Az árakról (5. nap)

Tegnap délután Z. elment magának kabátot venni. Indulás előtt kértem, hogy hazafelé menjen be a boltba és vegyen szeletelt borjúhúst gulyásszerű raguhoz, az lesz a hétfői kaja. Én is csak a doboza alapján ismerem fel, hentesnél még soha nem merészeltem ilyen húst venni: nem vagyok otthonos a húsok terminológiájában, sem magyarul, sem franciául. Az az igazság, hogy kicsit undorodom a nyers húsoktól, de miután Boni nagyon szereti a húsos kajákat, kénytelen vagyok nyers húsokkal dolgozni. Szóval mondtam a férjemnek, hogy vegye meg a szokásos dobozos borjút.

Hazajött egy sárga kabáttal, és már az ajtóban kétségbeesve mondta, hogy beleesett a kabát pocsolyába! Közben a kezembe nyomta a húst: a szokásos doboz volt ugyan, de az volt ráírva: ris de veau. Számomra ismeretlen kifejezés, ismeretlen hús fotójával. Szóvá tettem, hogy ez meg mi. Z. is ránézett a dobozra, elfintorította az arcát, és undorral mondta: jaj, nem jót vettem, ez ris de veau!

– Ráadásul ötvennégy euró volt! – tette hozzá, már a fürdőszobából kiabálva.

Nem volt világos, hogy a sárga kabát került-e ennyibe vagy a hús. Annyira el volt foglalva a kabát letisztogatásával (lefertőtlenítésével??), hogy inkább a kabátra tippeltem. Logikusabbnak is tűnt. Utánamentem. Mint kiderült, a hús került ennyibe.

– Nem baj, megcsinálom akkor ezt! – a csomagoláson lévő fotó guszta volt. Igaz, hogy én sauté de veau feliratú dobozt szoktam venni, de ha ennek más a neve, akkor majd máshogy készítem el.

Z. iszonyodva rámnézett: Én nem eszem meg! Boni sem eszi meg! Megtiltom!! A ris de veau gusztustalan!

Na most én néztem rá megütközve. Nehogy már kidobjunk egy ötvennégy eurós húst?! Visszavinni már nem lehetett, a hús fagyaztva volt, nem vették volna vissza. Legyen az bármi, ÉN tuti megeszem, vagyok annyira sóher. Ha ilyen drága, biztos finom is! Majd ők legfeljebb nem esznek belőle. Szaladtam a számítógéphez, kinyitottam a szótárt, kíváncsian beírtam, hogy ris de veau. Magyarul:

BORJÚMIRIGY

Huh, hááát... egy csapásra elmúlt a lelkesedésem. Étteremben talán megenném, na de hogy kézzel hozzányúljak egy ilyen izéhez.... Tanakodtunk egy sort, hogy most mi legyen (közben többször is a fejéhez vágtam, hogyan nem tud megkülönböztetni két doboz húst egymástól!) majd úgy jártunk el, ahogy ilyen esetekben rendszerint eljárunk: odaadtuk a szomszédoknak. Egy négytagú szimpi család, alattunk laknak, elmondásuk szerint imádják a pacalt és az egyéb belsőségeket. Remélem, ízlik majd nekik.

Este eszembe jutott valami. Megkérdeztem Z-t, hogy tulajdonképpen mennyibe került a kabát?!

Ötvenöt euró volt.