2014. április 14., hétfő

Rákészülés, főpróba

Az elmúlt öt és fél hónap legfontosabb mérföldkövei: Bonhomme megtanulta tartani a fejét, elkezdett mosolyogni és külön szobába költözött éjszakára. De az eddigi legjelentősebb etap szerintem most következik. Két hét múlva az önállóság útjára fog lépni a pici babám, én meg egyre inkább nélkülözhető leszek számára: ételt fog enni!

Hetek óta gondolkodom, hogy miképpen kellene, mikor, milyen sorrendben, melyik napszakban stb. Kicsit úgy érzem magam, mint amikor megszületett: valami teljesen újnak nézünk elébe. Mert ha az igaz, hogy egy évesen már mindent ehet és nem kell neki külön főzni, hat hónaposan viszont még csak az anyatejet ismeri, akkor az azt jelenti, hogy fél év alatt kell a semmiből felépíteni a mindent. Olyan sok a lehetőség, meg a variáció, és annyira szabad kezet kap az ember, hogy beleszédülök. Bizonyos pontok egyáltalán nem világosak még (mikor kell bevezetni a sót? és az olajat?), ezekre még nem is akarok gondolni. Koncentráljunk az első hétre.

Bioügyben nagyon szkeptikus vagyok. Nem a szüleim által termesztett háztájiról beszélek, hanem a kereskedelmi forgalomba bekerülő, aranyárban mért, üzletszagú, ellenőrizhetetlen forrásból származó zöldségekről. Van itt a közelünkben - egy termőföldekkel körülvett, párszáz lakosú, tipikus francia kis faluban (lásd a fotót) - egy biobolt, heti három napos nyitvatartással. Sajnos mint kiderült, még itt sem lehet autentikus biozöldségeket kapni, csak a körítés szép, minden más csupán porhintés a szemekbe: ezeket a zöldségeket akár Párizs egyik forgalmas utcájának divatos bioboltjában is vehetném, ugyanonnan jönnek (Rungis-ból). 



Van itt romániai alma meg kameruni gyömbér, és én nem tudom elképzelni, hogy ezekben az országokban be tudják tartani a biogazdálkodási előírásokat. Két zöldséget termesztenek helyben: a répát és a céklát, ami egyben azt is jelenti, hogy Bonhomme ezt a két zöldséget fogja legelőször megismerni.

Ki is próbáltam már a répát, jól sikerült, finom és jó állagú lett. Szerencsére emlékeztem, hogy Antibaby-nél olvastam néhány műhelytitkot, a poszt is és a kommentek is jól jöttek. A turmixolás-passzírozás világnézeti vitában a passzírozás mellett tettem le a voksot, legalábbis amíg csak pár kanállal fog enni, a főzés vs. párolás (amennyiben ez utóbbi kevesebb vizet és alacsonyabb hőfokot jelent) polémiában pedig a párolásra szavazok.

A céklát viszont már másodszor rontom el: először lereszeltem nagylyukú reszelőn, majd pároltam 5 percig, majd 10 percig, majd még 10 percig… és még mindig kemény volt. A végén összesen 1 óráig pároltam, majd passzíroztam, minden tiszta lila volt a konyhában és a végeredmény egy keserű izé lett. Pár nappal később taktikát váltottam és kuktában főztem 30 percig a felnegyedelt céklákat, hogy azután egy ízre keserű, színre pápista, állagra még mindig kemény valamiket szedjek ki az edényből. Még nem adom fel, teszek egy harmadik próbát...

37 megjegyzés:

  1. Hihetetlen, hogy mindjárt fél éves!

    Cékla: ha ugyanakkor vetted a kettőt (hármat), lehet, hogy egyik sem finom :( szerintem nagyon finom pld. alufóliába tekerten megsütni héjastul - aztán én magamnak szoktam fűszerezni (bors, só, balzsamecet, fokhagyma) - de ezeket Bonhomme-nak nem ajánlanám még :)

    Kell, hogy legyen Párizsban is valódi biobolt! Pesten is van :)

    Egyévesen sztem korántsem mindent érdemes még adni (savanyítatlan tejet, mézet, bogyós gyümölcsöt, kivit, stb) - az enyémek egyébként egyáltalán nem voltak oda a semmiféle kajákért sem, egyévesen sem ettek igazán mérhető mennyiséget semmiből - pedig nagyon finom répát főztem ám én is :) szóval, nyugodtan készülhetsz arra is, hogy vagy kéri, vagy sem. És hogy nem pont azt fogja szeretni, amiről a nagykönyvek azt írják... nálunk az olajbogyó pld. az elsők közt volt, amit igazán szerettek (1,5 éves koruk után már, mert beszélni mindkettő tudott, mikor először kaptak (azzal, hogy úgyis messzire kiköpik) de nem, követelőztek (bodót még! ) - és azóta is nagyon elöl van a toplistájukon )

    VálaszTörlés
  2. A ceklát susd meg sutoben (alufoliaba csomagolva). A lányom jobban szerette sutve, de a gyomra sokáig nem birta.

    VálaszTörlés
  3. Nálunk mindegyik gyerek imádja a céklát, én is kuktában főzöm, jó sokáig (igaz nagyobb mennyisége szoktam egyszerre és utána leturmixolva megfelelő adagokban lefagyasztom), és apró kockákra vágom, mintha krumplit főznék meg, negyedbe nem elég. Ha egy kis főzőlével leturmixolod elég puha lesz. Amúgy sem önmagában szokták adni, hanem krumplival, almával, azokkal együtt teljesen krémesre és egyneműre lehet turmixolni. A legkisebbem 1 éves, minden héten eszik céklát, még van 1-2 adag a mélyhűtőben.
    Édesburgonya nincs ott? Az nagyon fini, garantáltan puha, önmagában is finom.

    VálaszTörlés
  4. Van itt minden, ami szem szájnak ingere, de először olyat szerettem volna nek adni, ami bio, helyi és szezonális. Neked a színe nem lett fura kuktában? Lehet h megpróbálom sütőben, csak nem akarom annyit járatni a sütőt.

    Olajbogyó: és nem volt gondjuk a maggal másfél évesen? (és tényleg hihetetlen, hogy fél éves lesz... és fura, hogy mivel minden nap vele vagyok, nem látom nőni, csak a fotókon meg a kinőtt rucikon...)

    VálaszTörlés
  5. Mi is sütjük a céklát, úgy még nekem is ízlett, annyira finom. :) Egyébként sütni is elég sokáig kell, volt amelyik csak másfél óra alatt lett puha.

    VálaszTörlés
  6. Szia! Én csak néha szoktam beleolvasgatni a blogodba, véletlen erre járó vagyok :-). Viszont cékla ügyben véletlenül van tapasztalatom. Csak főztem a gyerekeimenk a babaételeket, nem kaptak üvegeset sose. Szóval nekem az a tapasztalatom, hogy a céklát csak héjával együtt lehet puhára főzni. Jól megmosva, annyi vízben főztem ami ellepi, amikor már beleszalad a villa akkor kevés főzővízzel egész jól simára tudtam turmixolni. Héj nélkül nekem mindig kemény maradt.

    VálaszTörlés
  7. Bocs, Timi voltam :-)

    VálaszTörlés
  8. A céklától pirosat pisil és kakil, ne ijedj meg!

    VálaszTörlés
  9. Nem, nem lesz fura színe, csak ha sokáig állni hagyod, akkor kicsit barnás lesz.
    De én önmagában nem adnám (bár nyilván az első 1-2 kanálnak nem gáz a tömény cékla sem). Legjobban almával és krumplival szerették. (Az almát nyersen reszeltem bele.)

    A répa meg az arra hajlamos babákat nagyon meg tudja fogni, azért szoktak többek között mindenhez krumplit javasolni, hogy kicsit ellensúlyozza az ilyen fogós, vagy fosatós hatásokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem mintha a krumpli és a reszelt alma ne fogna...

      Törlés
    2. Nekem kuktában (annyi vízzel h ellepte) meghámozva olyan színe lett, hogy Z. meg sem akarta kóstolni.

      Törlés
    3. A krumpli nem fog.:-) Ahogy az alma sem. Mindkettő hasrendező, vagy nem tudom hogy írjam.

      Törlés
    4. Szerintem ez teljesen egyéni... nálunk a krumpli nagyon-nagyon fogja a kicsi hasát, az alma nyersen szintén, kicsit megpárolva (gőz fölött, párolórácson szoktam) már nem, a sárgarépa meg egyáltalán, sőt, nála az a hasrendező... a céklával semmi gáz és szereti is (én is fóliában sütve adom). Szóval, babája válogatja, lehet kísérletezni .)

      Törlés
    5. bevallom, én szorulás-szakértőnek érzem magam: úgy három évet kínlódtunk mindkét gyerekkel (de olyan szinten, hogy volt, hogy egy hétig nem kakiltak), iszonyú sokat foglalkoztam a témával, nálunk mind az alma, mind a krumpli fogott, de valóban, eléggé egyéni dolgok ezek.
      a krónikus szorulásosoknak azt ajánlják, hogy hagyják el az almát, a fehér lisztes dolgokat,a készételeket, a krumplit, a banánt, a főtt répát, a tejet, a tejtermékeket, a rizst, a fűszeres ételeket, a húst, de pl egy csomó helyen olvastam, hogy a sült banán hajt és az alma héjastul hajt...

      Törlés
    6. Hehe, nálunk is volt egy kaki visszatartós, ő évekig heti egyszer produkált és volt, hogy 9 napig nem kakilt. De nála ennek egyértelműen lelki oka volt, ettől még mi is évekig szenvedtünk tőle, sajnos. Hú, emlékszem, hogy a naptárba írtam fel mikor kakilt, mert már nem bírtam visszaemlékezni sem rá.

      A legkisebbnél mondjuk nem számít mit eszik, minden nap 2-3 termelés van.:-)

      Törlés
    7. iszonyú szerintem a szorulás, meg igazi ördögi kör: egyszer rosszul kakil, rossz élménye van, szenved, legközelebb már fél, elkezdi visszatartani, a kaki egyre keményebb...jaj, rémes. én életem legnagyobb eredményének tartom, hogy a gyerekeket kihoztam a szorulásból januárban, most mindenkinek elég jól megy a kaki, bár a kislányom még mindig csak állva, pelenkában hajlandó kakilni - lehet, hogy harminc éves koráig tart majd...

      Törlés
    8. Nála az kavart be, hogy kórházba kerültem. Akkor telefonálgatott mindig a férjem, hogy nem eszik és nem kakil (2 éves volt, és előtte még sosem volt nélkülem éjszakára). Hát nem is tudom mikorra lett normális a helyzet, az biztos, hogy több év, és voltak visszaesések (kistestvér születése pl.). De azóta teljesen rendben van, de mai napig tökéletesen tudja irányítani az egészet, minden áldott nap fürdés előtt nagydolgozik (ő már 9 éves). Ilyet még nem láttam...

      Amúgy neki amikor végre hajlandó volt kinyomni, akkor sosem volt kemény és akkor pillanatok alatt ki is jött, de mire végre hajlandó volt...És imádtam az étrendi javaslatokat, amikor az IS gond volt, hogy alig evett meg valamit. (Bezzeg most.:-)

      Törlés
  10. szia,

    Hat nekem az elso dolgom ezzel kapcsolatban egy Babycook beszerzese volt (ilyen fozo/parolo/turmixolo keszulek), nem volt olcso - sot, draga :) (raadasul duo-t vettunk belole), de en azota is mindennap aldom a feltalalojat... (Persze allitolag nem sokaig lehet majd hasznalni (viszonylag kicsi), meg beismerem, kenyelmi szempontjaim sokat szamitottak - meghat igy nem kell figyelni a fozesi idot sem - es ha csak 1 gyerekem lenne, akkor is beszereztem volna am... :)) Igy fozesi tapasztalatom nincs :), de egyeb van :):

    Mi - gyerekorvos tanacsara - delben kezdtuk a zoldsegekkel (repa, cekla, cukkini hej es mag nelkul stb.) - en is probalok "ideny" szerint, tok jo, h jon a nyar(!), persze biot (ha lehet kornyekrol - bar nekem meggyozodesem, h egesz Europaban nem lehet igazi bio-t kapni, hiszen nem hiszem, hogy par evtized alatt meg lehet "tisztitani" a foldet, de mindegy, azert a lelkiismeretemnek igy jobb) En adok am melyhutottet is (brokkoli, spenot, meg a zoldbab-ot is), az elejen "tisztan", es kesobb keverve pl krumplival (az eleg nyero am nalunk, pl brokkolit kisasszony hajlando igy...). Egyebkent a fiam mindent megeszik, a lanyom eleg valogatos - csak repa, cekla es ami meg bevalt az a porehagyma feher resze (!), pedig feltem tole, de tettem bele repat/krumplit, es sikert aratott.
    (Repa - nagyon fog a szine (!), meg a kanaluk is sarga lett tole)
    Es persze mindig ujra probalkozom a dolgokkal, amiket a lanyom elutasit - allitolag kitartonak kell lenni.... - de egyelore meg nem sok sikerrel :))
    Nekunk azt tanacsoltak, h naponta valtsunk zoldseget, de vegul en az elejen 2/3 naponta valtottam, h lassam a "hatast".

    Ami nalam nagy kerdes volt - az a mennyiseg.... fokozatosan kell emelni allitolag, de mikor kell elernie a kb 130 g-ot??? Nem mertem olyan gyorsan emelni ahogy a fiam etvagya engedte volna (termeszetesen mertem/merem a g-okat :)), de most kb ott tartunk, hogy megeszik akar 150g-ot PLUSZ meg iszik 90-100ml-t....
    Ja, es persze most mar a vizzel is probalkozunk, nem nagy sikerrel (mondjuk meg sok tejet isznak)

    Nalunk tehat igy nez ki az etetes: egy kis pure - majd balhe a cumisuvegert - majd pure - balhe, stb.... :) - ugye eloszor a kajat kell felajanlani aztan a tejet - mondjuk azt nem tudom, h aki csak szoptat, annal ez hogy zajlik. Es mivel egyszerre etetem oket, ezert kb ugy neznek ki, mintha maguktol ennenek mar :))) kaja MINDENHOL (meg a hajban is :)))

    2 hetre ra kezdtuk a gyumolcsoket uzsonnara - na ez meg nehezebb, mint a zoldseg - hurra nyar(!) - ebbol vettem uvegeset is, h legyen egy kis valtozatossag.

    Szoval mi itt tartunk, 1 honap kajabevezetes utan :)) (mi 5 honaposan kezdtuk)

    Szep napot!

    NS

    VálaszTörlés
  11. Szerintem ha elobb felkockazod vagy felszeleteled a ceklat es ugy teszed bele a foliaba es sutobe, akkor hamarabb kesz lesz. En serpenyoben sutom kockazva edes birgonyaval, de az felnottes, kokuszolajos :)

    Egyebkent itt egy lista, hogy mibol kell feltetlenul bio, mert nagyon sok vegyszert kap. En azert nem kovetem a bio bibliat, mert nagy atveres az is sok ponton. Tenyleg vannak gyumolcsok, zoldsegek, amiket megved a hejuk, vagy nem is szeretik a rovarok, mivel ugysem tudjak megbontani. Igy azokat nem is nagyon vegyszerezik. Amit itt a Delhaizben veszek sajat markas biot, azt csak onnan sejtem, hogy tenyleg az, hogy mas a merete es az ize. Ez azert sok mindent elarul. Valami minimalis bizalom kell, kulonben mehetnenk fenyevonek.

    VálaszTörlés
  12. Bioügyben azt a nézetet vallom, hogy ami ilyen nagy üzlet, az gyanús. És szerintem is a lelkiismeretünkre játszanak, persze én is belesétálok ebbe a kelepcépe, mert ugye, ki tudja... dehát Európában tiszta vegyszer minden, a föld, az eső... máshol meg szerintem nem tudják betarttatni az előírásokat. És az is fura, hogy Fro-ban, vidéken, ahol az agrárium ekkora nagy fontosságú ágazat, miért nem lehet kapni helyi zöldségeket??

    Köszönöm mindenkinek a céklával kapcsolatos tippeket, jól össze is vagyok kavarodva :)) héjastúl? felkoctázva? sütőben? almával? ááá, lehet h nem is célkát fogok adni az elején :)) A piros pisit-kakit tudtam, köszönöm!

    NS: egy barátnőm is mondta már ezt a Babycook-ot, ez olyan cucc, hogy beteszed a zöldséget és kijön a bébipapi, ugye? Attól tartok, elvész a főzés öröme, nem? (szeretek főzni) A mi dokink a vacsorára javasolta a zöldségek beveteését (hogy ne kelljen fel éjszaka), de én is inkább az ebédet fogom választani, akkor még nem olyan nyűgös, és nekem is több időm van. Gyümölcsöket nekünk is két hétre rá javasolja. Krumpilt mikor adtál nekik először? A könyvem (J'eleve mon enfant) szerint egy ízt akár 15-ször kell megkóstoltatni, hogy elfogadja, szóval hajrá! A mennyiség is nagy kérdőjel nekem is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, semmiképpen nem vacsira! És ha utána egész éjjel sír, mert valamelyik kaja nem jött be? Én mindig azt néztem, hogy a tápszer kalória tartalma sokkal nagyobb, mint az eleinte adható bébiételeké. Ergo nem kap vele több kalóriát. Én egyik gyereknek sem adtam vacsorára főzeléket, egyszerűen nem szerették, fájt tőle a hasuk. Vacsira valami pépet kaptak mindig, nem tejpépet, hanem gabonapépet, vagy ilyesmit.

      Törlés
    2. Attol fugg, mit nevezel "fozes oromenek"? ;) Ebben a pures korszakban szerintem meg nincs nagyon :))). A zoldseget ugyanugy meg kell hamozni, kockara vagni, majd beletenni a szerkentyube, ami megparolja - annyi, h magatol kikapcsol, nem kell figyelni. A turmix reszet is Te csinalod a geppel, mintha gepi turmixod lenne. Szoval a nagy kulonbseg szerintem a "hagyomanyos fozeshez" kepest: ar :) , kevesebb mosogatnivalo es nem kell figyelni a fozesi idore (nekem ez a ket utolso szempont sokat szamit :)); nekem fozni nagyon szereto baratnoim is hasznaltak, en olyan vegyesen allok hozza - szeretek fozni, de egyszeruet es nagyszeruet ha lehet :).

      Krumplit kb 1 het utan adtam nekik, cukkinivel keverve, h az allaga jobb legyen. De mostanaban edesburgonyat (?) hasznalok, az allitolag vmivel jobb, mint a krumpli - na ebbol nem franciat.....

      NS

      Törlés
    3. este adj neki zabkását vagy tejbegrízt (már ha nem szorulásos), ezeket imádni szokták (egy darabig)

      Törlés
    4. NS: koszi, meg fogom nezni ezt a babycook dolgot!

      Törlés
  13. Amerikában borsóval és zöldbabbal kezdenek: az a mániájuk, hogy csak később szokják meg az édes ízt a gyerekek. az avokádó is szuper kezdőkaja szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A borsó is édes.:-) És nem fáj a hasa az amerikai gyerekeknek?:-) Amúgy nem látszik rajtuk...Mármint az amerikai gyerekeken...

      Törlés
    2. nem tudom, az én gyerekeimnek nem fájt a hasa - én is csodálkoztam -, az amerikai gyerekeket meg nem ismerem, de elképesztő dolgokat láttam gyerekorvosi rendelőben: hatalmas nyalókákat rágcsáltak a kétévesformák. mondjuk azért sok a teljesen normális, jó alkatú amerikai is - ők biztos normálisan esznek -, csak hát a dagadtakra vagyunk kihegyezve:)

      Törlés
    3. Szerintem minden zoldseg edes, ha nem sozzuk meg, de itt is ezert ajanljak a gyumolcsot kesobbre.

      Törlés
  14. Én ebbe a körbe nem szólok bele, mert már nem emlékszem pontosan mi után mi következett és miért és hogy.

    VálaszTörlés
  15. Szia,
    Ne haragudj, hogy így ismeretlenül, csak a céklával én is megjártam.Két dolog vált be: 1. főzni jó sokáig kb 1/2 vagy 1 órát, majd állni hagyni, és utána turmixolni. 2. megpucolni, fóliába becsavarni és sütőben megsütni.
    További jó babázást, és üdv a hozzátáplálás útvesztőjében, ahol mindenki mást mond, mindenki másra esküszik. Így a legjobb ha a saját utadat jelölöd ki.
    Egy zugolvasód

    VálaszTörlés
  16. Szia!

    Nekunk annyit mondott az orvos, hogy etessuk sok "vitaminnal" belatasunk szerinti sorrendbe es mennyiseggel.
    Mi egyebkent edesburgonyaval kezdtunk, az nagyon finom amugy! : ) Most 6 honapos a fiam, de egy csomo mindent megeszik (spenot, paradicsom, alma, hal stb.). Jaj, mi elsok kozt adtunk neki sutotokot is, na annak is hatalmas sikere volt! : )
    Gyumolcsot csak nyersen adok neki, ha mindent megfoznek, akkor szinte alig kapna valami vitamint...
    Egyebkent mi is csak helyben termesztett dolgokat adunk neki eloszor, en felek attol, miket raknak bele egyes zoldsegekbe mig ideernek... Az egyetlen gyumolcs, ami nem helyi, az a banan, de azt meg majd csak ma akarom vele megkostoltatni. : )
    Amugy az en fiam gyumolcs rajongo, a mandarin(ez is helyi volt, raadasul ismertuk, akitol vettuk) level kezdtuk, de csak kis kanallal, alig birtam kiszedni a szajabol a kanalat!
    Egyebkent nem lesz gond! Sot, Te is elvezni fogod, foleg, hogy ha a babad is jokedvuen eszegeti majd! : )

    VálaszTörlés
  17. :), na, ha eddig sokféle lehetőség járt a fejedben a hozzátáplálás elkezdésével kapcsolatban, akkor ezzel a poszttal megháromszoroztad a lehetőségek számát, hihi! :)
    Képzeld, én most olvasgatok egy olyat, hogy BLW, azaz igény szerinti hozzátáplálás, mely szerint nem turmixolunk, nem passzírozunk, hanem egészben (természetesen párolva, puhára főzve) adjuk a gyerkőc elé az ételt (almát, répát, stb), és ő foghatja meg, ő teheti a szájába, és ehet annyit, amennyi kedve tartja, tehát nem mi kanalazzuk a szájába a mennyiségeket lepürésítve. Lehet, hogy megpróbálom, ha érdekel és fent vagy a fb-on, írj nekem, és meghívlak a csoportba, nagyon jó és hasznos tanácsokat lehet olvasni az anyukáknál, akik emellett tették le a voksukat. :) Remélem szeretsz, hogy még egy lshetőséget betettem a batyudba! :))))

    VálaszTörlés
  18. Lurci, köszi, imádlak! :)) Hallottam már erről, Mimóza blogjából, de ha az előző kommentekkel tényleg a lehetőségek tárháza nyílt meg előttem, ahogy írod, a BLW tuti nem az ilyen aggódós anyukák műfaja, mint az enyém. Nem mernék neki egészben adni ételeket, még a végén félrenyeli! De majd elolvasom nálad, hogyan haladtok, és köszi a tippet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na, pl ez a megfogja és eszi, ez pont tökéletes az avokádóval meg az édes krumplival (mondjuk az édes krumplit muszáj kicsit párolni vagy sütni - bár a sütéstől több tápanyag károsodik), de mindkettő állati egészséges "superfood".

      Törlés
    2. Na, ettől én is tartok, ahogy írtam régebben, nálam alapból van ez a félrenyelős para... :) De megpróbálom 1x-2x, és ha megy a dolog, alkalmazzuk, ha nem, akkor elő a botmixerrel. :) Balázs pont akkor lesz fél éves, amikor elmegyünk egy hétvégére Zalakarosra, úgyhogy úgy döntöttem, az első nem-anyatejes-étele egy kezébe nyomott kifli lesz, amit a glutén bevezetése miatt nyammoghat, és talán tudunk nyugodtan reggelizni mellette.. :)

      Törlés