Barátság, alkotás és járvány

Még márciusban megkérdezte Z. egy író ismerősünktől, hogyan telik a karantén. Majdnem azt írtam: íróbarátunktól, mert ők ketten elég jóban vannak, de nekem a barátsághoz valami megmagyarázhatatlan okból hozzátartozik az is, hogy ismerjem az illető otthonát, jártam nála. Nem tudom valakire azt mondani, hogy „barát”, ha még soha nem hívott el magához. Sőt, a nagyon jó barátok alapvető (de nem elsődleges) kritériuma az, hogy a szüleit is jól ismerjem. Na mindegy, zárójel bezárva. Z. úgy fejezte be az üzenetét viccesen, hogy na, most aztán lesz itt megírni- és kiadnivaló!

Az író azt válaszolta, hogy nem, semmi kedve a vírushelyzetről regényt írni, mert szeptemberben ontani fogják a könyvesboltok a karanténnaplókat és más, pandémiás visszaemlékezéseket.

Ledöbbentem. Én, kis naíva azt hittem, hogy a világ úgy működik, hogy az író azt írja meg, ami a szívét nyomja. Amiről írnia kell! Ahogy valahol olvastam: azt a könyvet kell megírnia, ami szerinte még hiányzik a világirodalomból – arra nem gondoltam, hogy olyan földhözragadt szempontokat is figyelembe kell vennie, hogy milyen lesz az aktuális kínálat a könyvpiacon, és hogyan áll majd a kereslet a koronavírustól esetleg megcsömörlött társadalomban.

Én sem szeretem a divatos trendeket, az agyonhájpolt témákat, a mainstream gondolatokat, szóval ebből a szempontból teljesen megértem az illetőt, hogy nem akar beállni a sorba. Kultúrafogyasztóként viszont most szomjazom a koronavírussal kapcsolatos értelmes és érdekes véleményekre, meglátásokra; tavasszal leginkább az olyan podcastokat hallgattam a sétáimon, amelyben filozófusok (Finkielkraut, Wolff, BHL, Edgar Morin stb.) elemezték, hogy tulajdonképpen min megy keresztül éppen az emberiség. Olyan jó, amikor az ember szavakat talál a helyzetére, amikor mások elbeszélésein keresztül döbben rá arra, hogy pontosan mit is él(t)ünk át (történelmi időket). És nem kell feltétlenül egyetérteni az elhangzottakkal, az is jó ha valaki gondolatébresztőként funkcionál. Én tulajdonképpen egy csomó érzésre, történésre még mindig keresem a megfelelő mondatokat, és megnyugtat, ha csak úgy szembejönnek velem.