2023. november 11., szombat

Hatszor nyolc (11. nap)



Ma van a szülinapom. Z. félénken és együttérzően megkérdezte, hogy rakjuk ki a számokat a tortára….? De én már egy ideje békét kötöttem az életkorommal, lehet hogy mert már nem a húsz felől nézem, hanem a másik irányból. Egyszer majd, nagyon remélem, leszek 84 is. Akkor milyen nosztalgiával fogok majd gondolni a mozgalmas és néhol fárasztó 48-ra!

A klimax szelét még nem nagyon érzem, hacsak a rossz alvásomat nem számoljuk ide. Az egyetlen szar dolog az ötven felé közeledés közepette számomra az, amikor fáradt, ráncos, püffedt arcú, kevés hajú, lógó szemhéjú nőket látok, és kiderül: fiatalabbak nálam. Milyen lehetek akkor én! (Ilyen.)

A nap tök jó volt, reggel hosszan beszéltünk a szüleimmel (Boni dobolt és zongorázott nekik), ebéd után Splendoroztunk hárman, agyonstresszeltem magam rajta, és mégis harmadik lettem. Délután elmentem futni, majdnem rámsötétedett (milyen jó kis kompakt szó, franciául körül kell írni), eláztam, de sikerült végigfutnom a távot. A héten egyébként már harmadszor voltam, mert sajna technikai okok miatt váratlanul bezárt az uszoda.  Ez egy harmadrangú hír, tudom, de nekünk fontos és sajnálatos. Este volt egy kis hiszti az iskolai házik körül, rémes, pedig alig adnak valamit.



Ezt a virágot egy barátnőm küldte nekem Lille-ből egy virágcsokorküldő alkalmazással, már a harmadik alkalommal. Asszem nem mesèltem el az ehhez kapcsolódó történetet: három éve, ugyanezen a napon, amikor Z. és Boni már felköszöntöttek, torta, virág, miegymás, csengetett valaki. Egy hatalmas, a fentihez hasonló csokrot adott át egy futár. Csak a vállát vonogatta, amikor meglepetten kérdezgettük, hogy ki küldte. 

Becsuktuk az ajtót és értetlenül meredtünk egymásra. Átkutattuk a csokrot, amelyben volt is egy szülinapi köszöntés, de nem volt aláírva. Z. egyre idegesebb lett. Hogy került ide ez a második csokor?! Felhívta a boltot, akik szintén nem tudtak semmit: valaki kitöltött egy online nyomtatványt és átutalt egy összeget. Ők csak annyit csináltak, hogy csatoltak a virághoz egy üdvözlőkártyát, sajnálják!

Nekem volt egy tippem, ki lehetett: a Lille-i barátnőmre gyanakodtam. Rá vallott a gesztus. Rövid üzenetváltás után kiderült, hogy jól sejtettem. Jót nevettünk a dolgon (főleg én és a barátnőm) Z. megnyugodott (noha kicsit hülyét csinált magából). De tudjátok, mi a fura? Tavaly megint küldött virágot a barátnőm, és Z. megint meglepődött - az egész históriát elfelejtette! (Hát én nem.) Idén már emlékezett, el is mesélte a futárnak, aki azt válaszolta, hogy elég gyakran előfordul, hogy zavart férjek betelefonálnak hozzájuk: ki küldött virágot a feleségüknek?!

32 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszi💜

      Molly, nem írsz már blogot? Nem csábít ez a blogolós november?

      Törlés
    2. Nem, valahogy leszoktam róla. Mikor kinyitottam újra, egyszerûen sosem volt kedvem írni. De ki tudja, lehet, hogy még visszatér valamikor az írhatnék.:)

      Törlés
    3. Á, értem, köszi. Mindenesetre én várom :) Remélem, jól vagytok!

      Törlés
    4. Jól vagyunk, köszi, nincs semmi különösebb izgalom. Majd hàtha egyszer lesz és akkor az talàn triggereli az íràst.

      Törlés
    5. Csak valami jó legyen :))

      Törlés
  2. Boldog szülinapot!!

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot Tamko!
    Ez a virágküldés annyira kedves dolog, én is küldtem már így, olyan jó érzés! :)

    VálaszTörlés
  4. Nahát, mennyien vagyunk novemberi bloggerek :) boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
  5. Aranyosak vagytok, köszönöm!! :))

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot, szülinaptesók vagyunk :))

    VálaszTörlés
  7. Milii, Anszki, öszönöm :))

    Anszki, neked is 11/11-én van a szülinapod?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, 11.11. a lehető legjobb szülinap :))

      Törlés
    2. Ú, akkor neked is boldogat tegnapra, Anszki!

      Törlés
    3. Nem mondod, Anszki!!!

      Képzeld, én csak egyszer találkoztam olyan emberrel, akinek ugyanekkor van a szülinapja (egy esküvőn, azóta sem láttam a pasit).

      És Franciországban és Belgiumban nemzeti ünnep, tudtad?

      Remélem, jól telt a tegnapi napod!🎂🍾🥂

      Törlés
    4. Nem tudtam hogy arrafelé nemzeti ünnep. Ez külön jó!
      Én még személyesen nem találkoztam senkivel, akinek ugyanekkor van a szülinapja, de Szaffinak, egy másik bloggernek is, úgyhogy ebben a kis blogger körben hárman is vagyunk így, ami meglepő :)
      Vera, köszi!!

      Törlés
    5. Őrület :))) és vicces :))) Fura módon viszont sok emberről "hallottam", hogy nov 11-én születtek, akiket nem ismerek személyesen, pl. egy barátnőm édesapja, Leonardo Di Caprio :))

      Jó dátum, én szeretem. A franciák soha nem felejtenek el felköszönteni :)

      Törlés
  8. Kicsit elmaradtam ugyan a jókívánságokkal, de az összes blogos 11.11-es szültésnaposnak minden szépet és jót!🤗
    (A 11 remek szám, nálunk a családban más hónapokkal, de szintén több is van.1966.11.11-én láttam a Diadalívnél a hatalmas ünnepi zászlót, nekem is ünnep ez a nap :) - aznap repültünk Algériába a szüleimmel)
    rhumel

    VálaszTörlés
  9. Nagyon boldog születésnapot, így utólag is! :)

    VálaszTörlés
  10. Mindenkinek még egyszer köszönöm a jó kívánságokat!

    Szaffi, köszi szépen, és neked is boldog utószülinapot :)) milyen jól összejöttünk így hárman :)

    VálaszTörlés
  11. Boldog szülinapot, Tamkó!:)

    VálaszTörlés
  12. boldog szülinapot! és éljenek a novemberi nők! (nekem 11.22. :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és megjegyeztem a 22-ét! Jó dátum az is! :)

      Törlés