pls szóljon, köszi!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, én is egy csomó ötletet kaptam a netről, sőt, itt a blogban is, nem erről van szó!

      (Nem tudom, miért jelenik meg háromszor, de ismerem a jelenséget, és brrrr :))

      Törlés
    2. Úgy értettem, hogy nagy tanacstalansagomban baromi nyitott voltam egy csomó mindenre, amit korábban nem tartottam jó ötletnek.

      Egyébként nálunk megoldódik látszik á rejtély: á szemfogak helyen van 2 pici fehér pötty:) az halottam már, hogy ez a legdurvább és tényleg nem volt még ilyen!

      Törlés
  4. Mennyit agyaltam én ezen :D - és arra jutottam, hogy a gyereknevelés (meg általában az életmódunk) állati erős elköteleződés saját értékeink mellett - és nem tudnánk hitelesen végigvinni sem egyik, sem másik, sem ezredik irányba, ha nem hinnénk azt, hogy jobb út a miénk, mint a többi. Mert ugyan iszonyat toleránsan (na, persze!) el tudok fogadni mindent - de bizonyos értékek elfogadása megkérdőjelezi azt, hogy vajon az enyém tényleg jó (elég jó, megfelelő) volt-e, tényleg jó volt-e annyira, hogy le kellett érte/miatta mondani egy csomó dologról (nyilván minden út miatt le kell mondani erről-arról - melyiknél erről, melyiknél arról) - és hát szeretjük mind úgy érezni, hogy mi a tudásunk és a lehetőségeink szerinti legeslegjobbat adtuk és adjuk meg a gyerekeinknek. És míg a tökfőzelék meg a babfőzelék, vagy a piros póló - kék póló viselése közé nem kell feltétlenül értékszámot is adni - az egyik ugyanolyan jó lehet, mint a másik, simán adjuk/esszük/használjuk bármelyiket - a nevelési módokkal nem így van. Elismerhetem ugyan (elismerem), hogy mások nem úgy működnek, mint én - de gyereket altatni, etetni, nevelni nem lehet hol így - hol úgy (persze rengeteg rugalmasság belefér, van is benne sok szabadság és sok mozgás) - de ha én elkötelezem magam az együtt alvás mellett (hogy miért ez a példa jutott eszembe??? :D ), és nyilván mögé teszem mindazokat a tudásokat, amivel magamnak és másoknak is megindoklom a dolgot - akkor nem tudok ugyanilyen erősen érvelni amellett, hogy miért jobb külön. És jól tolerálom (mert nagyon toleráns vagyok, nyilván, mert emellett is elköteleztem magam), ha valakik külön alszanak - hiszen az is egy módszer, nekik úgy jó - csak amikor "beüt a krach" és a másik azt írja, hogy vmi nem működik, akkor zsigerből (de agyból is) az jön elő, hogy lám, ami módszerünket kéne mégiscsak elővenni (vagy legalábbis felhívni rá a figyelmet, hogy létezik), hiszen az nekünk bevált.

    És hát a jó szándékkal kikövezett út meg a pokol összefüggései ismertek - én (magamról biztosan tudom) tényleg nem beszólni, csak segíteni szeretnék (nemcsak most, többnyire - ha beszólok, az másmilyen) - de attól még sajnos ez neked lehetett bántó - amiért viszont bocsánatot kérek, mert azt semmiképp nem akartam.

    VálaszTörlés
  5. Martine, köszönöm, ari vagy :))

    De miért ne lehetne egyszerre TÖBB jó megoldás is? Így el lehetne fogadni a másét a saját értékrendünk megkérdőjelezése nélkül. Azt hiszem (mert én is elköteleztem magam a tolerancia mellett :))) el tudom fogadni, hogy más gyerekeinek és azok szüleinek az együttalvás és a sírni hem hagyás a jó megoldás - attól még az én módszerem, azaz a sokkal szigorúbb hozzáállás nekünk és Boninak megfelelhet. Tudod, mint a homeopátia, a paleo, meg a kineziológus - teljesen megértem, ha valaki ezekkel próbálkozik, én nem fogok. (hú. lehet h ez hülye példa volt)

    Annyira összetett az, hogy kiből milyen ember válik. Adva van egy gyerek és két szülő egy adott vérmérséklettel, problémákkal, félelmekkel, helyzetekkel - de az, hogy az elaltatás módja hogyan a legideálisabb SENKI, még maguk a szülők sem tudják biztosra megmondani és nem is fog kiderülni soha. Csak tapogatózunk, próbálkozunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, biztosan egy csomó mindenből jó lehet több megoldás is - és nem tudom azt állítani, hogy pont az alvással ez ne lenne így. Ugyanakkor vannak olyan dolgok (az életben általában, nem csak gyereknevelés), amiket mégsem tudsz együtt hinni/alkalmazni. Erősen kérdés persze, hogy mik ezek a dolgok, amik tényleg kizárják egymást.

      Nem tudsz egyszerre hitelesen hívő és ateista, jobbikos és kommunista, rasszista és antirasszista lenni (tudom, szélsőségek, de olyan keskeny a mezsgye, hogy mit tudsz együtt is elfogadni és mik zárják ki egymást - és talán sokan nem is jól mérjük fel ezeket) - pld. (ha már paleo meg izék) ha tudatosan és biztosan vegán vagy, akkor azt meg tudod tenni, hogy nem szólsz be a nem vegánoknak - de azt, hogy te magad ne így étkezz és a gyerekedet is ne így etesd, azt nem tudod megtenni, mert valamiért biztosan tudod, hogy így a legjobb - ergo a többi kevésbé jó. És ha abban hiszel, hogy a vegán étkezés NEKED pont úgy jó, mondjuk az egészséged miatt, akkor valszeg nincs késztetésed arra, hogy rábeszélj másokat is, max. szelíden megemlíted - de ha abban hiszel, hogy húst enni konkrétan árt az embernek, pláne, ha úgy gondolod, hogy gyilkosság részese minden húsevő, akkor nem állsz meg ott, hogy te nem szállsz ebbe bele, hanem elkezdesz kampányolni (szeliden vagy kevésbé - és mindkettőre van személyes ismerősöm) amellett, hogy más se gyilkoljon - mert nemcsak azt hiszed, hogy neked jó az egyik módszer, hanem abban is, hogy a másik (ilyen olyan okból) kifejezetten rossz, ártalmas. Ott pedig muszáj védened saját koherens(nek tűnő) világképedet, ott meg kell akadályozni vmi rosszat vagy meg kell védeni vkit - és végül is ez valóban sokszor helyénvaló is - de biztos, hogy sokszor olyankor is így állunk hozzá, amikor objektíven (ha hitekben és világnézetekben egyáltalán lehet szó objektivitásról) nem ez a helyzet áll elő.

      (és milyen sokszor fordul elő, hogy emberek valós szitukban nem szólnak/állnak ki az amúgy létező véleményük miatt - pld. az a lifttes video, emlékszel talán, hogy egy lányt bánt (verbálisan, majd fizikálisan) a barátja a liftben (kontrollált kísérlet) - és a velük utazók 90%-ban elfordulnak) - holott itt tényleg közbe kéne lépni. Írásban, névtelenül persze könnyebb szót emelni vagy véleményt nyilvánítani apró dolgokért is - éles helyzetben meg könnyebb gyáván félrenézni.

      Jól kiokoskodtam magam, és nem jutottam közelebb a megoldáshoz - de legalább lesz min gondolkodnom porszívózás közben :D



      Törlés
    2. jaj, nem tudom, megyek én is gondolkodni :)) addig is mindenki csináljon mindent úgy, ahogy akar... :))

      (emlékszem a liftes videóra! és azt is h megbeszéltük :)

      Törlés
  6. Most volt csak időm nagyjából átolvasni az eredeti poszt kommentjeit, úgyhogy mostmár ide írok.
    Nagyon egyetértek azzal hogy sokminden egyéni/alkati és azzal is hogy több módszert is ki lehet próbálni.
    Ha már a sírni hagyás felmerült, nekem ugye 3 hónapos a kislányom és az első két hónapjának összes ébrenléti óráját végig üvöltötte. Kézben és ringatva. Bennem is felmerült, hogy mi is a sírni hagyás mert bizony még pisilni is alig mertem elmenni de azon kívül meg aztán semmit nem csináltam (én nem is ettem csak mikor aludt) és mégis sírt. Én sírni HAGYTAM mert nem tudtam megakadályozni hogy sírjon. És akkor jöttek a kommentek hogy nyugodjak meg, ez nem sírni hagyás.
    Ami meg az együttalvást illeti azt gondolom hogy ha a szülők nem tudják kipihenni magukat soha az komoly vészhelyzet lesz a gyerekre nézve. Én is alig alszom (külön szobában is) és akkora baromságokat követek el mint pl laptopom leejtése, lakáskulcs elhagyása (majd akarok erről részletesen posztolni) a fáradtságtól.
    Szóval ha valaki jól alszik a gyerekkel együtt, vagy nem kell neki alvás (de irígylem) az tegyen úgy.
    De ha valakinek kell a 7-8 óra alvás pont azért hogy a gyereket tudja nevelni, vagy Uram bocsá' dolgozzon mert meg is kell élni (a gyereknek) akkor annak más módszert kell találnia.
    Ezzel együtt, nálunk anno én soha nem aludtam együtt a szüleimmel (nem igényeltem) a Húgom meg rendszeresen mert nem tudtak vele mit csinálni, kiment. És beletörődtek.
    Ja és amúgy nekem sokkal jobb a kapcsolatom Anyukámmal mint a Húgomnak. Ez alkati, meg véletlen, meg ki tudja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ella, szerintem a te eseted más, teljesen. Itt most arról volt szó, hogy hagyjunk-e sírni hagyni egy nagyobb gyereket egyedül az ágyában, abból a célból, h elaludjon. Amúgy persze a TOTÁLIS sírni nem hagyás gyerekkel teljesen kivitelezhetetlen :)) és felesleges is, gondolom ezzel mindenki egyet ért. Még a felnőtteknek is szükségük van sírásra néha!

      Törlés
    2. 7-8 óra alvás?? Hahaha..-))))) Nem is tudom mikor volt ilyen. Későn fekszünk, mert akkor tudok még pár dolgot elintézni, meg ugye némi net, olvasás, beszélgetés, alkotás, néhány dolog átgondolása (nappal sosincs ilyesmire idő), Reggel meg az enyémek mind korán kelnek. 5 és 6 között. De volt egy időszaka a kicsinek, amikor még az 5 órát se várta ki.

      Én akkor röhögtem jót magamon, amikor egy fáradt reggelen kakaót akartam csinálni a két nagyobbnak és a tejbe teafüvet szórtam.

      Törlés
    3. Igen elhiszem. Például a Húgom 10 évig nem aludt mert neki mindhárom gyereke nagyon rossz alvó volt (óránként ébredtek és a kicsi ma is 5-6 órát alszik összesen a 24 alatt). Azóta nyugtatókon él (már a Húgom, nem a gyerek).
      De én ezt nem irígylem, sőt nagyon sajnálom és nem tartom normálisnak.
      Nekem sokkal több alvásra van/volna szükségem.
      Lehet hogy az alvás minőségén is múlik, és azt is elhiszem hogy meg lehet szokni, hiszen katonák vagy foglyok évekig nem alszanak, de én attól még nem tartom ezt jónak.
      Én nem röhögtem mikor leejtettem a laptopomat csak azt mondtam magamban jó hogy nem a gyereket ejtettem le.

      Törlés
    4. Szerintem nagyon sok mindent meg lehet szokni., Én pl. amikor férjhez mentem, akkor biza 10 órákat aludtam. És este 10-nél tovább már nem bírtam fent lenni éjszaka. És ha mégis muszáj volt teljesen készen voltam. Na most ehhez képest most simán bírom az átlag 6 órás alvásokkal.
      Első gyereknél addig rendeltem a kaját, amíg ő el nem kezdett értékelhető mennyiségeket enni a szilárd, főtt kajákból. Ötödiknél még 3 naposan haza jöttünk a kórházból és már főztem. És egyszer sem rendeltünk. És még csak fáradtabbnak se éreztem magam, mint anno az első gyereknél. Szóval az ember teherbíró képessége tud változni.
      Ettől függetlenül a vágylistámon az elsők között szerepel a csukott ajtó mellett, sötét hálószobában való 10 órás, megszakítás nélküli alvás, ami után még fél órát ébredezem, majd elsőként WC-re megyek és megreggelizem.:-)

      Törlés
  7. :) Gondolom én lennék a szerinted bezzeganya (legalábbis egyik biztosan), és őszintén szólva annyira ledöbbent, hogy ennyire félreértelmezted a szavaimat és szándékomat, hogy inkább nem is reagálnék, mert nyilvánvalóan elbeszéltünk egymás mellett. Majd máskor, máshol kifejtem, más dolgok kapcsán úgyis tervben volt.

    VálaszTörlés