Ez a szép francia nyelv!

 

Bye!

background

care

cool

footing

job

life

pattern

sweat

Switch

tracking

trail

Szabadidő

- Boni, játszunk egy UNO-t?

- Nem…

- Akkor valami mást? Torpedót?

- Nem!

- Kezdjünk el egy Monopolyt?

- Nem, mama.

- Menjünk el a játszótérre? Süt a nap!

- Nem most.

- És ha elmennénk az usziba…?

- Majd holnap, jó? Most…

… OLVASOK!

Francia furcsaságok (+ KIEGÉSZÍTÉS)

Úgy emlékszem, már rengetegszer próbáltam megragadni a francia és a magyar élet különbségeit: írtam már az étkezési kultúráról, ami teljesen más mint otthon (ahogy Olaszországbóljöttem is írta), írtam az időbeosztásról, azaz hogy a franciák szabadságtól szabadságig terveznek, írtam sok dolgot az iskolarendszerről is, mert ott folyamatosan értek és érnek a meglepetések, továbbá meséltem a franciák olvasmányairól, öltözködéséről, udvarisságáról, helyesírásáról, valamint érintettem a vallás témáját is. De most megtetszett Anszki összefoglalója, aki nem a nagy eszmék és szokások kapcsán hasonlította össze a svédeket a magyarokkal, hanem az egészen kicsi és kézzelfogható tényekben, akár a nyelv szavaiban kereste a (nekünk, magyaroknak) szokatlan jelenségeket. Úgyhogy most én is ezzel próbálkozom:

Csekkfüzet

Tényleg úgy néz ki, mint egy kisalakú, hosszúkás füzet. Minden bank kiadja a sajátját, a számlatulajdonos nevére címezve. Felvetődhet a kérdés, hogy miért használnak még csekkeket az internetbank és a hitelkártya korában. Szerintem azért, mert sok helyen (pl. orvosnál vagy autóvásárláskor) még mindig nagyon praktikus: a kitöltött és aláírt csekket nem lehet visszavonni. Ha nincs mögötte fedezet, abból nagyon nagy problémája lehet annak, aki aláírta, mert a kártyával ellentétben nem lehet mínuszba menni.

Rendszámtáblák

Az autók rendszámtáblájáról le lehet olvasni, hogy a tulajdonosa melyik megyében él. Illetve ez konkrétan így már nem igaz, mert nemrég óta nem kötelező kitenni ezt az információt (ennek ellenére mindenki kiteszi, szóval nagy átlagban még mindig igaz az állítás). Mi pl. az 57-es megyében élünk, és szinte minden autó rendszámtábláján ott van ez a szám. Ez nyaraláskor nagyon érdekes; néha csak onnan tudjuk, hogy már átmentünk egy másik megyébe, hogy megváltoztak a rendszámtáblák. Egyszer Korzikába mentünk, komppal, és ott aztán szinte minden autó más és más megyéből jött, tök érdekes volt feltérképezni, ki honnan. Kb. száz megye létezik. Régebben majdnem mindegyiket kívülről tudtam, de telefonszámokat vagy kódokat a mai napig így jegyzek meg, tehát kettesével csoportosítva, a megyék alapján. Párizs pl. a 75-ös, ezt általában minden francia tudja.

Könyvek

A könyvek ára bolttól és időponttól függetlenül állandó. Ez azt jelenti, hogy a könyvekre nem lehet kedvezményt adni, mint Magyarországon, nincs árleszállítás, azaz végső soron teljesen mindegy, hogy az ember az Amazonon rendeli-e meg, a szembelévő kis könyvesboltban vagy a nagy áruházláncban veszi meg.

Menza

Nekem nagyon fura volt, hogy Franciaországban, ami egyrészt az egyenlőség hazája (ami azt is jelenti, hogy nincs kivételezés), másrészt pedig hát az elmúlt húsz évben eléggé nagy itt az idegen- (de főleg az iszlám-)gyűlölet, szóval hogy a menzán két menü közül lehet választani: van a sima és a halal. Szerintem ez egyébként szigorúan a piaci igények függvényében alakult így: ha nem lenne ez a választék, sokan nem iratnák be a gyereküket ebédelni.

Betűszavak, szinonimák

A franciák előszeretettel és nagyon gyakran használnak betűszavakat: ORL (fül-orr-gégész), SAMU (mentőszolgálat), PACA (egy déli régió, nagyon gyakran hivatkoznak rá betűszóval), TGV (nagysebességű vonat), DEA (egyetemi diploma neve, még a master előtt), de akár a pártokra is így hivatkoznak (LR, RN, LRM, tök nehéz követni). A zsurnaliszta nyelvben viszont nagyon ódzkodnak a szóismétléstől, ezért a gyakori szavakra eléggé nyakartekert szinonimákat használnak: Hexagone (hatszög, azaz Franciaország), cité phocéenne (phókiai város, azaz Marseille), salle obscure (sötét terem, azaz mozi).

Tengerentúlt területek

Franciaországnak több tengerentúli megyéje, régiója és területe van, különféle jogállással. Vannak pl. olyan helyek, innen tízezer km-re, az óceán közepén, ahol eurót használnak, míg máshol még mindig az itt már húsz éve ismeretlen frankkal fizetnek. Ezeknek a területeknek a lakosai ugyanolyan franciák, mint az itteniek, ugyanazokból a tankönyvekből tanulnak, ugyanolyan rendszer szerint. Z. lánya pl. egy ilyen tengerentúli megyében él (gyerekei gyönyörű színesbőrűek).

 

És még a mai napról ezek a furaságok jutnak eszembe: az uszodákban sokkal langyosabb a víz, mint Magyarországon. Egyáltalán nem szar belemenni, és simán tudok maradni egy órán keresztül. Viszont a zuhanyzóban gyakran nincsenek kabinok, azaz a világ szeme láttára lehet csak lezuhanyozni, és azért a fürdőruhát sem lehet levenni. Franciaországban vannak olyan boltok, ahol kizárólag fagyasztott cuccokat árulnak: zöldségeket, gyümölcsöket nyersen vagy megfőzve, összevágva levesnek, húsokat szintén nyersen vagy sütve, készétekeket, péksütiket, tortákat, fagyikat, vagy akár palacsintákat. Kezd virágozni az orgona az utak mentén, és ilyenkor mindig annyira sajnálom, hogy itt sehol sem lehet venni orgonacsokrokat. Pedig három virágüzlet is van a környékünkön, de orgonát nem árulnak, azt senki sem veszi (csak a kenyai tulipánokat...). Szerintem az orgona a franciáknak egyszerűen egy útszéli gaz.

Kiegészítés: tegnap este betakartam Bonit, és rájöttem, hogy nem írtam a francia paplanhuzatokról. Nem téglalap alakúak, mint Magyarországon, hanem a végükön van egy lifegő rész (lásd a képen), ahová a paplan már nem ér el, és amit a matrac alá kell beszorítani. Így olyan, mintha az ember egy hálózsákban aludna, szerintem borzalmas, én éjszaka mindig ki is húzom a matrac alól. A férjem meg azon bosszankodik Magyarországon, hogy a lelógó rész hiányában nem tud normálisan megágyazni, ergo nem tud normálisan aludni!

„Én nem szavaztam ezekre a rohadékokra! Én más rohadékokra szavaztam!”

Tegnap volt a francia elnökválasztás első fordulója. Mivel régóta tudtam, hogy a magyarországi és az itteni választások szinte egyidőben fognak zajlani, jó ötletnek tűnt, hogy megpróbáljam úgy-ahogy figyelemmel kísérni mindkét eseményt, majd levonni belőlük a két országra vonatkozó tanulságokat, lehetőleg úgy, hogy össze tudjam őket hasonlítani (ugyanúgy, ahogy a francia és a magyar gyereknevelési szokásokat, tendenciákat stb. is szakadatlanul próbálom összehasonlítgatni).

Sajna nem sikerült; eleve nem tudtam széles körűen tájékozódni a magyarországi kampányról, ráadásul most, a magyarországi választások után, és a francia választások két fordulója között, azaz kábé az eredmények ismeretében, még mindig nehéz összevetni a két ország helyzetét.

Közösnek tűnik az a meglepetés, amellyel az emberek úgy általában fogadták az eredményeket, holott mindkét esetben ismert mintázatról volt szó: Orbán már milyen régóta hatalmon van, Le Pen pedig öt éve is bekerült a második fordulóba. Közös a szépsőjobb, nacionalista és Európa-ellenes oldal (Orbánt is ideértve) erős pozíciója, a hagyományos baloldal bukása, és a vidék-város szembeállása.

De aztán itt megáll a párhuzam; én úgy látom, más hasonlóság nincs a két ország helyzete között. Amúgy kicsit „megkönnyebbültem” Le Pen miatt, mert szerintem Macron könnyebben elbánik vele, mint a talán még veszélyesebb szélsőbalos, populista jóemberrel, akire rengeteg értelmiségi (tanár!) szavazott, és aki harmadikként futott be.

Az embereket itt is baromira megosztja a politika, de lövésem sincs, hogy a magyarországi viszonyokhoz képest jobban-e vagy kevésbé. Nekem úgy tűnik, nem annyira polarizált a társadalom, mint a magyar, de erre például rácáfolt az, ami ma reggel történt: Z. lement a pékségbe, és látta, hogy össze van törve a kirakata. Az eladó elmesélte, hogy ma reggel két pasi összeverekedett a választási eredmények kapcsán, és dulakodás közben betörték az üveget!

– Húú! És képzeld, mi lenne, ha Le Pen nyerne, hihihi! – festettem az ördögöt a falra, tréfálkozva, mert úgy érzem, ez nem lehetséges – Akkor innen elköltözünk!! MAGYARORSZÁGRA!!

(Vicc.)

Könyvek

– klasszikus vagy kortárs, magyar vagy világirodalm

– magyarul vagy franciául (esetleg angolul)

– fordításban vagy eredeti nyelven

– szépirodalomi vagy sem

– vékony, fél kézzel is olvasható, befér egy táskába

– Kindle-en van meg, világít éjszaka

– bonyolult olvasni, mert sok a lábjegyzet vagy mert hozzánézem a fordítást (vagy az eredetit)

– képregény vagy ifjúsági irodalom

– nehéz benne haladni

– nem lehet letenni

Ha nem is egyszerre, de egy időben mindig két- három könyvet olvasok, hogy a nap minden szakában, minden élethelyzetben legyen olvasnivalóm. Az aktuális könyveket úgy próbálom meg összepasszintani, hogy lehetőleg a legkülönbözőbbek legyenek: Általában mindig van egy nem szépirodalmi és két másik. Gyakran az egyik francia, a többi magyar. Mindig van egy, amit bárhová magammal tudok vinni, és akár sorbanállás közben is olvasni, ha úgy alakul. Ha elutazunk, az egyik olvasmány mindig e-könyv. Így történhet meg pl. az, hogy most Sévigné leveleit, a Harry Potter utolsó részét (magyarul) és egy nyelvészeti könyvet olvasok párhuzamosan.

Rájöttem, hogy teljesen úgy járok, mint az egyik barátnőm a parfümjeivel. Meséltem neki egyszer, hogy ilyenkor tavasz elején (meg ősz végén) a téli (illetve a nyári) parfümöm véletlenül össze szokott keveredni egymással, tudniillik a téli parfümöm illata még a pulcsimon van, de a nyári időszámítás kezdetekor már a nyári parfümömet fújom rá (tudom.. az élet bonyolult dolgai!).

Erre teljesen váratlanul kiderült, hogy a barátnőmnek nem kettő, hanem rengeteg parfümje van, és az általam felvázolt probléma számára nem is az, mert ő tudatosan össze-vissza keveri a parfümjeit minden reggel. Mert, árulta el, mindegyik keveredés más és más, izgalmas és egyedi eredményt ad ki, és ő pont, hogy azt szereti, hogy soha sem tudja: milyen illata is lesz pontosan aznap.

Szóval így vagyok valahogy én is a könyvekkel... a fenti diszjunkt halmazokból kiválasztott három könyvben ugyanis mindig találok valami közöset: vagy hirtelen mindenhol belefutok ugyanabba az eddig teljesen ismertelen szóba (prolixe), vagy a témáról derül ki, hogy hasonló, de az is lehet, hogy az egyik könyvben felvetett kérdésre.. a másikban találom meg a választ!

Proust szerint az írónak úgy kell felépítenie a művét, mint egy templomot. Ha nem hozok is létre művet azzal, hogy olvasok, mert ez annál sokkal passzívabb tevékenység, azt legalább elmondhatom, hogy én is felépítem a magam olvasói katedrálisát.

Nem evidens!

Boni felnéz a könyvéből, szemében hitetlenkedés, hangjában a rendelkezésére álló premisszákból levont, helytállónak tűnő konklúzió felett érzett döbbenet:

- Mama, szerinted ÉN IS az ősemberektől származom?!

Evidens!

- Mama, ehetek csokit?
- Nincs itthon csoki, Bonikám…

- De van! Én tudom, hová dugja a papa!

- ???

- Arra a polcra, ott… (odamegy) hátul, bal oldalt… látod?

Odaadok neki egy Kindert, de csodálkozva megkérdezem:

- De miért rejteget ott csokit a papa??

- Hát hogy ne találjam meg! - érkezik a logikus felelet, majd elgondolkodik - Mondd meg neki, hogy rakja följebb, nehogy elérjem!

***

- Nézd, mit rajzoltam!

- Ó, de… érdekes! Mi ez, labirintus?

- Nem!

- Vasútvonalak?

- Nem!

- Hm…akkor mi?

- KAPCSOLÁSI RAJZ!