2016. december 10., szombat

A róka és az olló

Nehéz egy kisgyerek fejével gondolkodni. Milyen lehet a kis világa, amit az úgy-ahogy merértett infókból és a kevéske tapasztalataiból alkotott? Boni sok összefüggést tök jól megért már: a legjobban mostanában az foglalkoztatja, hogy miért és mikor megy le/kel föl a nap. Jól tudja, hogy ha sötétedik, felkapcsolják kint a lámpákat, reggel mondogatja is, hogy alvás után megint föl lesz kapcsolva a világítás, mert a Nap már el fog bújni. Ismeri a napszakokat is és a hét napjait, igaz, minden reggel megkérdezi, hogy ma milyen nap lesz és megy-e oviba. Tudja, hogy bizonyos napokon délután az oviban alszik (ezt is megkérdezi mindig előre), előfordul mégis, hogy az esti alvás előtt érdeklődik: most visszaviszem vagy sem az oviba, hogy ott aludjon?

Nemrég kapott egy mesekönyvet, amiben szerepel A holló meg a róka c. vers is. Tetszett neki, elmagyarázta nekem, hogy az olló éles és biztos nagyon jól vágja a sajtot is. Megvilágosodtam: a gyerekem azt hiszi, hogy egy olló ül a fán és azzal beszélget a róka. Hiszen csak ezt a szót ismeri! Megkérdeztem tőle, hogy szerinte az ott mi a fán? Olló! - magyarázta, és mutatta a vágó mozdulatot, meg a madár csőrét. Szerintem el sem akarta hinni nekem, hogy az ott egy élőlény. 


De az is lehet, hogy tudta jól, hogy az egy madár, ami – az ő logikája szerint – az ollóról kapta a nevét.

2016. december 7., szerda

A házimunka boldogít

Nagy reményekkel vágtam neki ennek a tanévnek. Hogy majd amíg szerda délelőttönként Boni oviba jár – én pedig nem dolgozom –, milyen zseniális dolgokat fogok csinálni egyedül: usziba járok, meg a belvárosban promenádozok, órákon keresztül gitározom stb. stb.

A valóság azonban úgy néz ki, hogy amikor épp nem fogorvosnál/reumatológusnál/mammográfián vagyok szerda délelőtt, akkor épp, hogy csak bevásárolok, majd megfőzöm az ebédet, összapakolom a konyhát, kiszedek és berakok egy mosást, és... leülök gyönyörködni a végeredményben.



Csak nehogy úgy járjak, mint Petra édesanyja: 20 éves voltam, amikor egyszer náluk aludtam, és a nő reggel örömmel mesélte, hogy képzeljem, kivette a pénteket szabinak, és így lesz egy hosszú hétvégéje! De jó, és mit fogsz csinálni? – kérdeztem.

– Alaposan kipucolom a konyhaszekrényeket. A falakat is lemosom. Isteni lesz!!!

2016. december 6., kedd

Ami tényleg majdnem tökéletesen működik a világon

Emlékszem még azokra az időkre, amikor még tök menő volt az Amazonról bármit is rendelni. Most már nagyon nem az, sőt, bizonyos körökben egyet jelent a 21. századi modern kizsákmányolás jóváhagyásával, esetleg az arra való felbújtással, de mindenképp a helyi kisiparosi ágazat halálos ítéletének aláírásával.

Van ebben valami igazság, de én elfoglalt nőként a kisebb ellenállás irányába megyek és ott vásárolok, ahol a legolcsóbb és a leggyorsabb. Lehet, hogy nem így kellene tennem, nem tudom. Mindenesetre fogalmam sincs, hogyan csinálnám végig a kisgyerekes éveket Amazon nélkül. Innen vesszük a legtöbb ruhát, az ajándékokat, szinte az összes játékot és könyvet. Hogy a konyhai és számítástechnikai eszközökről már ne is beszéljek. Rendszeresen előfordul, hogy boltokban megnézem az adott árut, majd hazamegyek és megrendelem, hogy ne kelljen cipekednem. A saját védelmemben azért azt is le kell írnom, hogy egy kalap sz*rt sem ér az eladóktól származó infó, gyakran egyáltalán nem tudnak többet, mint ami a neten fellelhető.

A múltkor két könyvet rendeltem egy barátnőmnek ajándékba. Csak épp azt nem tudtam, hogy a postaládájukon nincs rajta a név... így a könyvek soha nem érkeztek meg hozzájuk. Én meg fogtam a fejem, hogy hogyan lehetek ilyen hülye, most telefonálhatok jobbra-balra, ki tudja mennyi adminisztráció lesz visszaszerezni a csomagot (és sikerül-e).

Egyszerre írtam az Amazonnak és a postának. Ez utóbbiak visszahívtak, akadékoskodtak, egymásnak teljesen ellentmondó infókat küldözgettek e-mailen és sms-ben, vizsgálatot indítottak, kérték, hogy fotózzam le a postaládát stb. stb., a tököm tele volt velük, pont erre van most időm. Az Amazon pedig egyszer, 22 óra környékén írt egy e-mailt, amelyben rettenetesen sajnálták a történtet és kérték, ha van időm, írjam meg nekik, mit csináljanak: utalják vissza a pénzt vagy küldjék el még egyszer a csomagot?

Aztán majd ha az Amazon monopolizálni fogja a kereskedelmet, kiírtva így minden konkurrenciát, majd hirtelen megduplázzák az áraikat, és kénytelenek leszünk mindenért kétszer annyit fizetni.. na, igen, akkor nagyon nézek majd.

(mindez Family Marker posztjáról jutott eszembe, teljesen átérezve, mit jelent egy szombat reggeli decemberben kisgyerekkel a belvárosban vásárolni)

2016. december 5., hétfő

Mikulás, Télapó

Hát ezzel a Mikluással-Télapóval gondban vagyok. Tök konfúz az egész sztori, mikor ki jön, milyen ruhában, honnan, milyen közlekedési eszközön (=Bonikámnak ez a lényeg). Én anno úgy tudtam, hogy a Mikulás jön december 6-án (csokit hoz a csizmákba), a Télapó pedig december 24-én (ajándékot a fa alá), de igazából persze a szülők vesznek meg mindent. Soha nem tetszett ez az egész kettősség (miért mindketten ugyanolyan piros köpönyegben?), és kiábrándító volt a szülők szerepe is*.

Viszont hiába találnék is ki bármilyen más mesét, mondjuk az angyalkákat karácsonyra (nem lenne túl decens a Jézuskát erre az alkalomra kölcsön vennem..), Bonikámat az ovi, a kirakatok, a dalok szövege, a könyvek stb. mind megfertőzték. Tényként állította egyszer oviból hazajőve, hogy szerinte az ő lakásába (!) el fog jönni a Télapó (Père Noël). Amúgy az ovi különleges figyelmet szentel annak és sikernek könyveli el, hogy az oktatás minden ízében szekuláris, azaz vallástól mentes. Ezt még az előtérben elhelyezett plakáton is hirdetik, de a legelső értekezleten is többször hangsúlyozták: semmilyen ovis ünnepségbe (Mikulás, Télapó, három királyok) nem csempésznek semmilyen vallási tölteléket. Hát jól meg vagyok ezzel áldva, komolyan. Én, aki pedig pont hogy azt szeretném, hogy legalább az oviban halljon a Bibliáról...!

Aztán noha Franciaországban nem ismert a Mikulás (Z-nek pl. ez tök új), a mi régiónkban igenis ünneplik a december 6-át, ekkor jön a Saint Nicolas. Szerencsére nem piros köpenyben, hanem püspöki ruhában. A sztori amúgy rémes, ez a szent három megölt gyermeket támasztott föl egyszer, nem is vettem ezért könyvet Boninak erről, ráér jövőre megkérdezni, mi az, hogy megölt gyerekek. Szóval nálunk egyelőre úgy van, hogy a Mikulás egy svájci erdőben lakik – mert hétvégén beszéltem az ott élő barátnőmmel, akinek a kisfia bizony találkozott vele – és vasárnapról hétfőre virradóan lovas szekérrel eljön hozzánk. Először az oviba ment (ahol ma kapott Boni egyetlen árva csokit! semmi csomag meg csokiözön!), és éjszakára valószínűleg hozzánk is elér majd. De mivel akkor már aludni fogunk, kirakjuk a cipőt-csizmát, hogy legyen hová tenni az ajándékokat. Kikészítünk melléjük vizet és répát a lovacskáknak, és reggel meglátjuk, megették-e, és milyen ajándékokat hoztak (teljesen kezelhető mennyiségű csokit, bonbont; virgács itt nincs; egy kisautón még hezitálok).

* Egy barátnőm, akihez meg karácsonykor a Jézuska jött gyerekkorában, állítja, hogy a Télapó itt van stb. gyerekdalok mind a Mikulásra értendőek!

2016. december 2., péntek

A és B

Olyan mérges vagyok magamra, a reumatológusomra, a világra. De főleg a reumatológusomra. Hagytam magam pár hete rábeszélni, hogy változtassunk az eddigi, jól bevált kezelésen, azaz amikor A. típusú gyógyszerből szedem a maximumot (néha egy picit többet is), a B.típusú gyógyszert pedig időnként, kiegészítésképpen veszem be, ha érzem, hogy jön a fájdalom, vagy ha usziba megyek, vagy ha pontosan tudom, hogy másnap nem robbanhatok le.

Ez a pasi, akit készer láttam életemben, tehát nem nagyon ismer, még kicsit ki is nevetett, hogy mit kotyvasztok össze itt a gyógyszerekkel, ezeket nem lehet párhuzamosan szedni. Meg különben is, egy másik B orvosság jobb lenne, és az A-t pedig csökkentsem a minimumra. És én hülye, pedig pontosan tudván, hogy nem kellene a bevált módszert megbolygatni, mégis így tettem, és az történt, amitől féltem: az A. gyógyszert lecsökkentvén olyan krízis jött elő, hogy felállni nem tudtam reggel az ágyból. A doki tanácsára bevetettem az új B gyógyszert (elhagyván az A-t), de semmivel nem lett jobb. Azt mondta még akkor, hogy ilyen esetben hívjam őt telefonon.

Itt álltam (ültem) nyilaló fájdalommal, meg egy rohangáló háromévessel, a pasit meg lehetetlen volt elérni. Mire odajött a telefonhoz és beszélni tudtam volna vele épp bekapcsolódott az ébresztő a telefonomon (amit azért állítottam be, hogy ne felejtsem el fölhívni) és csak annyit hallottam, hogy kivételesen szedjek még be egy ...-t. De mit?

Visszahívtam, kiderült, hogy négyszeresére emelte a B. adagját! Ebből a típusúból évekig szedtem 12mg-ot, úgy-ahogy rendben voltam, most 40 mg-mal két napja sántikálok (jobb esetben). Fokozatosan kell majd csökkenteni, de mi lesz így velem, ha az A-t meg nem szedhetem? Ma is próbáltam vele beszélni telefonon, de nem volt ott, azaz egy egész hétvégére magamra vagyok utalva a fájdalmaimmal, amit végülis ő okozott. Jó, nem tudhatta, de akkor is. Az ember saját maga ismeri a legjobban a fájdalmat és a betegségét, amivel együtt él.

Arra jutottam egyébként, hogy vissza fogok térni az eddigi, saját módszeremre, és ezt meg is mondom neki. Ha nem tetszik neki, akkor keresek másik dokit. Értem én, hogy nem kompatibilis a kettő, de én 41 évesen nem akarok úgy élni, hogy ne tudjam előre: másnap lábra fogok-e tudni állni. Inkább élek kevesebbet, de 100%-osan, mintsem 90 évig így.

2016. november 29., kedd

A vég kezdete

Ez itt lent én vagyok. Ez a lenti kép azt illusztrálja, hogyan is érzem magam. Holnap ugyanis lemegyek életem első...






...mami...őőő... MAMMOGRÁFIÁJÁRA...!

2016. november 28., hétfő

A pisztoly

Szegény Bonikám! Csak ma jöttem rá, hogy mit szeretne már hetek óta mondani. Ma leesett a tantusz, hogy mit magyaráz, amikor azt mondja – mint eddig hittem – pisztoly.

Pár hete kezdte mondogatni: pistolet. Pis-to-let, tagolta mindig lüke anyjának. Csak félig-meddig lepődtem meg, mert mióta oviba jár, fura dolgokkal bővült a szókincse. Olyanokat mond (pl. C'est pas à toi! – Ez nem a tiéd) vagy csinál (pl. a csönd jele), amiből ovis interakciókra lehet visszakövetkeztetni. De pisztoly? Azért picit fura volt, mert eléggé válogatott társaság. Mindenesetre mindig elmondtam neki, hogy az egy fegyver, és hogy magyarul úgy mondjuk: pisztoly. Már itt gondolhattam volna, hogy nem erről volt szó, mert látszott rajta, hogy nincs megelégedve a magyarázattal, valamit még várt volna. Úgyhogy már az is megfordult a fejemben, hogy festőpisztolyról van szó, mivel a kis művész úrnak állandóan festékes az ujja, mikor hazajön.

Aztán egyszer mondtam neki, hogy mivel nem értem, miért emlegeti folyton a pisztolyt, majd megkérdezem az óvó nénit, mit jelenthet. Olyan cuki volt, még ő emlékeztetett reggel, hogy beszéljek az óvónővel. Aki tök zavarban elmondta, hogy nyilván nincs a teremben játékpisztoly, de bizony a fiúk kreatívak, és akár legóból is, de megépítik a kis saját pisztolyaikat. Megnyugtatott ugyanakkor, hogy mindig elmondja nekik, ez nem jó játék és javasol helyette mást.

Még én is megmutattam Boninak az egyik könyvében a vadász puskáját, és magyaráztam, hogy a pisztoly is ilyesmi, csak rövidebb. Z-vel arról beszélgettünk vacsora közben, hogy biztos azok a gyerekek kezdeményezik ezt a pisztolyosdit, akik otthon tévéznek. Nem értem azonban, hogy miért nem tűnt fel: Boni egyáltalán nem mutatja, hogy lőne és itthon nem is épít pisztolyt.

Míg ma leesett! Egyáltalán nem pistolet-t mond, hanem périscolaire-t!* Ami azt jelenti: napközi. Olyan gyönyörű széles mosoly terült el az arcán, amikor látta: hetek óta először végre megértettem. Hogy szegénykém egyszerűen csak arra kiváncsi, megy-e délután napközibe vagy hazajön. Jaj, nehéz lehet azért gyereknek lenni!


* Kb. pérhiszkolerh helyett pisztolé. Sem a pörgetett, sem a raccsolós r-et nem tudja még mondani, a szótagszámot meg gyakran nem veszi figyelembe, pl. sárga helyett azt mondja: sát.