2023. november 1., szerda

Blog(v)ember

Én is kipróbálom ezt az Anszkinál olvasott blogolós kihívást, és tervezem, hogy minden nap blogolok novemberben. Így egy picit belekóstolok majd a naplóírásos, kajafotózós típusú blogolásba, amit nem nagyon csináltam eddig (de mindig tetszett másoknál). Nem tudom, a hétvégeket hogyan „oldom” majd meg, talán előredolgozom majd. Remélem, nem tiltják a játékszabályok!

Az első poszt az étkezőnk panorámájáról szól. A fényképet pár éve készítettem, ugyanígy novemberben. Fantasztikus a kilátásunk: több fára és egy kastélyszerű épületre látunk rá (irodák vannak benne), illetve látunk még egy kertet, a saját házunk kertjét, és belátszik a szembelévő utcából egy kis részlet. A palatetős-zöldajtós épület garázs. Ez a kép a díszlete minden étkezésünknek. Alig bírok betelni a látvánnyal és a csenddel.

Az jut róla eszembe gyakran, amit egy francia filozófus (Cynthia Fleury) szavaiból hámoztam ki, nem biztos, hogy jól: a boldogsághoz (megelégedettséghez, méltósághoz) szüksége van az embernek olyan alapvető dolgokra is, hogy szép dolgok vegyék körül. Ilyen „luxus”, aminek pedig nem kellene annak lennie, például a szép kilátás.


(Én egy parkolóra néző lakótelepi lakásban nőttem fel)

4 megjegyzés:

  1. A spanyolországi lakásunk az eredőre néz. Meg a szomszéd házakra :) Mi az erdőt látjuk. Amikor megmutattam másnak a fotót, érdekes módon neki leginkább az szúrt szemet, hogy van egy félkész/félig elhagyatott épület. Csak eszembe jutott, hogy milyen érdekes, ki mit lát/mit akar meglátni abból ami előtte van. Csodaszép lehet a te kilátásod tavasszal is.

    VálaszTörlés
  2. De jó hogy te is blogember leszel :)) Nagyon szép kilátás, jó lehet benne gyönyörködni.

    VálaszTörlés
  3. Agyrágóbogár: én meg azt vettem észre, h mennyire más egy-egy fotó, mint a valódi kilátás. Általában ez utóbbi mindig szebb :))

    Anszki, igen, és látom, mennyi bloggert mozgósít az ötlet! 💛

    VálaszTörlés
  4. De jó, hogy te is írsz! :) nagyon hangulatos ez a kilátás, főleg ezzel a novemberi homállyal.

    VálaszTörlés