Tegnap, amikor a szüleimmel beszéltünk, végre eszembe jutott megkérdezni a mamámtól, hogy emlékszik-e arra a bizonyos beszélgetésre, amikor Z. le akart neki fordítani egy francia szóviccet. Nagyon is jól emlékezett az egészre! Sőt, nemcsak a tsigára, hanem arra is, hogy Z. a szálátá szót is eszeveszetten hajtogatta. Na most végre elmeséltem a mamámnak, hogy azóta valaki (Anszki, egy „barátnőmnek” neveztelek! :)) talált egy frappáns fordítást a viccre. A címben említett fordulatot használtam, ha jól emlékszem.
A mamám jót nevetett! Tehát nemcsak vígjátéki jelenetnek lenne jó, hanem egy vicc fordításaként is teljesen megállja a helyét. Azaz, amiről én olyan gőgösen kijelentettem hogy „lefordíthatatlan szójáték”, az valójában lefordítható volt (csak a megfelelő embernek kellett lefordítania!).
Ahogy Boni megjegyezte utána: Akkor a papának igaza volt!
Örülök, köszi az említést!! ❤️ És Boni de drága! Hát persze hogy a papák nem tévednek, tudta ezt ő mindvégig :)
VálaszTörlésMég mindig aranyos elképzelni a férjed, ahogyan küzd a viccel. Gondolom az előadása szórakoztatóbb volt, mint maga a vicc