2023. december 14., csütörtök

Egyetlen mondat

Egészen eddig úgy gondoltam, hogy kevés olyan felesleges, sőt, haszontalan tevékenység létezik a világon, mint az 1000+ darabos puzzle kirakása. Hogy én ilyet tuti nem fogok soha csinálni, mert ha van egy kis szabadidőm, akkor sokkal szívesebben olvasok el egy éneket a Toldiból (mondjuk), megyek el futni (úszni), dobok össze egy sütit vagy ülök le zongorázni – azaz csinálok valami értelmeset. Kirakózni 14 év felett – huszonegyedik századi luxuspótcselekvésnek gondoltam, jóléti hobbinak. Órákat szánni arra, hogy összeépítsek egy giccses képet, amit aztán úgyis szét kell szedni? Hát én tuti nem. Tudom, van aki a falra is kirakja, na de számomra az a rossz ízlés (egyik) csúcsa.

Tisztában vagyok vele, hogy ebben a pillanatban jelentős számú olvasót veszítek el, viszont annál több névtelen kommentet fogok kapni... de hát mit csináljak, ha ez a véleményem. Múltkor leírtam – szerintem érthetően – a tolerancia és a civilizált viselkedés rám vonatkozó szabályait, ahhoz tartom magam.

Amúgy meg, váratlan fordulat, épp tegnap rendeltem meg egy ezerdarabos kirakót! Azt akarom leírni, mi vezetett ehhez a gyökeres pálforduláshoz, mert ez nem volt más, mint: egyetlen mondat. Gyűjtöm az ilyen mondatokat, imádom, hogy az ember sarkos és megdönthetetlennek hitt véleményét egyetlen félmondattal hirtelen az ellenkezőjére lehet változtatni. Szóval egy ideje mindenkit meginterjúvolok, hogy milyen kütyü- (és kutya :)))mentes ajándékot ad(ott) a tízéves kisfiának karácsonyra. Sokan javasolták a kirakót, de az ötletet a fent említett okokból mindig elhesegettem. Egészen addig, amíg az unokatesóm a következőt nem írta:

Jókat lehet dumálni közben.

Ekkor megvilágosodtam és rájöttem a a kirakózás értelmére. Őrület, hogy erre soha nem gondoltam, de mivel soha nem is csináltam, hogyan gondolhattam volna?. Hát persze! Reggelente, a szünetben, még sötétben, kávéval/kakaóval odaülni az asztalhoz, a karácsonyfa mellé, és molyolni a kis részekkel, közben röhögni-beszélgetni, majd abbahagyni, amikor már elegünk van, újrakezdeni másnap reggel, megbeszélni, hogy ki milyen részeket talált meg/rakott ki – hát így már tökre van kedvem!

Aztán meglátjuk, beválik-e a terv. Tök izgatott vagyok!

10 megjegyzés:

  1. Én szeretek kirakózni, de az is tök oké ha valaki szerint hülyeség. Tényleg hülyeség hogy valaki szétvág egy képet, én pedig összerakom.
    Szerintem a kirakó kézimunka olyanoknak, akik nem tudnak kézimunkázni. Jó dolog a kezünkkel alkotni valamit, és abban elmerülni, de én nem tudok kötni, horgolni, varrni stb. és azzal motyogni, így hát marad például a puzzle. Én hangoskönyvet szeretek közben hallgatni, de beszélgetni is biztos jó. Gyerekként volt 2 darab 200 darabos kirakóm, amiket újra és újra kiraktam. Remélem, hogy beválik a terv és ti is élvezni fogjátok, amikor BEKUCKÓZTOK a puzzle mellé :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, igen, a nyelvemen volt a szó :-DD

      Én azóta nem kézimunkázom (varrás, kötés stb.) mióta sokkal olcsóbb megvenni ugynazt (sőt, szebbet). Valszeg én (majdnem) mindenben a profitot és a haszont keresem :))

      Törlés
    2. ah, de tökéletesen megfogalmaztad, ez vagyok én!!!!! ügyetlen a kezem, de vágyom arra a monotonitásra és befelé fordulásra, amit a kirakó ad. és szerintem is tök oké nem szeretni, nálunk egyedül csak én szeretem és karácsonykor mindig össze is szoktam rakni egy-egy kirakót (aztán amint kész, visszaszóroma dobozába), közben vagy hallgatok valamit vagy csak magamat hallgatom. :) a családtagjaim a közelébe se jönnek, szent hülyeségemnek gondolják, pedig biztos szuper lehet többen, beszélgetve kirakózni, szívesen kipróbálnám egyszer.

      Törlés
  2. Én is hangoskönyvhallgató vagyok, mert senkim sem szeret puzzle-özni, Ladó kifejezetten utálja. Van itthon egy 1500 és egy 2000 darabos. Az egyiket kiraktam, aztán leromboltam, a másikat ki sem raktam még, mert a házfelújítás miatt mindig útban van. Várom már azt az időt, hogy ennek az úri hobbinak szabadon hódoljak.

    Kíváncsi vagyok Tamko, hogy mennyire fog megváltozni a véleményed (vagy egyáltalán fog-e?), illetve, hogy Boninak és Z-nek mennyire fog tetszeni. :)

    VálaszTörlés
  3. Mennyire temaba vag ez most nekem! Mar hetek ota puzzle table-t keresek! Marmint mit erdemes venni.
    Nekem tavaly karacsony ota van a szonyeg alatt ki nem rakott puzzle. Utalom h az asztalin ott marad napokig, de a szonyeg ala berakni sem praktikus. A gyerekekkel is puzzle-zunk, foleg a kicsivel (6eves). A covid lezarasok alatt szoktunk ra es telen igazan kellemes idotoltes. Mar ha nem azon bosszankodok, h eppen hova tegyem at, ha meguntuk a kirakozas...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem láttam a kommentedet, egyszerre engedte ki Tamko valószínűleg az enyémekkel, szóval nem is neked válaszoltam, de akkor a lenti kommentem neked (is) szól :)

      Törlés
    2. Igen, bocsánat, későn keltem!! :)

      Törlés
  4. Én a karantén alatt kezdtem kirakózni, azóta rendszeresen beiktatok egyet-egyet, podcastot/zenét hallgatva nekem teljes relax. Alig várom, hogy kibontsam a magamnak rendelt téli puzzlet Szenteste :)

    VálaszTörlés
  5. Igen :) Ráláttál az értelmére. Én azóta szereztem be párat (azt hittem előtte, hogy nincs ehhez türelmem), amióta anyum beteg. Nem bírom nézni azokat a műsorokat amiket ő néz, de a puzzle mellett minőségi időt tudok vele tölteni, miközben még beszélgetünk is erről arról.

    VálaszTörlés