Egy izgalmas (de felejthető?) olvasmány

Ismét egy olvasmányról lesz szó: Z. elkezdte olvasni Boninak esténként ezt a könyvet. Egyszer már én is olvastam, de a legutolsó, misztikus és természetfeletti jelenetet leszámítva semmire nem emlékeztem. Rémlett, hogy nagyon tetszett. Z-nek is ez járhatott a fejében, amikor erre a könyvre esett a választása (ő is nagyon régen olvasta). Ezeken az esti meséken felbuzdulva elhatároztam, hogy újraolvasom. Boniék még az elején jártak, amikor elkezdtem, de olyan könnyen lehet vele haladni, hogy az egyik estén be is fejeztem. Döbbentem tettem le a könyvet, és fordultam oda Z-hez. Te, ezt a könyvet nem olvashatod fel Boninak!! – mondam neki. Ebben a regényben ugyanis:

– Húsz-harminc embert ölnek meg úgy, hogy a hajóról egyszerűen a tengerbe vetik őket. Köztük van az elbeszélő barátjának az apja is. Más embereknek később egyszerűen kiloccsintják az agyvelejét.

– A hajótöröttek a nyílt vizen szerencsésen egy hajóval találkoznak. Rá kell, hogy jöjjenek: a fedélzeten csak holttestek utaznak „a feloszlás végső, visszataszító állapotában”. Sirályok lakmároznak a tetemekből, különös tekintettel a szemekre és a zsigerekre.

– Négy hajótörött marad csak életben. Hetek óta éheznek. Nem bírják tovább: sorsot húznak, hogy melyiküket öljék és egyék meg. A szerencsétlen kiválasztott kezét, lábát lemetszették és a tengerbe vetették, a többi részét négy nap alatt megették! (Előtte az áldozat vérével szomjukat oltották).

– Ezek után kikötnek egy szigeten, ahol a bennszülöttek „barbár, agyafúrt ravaszságú, vérszomjas szörnyetegek voltak, akikhez fogható fenevadat még nem hordott hátán a föld” és ahol különféle kaladokba keveredtek, amelyek során „kétségbeesetten kalimpáló sebesültek és fuldoklók” vergődtek a parton véresen...

Z. természetesen egyetértett, hogy ilyen könyvet nem olvashat esti mese gyanánt egy kisfiúnak. Másnap reggel újságoltam Boninak is, hogy a könyvet, félelmetes és gusztustalan jelenetek miatt, sürgősen abba kell hagyni. Boni persze tiltakozott. Ez várható volt, hiszen minél jobban tilt valamit az ember, annál kíváncsibb a gyerek.

Nem is tudok jó lelkiismerettel egyetérteni a tiltás gondolatával, főleg, ha egy színvonalas irodalmi alkotásról van szó (de igaz ez a színvonaltalan ponyvákra is). Úgyhogy végül is abban egyeztünk meg, hogy Z. nem olvassa föl neki, azaz nem kínálja tálcán a szörnyűségeket, de ha Boni úgy akarja, maga elolvashatja a könyvet.

Ebben maradtunk. Tulajdonképpen kicsit sajnálom, hogy Boni nem vetette rá magát rögtön a regényre; úgy látszik, annyira mégsem kíváncsi, hogy átrágja magát a hosszú és bonyolult helyleírásokon, és hogy megküzdjön az ismeretlen szavakkal (hojsza, szkúner, brig, gerezna) és mértékegységekkel (yard, öl, mérföld, gallon).