2020. augusztus 10., hétfő

Amikor az egy is sok

Az én életkorom, valamint a szüleim és Boni életkora (44, 70, 6) különös konstellációt eredményezett idén; folyton azzal nyaggattam a szüleimet, hogy utolsó szemtanúként (amíg még lehet) meséljék már el az élettörténetüket, tudjak már Bonira hagyományozni családi legendákat, el tudjam neki mondani: honnan származik. Jobban belegondolva én sokkal többet tudok Szabó Magda felmenőiről, mint a sajátoméiról. Gyerekkoromban ugyanis eszem ágában sem volt a múltról beszélgetni a szüleimmel.

A mamámat elég könnyű volt rávenni a visszaemlékezésre, és HIHETELEN sztorikat tudtam meg arról, hogy hogyan éltek az emberek az 50-es, 60-es években, egy Szlovákiához közeli faluban. Fekete István-i romantikával és nosztalgiával mesélt Borbély Szilárd-féle kétségbeesett nyomorról. A mamám gyerekkora még úgy telt, hogy kicsapták a gyerekeket a közös udvarra reggel, majd este kurjongattak értük a szülők, hogy jöjjenek már haza – a kettő között pedig senki sem ellenőrizte, hogy élnek-e vagy halnak, mi van velük. Nyilvánvalóan ezért nem értette a mamám, hogy miért kenegetjük Bonit hol naptejjel, hol szúnyogriasztóval hol Fenistillel, miért olvasunk neki felváltva irodalmi színvonalú meséket napközben, miért magyarázzuk el neki ötszázszor, hogy miért nem lehet csapkodni az ajtót (ahelyett, hogy kapna egy fülest, akkor megtanulná), miért járulunk elébe kérdéseinkkel, hogy most uszodába kívánja-e, hogy fuvarozzuk, a Dunán óhajt kavicsokat dobálni vagy biciklizni szeretne-e menni, hogy miért fél a kutyáktól (hiszen a kutyáktól „nem kell félni”), hogy miért nem kell mindent megennie, ami a tányérján van (ezt mondjuk ÉN SEM ÉRTEM) (Z-t kell megkérdezni), és hogy miért van el egymagában egy gyerek egész nap, felnőttekkel.

Visszagondoltam Elena Ferrante Nápolyi-ciklusára, amelyek első kötete pont ugyanígy kezdődik: az ötvenes évek kegyetlen nyomorát meséli el egy nápolyi városrészben. Csak hogy ő az első oldalaknál leírta, hogy milyen sok haláleset, baleset történt ezekben az időkben, pont a szegénység, a butaság és az ezekből adódó körülmények miatt. Megkérdeztem a mamámat, hogy nem történte-e náluk balesetek, hogy így naphosszat magukra voltak hagyva a gyerekek, de ő állította, hogy nem. Sőt, mint hozzátette:

És csak egyetlen gyerek fulladt a folyóba!

Azóta kánonban ezen röhögünk és álmélkodunk Z-vel, már amennyire nevetni lehet egy kisfiú hatvan évvel ezelőtti halálán. Talán statisztikailag ez tényleg nagyszerű eredmény, na de hát mégiscsak... ilyen vidáman nyilatkozni egy halálos balesetről! Nagyon nagy volt a szakadék a vízbefúlás (hát „odaveszett”, a „lóúsztatónál”) és a boldog, szabadban töltött, zavartalan gyerekkor illusztrálása között

28 megjegyzés:

  1. Nekem is ilyeneket mesél édesapám, aki a 60-as években volt vidéken gyerek. Nem volt semmijük, mindenüket elvitte az államosítás, édesapja Pesten dolgozott munkásként, az édesanyja a TSz-ben kapalt. Ő egyetlen, késői fiúgyerekként annyira privilégizàlt helyzetben volt, hogy az anyja a hátára kötve vitte ki kapálni a határba, és nem kötöttek ki a fához, mint a többi kisgyereket, hogy ne vesszenek el legalább. Döbbenet, nem?
    Náluk is csoda, hogy felnőttek, mert egy idő után a bandazasok közben hol majdnem belefulladtak a folyóba, hol leestek a hídról/fáról.
    Illetve a rengeteg gyerek. Az egyik szomszedjuknal volt 10 gyerek, majd az anyjukat mellbe rúgta a tehén, és belehalt, apjuk szintén a városban dolgozott, ezért az apa testvére nevelte a gyerekeket a saját 6 gyereke mellett.
    Én is mindig csak pislogok, hogy mennyire másként nőttünk fel úgy, hogy relatíve nem telt el túl sok idő.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. A "mindent meg kell enni, ami a tányéron van" az én férjemnek is a mániája, náluk otthon az volt a nevelési elv, hogy ételt otthagyni _szégyen_. Nókomment.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nálunk is megvolt (70-80-as évek) de az az igazság, hogy ma is mi van? A borsófőzelékből köszönöm elég volt, nem vagyok éhes, de azért 2 túrórudi meg egy csomag csokis keksz még lecsúszna. A mi időnben mondjuk nem járt édesség, mi kenyérrel tömtük magunkat és szerintem a szülők azt akarták hogy a főtt kaját együk inkább ami sokkal egészségesebb volt, sőt nehezen lehetett beszerezni pl.

      Nálam ma olyan szabály van, hogy muszáj enni valamennyit (mindig picivel többet mint amit fintorogva magától is hajlandó enni a normális ebédből és utána jöhet a túrórudi (itt Tamkonál tanultam ezt a szabályt és egész jól beválik).

      Törlés
    2. En sem szeretem azt a mai divatos elmeletet, hogy a maradekot kidobhatjuk. Jó, ha mar gusztustalan nyílván kidobom, de en inkabb azt nyomatnam, hogy mindenki maganak szedjen es keveset, ettermi maradekot becsomagoltatni. Csomoszor van ugy, hogy meg ket napig esszük, amit nem tudtunk befejezni egy etteremben. Mondjuk ez Angliaban nagyon gyakori, nem tudom, hogy Mo.-on kineznek-e.

      Törlés
    3. Nem néznek ki, sőt, fel is ajánlják kedvesen. Adnak hozzá kulturált külsejú hőtárolós dobozt is már évek óta, nem állt meg az idő itthon sem :)

      Törlés
    4. De a hotarolos edenykeben hazavitel, becsomagoltatas meg pluszban szemetet termel... Az se jo megoldas. Lehet, ott az etteremben az otthonról hozott tobbszorhasznalatosba kellene pakolni, de azert biztosan kineznek. :)

      Törlés
    5. Nalunk mindig mindent meg kellett kostolnia a gyereknek, de semmit nem volt kotelezo megennie. Maganak szed mindenki, egyszerre keveset.
      Viszont ahova nem fer be az ebed, oda nem fer be a desszert sem alapon, sutizni, turorudizni sosem lehetett ebed vagy vacsora helyett. Nem ehes, oke, el lehet faradni az asztaltol.
      Amit etkezesek kozott onkiszolgalo modban lehetett a lanynak barmikor enni, kerdezes nelkul is: zoldseg, gyumolcs, gyumolcsjoghurt.
      Vegul gourmand lett. Csoki vagy dios camambert kozul tuti az utobbit valasztana.

      Jomagam nagyon nehezen birtam megszabadulni (vagy nem is birtam) a mindent meg kell enni parajatol.
      Oke, magunknak szedunk, de nem mindig jol merem fel.

      Törlés
    6. by zenjebil: a nem azonnal megevés nem egyenlő a maradék kidobásával.

      Törlés
    7. Vera, bocsi, sok helyen olvastam ezt, azt hittem te is így erted.

      Törlés
  4. Amennyiben mélyebben belegondol az ember a "mindent meg kell enni...." mondatba, akkor nyílván nem volt, nem is lehetett sok családnál pazarlás pl. a kajába, mert lehet, hogy az egyik kivett egy akkora adagot, hogy nem bírta végül megenni, de a másik még evett volna, a lábosban már több nem volt nyílván, de nem biztos, hogy az összetúrkált ételt a másik megette volna.... na jó, ha az a volna, ott nem volna...)))
    Ezért szerintem is annyi ételt kell egyszerre kivenni a tányérra, amennyit megeszik valaki, és még lehet többször is akár venni az ételből újabb adagot.
    Na röviden ennyi, de ezt a témát szerteágazóbban még hosszabban is lehetne boncolgatni...))) Jucus

    VálaszTörlés
  5. A nagymamám első kisfia 6 évesen vízbe fulladt. Ő a kubikba esett be. Ez azalatt történt amíg a nagypapám (akit sosem volt szerencsém ismerni) orosz fogságban volt. Mikor megkérdeztük a nagymamámat, hogy és hát mit szólt a nagypapa mikor hazajött a fogságból és nem élt a kisfia? Azt mondta, hát semmit. Örült hogy engem életben talált.
    Megjegyzem ennek köszönhetően született meg az anyukám...
    És igen anyukám is azt meséli, (ő '48-as) hogy 2 évesen reggel kiment az udvarra és egész nap ott volt.
    De neki olyan sztorija is volt, hogy gyermekbénulás járvány volt, aki belázasodott egyből vitték a fertőző osztályra.
    Ayukám is belázasodott, de a nagymamám érezte hogy ez nem az, csak valami vírus/baktérium, és egy hétig bújtatta anyukámat, valami szomszédasszony járt hozzájuk penicillin injekciót adni (gondolom szintén illegálisan szerezték) és az egész utca falazott nekik mikor jöttek begyűjteni a beteg gyerekeket, mert nagymamám tudta, hogy ha bekerül a kórházba a kislány akkor biztos elkapja a gyermekbénulást.

    Ez csak úgy a másik oldal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fella, most felbatoritottal, hogy megis megosszam azt, hogy az en nagybatyjam is a folyoba fulladt 14-15 evesen. Tegnap ejszaka, amikor a kommentet irtam, rossz erzesem lett ettől a tortenettől, ezert kitöröltem, pedig nem titok. En őt nem ismertem szemelyesen. Viszont mostanaban jöttem ra valamire. A nagynenem, aki nala par evvel idősebb volt, egesz eleteben lancdohanyos volt, a halala napjan a tüdője adta fel a szolgalatot. Eleg fura nő volt, es voltak vicces anekdotak arról, mennyit cigizett. Amit csak mostanaban tudtam meg, hogy nyugtataskent adtak a kezebe először a cigarettat az idősebb asszonyok, amikor harom napig virrasztottak es kerestek a nagybatyjam tetemet. Annyira durva es szomorú, hogy mennyire keveset tudunk igazan a rokonainkról.
      Tamkó,jól teszel, hogy kerdezel, en is szeretnek sokszor, de neha olyan nehez kerdeseket feltenni.

      Törlés
    2. Bocsi, a rengeteg helyesírasi hibaert! :)

      Törlés
    3. Hú érdekes történet. Persze szomorú. Nekem ez az említett Nagymamám elég sokat mesélt gyerekkorunkban, és nagyon érdekesen tudta előadni a sztorikat.
      A másik oldalról, Apukám oldaláról nem annyira szerettek mesélni, mert annyira megviselte őket a sok történelmi vihar, hogy nem szerettek visszaemlékezni.
      Pedig szerintem világhaború időbeli sztorikat (akár azokat amik nem a fronton történtek hanem otthon) jó lenne többször mesélni hogy kicsit perspektívába helyezzük a saját életünk történéseit.

      Törlés
    4. 100%-osan egyetertek. Emlekszem, egyszer Budapesten elkapott egy idos neni a buszmegalloban, es addig nem engedett el, amig el nem mondhatta, hogy a baratnoit megeroszakoltak az orosz katonak a 2.vh-ban, viszont ot nem, mert o mindig a rozsafuzert morzsolgatta. Bennem ez nagyon megmaradt, mert az en szuleim sztorijai egy masik vilagbol szarmaznak; egyebkent meg soha nem is talalkoztam a nagyszuleimmel, de ez megint egy masik tortenet.

      Törlés
    5. Ella, tényleg, mi az? Folyószabályozás után keletkezett holtág?

      Törlés
    6. Nem tudom. Olyasmi mint a lóúsztató. Régen mindenki tudta, ma nem. Biztos nem holtág mert a kubikot ásták. Ők voltak a kubikosok. Ez a szó is nagymamámtól van. Nekem a történet szempontjából jobb hogy nem tudom, így elképzelhetem akárcsak gyerekkoromban, hogy mi volt a kubik és hogy nézett ki.

      Törlés
    7. Én úgy tudtam, a kubikosok földmunkások, a kubik pedig egy mértékegység. Nem találok sehol magyarázatot olyan kubikra, ahova bele lehet esni! Érdekes lenne megtudni. Lehet h kút?

      Törlés
    8. http://nagykoru.hu/kubikgodor-program/

      Törlés
    9. Nagymamám 1999-ben halt meg, már sosem tudjuk meg. Erre is van egy sztorim. Neki a férje sírhelyére volt tervezve a saját sírja, és a férje 60-as évekbeli halálától kezdve a nagymamám neve is fel volt írva a sírkőre ezzel az évszámmal: 1917 - 19
      És mi megkérdeztük tőle, hogy na de jön 2000, mi lesz akkor? Ő csak legyintett. 1999 júniusában halt meg.

      Törlés
    10. kubikgödör
      kubikgödör kubiggödör fn 1. gátépítéskor a föld kiemelése után keletkező gödör, amely áradáskor vízzel telik meg.

      2. Vályogvető gödör. Majdnem minden tanyán vót kubiggödör, kivetettík a vájogot, otmaratt a gödör, disznófürdő gödör led belőle.

      Forrás: Kálnási Árpád

      Törlés
    11. Ó, kubikgödör, de ügyesek vagytok! Akkor mégiscsak holtágszerűség lesz az, abba eshetett bele hat évesen szegény.

      Törlés
  6. A nagymamam most 96 éves, az én gyerekkoromban még nem volt hétfőn tévé és internet, így sokat mesélt. A gyerek jött és volt bőven, náluk 11 gyerekből 5 élte meg az iskolás kort, 3 testvérének a sírja már az én gyerekkoromban sem volt meg, a temetőben az út került pont fölé. Az élettől egészen mást vártak, mint mi most, a lineáris növekedés és a létért való küzdelem valahogy nem jártak kezenfogva. Az élet természetes(ebb) része volt a halál, a veszteség. Fájdalmas hallgatni a Puszták népet idéző életét - Borbély Szilárdnak nem tudtam még nekikezdni, pontosan érzelmi okokból.

    VálaszTörlés
  7. ez a mindent megenni mèg a nyomorúság idejéből való, a háborúk, padlássöprések öröksége. amikor azt ették, ami volt, amennyi volt, már ha. s ezt, mint fontos, életbenmaradáshoz, a gyerekek jobb életesélyeihez szükséges tudást átvették a következő generációk is gondolkodás nélkül, bár ma már nemigen szorulunk rá.

    pont nekem is mesélte kolegám tegnap, hogy voltak nyaralni az unokák, és pl mennyi vita volt ilyeneken, hogy az utolsó két falatot nem hagyjuk ott, stb... pedig ő aztán nagyon fiatal(os), modern gondolkodású pont.

    nekem nagy bánatom, hogy bár gyerekként minden vasárnapi ebéd után elhangzott a "mama, mesélj, mi volt régen" a számból, a nagyja már kiesett, összefolyt.
    másik nagyanyámnál a fényképalbumát nézegettük sztorizgatva - mégis, az is olyan kevés... nagyapáimat meg csak tőlük tudom.
    szüleim sztoriját még sose kérdeztem, pedig ezek tényleg milyen fontosak...
    jó is, hogy így szembejött, rá kéne szánni magam.

    és igen, náluk is döbbenet kemények voltak a sztorik. :(

    sőt, nekem még két nagynéném is halt meg babaként az ötvenes években...

    érdekes, hogy én pl egyik félről értelmiségi polgári családból jöhettem volna, ha a mama szüleit el nem viszi kiskorában a tüdőbaj, s módosabb parasztcsaládból a másikról, ha nem pont úgy osztanak el valami örökséget, hogy ezé az ágé lett a sok föld, amit pár év múlva mindenestől el is vettek aztán.
    olyan veszteségeket kellett feldolgozniuk nem is olyan rég, amit szinte fel se tudok érni ésszel, pedig mennyi minden nem is, vagy nem is úhy érintette őket...

    VálaszTörlés
  8. Jelen esetben a kubikgödör a tanyákon, faluszéleken élvő vályogvető gödröket jelenti. Azokba fulladhattak bele a gyerekek, ha nem figyeltek rájuk, mert ezek közel estek a lakóházakhoz, sok esetben a szegényebbek pont a kubikgödrőkkel mezőgazdaságilag hasznosíthatatlanná vált faluszéleken tudtak csak házhelyet venni.

    VálaszTörlés