Jaj, alig bírom magam visszatartani, kijön belőlem a valódi Monica-természetem. Hiszen jobban tudom nála, és azt is jobban tudom természetesen, hogy neki mi a jó, sőt, a legegyszerűbb lenne, ha most rögtön leülnék és megcsinálnám (tökéletesre) helyette: Boninak ugyanis kiselőadást kell tartania.
Tavaly a felhőkről tartott. Ezt a tavalyi tanár valahogy nagyon flottul lerendezte vele az iskolában. De idén a tanítőnő mindent ránk (ja, nem: rá!) bízott, a témaválasztástól elkezdve az információgyűjtésen és a legépelésen át egészen a begyakorlásig.
Borzasztó, de Boni a telefont választotta témául, csak hogy beszélhessen végre álmai és vágyai tárgyáról: az iPhone 15-ről (naponta megkérdezi, hogy mikor lesz iPhone-ja, no komment). Sajnálom, hogy nem az emésztőrendszert, a szójátékokat vagy Európa valamelyik történelmi eseményét (tatárjárás! könyvnyomtatás! vallásháború!) választotta, de ügyesen nem nyilvánítottam véleményt, reméltem ugyanakkor, hogy az ipari forradalmat így is, úgy is érintenie kell majd.
Én rögtön felállítottam egy három pontból és további alpontokból álló, kronologikus sorrendet. Lehetne kezdeni mondjuk azzal, hogy milyen volt az élet a telefon előtt (van egy jó Proust-idézetem!), folytatni a telefon feltalálásával (alpontok: mi az a hang, hogyan utaznak a hangok, kitérni a hanghullámokra (illusztráció 1.), elektromos hullámokra (illusztráció 2.)), majd tovább a vezetékes, a mobil- és az okostelefon történetével, a 3, 4 és 5G-vel, információs társadalommal, jaj, annyi ötletem van!
De vissza kell fognom magam, és nézni, ahogy Boni ügyetlenkedik, és mindenféle rendszer vagy szisztéma nélkül teljesen érdektelen dolgokat halmoz egymás hegyére-hátára, megtüzdelve egy-egy tudományosnak tetsző kifejezéssel... imádja a tudományosnak tetsző kifejezéseket (nagy kedvenc: tér-idő kontinuum, borítékolom, hogy benne lesz a kiselőadásban!), de anélkül, hogy tömören definiálná őket, szinonimát hozna rájuk, esetleg közérthető példákkal illusztrálná őket (vagy alá- és fölérendelésekkel operálna? Halmazelmélet?).
Azt is látom, hogy elvesz a részletekben, hogy nincs egy olyan vezérgondolata, amelyen végigmenve fölépítené a kiselőadást. Hogy lapos, hogy unalmas, hogy túl hosszú, amúgy is állandóan tologatja a feladatot, soha nem végleges semmi... jaj. Borzasztó nehéz látni, hogy elveti a (zseniális) ötleteimet, nem kér a (hasznos) javaslataimból, idegesíti az (idegesítő) fontoskodásom (pedig, becsszó, nem nyomulok nagyon), és hogy önállóan fog... tanulni a hibáiból!
Jaj, de ismerős😃.
VálaszTörlésEz megnyugtat :)
TörlésAz első előadásnál én segítettem a 9 évesnek… semmi fogalma nem volt arról, h milyen hosszú legyen, mitől nem lesz unalmas, stb.. Témát kapott a suliban (Irinyi János), de a képeket és szöveget együtt szűrtük. Hagytam, h begépelje, így az összeállítás cirka 6 óra volt. 6 rövid dia készült. És utána együtt gyakoroltuk be, és elpróbálta itthon a lelkes közönség előtt. Szerintem nehéz egyedül összerakni még ebben a korban, pláne úgy, h pont ezt nem tanítja nekik senki. Az, h nálatok tavaly segített a tanár, az menő, itt ilyesmi fel sem merült. Házi és kész.
VálaszTörlés