Könyvek

– klasszikus vagy kortárs, magyar vagy világirodalm

– magyarul vagy franciául (esetleg angolul)

– fordításban vagy eredeti nyelven

– szépirodalomi vagy sem

– vékony, fél kézzel is olvasható, befér egy táskába

– Kindle-en van meg, világít éjszaka

– bonyolult olvasni, mert sok a lábjegyzet vagy mert hozzánézem a fordítást (vagy az eredetit)

– képregény vagy ifjúsági irodalom

– nehéz benne haladni

– nem lehet letenni

Ha nem is egyszerre, de egy időben mindig két- három könyvet olvasok, hogy a nap minden szakában, minden élethelyzetben legyen olvasnivalóm. Az aktuális könyveket úgy próbálom meg összepasszintani, hogy lehetőleg a legkülönbözőbbek legyenek: Általában mindig van egy nem szépirodalmi és két másik. Gyakran az egyik francia, a többi magyar. Mindig van egy, amit bárhová magammal tudok vinni, és akár sorbanállás közben is olvasni, ha úgy alakul. Ha elutazunk, az egyik olvasmány mindig e-könyv. Így történhet meg pl. az, hogy most Sévigné leveleit, a Harry Potter utolsó részét (magyarul) és egy nyelvészeti könyvet olvasok párhuzamosan.

Rájöttem, hogy teljesen úgy járok, mint az egyik barátnőm a parfümjeivel. Meséltem neki egyszer, hogy ilyenkor tavasz elején (meg ősz végén) a téli (illetve a nyári) parfümöm véletlenül össze szokott keveredni egymással, tudniillik a téli parfümöm illata még a pulcsimon van, de a nyári időszámítás kezdetekor már a nyári parfümömet fújom rá (tudom.. az élet bonyolult dolgai!).

Erre teljesen váratlanul kiderült, hogy a barátnőmnek nem kettő, hanem rengeteg parfümje van, és az általam felvázolt probléma számára nem is az, mert ő tudatosan össze-vissza keveri a parfümjeit minden reggel. Mert, árulta el, mindegyik keveredés más és más, izgalmas és egyedi eredményt ad ki, és ő pont, hogy azt szereti, hogy soha sem tudja: milyen illata is lesz pontosan aznap.

Szóval így vagyok valahogy én is a könyvekkel... a fenti diszjunkt halmazokból kiválasztott három könyvben ugyanis mindig találok valami közöset: vagy hirtelen mindenhol belefutok ugyanabba az eddig teljesen ismertelen szóba (prolixe), vagy a témáról derül ki, hogy hasonló, de az is lehet, hogy az egyik könyvben felvetett kérdésre.. a másikban találom meg a választ!

Proust szerint az írónak úgy kell felépítenie a művét, mint egy templomot. Ha nem hozok is létre művet azzal, hogy olvasok, mert ez annál sokkal passzívabb tevékenység, azt legalább elmondhatom, hogy én is felépítem a magam olvasói katedrálisát.