Nyáron itt volt Z. öccse pár napig, ő ajánlotta ezt a konkrét rádióműsort, amely arról szól, hogy (zanzásítok) miért ilyen hisztisek a mai gyerekek, és hogyan lehetne ezt elkerülni. Amúgy tök jó fej az öccse, egy mókamiki, jól is főz ráadásul, imádtam, hogy itt volt. Vannak gyerekei is, szóval elvileg ismeri a jelenséget, mégis állítólag teljesen el volt ájulva, hogy mennyi mindent megengedünk Boninak, aki meg milyen kis akaratos és szemtelen.
(Egyébként ez a bejegyzés tökre nem a hisztiről akar szólni, mindjárt rá is térek a lényegre, csak zárójelben jegyzem meg, hogy szerintem egyáltalán nem vészes Boni (igaz, akkor volt a verekedős korszaka), csak hát, mai gyerek, ugye, a mai kor minden előnyével és hátrányával. Pont most olvastam egyébként a Nádas Péter könyvében, hogy amikor ő volt ennyi idős, tehát a 40-es években, egy négy éves gyerek szótlanül ülte végig a felnőttek beszélgetéseit. Volt egy olyan rész, amelyben arról írt, hogy a nagybátyja (mű)fordított, és ő a szobában lehetett, ha nagyon csöndben maradt. Haha! Ezt a részt el is meséltem a férjemnek! Akivel már egy szót sem tudok váltani vacsora közben!)
Úgyhogy Z. kiadta a feladatot, hogy hallgassam végig a műsort, nehogy totálisan rossz úton járjunk. Dióhéjban erről volt szó: fontos, hogy a gyerek megtapasztalja a frusztrációt is, különben később nem fog tudni mit kezdeni a korlátokkal, a társadalmi szabályokkal, a határokkal, és nem fogja tudni elfogadni a valóságot. A gyerekkori frusztráció hiánya felnőttkori depresszióhoz, hiperaktivitáshoz, drogfüggőséghez vagy túlzott fogyasztáshoz vezethet.
Most nem is ezeknek az állításoknak a valóságtartalmáról van szó (bár nekem logikusnak tűnnek), nem is a különböző nevelési elvekről (amelyekről szintén meglehet mindenkinek a véleménye) hanem arról, hogy a frusztráció hiánya és az ún. pozitív nevelés (éducation bienveillante vagy positive, ahogy ők emlegették) közé egyenlőségjelet tettek.
És itt én – aki amúgy egyik nevelési elv vagy iskola mögé nem sorakozom föl –, de aki épp tegnap szedegettem ki kézzel és egyesével az apróra vágott kaprot és póréhagymát az úrfi vacsorájából, mert nem akarta megenni, szóval én itt megszólítva éreztem magam. Mert igen, én vagyok az, aki, ha a gyerek megkívánja a karácsonyra félretett matricákat, és bemegy a szobájába
hüppögve, utánamegyek valami kis ajándékkal (most celluxszal), hogy ne legyen szomorú.
De nehogy már az egyik oldalon álljon a frusztrácinak, a tiltásnak, a határszabásnak ÉS a gondoskodásnak, valamint a közép- és hosszútávú örömök élvezetének a kívánt és ideális elegye (=amint azt a műsorban javasolták), míg a másik oldalon a pozitív nevelés álljon, amit úgy mutatnak be, mint ahol a gyereket nem ér frusztráció! Mert ez így volt megfogalmazva, még agyi idegpályákról is volt szó, amelyek nem fejlődnek ki eléggé.
És ez az, ami nagyon zavart végig a műsorban: az ő (amúgy végülis szimpi) álláspontjuk birtokában kritizáltak egy eltúlzott, karikatúraszerű elvet. Mert hogyan lehetne azt megvalósítani, hogy egyáltalán ne érjen egy gyereket frusztráció? Ilyet egyetlen nevelési elv sem állít. Még ha akarnánk, sem tudnánk ezt elérni. Reggeli felkelés, oviba időbe beérés, szülőtől elszakadás, más gyerekekkel interakció, menza, játék megszakítása, kézmosás... az én fiam szerintem mindezt annak éli meg. Az Adventi-naptár, mint olyan, is egy valós frusztrációforrás!
Ilyen egyszerűsítés az is, amikor anno mindenki azzal a két kiló kosszal jött, amit állítólag (?) minden gyereknek 2 éves koráig meg kell ennie. Válaszul arra, amikor Boni kisebb korában próbáltuk minimalizálni a fertőzést (sebet fertőtleníteni, gyakran kezet mosni, játékokat lemosni stb.). Állandóan megkaptuk, hogy ezzel a fertőtlenítés-mániával nem lesz a gyereknek immunrendszere – pedig hogy ne lenne, a kórokozók kis hányadát tudjuk csak kivédeni. Soha nem gondoltuk, hogy a higiéniával steril környezetet teremtsünk számára.
Vagy amikor múlt héten Z. hazajött Bonival a fodrásztól, és arra panaszkodott, hogy Boni végig az ölében akart ülni, nem volt hajlandó a kisszékbe átülni. Emlékeztettem rá a férjemet, hogy szerintem ez teljesen normális, hiszen négy éve úgy vágják a haját, hogy valamelyikünknek az ölében ül, ehhez szokott hozzá. Erre Z.: – Jól is fogunk kinézni, ha 20 éves korában is el kell majd kísérni a fodrászhoz!
Gondolom viccnek szánta, de ez is szalmabábérvelés. Jól illusztrálja az átmenetek és nüanszok fontosságát.
Fiunkat először elvittük különórára, aztán kérte, hogy csak a villamosig kísérjük, mert olyan snassz. Aztán, hogy csak a a sarokig, aztán pedig, hogy egyáltalán semeddig se kísérjük el, mert mint szólnak a barátai.
VálaszTörlésAz önállósodásnak vannak fokozatai.
De pontosan miért adsz neki kis ajándékot, ha szomorú? Vagy ez egyfajta kompromisszum volt, hogy a matricákat nem kaphatja meg, de a celluxot, ami kicsit hasonló, igen?
VálaszTörlésHű, érdekes téma. Nem tudom melyik gyerek az, akit nem ér frusztráció, el sem tudom képzelni. Négy évesekkel _még_ nem vagyok képben, de rengeteg frusztráció éri a gyerekemet, az tuti. :D
VálaszTörlésGondolom, frusztráció az általános ellenkezés is?! Pl. fürdéskor nem akar bemenni a kádba, pancsi végeztével pedig nem akar kijönni. :D
A cellux esetkor is érte frusztráció, gondolom figyelemelterelés céljából is adtad neki a celluxot, vagy bánt téged, ha mérges rád/rátok?
Az, hogy ki mennyit enged meg a gyerekének az nagyon relatív. Nem lehet két családot összehasonlítani.
VálaszTörlésTény hogy manapság "divat" az, hogy a gyerek körül forog minden.
Célszerű megvizsgálni hogy nektek jó e így ahogy éltek?!
Én pl. megőrülnék attól ha nem tudnék a gyerek jelenlétében 5 percig nyugodtan beszélgetni a férjemmel.
Gyöngyi
De mit csinálsz, hogy tudj? Én is megőrülök tőle, és egyáltalán nem ugrálunk körülötte, kértük kedvesen, kértük csúnyán, semmi nem hat, csak pofázik közben. Oké, ütni nem ütjük. De ezen kívül?
Törlés6 és fél éves a kisfiam. Egyke, elkényeztetett imádnivaló. :)
TörlésEgyszerűen rászóltunk, hogy most maradjon csöndbe, mert meg akarunk valamit beszélni. Volt, hogy rögtön csöndbe maradt és addig játszott, volt hogy duzzogva elment a szobájába.
Gyöngyi
Mi tuti nem jól csináljuk ezt :((( és baromira zavar, de a megfélelmlítésen kívül nem látok más megoldást. (azt meg nyilván nem)
TörlésÉs hány éves korában? Mert ha az mondod, hogy 4 vagy 5, akkor azért nem aggódom. :) J még csak 3. De ha már akkor meg tudtátok nevelni - pedig egyke és "elkényeztetett" -, akor szerintem ez habitusbeli kérdés is. J egyrészt nem sértődik meg semmin, másrészt nincs az az isten, hogy ő bármivel egyedül eljátsszon. :D
TörlésHú nekünk a hároméves kor volt a hisztéria tetőfoka. Dehogy neveltük akkor. Örültünk, hogy túléltük. :D ( én meg úgy örültem, hogy nálunk kimaradt a hisztis korszak, pedig csak eltolódott. ) Bőven volt már 4 éves, mikor az ilyenek már zavartak és tettünk ellene.
TörlésNagyon sok minden függ a habituson. Férjem csöndes típus, én olaszosabb, a gyerek meg a keverékünk. :)
Tamko: akkor küld be a szobájába, ha nem tudja megvárni míg megbeszélsz valamit az apjával.
Így a blogodat olvasva szerintem ti rajongtok a fiatokért. És úgy meg nehéz keménynek lenni. De muszáj néha arra gondolni, hogy ez talán majd a javát szolgálja.
Gyöngyi
Persze, beküldük a szobájába, ez a büntetés nálunk is. Csak az a gond, hogy VALAMIKOR NEKI IS KELL ENNI! :)))
TörlésTamko, erre viszont azt mondanám, hogy ne épp a közös étkezés alatt akarjatok a férjeddel úgy beszélgetni, hogy zavar, ha a gyerek is beleszól. Az ebéd/vacsora családi tevékenység, mindenki együtt van, olyankor aztán tényleg értelmetlen, hogy csendre intsétek a gyereket.
TörlésVagy rosszul értelmeztem ezt a valamikor neki is kell enni félmondatot, és igazából azt jelenti, hogy ha megfogadnád Gyöngyi tanácsát, akkor egész nap a szobájában kéne lennie? :D
Gyöngyi, nekünk is most tetőzik a dackorszak és a hiszti, de én azért igyekszem ezeket kezelni. Szeretettel, nem kiabálva, de kimondom a "nem"-et, és tartom magam hozzá. Sokszor működik, csak nem mindig. :))
A téma engem is foglalkoztat, mert ma már szinte minden osztályomban ül egy gyerek, aki hivatalosan depressziós, azaz diagnózisa is van erröl, nem csak "emós" meg depi és nem divatból vagdossa magát. És hogy mitöl lehet ez, mitöl alakul ki, mit csináltak az ö szüleik "rosszul". Egyrészt persze valószinü, hogy régebben is volt ebböl sok, csak a kutya nem foglalkozott vele, nemhogy hivatalos diagnózisuk is legyen. Másrészt viszont nem hagy nyugodni a gondolat, hogy azzal, hogy egyre kevesebb gyerek születk, egyre inkább elkényeztetödnek, és ez vezethet késöbb a mentális betegségekhez.
VálaszTörlésSzerintem régebben a gyerekek nem kaptak annyi információt arról, hogy "hogyan legyenek depressziósak" és miket csináljanak?
TörlésAz én időmben még a tévében sem volt műsor nemhogy internet...
Ilyesmi nem lehet?
Ha valaki depressziós, akkor az nem információtúltengés meg elkényeztetés, esetleg divat miatt az. Én anno anorexiás voltam, amikor Romániában állítom neked, hogy az egész országban nem volt háromnál több (vagy még annyi se) pszichológus sem, aki tudta, hogy azt eszik (no pun intended) vagy isszák, évekkel később, az egyetemen olvastam először róla, mikor már bőven volt net és egy-két lefordított szakkönyv is.
TörlésMit jelent a cím, hogy szalmabábérvelés?
VálaszTörlésSzerintem igenis vannak okos kis kompromisszumk és a celluxot annak tartom, miért legyen szomorú egy ilyen kissiség miatt? Persze a belebeszélés már kicsit más, most kezdek rájönni, hogy Flóra 8 éves, nem kicsi és mégis ha beszélgetünk simán belekarattyol mert nincs türelme kivárni amíg befejezzük. Aztán ha rászólunk megsértődik. Szóval erre figyelhettünk volna jobban, de a nagyoknál ez sosem volt gond. Vagy amikor kanapét vettünk a nappaliba halálosan megsértődött azon, hogy nem hallgattuk meg, hogy ő milyet szeretne, színben, szövetben tipusban és az kicsit sem zavarta, hogy a többi gyereket sem kérdeztük erről, még sírt is emiatt ott a boltban, de ebben nem kötöttünk kompromisszumot:) Szóval azt gondolom, hogy nem bűn engedni a gyereknek és nem bűn kompenzálni sem, de kellenek az ésszerű határok és szabályok, amit meg ti is tudtok, az meg hogy a családban az épp hol van/ vagy hogy működik mindenki maga érzi. Nálunk mi felnőttek vagyunk a "főnökök" amellett, hogy megbeszélünk mindent és ezt hangoztatjuk is nincs egyenjogúság, nincs bizony:)!
VálaszTörlésCellux: a barátnőm küldött postán IKeás adventi-naptárt Boninak, akinek mostanában a RAGASZTÁS a mániája, a betűkön és a számokon kívül. És ebben voltak számos matricák... képzelhetitek, micsoda öröm volt a gyereknek! Csakhogy nem adhattam neki oda, mert akkor oda az Adventi-naptár. Nagyon szomorú lett, sírt, bement a szobájába, azt akartam, hogy kicsit felviduljon szegény... De a műsorban pont ez a fajta magatartás volt rossznak kikiáltva... (de utólag is ugyanúgy csinálnám)
VálaszTörlésHóbelevanc: erről a műsorban is volt szó, a sok depresszív, szorongó gyerekről. HOgy mit csinálnak a szülők rosszul... én az okokat inkább oda vezetném vissza, hogy a mai ember is teljesen el van már kényeztetve, mondjuk a Nádas Péter szüleihez képest - miért tudnánk (vagy kellene) ugyanúgy nevelni a mai gyerekeket, mint ahog régen?
Györgyi: és hogyan csinálod?? Mert a mi gyerekünknek BE NEM ÁLL A SZÁJA :))
Szalmabábérvelés: hát az pont ez, amiről a posztban írok. Úgy próbál valaki egy állítást alátámasztani (=a pozitív nevelés rossz), hogy a másik fél (a pozitív nevelés képviselőinek) torzított álláspontját támadja (=azaz azt, hogy a pozitív neveléssel nem frusztráljuk a gyereket). ILyet a pozitív nevelés nem állíthat magáról, ezt könnyű támadni és helytelennek beállítani.
Ezt értem. Csak a szót nem, hogy mitől szalmabáb.
TörlésEgyébként érdekes téma ez, mondjuk az én fiam még csak 20 hónapos, így nincs még nagy tapasztalatom. De sztem sok múlik az adott gyerek habitusán is
Szerintem ez onnan jon, hogy mint egy szalmából készült idegen bábut gyepál az érvelő ahelyett, hogy a valódival foglalkozna.
Törlésamíg nem zavar annyira Boni folytonos beszéde, hogy rászólj, hogy maradjon csöndben, addig nyilván nem is fog csendben maradni :) nálunk eljött a az idő, hogy egyszer csak azt mondtam, hogy egy hangot ne halljak egyiküktől sem, míg azt nem be nem fejeztük A.-val a beszélgetést - megsértődtek, nyilván - de azért túlélték :)
VálaszTörlésvalahogy nagyon sokan képtelenek különbséget tenni a liberális nevelés, a laissez fair, a demokrácia, a kölcsönösség, a másik határainak tiszteletbe tartása, az igény szerinti (szoptatás) nevelés, a pozitív nevelés stb fogalmak közt - oké, nem is könnyű, szerintem felesleges sok dolgot korlátozni vagy megtiltani, de nem szabad hagyni olyasmit sem, ami tényleg zavar, nálunk az "élni és élni hagyni" az alapelv (persze simán lehet, hogy nincsenek elég jól nevelve, végül is milyen az elég jó?)
Nálunk is így volt. Egyszercsak sok lett, hogy mindig a gyerek csacsogott. És ha zavar vmi az életedben akkor változtatsz. ��
TörlésGyöngyi
Továbbra is csacsog....!!!
Törléstiszteletben tartás, persze, miért nem lehet utólag javítani? most lett egy új komment, amiben megint félreüthetek bármit
VálaszTörlésMartine :)))
VálaszTörlésszerintem az a baj, hogy mivel a mai gyerekek sokkal neveletlenebbek, szófogadatlanabbak (nagy általánosságban) mint régebben (legalábbis Nádas Péter alapján :)) az ember a nevelési elvben keresi a hibát. Holott az is lehet, h egyszerűen nincs is hiba, mert a mai gyerekek tegyük fel sokkal toleránsabbak és jobb vitapartnerek IS mint anno. Csak hát a kettő együtt jár. Na tessék, én is általánosítok :))
Amúgy nálunk van egy csomó minden, ami nem működik jól, pl. Boni állandóan felugrál az asztaltól evés közben, és nem tudjuk elérni, hogy nyugton maradjon. Vagy hogy nem köszön SENKINEK. És ezeken a mi módszerünkkel nem tudunk változtatni, úgy érzem. Mert most mit csináljunk? Nem fogjuk megfosztani az ételtől. És köszönni sem kötelező, nyilván, hiszen demokrácia van. :))
(a beszélgetés talán más tészta, a nyelvek miatt amúgy is akkora a zavar és az érthetetlenség..)
Az én gyerekemet az elmúlt héten a következő frusztrációk érték:
VálaszTörlésMegtalálta az összes Mikulás és Karácsonyi ajándékot és "csak a felét" adtam oda neki most.
Már megint beleizzadt egy ruhájába így azt levettem róla, hogy ne fázzon meg.
Elmentem egy rokoni találkozóra (muszáj volt), az első órában 3x ájult el a hisztitől (az Apjával volt), hiába vett neki sültkrumplit és tévéztek.
Levettem róla a kakis pelust és lezuhanyoztam a fenekét. Minden alkalommal!
Szóval kérném ide azt a nevelési tanácsadót aki az - állítólagos rossz példa - frusztrációmentes nevelést meg tudja nekem tanítani mert én már annak is örülnék.
Ne haragudj hogy így ismeretlenül véleményt mondok, de nálatok már nem átlagosan hisztis a gyerek. Borzasztó nehezek lehetnek nálatok a hétköznapok. Én már kérném szakember tanácsát a helyedbe!
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésNemá, Martine, annyit röhögtem ezen a hozzászóláson! :-DD
TörlésCsak rajottem, hogy nem otthon vagyok :) de ha te vusszasirod, en szivesen visszairom:
TörlésNevtelen szakertotol sose kerjetek nevelesi szaktanacsot (se)!
Martine, nálam mindig otthon vagy!!! :))) es egyetértek ;-)
TörlésAz az igazsag hogy gondolkodtam mar én is gyerekpszichologusin pont azert hogy megtanuljam hogy hogy kerüljük el az ilyen hatalmas hisztiket ugy hogy megtartsuk a minimális határokat.
TörlésValójában azt hiszem nem lesz ra sem idom sem pénzem illetve vagy kifogok egy olyan pszichikogust aki ugyanigy mindenfele technikát akar gyorsan tanítani ami az én gyerekemnel ugysem mukodik vagy évekig kellene velem foglalkoznia hogy eljussunk a problema gyokereig ami nyilvan bennem van es nem a gyerekben.
Nekem is ez lenne az első gondolatom hogy hú nekem erre se időm, se pénzem, meg kit is találjak..... nem ismerlek, nem vádaskodom hogy te rontottad el a nevelést csak így a kommentjeid feltüntek hogy milyen negatívak mikor a gyerekedről írsz. ��
TörlésNagyon nehéz lehet minden nap. Gondolom még otthon vagy vele. Mert mi lesz pl. ha majd dolgoznod kell menni?
Egyébként én is úgy gondolom hogy sokszor a felnőtteket kellene vizsgálni.
Martine: ha ennyire szét kenne csúszva az életetek akkor igenis nem várhatsz arra hogy majd magától rendbejön. Elmegy anyuka, elájul a gyerek a hisztitől. Ez magától megoldódik majd?
Egyebkent igen. Ezt sirasi apnoenak hivjak es 5 eves korra várható hogy kinovi. Biztos mas gyerek is szomoru ha elmegy az anyukája de amig csak huppog nem tunik fel senkinek. Nalunk egybol feltűnik. Errol egyebkent nem mi tehetünk. Arrol mar igen hogy mi ezt jobb hijjan azzal kezeljük hogy egyre tobbet es tobbet engedünk neki de persze igy o is egyre tobbet es tobbet akar.
TörlésEgyébként én gyerekként (ami nem a 40-es hanem a 70-es években volt) imádtam csöndben hallgatni a felnőttek beszélgetését és meg sem fordult a fejemben hogy beleszóljak mert zsigerből tudtam hogy ők okosabbak.
VálaszTörlésAz én gyerekem még kicsi ehhez, de pl. a tesóm legnagyobb fiánál (13 most) végigéltem azt hogy már 5 évesen is azt gondolta, hogy ő sokkal okosabb mint a felnőttek, és tényleg mindenbe beleszólt, kokskodott.
Akkoriban azt hittem a tesóm elkényezteti a fiát.
Ma már tudom, hogy nem csak el akarta kerülni hogy elájuljon/megfulladjon a hisztitől.
És még egy de ezt nincs most időm kifejteni (pedig hogy szeretném) de hátha így is érthető lesz.
VálaszTörlésA 90-es évek végén születettek már a munkaerőpiacon vannak.
A Férjem 2015-16-ban felsővezető volt, ilyen fiatalokat irányított zömmel. Ő maga 1 év után felmondott és elment egy számára alantas pozícióba mert azt mondta hogy ő a mai fiatalokat nem tudja irányítani, motiválni "Ezeknek" semmi se szent, nincs bennük szakmai alázat, nem akarnak hősi halált halni a cégért, munkaidő végén felállnak és hazamennek akkor is ha nincs teljesítve a feladat, stb.
Ennek ellenére nem hiszem hogy nekik jobb mivel (legalábbis az én és a Férjem szakmájában) anyira le van már határolva hogy mit tehetsz, mire van hatásköröd, szinte biorobot szintjén vannak.
Kiveszem a lényeget :) én a hetvenes évek végén születtem, de már én is hazamegyek, ha vége a munkaidőnek, akkor is, ha még van munka, kevésszer teszek kivételt, csak nagyon indokolt esetben maradok, vagy ha kedvem is van. És ezt azért teszem, mert ha a munkaidőm alatt nem tudom elvégezni a munkát, és nem azért, mert lassú vagyok, akkor az a vezető hibája, mert rosszul vállalta el és osztotta el a feladatokat. Vezetői fizetéséért pedig vállalja a vezetői felelősséget is. Bajban nyilván nem hagyom ott. Csam azt akarom ebből kihozni, hogy lehet, hogy a fiatalok nem motiválatlanok, hanem tudatosak? És miért halnának hősi halált valaki más cégéért? Az bolondság. Szóval az is lehet, hogy okosak :) vagyis mások, mint a mi generációnk, de ebben lehet jó is. Remélem.
TörlésÉn nem azt mondtam, hogy motiválatlanok, hanem hogy ő nem tudta őket motiválni. Én sem tudnám. Mikor vezető voltam (jó régen volt) az volt a motiváció hogy a cég előrébb jut ha bentmaradsz éjfélig és megcsinálod ezt a munkát. Akkor is volt akit ez hidegen hagyott de a többséget nem. Lehet hogy ez még a "szocializmusból" hozott örökség, hogy mindannyian dolgozunk egy közös célért amiből valójában csak a vezetők fognak jól járni, de mi is beledöglünk.
TörlésUristen, Ella, ezt meg olvasni is rossz :(((( túlórázni, folyamatosan, mindig, a kapitalizmus oltárán? ÉJFÉLIG BENTMARADNI?? Nehogy már ez legyen az elvárt. Vagy csak baromira hatékonytalanok napközben, mert allandoan kávéznak? ;-))
TörlésNyilvan nem mindig es nem folyamatosan de nekem Sosem volt olyan munkahelyem Magyarországon ahol 10 oranal kevesebb lett volna sz elvárt 8.
TörlésErdekes modon Kanadában csak ritkan tuloraztunk.
Ez nyilvan szektor es időszak függő is valamint (es szerintem errol volt mar sok szo) azon is mulik hogy valaki közvetlenül az ügyféllel dolgozik-e vagy hatterterulet.
Es igen az üzleti teruleten siman előfordulhat hogy 2-tol 5-ig nincs dolgod de nem mehetsz el (legfeljebb kiugrasz gyógyszertárba vagy kávézni) majd delutan 5-kor bejön valami ami miatt ott gornyedsz estig.
Megvaltoztak a viszonyok, sok mindent megtehet mar egy munkavallalo es jobban kiallnak a sajat igazukert. Nagy szabadsagigenyuk van es emellett sok mas igenyuk ami ha nincs meg, mennek es keresnek tovabb. A munkaero megtartasa iszonyat nagy feladat a megtalalason kivul ezert ugy latom igencsak figyelnek mar a cegek. Biztos lehet nagyon alazatost talalni maig, de nem annyit egy csapatban. Nekem is volt 2 olyan évem hogy csak dolgoztam estig es hetvegeken is de visszatekintve banom mar es nem érte meg. Ugy latom bennem tobb a szakmai alazat mint kollegakban, viszont tulorazni surun vagy folyamatosan mar nem fogok, akkor hello, de gyerek elott sem ert annyit egy munka. Alkalmankent es olyan idoszakokban mikor a munkam igenyli, ok, megoldom, ez havi par nap volt.
TörlésTeny én 2012-ben dolgoztam utoljára itthon.
TörlésAmugy valszeg az is hozzátartozik a dologhoz hogy regebben megvolt az elméleti eselyed arra hogy magas pozit es fizetést elérj. Most meg nincs. Megint jelzem pénzügyi gazdasági területről beszelek. A Férjem ma a 2/3-at keresi annak amit 2012-ben igaz ejjel nappal dolgozik mert a beosztottai hazamennek 4-kor. Nyilvan ok meg kevesebbet keresnek.
Kivancsi vagyok milyen lesz ha dolgozni kezdek Ennyi kihagyás utan.
By zenjebil ezt most nem ertem. Akkor ezek szerint te is folyamatosan tulorazol nem?
TörlésÉn is látok itt egy hát, ha nem is generációs, de korbeli szakadékot, két ismerősöm (egy barátnőm és egy kolléganőm) is van, akik 35 és 40 között vannak, és mindkettőnek a munka teszi ki az életét, vagy legalábbis nagyobb jelentőségű a munka az életükben, mint szerintem egészséges, a kolléganőm pl. rendszeresen csekkolja a munkahelyi e-mailjeit hétvégente, illetve előfordult, hogy felhívott engem, mikor szabin voltam, hogy ezt vagy azt hogy kell megoldani... Én meg ezen halálosan fel voltam háborodva, mert a magánéletem neki legyen szent, illetve az lenne a jó, ha a sajátja is az lenne, és nem keverné a munkával egyikünkét sem. Ezt el is mondtam neki, azóta nem hív, amikor off vagyok :D
TörlésMeg nyilván a munkahelyen is sok múlik, meg a munkakörön. Ha olyasmit csinál az ember, ami nagyon sokat hozzátesz a cég fejlődéséhez, és ennek látja is az eredményét, akkor nyilván egyre lojálisabb is lesz, lehet, hogy annak ellenére, hogy objektív szempontok alapján a cég nem érdemli meg a lojalitását...
Az mondjuk érdekes, hogy miért kellene egy céghez lojálisnak lenni mikor ugyanaz a cég nem épp lojális a munkavállalóihoz.
TörlésA másik pedig az, amit már többen is megfogalmaztak: az életnek nem értleme már a munka (hogy ez mennyire jó vagy rossz, az teljesen más kérdés), már nem az élet központi része. Fontosabb a család, a délutáni jóga, a vacsora a haverokkal, a horgolás vagy bármi, a munkahely meg az ahonnan az ezekre valót összeszedheted. Akiben pedig egy szikrányi ambíció és szorgalom van, azok tudnak is előbbre jutni, legalábbis ahol én eddig dolgoztam (vendéglátás, IT, most meg mikrochipeket gyártó cég). Sokan szerintem ott vesztik el a „hitüket A CÉGben”, mikor hiába túlóráznak éveket (!) a cég és a projectjeik nem jutnak előbbre és semmiféle változás nem következik be azaz ugyanazt kell csinálni éveken keresztül és hiába vannak jó ötleteik azokat nem lehet megvalósítani. Mikor beleteszed heteken keresztül a saját kis napi +2-3 órádat és a project ugyanúgy megbukik akkor meg minek szívjál? Mennyivel értékesebb az irodában a sötétben egyedül gályázni annál, minthogy forralt bort igyál és feltedd a gyerekeidet a körhintára a karácsonyi vásárban? Még egyszer, nem az időnkénti túlórával van bajom, hanem az életvitelszerűvel.
Én totál megértem azokat, akik ha ilyen környezetbe kerülnek, akkor pár hónap után mást keresnek és megpattannak vagy szarnak bele és lelépnek a munkaidő végén („az én munkámat úgyis csak abbahagyni lehet, befejezni nem”). Arról már nem is beszélve, hogy nem egy tanulmány szól arról mennyire nem produktív a 9-10-11. óra a munkavégzésben.
Egy lusta ember érvelését olvashattátok :)
Egyébként ez lehet hogy végülis tényleg generáció kérdése, és régebben még lehetett ilyen, a kommunizmus alatt szocializálódott balekokat kifogni (már bocsánat), de én is úgy látom, hogy nem errefelé megy a világ. Szerencsére a munkáltatók is kezdik belátni, hogy egyrészt ahogy írtad 1) életvitelszerűen túlórázni nem hatékony, 2) a frusztrált, magánéletet élni nem tudó munkavállaló nem motivált.
TörlésAmúgy meg az a tapasztalatom, hogy mindenhol van legalább egy ember, akinek nincs családja, nincs hobbija, viszont iszonyú fontosnak érzi magát, bent tölti a hétvégéit, estéit, és lelkiismeret-furdalást generál maga körül. Szerencsére hosszú éveink tapasztalata :))) révén az ember már helyén tudja kezelni az ilyen kollégákat. Meg hát, jogaink is vannak, nem csak kötelezettségeink!
Family Maker nagyon tetszik a hozzászólásod! Teljesen egyetértek minden sorával :)
TörlésGyöngyi
Nagyon örülök Zenjebil, Vera és Family Maker hozzászólásának.
TörlésHát ezt mondom én is. Volt (van) olyan munkakör ahol az emberek életvitelszerűen (remek megfogalmazás) túlóráznak és ezért nulla idő jut a családjukra.
Igen nem véletlen hogy még a lombikprogramba is csak akkor fogtam bele mikor felmondtam és elmentem egy olyan munkakörbe (külföldre) ahol bisony nem tudtam megélni (a megszokott színvonalon) a fizetésemből.
Azóta nem dolgozom mert mostmár gyesen vagyok és fogalmam sincs hogy lesz majd ha visszatérek.
Azt látom, hogy ma már jóval kevesebben vállalják ezt a fajta életmódot, de én azt is látom hogy nincsenek is úgy kompenzálva, azaz én és a Férjem is össze tudtunk gyüjteni 40 éves korunkra egy fél házra és egy kocsira (no meg a lombikprogramra és a terhesgondozásra meg a kisbabával járó kolosszális kiadásokra) de gondolom ma már ez nem menne.
És igen, az én közvetlen kollégáim közül is (19 év alatt) 3 olyan nő volt aki visszajött dolgozni a kisbaba mellől, de ők nem átlagos háttérrel dolgoztak. Az egyiknek a gyereke konkrétan vidéken a nagyszülőknél nevelkedett és a szülők csak meglátogatták őt hétvégente.
Ez egyáltalán nem normális, én csak azt mondom hogy én ebben a világban éltem és ez igenis létezik/létezett.
És igen, ez pontosan olyasmikból alakul ki (ezek szerint az építészeknél is pont így van) hogy kevesebb embert foglalkoztat a cég, bármit bevállal a munkavállalók rovására és persze a nagy lóvét a tulajdonos, nagyfőnök teszi zsebre. Avagy igen, a végén meg sem nyerik az ügyletet és az ember heteken át éjjel-nappal dolgozott olyan projecten ami a fióknak készült.
Na már nem is tudom honnan jutottunk el ide.
Én nem is tudom elképzelni hogy az ember NEM nézi meg a munkahelyi emaileket hétvégén, szabadság alatt. Sőt szabadság alatt a fontosabb conf. call-okba betárcsázik hogy folyamatosan up-to-date legyen. De az is lehet, hogy akik nem teszik ezt azok olyan nélkülözhetetlen szakmai tudással rendelkeznek hogy "bevárják őt" míg visszajön a nyaralásból.
TörlésÉn végig attól féltem, hogy ha kikapcsolok, akkor mire visszajövök már ül valaki a székemben (képletesen értve). És voltak is erre próbálkozások nem egyszer.
Az én munkahelyemen pl nem is lehet becsatlakozni szabiról, annyira szigorúak az informatikai rendszerek.
TörlésAz élet nem egyenlő a munkával. Én is felálltam a munkaidő végén. Mert a fizetes épp ugyanannyi, mintha ott vagyok estig. És ha majd egyszer meghalok, nem hiszem, hogy az a cél, hogy úgy emlékezzenek rám, ó, milyen szép határozatokat hozott.
Ez nagyon vicces volt Zsuzsa.
Törlés😃
Igen, ott a mártír minden cégben! Apám meg a kommunista balek: mindent megcsinál, szabadságra szinte soha nem megy, telefont állandóan készenlétben tartja. Persze rá is tolnak mindent amit lehet vagy még többet is.
TörlésKöszi Gyöngyi! Persze ez leginkább a nagyobb cégekre vonatkozik, tuti más ha valaki kreatívabb szakmákban dolgozik, esetleg tudós, rendőr, stb. Ne adj isten saját cége van.
FellaÉ de mi történt volna ha azt mondod, hogy nem? Kirúgnak?
(Én pont ezért félnék saját céget létrehozni, mert ott egy emberként kell megcsinálni mindent, plusz nincsenek hétvégék stb.)
TörlésEngem konkrétan sosem fenyegetett az a veszély hogy kirúgjanak, de számos esetben fordult elő hogy én (a HR-rel és saját főnökeimmel egyetértésben) beosztottat kirúgtam, más területekre helyeztettem át vagy éreztettem vele hogy jobb ha magától keres állást.
TörlésLehet hogy amúgy ők mind örültek ennek.
Engem inkább az zavart mindig, hogy vannak azok a típusú munkatársak akik feleannyi munkával de hatalmas marketinggel értek el jóval többet mint én. Na ezt a képességet irigylem de nem sikerült magamévá tennem.
Ez de érdekes téma.
TörlésÉs sajnos nagyon husbavago.
Én tizenevet lehuztam egy cegnel, palyakezdokent kezdtem ott (es a hetvenes evek vegen szulettem) es sajnos en is besetaltam ebbe a sokat dolgozos utcába...es folyamatosan tuloraztam.
az hogy mennyi dolgoztam es mennyi vegeztem el tenyleg, szamomra is akkor lett nagyon szembetuno, amikor vegul felvettunk egy embert mellem, es basszus siman megtoltottem a 8 orajat munkaval.
hogy hol rontottam el? eleg konnyen elfogadtam ha munka van, azt meg kell csinalni elvet, nem tudtam es mertem nemet mondani es tarsai.
es ami az egyik legdurvabb megtapasztalas volt nekem, hogy tenyleg mennyit er az embernek a szabadideje...mert nekem azert fizettek valamennyit a tulorakert, de egy ido utan kurvara nem tett mar boldogga a penz. es szivesen lettem volna este hatkor vagy nyolckor nem a munkahelyemen :( csunya vege lett, kiegessel es zombisaggal, ahogy itt fentebb is írta valaki.
de vegul eljottem.
a mostani huszas evek generaciojarol nekem is eleg vegyes a tapasztalatom.
Törlésegyreszt tetszik ez, hogy ki mernek allni magukert, mernek nemet mondani, masreszt nekem nagyon fura, hogy sokan kozulok egybol kurvajol akarnak keresni, meg kvazi semmit se tettek le az asztalra, de mar eleg nagy szamokkal dobaloznak.
biztos vannak szektorok ahol meg is kapjak ezt a bert.
mindenesetre en nagyon bizom abban, hogy tenyleg mostmar itthon is abba az iranyba megyunk, hogy jobban megbecsulik a munkavállalot a munkaadok, es remelem a munkavallalok is batrabban allnak ki magukert vagy eppen allnak fel ha valami nagyon meltatlan a munkahelyukon.
Érdekes, hogy úgy érzitek, a kommunizmusban nagyobb volt a munkamorál. Én a hetvenes évek elején születtem és egész gyerekkoromban azt hallgattam a családban, ismerősöktől, hogy mennyien semmit nem csinálnak a munkahelyükön, meg mennyit lopnak. Állami építőipari cégnél dolgozó szomszéd pl. szinte az egész házát a munkahelyéről ingyen hazahordott anyagból építette.
TörlésIdősebb kollégáim most is visszasírják a kommunista időket, amikor sokkal kevesebbet kellett dolgozni,több volt a szabadidő, meg nem kellett félni, hogy kirúgják, ha nem teljesít, táppénzen van, stb.:)
Tenyleg, ez milyen érdekes. Lehet, h a kettő egyutt létezett? Egyrészt Magyarország a kontárok és naplopók országa lett (és itt megint Nádas Péterre ❤️ tudok hivatkozni) másrészt a sztahanovisták, élmunkások hazája, ahol elvárt volt az ötéves terv túlteljesítéze, a túlórázas? Nem tudom. Erdekes. Meg nem gondoltam erre. Aztan az is lehet h a korszellem az, ami miatt ma az emberek mar nem aldozzak be a csaladjukat, szabadidejuket (szerencsére).
TörlésEz au egyik oka, hogy eletkeptelen volt a kommunizmus, az emberi lustasag.
TörlésMai munkahelyeken is kint van vajon az a tabla, mint a 70es èvekben? "Hogyha nekem egyszer munkakedvem támad, leülök egy sarokba és megvárom amig elmulik" :)
Ez a koszones csak egy felnottbolonderia :) az enyemeknek is volt egy idoszaka, sztem pont 4 eves koruk korul. Egy ideig gorcsoltem rajta, tok cikinek ereztem, meg azt is mondtam nekik, h nem kotelezo koszonni, csak mondjak el, h en megtanitottam nekik, csak nincs hozza kedvuk. Volt higy Á. el is mondta :D aztan egy ido utan ugy dontottem h nem frusztralom ezzel tobbe sem oket sem magamat. Valakinek tenyleg serto az ha egy kisgyerek nem koszon ra? Mert az sztem nem normalis. En nyilvan koszontem tovabbra is. Es mostanra egesz ugyesek es onalloak ok is.
VálaszTörlésÁ.a mai napig nem uli vegig a csaladi ebedeket, mert unja. Az iskolaban viszont kibir 8 orat jeles magatartassal. Es tanulmanyi versenyeket nyer. De az asztalnal tekereg es jibb ha aut mondom, menjen. Nem hiszem hogy ezzel neveletlenne tettuk. Jelentos helyzetekben kifogastalanul kepes viselkedni (pld temetes eskuvo tabor iskola stb)
Egyszer nem köszöntek a liftben a gyerekeim valami néninek, aki egészen addig rosszallóan csóválta a fejét, amíg ki nem szállt - úgy tűnik van, akit zavar ha nem köszönnek neki kisgyerekek;)
TörlésTudom, h van ilyen, csak azt allitom rola, h nem normalis :)
TörlésEn ugy szoktam mondani hogy koszonj ha van kedved. Ebből a masik fel láthatja hogy én javasoltam a gyereknek hogy koszonjon de nem kotelezo.
TörlésJa, es en egy nagyon "jolnevelt" csendes es udvarias kislany voltam. Naponta minimum egy orat alltam a sarokban, akkor volt szabad megszolslnom, ha kerdeztek, apamtol es a felnottek tobbsegetol rettegtem (sot, a kortarsaimtol is), maig nyogom, hogy nehezemre esik elmkndanom a velemenyemet, ha hangosabban szolnak hozzam, elsirom magam, de legalabbis nem tudok tobbe logikusan ervelni, folyton azt hiszem, hogy mindjart lebuktatnak, mibt csalot, hiszen en nem lehetek kompetens (vezeto), hiszen napjaban szazszor hallgattam meg, hogy hulyebb vagyok egy hintalonal is. De bagyon szep csendesen vegigultem az ebedeket.
VálaszTörlésmartine, annyira sajnálom.
Törlésén is hasonló módon lettem szófogadó, csendes, jókislány.
Persze Gyorgy herceget is felkeszitik valahogyan az udvarkepes magatartasra, az azert erdekelne, h hogyan :)
VálaszTörlésIgen engem is.
TörlésVan egy német nagynéném akinek a gyerekei (uncsitesóim) és unokái über jólneveltek. Már gyerekként sem értettem, hogy mitől működik, pedig semmiféle terror nem volt, egyszerűen azok a gyerekek tudták, hogy köszönni kell, nem felejtették el levenni a koszos cipőt, nem morzsáztak, stb. stb.
Nagynéném mondta Anuykámnak, mikor ő panaszkodott az unokáira, hogy az a módszere, hogy ha a gyerek nem teljesíti az ő kéréseit, akkor ő sem teljesíti a gyerek kéréseit.
Erre mondta Anyukám, hogy dehát az ő unokái nem kérnek tőle semmit. Ha kell valami (pl. csoki) elveszik, minden mást (ú.m. normális étel evése, kézmosás, tanulás, köszönés, elpakolás, stb.) csak Anyukám kér a gyerekektől.
Szóval nem értjük mi sem.
Fella: Ezt most annyira nem értem. Mit csinál anyukád ha maguktól elveszik a csokit?
TörlésOlyanokat sem szoktak kérni, hogy „kösd be a cipőmet” vagy „vigyél el a suliba” (nem tudom mennyi idősek a gyerekek)?
Ezen a György herceg kérdésen már én is sokat gondolkoztam. Szerintetek az ő nevelésébe mennyire van beleszólása a szüleinek? Vagy mennyi segítséget kap egyátalán? Biztos könnyebb ha nem a könyv alapján próbálja kisilabizálni az alvástréninget a hercegné, hanem Tracy Hogg költözik be hozzájuk pár hétre :)
TörlésEzek már nagy gyerekek tehát bekötik a cipőjüket és azt hiszem ők lennének a legboldogabbak ha a nagymama azt mondaná hogy ma nem viszlek el benneteket a suliba.
TörlésÉn sem tudom hogy mi lehet az a hatalmas nevelési különbség ami a mi (Anyukám, Hugom, én) nevelési stílusunk és ezen rokonok nevelési stílusa között van (velük egyébként gyerekként nagyon közel nőttünk fel egymáshoz és már akkor is állandóan azt láttuk hogy ők a szülők minden kérését teljesítik, mi meg csak max. szájhúzogatva a minimumot.
Én egyébként már megpróbáltam a saját 2,5 éves gyerekemmel (aki még rengeteg mindent kér) hogy ezt alkalmazzam, de rájöttem hogy nem tudom hogyan. Ne adjak neki inni ha kér mert előtte épp falhoz vágta a telefonomat? Nem is hiszem hogy megértené az összefüggést.
Ne értsd félre, nem akarom megoldani az életedet vagy magas lóról beszélni (főleg, hogy nekem pl pszichológushoz kell vinni a gyerekemet, szóval igazan nincs mire felvágnom). Én képtelen lennék nem kielégíteni olyan alapvető szükségleteket, mint víz vagy kaja, de pl beletelt vagy 6 hónapi szájtépésbe, hogy azt mondja “vizet kérek” ahelyett, hogy felmordul a játék közben, hogy “víz!”. És tuti van olyan kérése, ami nem létszükséglet, mikor pl kekszet szeretne desszertnek vagy hogy menjetek el a második játszótérre.
TörlésEz a felmordulás ismerős :(((( és már nekem is csak néha tűnik fel, ez a gáz.
TörlésA még egy keksz/mese/játszótér kérdéskör átszövi mindennapjainkat és én bennem úgy marad meg, hogy dehát 3-al 4-el sokkal többet engedtem mint eredetileg terveztem (=frusztráció) a gyerekben meg úgy hogy sokkal kevesebbet kapott ezekből mint ő eredetileg tervezte (=fusztráció).
TörlésAz enyém azt mondja hogy "hol a víz vagy akármi?".
TörlésReggel amíg a tejét készítem kb. 40x elmondja egyre hangosabban és dühösebben, hogy "Mami hol a tej?" Közben én épp azt csinálom.:-)
Ez mondjuk azért elég rosszul hangzik. Az ilyen gyerekekről szoktam azt gondolni, hogy igazi kis zsarnokok, akik később lazán lehülyézik a szüleiket, azok meg csak vonogatják a vállukat szégyenkezve.
TörlésBár amúgy mit szoktál ilyenkor válaszolni? Hogy "mindjárt", vagy "várj", vagy "épp azt csinálom"? Mert lehet az a baj, hogy nem tudja értelmezni a válaszokat. Nem tudja még, hogyan kell várni, vagy nem releváns neki a felelet. Ha azt mondod neki, hogy "mire építesz egy tornyot a kockákból/megnézed azt a mesét/felveszed a nadrágod, addigra kész a tej", akkor is kérdezget tovább?
(Mármint nem a gyerekek születetten zsarnokok, hanem ilyenné válnak a sok kiszolgálás után. Vannak időszakok, amikor én is kinyalom a fenekét, aztán mikor már csak vakkant, hogy "reggeli", "mese", "inni", olyankor észhez szoktam térni.)
TörlésAz első pár évben mindenki ugrik a gyereke kérésére, meg kiszolgálja. Ez akkor válik szerintem gázzá, amikor már nagyobb a gyerek és ő is meg tudná tenni. Nálunk is volt ilyen felmordulás, hogy "vizet". Borzasztó. Azért 6 évesen szerintem már ki tud menni és megengedni a csapot vagy palackból tölteni. Én ilyen morgásokra már nem mozdulok. Vagy szépen kér vagy nem kap. Nem fog szomjan halni az tuti. :)
TörlésNagyon zsarnokok a mai gyerekek én ezt tapasztalom. És nagyon ki vannak szolgálva. És egyre követelőzőbbek.
Egyik nap edzés után látjuk, hogy az osztálytársát öltözteti az anyja. Persze az én fiam is mondja, hogy öltöztessem. Rögtön nem volt a válasz. Nekem ezek olyan abszurd dolgok. 7 évesen ráadni a gyerekre a pólót?
Egyébként meg nehéz nem ugrani az ilyen kérésekre. Hisz tök apróság behozni a vizet közbe meg na nemá. :D
Gyöngyi
Altalaban vmi miatt rossz a lelkiismerete a szülönek, aki rögtön pattan a gyerek kèréseire. Vagy türelmetlen. Pedig hosszu tavon tenyleg megeri kivarni hogy a gyerek csinalja meg a dolgokat.
TörlésHa nem is feltétlenül rossz lelkiismeret, de valami érzelmi difi mindenképp van mögötte. Én például azért szoktam időszakosan körbeugrálni, mert engem meg annyira mérhetetlenül leszartak a szüleim, és saját magam látom a kölyökben.
TörlésDe nálunk ez például csak az ilyen add ide ezt, kérem azt dolgokra vonatkozik, egyébként minden másban elvárom, hogy a lehető legönállóbb legyen, és vagyok a bölcsiben az egyetlen szülő, aki megvárja, hogy egyedül felöltözzön (akkor is, ha 10 percbe telik), 3 évesen magának "készít" reggelit, ha az olyan, amit meg tud csinálni (pl. kiönteni a müzlit a dobozból, ráönteni a tejet, kivenni hozzá a kanalat a fiókból, kivinni a tálat a konyhából az asztalra).
Amit Gyöngyi ír, az teljesen általános, a férjem kolléganőjének a fia 7 évesen is még inkább majd' bepisilt, de nem tudta letolni a nadrágját, mert nem tudta kigombolni. A kolléganőnek eszébe sem jutott, hogy ez ne lenne normális, és a gyereket kéne megtanítani öltözködni, hanem olyan farmert vett inkább, aminek gumis a dereka.
Nincs az az isten, hogy 5-6-7 éves gyereket én még öltöztessek, hiszen szemmel láthatóan 3 évesen is tökéletesen képes rá, csak hozzállás kérdése. (És ő élvezi legjobban az önállóságot.)
Itt mifelénk van egy olyan fodrászat ahol a gyerekek kis autókban ülnek míg vágják a hajukat!!
VálaszTörlés