2023. december 6., szerda

Tolerancia

A toleranciáról lesz szó, de nem abban az értelemben, ahogy Adél már írt róla, azaz hogy az intolerancia mennyire emberi tulajdonság, és hogy a küzdelem ellene szintén mennyire az (vagy kellene, hogy legyen). Inkább arra akarok rámutatni, hogy míg az úgynevezett kulturális különbségekért papíron rajongani szokás, a valóságban szerintem tök könnyen fújunk egy másik ország szokásaira, legyen szó akár gyereknevelésről akár orvosi (vagy fogorvosi) ellátásról (vagy a kettő metszetéről!).

Itt van ez a francia cikk. Sajna azt hiszem, csak előfizetéssel olvasható. Címe: Ausztriában tabunak számít a kisgyerekek intézményes felügyelete. A cikk írója egy francia apuka, aki Bécsben él az osztrák feleségével, de szerintem akár magyar is lehetne a nő, a helyszín pedig lehetne Magyarország. Kislányuk születik, akit nyolc hónapos korában bölcsibe szeretnének adni. És most jön a sokk a francia apuka számára: az egyévesnél fiatalabb osztrák csecsemőknek csak 2%-a jár bölcsibe vagy dadushoz (ez az assistance maternelle, aki otthonában, főállásszerűen vigyáz egy vagy több gyerekre). Ez az arány a kétévesnél fiatalabb gyerekek esetében 20% (Franciaországban: 58%).

És akkor leírja mindkét oldal döbbenetét. A franciákért, akik nem értik, hogy akkor így most mi lesz a nők munkábaállásával és a nemek közötti esélyegyenlőséggel. Harminc (!) bölcsit keres föl a pasi, hogy lenne-e hely a nyolchónapos kislányuk számára (három hely lett, ebből az egyik egy francia bölcsi). Olyan beszólásokat kapott rendszeresen, hogy „minek magának gyerek, ha nem akar vele lenni”, továbbá hol idiótának, hol veszélyes őrültnek nézték – mondom, egy olyan valamiért, ami Franciaországban mindennapos. A cikk írójának egyszer azt is el kellett mesélnie, hogy ő maga is három hónapos korában került bölcsibe (a szülei nagy megkönnyebbülésére), amúgy pedig a saját francia anyja úgy nyilatkozott, hogy egy nyolc hónapos gyereket bölcsibe adni – az már szinte késő.

Mi magunk is belefutottunk egy ilyen helyzetbe, ahol a mi magyar mentalitásunk (Z. francia ugyan, ebben a tekintetben magyarabb még nálam is) és a francia szokások összeütközésbe kerültek. Arról volt szó, hogy mikor menjen Boni iskolába a múltkori hétvégi náthája után. Úgy gondoltuk, és a magyar barátnőim is így szokták csinálni, hogy maradjon itthon egy teljes napot láztalanul. Hétfő reggel betelefonáltunk az iskolába, hogy ezt közöljük – a vonal végén a tanítónő hallhatóan elítélte ezt az eljárást, mondván, ha nem beteg, jöjjön csak, az iskola kötelező. Végül (köhögés, hőemelkedés, étvágytalanság miatt) csütörtök délután ment csak csak újra suliba, de estére megint szarabbul lett. Z. elvitte pénteken ebédszünetben az orvoshoz (baktériumos eredetet kizárni). A doktornő 38 fokos lázat mért Boninál, vírusos torokgyulladást állapított meg, majd visszaküldte délutánra a suliba.

Szóval baromi nehéz toleránsnak lenni, amikor az ember a meggyőződésével szöges ellentétben álló, de rendszerszintű és láthatóan régóta jól bevállt szokásokat és hagyományokat tapasztal egy másik országban. Könnyű fújni és leszólni a külföldi módit, mondván, hogy mi jobban tudjuk, mert nálunk ez nem így szokás és különben is olvastunk a témában egy könyvet. Amúgy Boni péntek délutáni állapota tényleg egyszerre indokolta az itthonmaradást és a sulibamenést is.

Én azt a stratégiát követem amúgy (magamra nézve), hogy 1) furcsálkodni szabad, ítélkezni nem (kellene). Nem ismerek statisztikákat, amelyek kimutatnák, hogy a francia gyerekek fizikai vagy mentális egészsége rosszabb lenne az osztrák vagy magyar gyerekekénél. 2) Az ember magánban (vagy a blogjában :)) bármit gondolhat (írhat), hangosan viszont csak civilizált dolgokat mondjon ki, 3) ... és azt is óvatosan, jóindulattal, nyilván nem közvetlenül az érintettnek, hanem általánosságba véve, mint egy szociológus vagy etnológus, aki körülnéz a falujában, hogyan is élnek ennek a furcsa, vad törzsnek a tagjai. 

Szerintem mások érzékenysége nem tarthat vissza minket attól, hogy véleményt formáljunk a világról, ami körülvesz bennünket, különben uncsi lenne az élet és mi magunk lennénk a legunalmasabb alakok benne!

7 megjegyzés:

  1. Az utolsó gondolatoddal nagyon egyetértek. Attól még, hogy az ember toleráns, lehet és legyen is véleménye - ez elkerülhetetlen, és bizonyos helyzetben tartást ad az ember jellemének.

    A gyereknevelés pedig klasszikus terepe a véleményformálásnak, van aki erre esküszik, más pedig az ellenkezőjére. A főnökasszonyom mesélte, hogy a férje Ausztriában dolgozik, sokat van távol (mint Ladó), ő pedig ebből kifolyólag még mindig a kisfiával alszik, aki idén elsős. Elmondta, hogy tudja, hogy mások ezen mindig felhördülnek, de nekik így jó. Elmeséltem Ladónak, aki annak rendje szerint fel is hördült, "jaj, pipogya ember lesz abból a gyerekből". Nevetve válaszoltam neki, hogy ha Hitlerrel vagy Putyinnal is együtt aludt volna az anyukája, valószínűleg máshogy alakulnak a dolgok. Jó, ez nagyon szélsőséges hasonlat részemről, de valószínűleg annyi helyen el lehet szúrni a gyereknevelést, hogy egy ilyen infóból szerintem egyáltalán nem lehet megítélni, hogy milyen ember lesz abból a kisfiúból. Szóval én arra akartam kilyukadni, hogy ne ítéljünk részinformációk alapján, vagy ha igen, akkor is legyünk rugalmasak.

    Más: Z. az egyik kedvenc blogkarakterem. Nagyon nevettem azon, amikor azt írtad "ebben a tekintetben magyarabb még nálam is". :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-))) Nem vitte ám vissza Bonit a suliba! Hazahozta, és újra megmérte a lázát. Neki 37,5 jött ki :) Ezek után visszavitte (képzelheted, Boni mennyire tiltakozott :))

      Törlés
  2. Magyarországon most egy új trend van kibontakozóban. Nem írják ki a gyerekeket csak ha már nagyon betegek. És a felnőtteket sem. Én félig gyógyult coviddal mentem dolgozni még be-be lazasodva, igaz itthonról de ezt a doki nem tudja. Nálunk úgy látom most átestek a ló másik oldalára a COVID után. Egyébként bölcsi 20 hetes kortól van. Egyébként Fr-oban mi a helyzet a láthatóan beteg bolcsisekkel? Viszik őket az intézménybe taknyosan, kohogve mint ahogy az angolszász területeken?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát! És ha belegondolok, hogy pár éve egy pozitív teszttel és tünetmentesen otthon kuksoltunk!

      Sajnos nem tudom a bölcsis kérdésedre a választ, fogalmam sincs!

      Törlés
    2. Nálunk a félbeteg gyerekek azért mennek közösségbe, mert lényegében távgyógyítás folyik, azaz szülő diagnosztizál, doki írja a (bianko) igazolást. Mert így le van terhelve egy-egy körzet. És ez főváros közeli agglomeráció, nem egy somogyi zsákfalu jelensége.

      Törlés
  3. Nekem magyar-német családként az volt a fura, mikor a kétéves gyerekkel Németországban kórházban voltam, mert a repülőgép mellékhelyiségében elkaptunk egy gyomorvírust, amitől a pici kiszáradás közeli állapotba került, infúzióra tették és 38,7 fokosan nem akartak neki lázcsillapítót adni, mondván ez csak hőemelkedés, 40 fok körül már elgondolkoznának róla. (Mert én is úgy nőttem fel, hogy a 37,5 fölötti hőmérséklet: láz.) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt 38,5 fölött adnak lázcsillapítót. De a végbélben mérik, nem hónaljban/szájban.

      És tök fura, mert nincs külön hétköznapi szavuk arra, h "hőmelekedés"...!

      Törlés