2016. augusztus 26., péntek

Egy lüke és vaksi nagynéni esete a fényképpel

Hogy lehettem olyan hülye, hogy fotón összekevertem a húgom 2 hónapos csecsemőjét Bella barátnőm 7 hónapos kislányával??

A húgom nyaral és kb. kétnaponta váltunk üziket, illetve küldözgetjük egymásnak a fiainkról a fotókat (hogy ezt is megértük!! Még mindig nem ocsúdtam fel a döbbenetből). Tegnap is épp cseteltem vele Viberen, amikor hirtelen Bella barátnőm (akit a szülinapja miatt reggel köszöntöttem) fényképet küdött Linda nevű kislányáról (szintén a Viberen), és akit a nagy üzenetváltásban Jonatánnak véltem.

Jujj, itt meg sem ismerem! Kiszőkült a haja?

- írtam Bellának, akiről épp fogalmam sem volt, hogy online, hiszen én azt hittem, a húgommal csetelek.

Igen, szőke és világoskék szeme van!

- írta vissza Bella büszkén, én pedig még mindig azt hittem, hogy a húgommal levelezek. Tiszta hülyének is néztem, hiszem Jonatán szeme színe MINDENNAPOS téma a családban: fogadások köttettek, állandóan Mendelre való hivatkozások röpködnek a levegőben, domináns és recesszív gének esélyeit latolgatjuk a papa felmenői között stb., szóval az, hogy kék, az nem újdonság, még a színkódját is tudjuk kábé!

Hú, nem cseréltétek el egy kis horváttal véletlenül? + százezer vigyori fej

- kapta meg az üzit tőlem Bella, és kötélből kellett, hogy legyenek az idegei, hogy nem küldött el a fenébe... de úgy tűnt, nem lepődött meg ezen a húgomnak szánt üzeneten (Horvátországban nyaralnak). Már majdnem megírtam neki, hogy milyen érdekes, Bonikám 2 hónaposan nem nevetett ennyit, mire leesett, hogy az a gyerek nem is a Jonatán, és hogy ne is a húgomnak írok.

Jobban megnézve a gyereket, hát tényleg nem hasonlít Jonatánra, meg nagyobb is... Ekkor bejött a szobába a férjem, én meg gondoltam, letesztelem.

- Nézd a Jonatánt..!

Mutattam neki nagy furfangosan a kislány fényképét, miközben várakozva figyeltem, ő is eltéveszti-e.

- De hát ez nem is ő! - jött megütközött hangon a helyes válasz.

Szerintem úgy történhetett a tévedés, hogy mivel több dolgot is csinálok egyszerre (rosszul, ezek szerint), csak felületesen néztem meg a fotót. És mivel a húgommal gyakran csetelek, ellenben Bellával kb. csak fél évente, az volt a prekoncepcióm, hogy ha babafotó jön Viberen, az csakis a húgomtól jöhet. Ez a kis Jonatán baba meg annyira korán kezdett el mindent csinálni, hogy csak kicsit csodálkoztam el, hogy milyen kis dundi meg szöszi lett pár nap horvát tengerparttól!

2016. augusztus 24., szerda

Miért sikeres a kormány plakáthadjárata?

Azt hiszem, soha semmi nem háborított még föl ennyire a kormány politikájában, mint ezek a plakátok. Itt vége is érhetne ez a poszt, mert úgy vagyok ezzel, mint az Iskola a határon valamelyik főhőse (Medve?): értse meg ennyiből mindenki, mire gondolok, ne kelljen magyarázkodnom, hiszen annyira evidens.

Nem azt mondom ugyanakkor, hogy a menekültproblémát a szönyeg alá kell söpörni, és hogy bárkit, bárhonnan, gondolkodás nélkül be kellene fogadni Európába. Tökre nem értek a témához, fogalmam sincs, van-e ennyi lakóhely, állás, infrastruktúra stb. Nem értem, miért csak azokról az emberekről beszélünk, akik az életük kockáztatásával – illegálisan, vagy ahogy PC mondják: irregulárisan – már bejutottak Európába; és mi van a többiekkel? Úgy jártak? Fogalmam sincs, van-e létjogosultsága az ortodox (és itt most a bárányvágásra, a burkára stb. gondolok) muzulmán kisebbségnek Európában. Látok magam körül, főleg Franciaországban és Belgiumban, két, a vallás mentén kettéosztott, párhuzamos társadalmat, egy iszonyú és elképesztő jobbra tolódást, integrációs gondokat és azt érzékelem, hogy hiányzik a párbeszéd. Látok jóindulatú és lelkes embereket, akik a kis világukban (munkahely, baráti kör, gyerekek baráti köre, lakóhely) szinte egyáltalán nem találkoznak muzulmánokkal, menekültekkel meg aztán végképp csak akkor, ha egyszeri-kétszeri felbuzdulásukban elmennek segíteni. És ismerek olyan városokat Párizs környékén, ahol a buszon minden nő csadort hord, ahol az ember nem mer bemenni a kávézóba (előítélet? valós félelem?), és ahol egymás után sorakoznak a halal éttermek, húsboltok.

El tudom hinni, hogy többféle megoldás, vélemény létezik, és noha az emberszeretet azt diktálja, hogy minden menekülőn segítenünk kell, el tudom azt is fogadni, ha valaki gazdasági, társadalmi stb. megfontolásokra hivatkozva nem így gondolja. 

A gyűlöletet, a félelemkeltést, a butaságot, a félrevezetést, a hibás érvelést és a hazugságot nem tudom elfogadni. Ezeknek a plakátoknak a szövege, sőt, magának a referendumnak a kérdése is, félelmetes manipulációról tesz tanúbizonyságot, és azt vallom: aki e kampányt nem ítéli el mélységesen, az nem csak, hogy jó ember, de intelligens ember sem lehet.

Ismerek szimpi és normális fideszest: LB barátnőm pl. az. Vajon egyetért-e azzal, hogy a bevándorlási válság miatt megnövekedett a nők elleni erőszak száma, illetve hogy minden bevándorló terrorista, amint azt a plakátok sugallják? Őszintén megmondom: nem merem tőle megkérdezni. Nagyon félek attól, hogy igent mond – pedig ismerem! Nemmel kellene válaszolnia: értelmes, humanista, érzékeny nőről van szó!

Tovább megyek: mivel nyilvánvalóan igent kell válaszolnia (hiszen hithű fideszes), nincs is kedvem felhívni telefonon. Meg fog változni a véleményem róla, ha erre terelődik a szó és kiderül. Mint ahogy egyre jobban, egyre zsigerből, egyre fröcsögősebben, egyre vadabbul: gyűlölöm Magyarország kormányát.

2016. augusztus 19., péntek

Gondolatok Esterházy halála kapcsán

1) Én Esterházy Péter könyveiből tanultam azt (pontosabban: én azt tanultam EP könyveiből), hogy mindent le lehet írni, mindenre vannak szavak. Nagy felismerés volt, amikor rájöttem, hogy bármi történjék is – ciki, kellemetlen, szomorú, felháborító stb. esemény –, szavakba lehet azt önteni, azaz el lehet úgy mesélni, hogy emberinek hasson; el lehet venni a dolog kellemetlen élét, a cikiből vicceset csinálhatunk, a szomorút könnyebb elviselni, a felháborítóban megtalálhatjuk az univerzálist. Arra is pontosan emlékszem, hogy a Harmonia Caelesis melyik részénél döbbentem rá a szöveg és az irodalom eme erejére. Kell ehhez persze egy olyan nyelvi virtuóz, mint EP volt (rémes ez a múlt idő), de a lehetőség megvan: szavakkal minden megmagyarázható, árnyalható, könnyebbé tehető, feldolgozható. (Hú, nem tudom, érhető vagyok-e.. De annak reménye, hogy egyszer ezt el tudjam magyarázni, vagy hogy valaki elmagyarázza ezt helyettem, FENNÁLL.)

2) Kiütközött a Z és én köztem létező nyelvi különállás: olyan érzésem van, mintha két külön világban élnénk. Soha nem fogja megérteni Esterházy irodalmi nagyságát, hiába a jóindulatú (néha: leereszkedő) igyekezet, amellyel meg szeretné érteni, miért is volt EP ennyire ünnepelt író, mi tette őt ilyen naggyá? Le is beszéltem egyébként arról, hogy fordításban olvasson bármit is: minek? Hogyan lehetne lefordítani pl. ezt a mondatot: „lévén ő egy hármasiker [...] az elbeszélőmód száma már jelzi is a tömör szomorúságot, mely az Olvasóra háramol”? Vagy ezt: „anyám akkor már terhes volt az öcsémmel, vagy áldott állapotban, ez csak később dőlt el”.  Néha felsóhajtok és kiszakad belőlem, hogy ugye tudja, hogy a magyar irodalom 20 év EP-munkássággal lett szegényebb (ennyi mondanivalója gondolom még simán lett volna) és hogy ez behozhatatlan veszteség? Tisztába van-e vele, hogy mekkora csapás érte a magyarokat azzal (nem a fideszi magyarság, hanem az EP-magyarság értelmében használom ezt a szót), hogy soha többé nem olvashatnak új EP-köteteket? Erre csak megvonja a vállát, hogy „Balzac sem él már”. Így őrölgetünk szépen két külön malomban, én pl. Balzac zsenialitását nem érzem át, hiába olvashatom eredetiben.

3) Úgy érzem, mindent újra kell olvasnom, sőt: néha elfog az a gondoloat, hogy ha életem végéig Esterházy-t kellene olvasnom, akkor sem maradnék le semmiről.

4) Az általam olvasott nekrológok egyike sem tetszett. Az ember Esterházyól írván hajlamos lesz önkéntelenül is elesterházyasodni egy picit, annyira ragadós a stílusa. Az ÉS-ben találtam ezt a rövid részvétnyilvánítást, ami nekem a legjobban tetszett:  

„A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöksége megtörten gyászolja Esterházy Pétert. Halálával nemcsak a kortárs irodalmat érte pótolhatatlan veszteség, hanem a magyar közéletet is. Világirodalmi rangú életműve, szabad, független szellemisége sokunk zsinórmértéke volt. Feledhetetlen alakja innentől fájó hiányával lesz velünk.”

2016. augusztus 17., szerda

Munkahelyi teszt

Honnan ismerhetők föl azok az emberek, akik egy hónap nyaralás után tértek vissza az irodába?


Elfelejtették (-tük) a benti jelszavaikat! 
De végülis ez volt a CÉL, hátnem?! 

2016. augusztus 14., vasárnap

2016. augusztus 13., szombat

Szuvenírek

Pakoltam a régi cuccaim között, és mit találok?



Ezt meg a papám bányászta elő valami padlásról Boninak. Egyelőre a tekergetési funkciója jobban érdekli, mint a Mazsola, de eljön még az ideje ennek is!



Ezt pedig bv-től kaptuk, akinek ezúton is ki szeretném fejezni ÖRÖK hálámat. Boni imádja, ahogy anno én is imádtam!


2016. augusztus 7., vasárnap

Sz, zs, s, z és a hosszú magyar szavak

Ez a telefonbeszélgetés franciául hangzott el:

- Szia, na ott vagytok? Boni játszik? Simán odataláltál?
- Na, már akartalak hívni. Itt vagyunk egy játszótéren, de ez nem a Károlyi kert...
- Eltévedtél? Nem a Magyar utcán mentél be? Hol vagytok??
- Úgy mentem, ahogy montad. És ismerős is a hely. De ez a Tizsér Parkoló!
- Mi?? Egy parkolóban játszik??
- Nem, nyugi, játszótéren vagyunk, de az van kiírva, hogy Tizsér Parkoló... vagy Parkologató....
- Átnevezték a Károlyi kertet? Nem értem. 
- Hát lehet, mert most az a neve, hogy Tizsér...
- ...na várj, mindjárt ott vagyok, most szálltam le a villamosról. Nem értek semmit. Megyek!!

Amikor odaértem a Károlyi kert bejáratához, alig bírtam abbahagyni a röhögést. Az volt kiírva: Tisztelt parklátogató!



Persze ha kicsit felemelte volna a fejét.... Ahelyett, hogy fura magyar szavakat próbált volna kisilabizálni....