Végül megnéztük ezt a legújabb Mijazaki-rajzfilmet. Nem mondom, hogy mindent értettem belőle, vagy hogy minden tetszett (egyáltalán nem szeretem pl. ezeket a nagyszemű mangafigurákat), de volt benne egy fantasztikus jelenet, nagyon sokat gondolok rá azóta is. A film úgy kezdődik, hogy a főszereplő kisfiú anyja egy tűzvészben meghal. Ezzel nem lőttem most le semmit, ezt már a bemutatóból is tudni lehetett, és ezért is hezitáltunk annyira, hogy elmenjünk-e rá Bonival. Végül is megbíztunk a rendezőben, és milyen jól tettük! Szerintem a film képes mondani megnyugtató dolgot a halállal kapcsolatban.
Most viszont már spoiler következik, bár ahogy mondtam: nem mindent értettem meg a filmből. A félárva kamasz fiú elutazik a túlvilágba, hogy találkozzon az édesanyjával. Meg is találja, de az anyja ott még kislány. Anyja és fia tehát a jelenetben kábé egyidősek. Ez is mennyire megmozgatja az ember fantáziáját: hogy úgy találkozzon a saját anyjával, hogy az vele egykorú legyen – tudom, hogy Boni szokott erre gondolni, és szereti, ha beszélek neki a gyerekkoromról.
Ott a túlvilágban a kamasz fiú és a vele egykorúvá visszaváltozott anyja a film végén egy ajtón keresztül bekukucskál a való világba, ahová mindketten visszamenni készülnek (van szó arról, hogy a fiú maradjon-e a túlvilágban, de ez egy másik szál). Az ajtó előtt búcsúzkodnak (lásd az illusztrációt). A fiú teljesen meg van rémülve, mert tudja: ha most az anyja visszamegy, akkor nem is olyan sokára, fiatal nőként hamarosan egy tűzvészben meg fog halni, ő pedig félárva lesz. A lány viszont mosolyogva, boldogan felel, mint akit ez nem zavar: Nem baj, Mahito! Így is boldog leszek, hiszen a világra hozlak, és egy rövid időre ugyan, de az édesanyád leszek!
Egy szülő szerintem azonosulhat ezzel a kijelentéssel. Persze egy gyereknek talán ez nem nagy vigasz, Boni is állandóan szorongva kérdezi, hogy még mennyi ideig fogok élni?
ó, én most sírok. librarycat
VálaszTörlés♥️
VálaszTörlés