Hatszor nyolc (11. nap)

Ma van a szülinapom. Z. félénken és együttérzően megkérdezte, hogy rakjuk ki a számokat a tortára….? De én már egy ideje békét kötöttem az életkorommal, lehet hogy mert már nem a húsz felől nézem, hanem a másik irányból. Egyszer majd, nagyon remélem, leszek 84 is. Akkor milyen nosztalgiával fogok majd gondolni a mozgalmas és néhol fárasztó 48-ra!

A klimax szelét még nem nagyon érzem, hacsak a rossz alvásomat nem számoljuk ide. Az egyetlen szar dolog az ötven felé közeledés közepette számomra az, amikor fáradt, ráncos, püffedt arcú, kevés hajú, lógó szemhéjú nőket látok, és kiderül: fiatalabbak nálam. Milyen lehetek akkor én! (Ilyen.)

A nap tök jó volt, reggel hosszan beszéltünk a szüleimmel (Boni dobolt és zongorázott nekik), ebéd után Splendoroztunk hárman, agyonstresszeltem magam rajta, és mégis harmadik lettem. Délután elmentem futni, majdnem rámsötétedett (milyen jó kis kompakt szó, franciául körül kell írni), eláztam, de sikerült végigfutnom a távot. A héten egyébként már harmadszor voltam, mert sajna technikai okok miatt váratlanul bezárt az uszoda.  Ez egy harmadrangú hír, tudom, de nekünk fontos és sajnálatos. Este volt egy kis hiszti az iskolai házik körül, rémes, pedig alig adnak valamit.

Ezt a virágot egy barátnőm küldte nekem Lille-ből egy virágcsokorküldő alkalmazással, már a harmadik alkalommal. Asszem nem mesèltem el az ehhez kapcsolódó történetet: három éve, ugyanezen a napon, amikor Z. és Boni már felköszöntöttek, torta, virág, miegymás, csengetett valaki. Egy hatalmas, a fentihez hasonló csokrot adott át egy futár. Csak a vállát vonogatta, amikor meglepetten kérdezgettük, hogy ki küldte. 

Becsuktuk az ajtót és értetlenül meredtünk egymásra. Átkutattuk a csokrot, amelyben volt is egy szülinapi köszöntés, de nem volt aláírva. Z. egyre idegesebb lett. Hogy került ide ez a második csokor?! Felhívta a boltot, akik szintén nem tudtak semmit: valaki kitöltött egy online nyomtatványt és átutalt egy összeget. Ők csak annyit csináltak, hogy csatoltak a virághoz egy üdvözlőkártyát, sajnálják!

Nekem volt egy tippem, ki lehetett: a Lille-i barátnőmre gyanakodtam. Rá vallott a gesztus. Rövid üzenetváltás után kiderült, hogy jól sejtettem. Jót nevettünk a dolgon (főleg én és a barátnőm) Z. megnyugodott (noha kicsit hülyét csinált magából). De tudjátok, mi a fura? Tavaly megint küldött virágot a barátnőm, és Z. megint meglepődött - az egész históriát elfelejtette! (Hát én nem.) Idén már emlékezett, el is mesélte a futárnak, aki azt válaszolta, hogy elég gyakran előfordul, hogy zavart férjek betelefonálnak hozzájuk: ki küldött virágot a feleségüknek?!