Sajnos egyik sem az enyém, a rádióban hallottam:
Az AI használata állítólag klasszisokkal javítja az egyén teljesítményét, de a közösségét nem. Ez ellentmondásnak tűnik, de a szakértők szerint nem az: egyénileg mindenkinek az az érzése, hogy zseniális eredményekre, megoldásokra és ötletekre bukkant az AI segítségével, ha azonban az egyének összességét vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy mindenkinek ugyanaz jutott eszébe. Nem tudom, igaz-e, de talán fontos ismerni ezt a meglátást, mielőtt azt gondolnánk magunkról, hogy szárnyakat kaptunk.
A másik érdekességet egy olyan írónak szegezték neki (kérdésként), aki látványosan és következetesen elhatárolódik mindenfajta AI-használatról a művészi kifejezésben, sőt, ha jól emlékszem, egy olyan címkére is tett javaslatot, amely a könyvek elején kijelentené, hogy az író nem használt hozzá mesterséges intelligenciát. Ezt nem tudom, hogyan lehetne ellenőrizni egyébként. Mindenesetre a rádiós újságíró, ekkor már eléggé ingerülten, feltette neki a kérdést, hogy oké, hogy nem használ még ötleteléshez, infók felkutatásához sem AI-t, de szövegszerkeszőt azért használ a könyvei megírásához?
És tényleg, hiába jelenti ki az író, hogy az AI (bármilyen) alkalmazása módosítja az agytevékenységeket, ezáltal pedig a végeredményként keletkező művet – de nem teszi ugyanezt (kisebb mértékben persze) a Word is? Szerintem igen. Máshogy írunk (fordítunk) szövegszerkesztővel, mint kézzel, papíron: sokkal könnyebb részeket kivágni, betoldani, a szöveget átolvasni, a szövegben keresést végezni stb. Már a szövegszerkesztő is egyfajta segítség, mankó ahhoz képest, ahogy a mondjuk a 19. században írtak.
Ebből persze nem következik az, hogy bárki is legitimálná az AI-val írt (vagy fordított) regényeket (bár nekem erről van egy sarkos véleményem...), de az sztem elmondható, hogy az alkotás folyamata igenis megváltozott, változik. Már ez a meginterjúvolt író sem ír olyan autentikus módon, ahogy mondjuk Proust, aki, miután megölte az egyik szereplőjét az egyik részben, ezt elfelejtvén, a következőben ismét szerepeltette. De hát érthető: nem volt még CntrF!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése