Négy kőbe vésett, áthághatatlan szabályt igyekszem kialakítani itthonra Boninak, melyek:
1. Reggelente önállóan fogat mosni
2. Evés után a tányért és evőeszközöket összeszedni és a mosogatóig elvinni szíveskedni
3. Naponta min. 15 percet zongorázni
4. Zuhanyzás után a levetett és a földre leszórt ruhákat (adott esetben: törölközőt!) összeszedni
Az ember nem is gondolná, milyen nehéz a négy szabályt betartatni ezzel a gyerekkel. Hetek, ha nem hónapok óta próbálom rávenni, hogy elvégezze a kért feladatokat, amelyek, ugye nem kell magyarázkodnom, minimális erőfeszítést és időráfordítást kívánnak. Pedig közérthető és következetes vagyok, a szabályokat minden nap elsorolom neki. Ha elfelejti: emlékeztetem rájuk, ha meg akarja úszni őket: megcsináltatom vele, tisztára mint egy cirkuszigazgató. Idomítom a gyerekemet.
Tök fura, hogy valaki el tudja kezdeni a napját anélkül, hogy megmosná a fogát, és ez nem zavarja. Fölfoghatatlan. Simán elfelejti, még mindig emlékeztetni kell rá. A célom az, hogy már szólni se kelljen (mert azt sajna meg én szoktam elfelejteni). Esténként még mindig én mosom neki, mert megbízhatatlan minőséget produkál, és nem akarom, hogy a maradandó fogai már most elromoljanak.
Az is elképesztő, hogy fel tud állni az asztaltól úgy, hogy ott hagy csapot-papot: tányért, evőeszközöket, kenyérmaradékot, morzsákat, szalvétát, poharat, joghurtospoharat. Kegyetlenül vissza szoktam hívni, hogy takarítsa el maga után a romokat. Morogva, olykor viccelődve, de megcsinálja, néha még a mosogatógépbe is bepakolja a bepakolnivalókat. Mostanában előfordul, hogy már magától is eszébe jut; szerintem jó nyomon vagyunk.
A zongora nem olyan macerás feladat, mint amilyennek esetleg hangozhat. A probléma inkább a hétvégéket érinti, de még mindig azt mondom, hogy a négy kötelezettségből ezt a legkönnyebb érvényre juttatni. Szívesen ül le játszani, viszont ott kell ülnöm mellette, mert ezt is hajlamos összecsapni. Ha nem sikerül tökéletesre az akkord (de jól hangzik), nem zavartatja magát; ha nem a megfelelő ujjal üti le a kívánt billentyűt, leüti egy másikkal, nem érdeklik az ilyen nüanszok. És olyan gyorsan játszik, mint egy megvadult ló! Viszont ha kijavíttatom vele az akkordot, az ujjtechnikát, a ritmust stb. hajlamos méregbe gurulni, szóval összességében mégsem könnyű.
Végezetül pedig az, hogy valaki a fürdőszobapadlóra hajítja a farmerjét, pólóját, zokniját és alsógatyáját, és frissen, jószagúan kilép a helyiségből, mint aki jól végezte a dolgát! – hát ez a fent felsorolt furaságok legfurábbika. De létező jelenség, minden nap megtapasztalom. És valahogy a nap végén már ő sem olyan rugalmas, nem akaródzik neki szót fogadni, nem szívesen hajol le értük, szóval ebből bizony szokott lenni vita. Néha én magam is elfelejtem, hogy neki kéne összeszedni, és megcsinálom én. Ha nem csinálnám, szerintem ott gyűjtené a ruháit, és reggel onnan venné fel a farmerjét.
Ellenségeink tehát: a lustaság, a felejtés, a kényelem és a nemtörődömség.
A Thénardier honnan jön? :)
VálaszTörlésKizsákmányolják és szolgasorba döntik szegény Cosette-et, aki ingyen kénytelen dolgozni náluk (tisztára mint Boni :)).
Törlés(Victor Hugo: Nyomorultak)
Áááá :)) köszi!
TörlésÖrülj neki hogy emlékeztetéssel ezeket végrehajtja ahelyett, hogy középső ujj felmutatásával és ajtócsapkodással kifejezve a vélemenyét, nem hajtaná végre ezeket. Én arra jutottam, hogy még jó az emésztésük és hézagok vannak a fogaik között ezért nem éreznek igényt a fogmosásra. A ruha elpakolás meg a férfiak 78,5 százalèkának sem megy.
VálaszTörléséletem, minusz zongora. nálunk a cipők cipősszekrénybe való bepakolása jön még hozzá, mert különben nem lehetne belépni a lakásba a szétdobált lábbeliktől. viszont a hazaérkezés utáni alapos kézmosás automatizmus lett náluk - és ez már a covid előtt kialakult, szóval arra büszke vagyok.
VálaszTörlésIgen hasonló. A kézmosás nálunk is megy. Sőt az átöltözés is. Nekem az is fura mikor valaki az iskolai, munkahely, buszos, vírusos ruhájában otthon a kanapéra fetreng. Úgyhogy nálunk átöltözés van és bár szólni kell érte, de nincs vita.
VálaszTörlés