Na tessék; hiába sétáltunk ma 10 km-t, délután megittam két kávét és most nem tudok aludni. Ezen a héten van a kéthetes őszi szünet második fele. Én a két hétben összesen csak három napot dolgoztam, abból egyet az irodában (nyugisan), kettőt pedig távmunkáztam (az a két nap viszont elég nehéz volt úgy, hogy mindhárman itthon voltunk). Idén nem utaztunk sehova, az eső pedig eddig minden nap esett, így elég sokat voltunk itthon. Volt, hogy Boni egész nap nem mozdult ki a lakásból, és még délután is pizsiben futkározott… érdekes módon viszont nagyon együttműködő és eléggé kötelességtudó mostanában; szerintem jót tesz neki, hogy nem rohanunk sehova és nem csinálunk semmi különöset. Azt mondta egyébként, hogy kicsit hiányzik neki a suli.
Többször is voltunk usziban, és megnéztünk pár klasszikus francia vígjátékot, ilyen Louis de Funès- és Pierre Richard-típusúakat. Hát mit csináljunk, egy tízéves gyerek imádja az olyan helyzetkomikumokat, mint amikor a szereplő elvéti a lépcsőt és ezéért ráesik egy tálalóasztalra, ami végiggurul a folyosón és kirepíti a főhőst az ablakon, aki egy pálmafán landol, ahonnan lepotyognak a kókuszdiók, bele a tortába… ilyenkor Boni gurul a nevetéstől, és a végén persze már mi is röhögünk. Azért a napokban valamikor elmegyünk megnézni az új Mijazaki- filmet is, remélem!
Most pedig vendégeink vannak, a sógornőmék jöttek Genfből pár napra, Boni határtalan nagy örömére. Amióta itt vannak, rajtuk lóg, ők pedig ezt türelmesen és nagy szeretettel viselik. Velük hagyományosan és már szinte rögeszmésen minden este a Pit nevű kártyajátékot játszuk, ismeritek? Gyorsaságra és hidegvérre alapozott, gyűjtögetős játék, ahol egymás szavába vágva kell “licitálni” és a játék végén az asztalra csapni. Szóval megint egy röhögős-hangoskodós valami, amit minden gyerek imád. Öten a legjobb játszani. De úgy látszik, nemcsak Boni pörög fel tőle, hanem én is. Megyek, megpróbálok aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése