Vonaton telefonálni

Írt a múltkor a papám, hogy hívjam fel, amit csak egy óra múlva tettem meg, mert épp vonaton ültem. Nagyon meglepődött, hogy a vonaton tilos telefonálni - én erről a témáról pedig órákat tudnék beszélni, mert hiába tilos, mindig van egy-két hülye, aki hangosan dumál, és aki miatt nem tudok olvasni, holott az 50 perc menetidő erre pont ideális lenne. A múltkor nem is a helyi vicinálison, hanem egyenesen a TGV-n (gyorsvonaton) veszett össze két ember, amikor Párizsból jöttem haza. Pedig első osztályon utaztam, és pedig pont emiatt szoktam első osztályra venni jegyet: hátha kevesebb az idióta. Amúgy arányaiban tényleg kevesebb. Persze néha elég egyetlen ilyen alak, hogy tönkretegye az utazást.

Épp ezen a hétvégén beszélgettem a német barátnőmmel erről, mert szeptember óta ő is ingázik. Azt állította, hogy azóta egyszer sem hallott senkit telefonálni a vonaton, sőt, egyenesen az ingázók közötti szolidaritást emlegette! Igaz, ő jóval korábban jár haza; lehetséges lenne, hogy ekkora különbség van a 16:30-as és a 19:08-as vonat közönsége között? Vannak ilyen furaságok az életben, pl. itt alig engedik át a gyalogosokat a zebrán az autók, de amint átlépjük a határt, már messziről lassítanak.

Ma este is a 19:08-as vonattal jöttem, és a mellettem ülő műkörmös, műszempillás csaj már az induláskor elkezdett telefonálni. Írtam is rögtön Ninának a közös csetbe (egy másik barátnőnk is benne van, aki a hétvégén szintén ott volt, amikor erről beszélgettünk), hogy valaki telefonál mellettem! A következő megállónál egy arrább lévő hely megüresedett, átültem, de azonnal fölszállt egy (műkörmös, műszempillás) csaj, aki rögtön belekezdett egy videobeszélgetésbe! Azonnal tájékoztattam a csajokat a cseten, hogy jártam. Később elküldtem nekik az alábbi fotót (bekarikáztam a látható telefonálókat, az első csaj sajna nem látszik), részben azért, hogy agyonüssem az időt (képtelenség volt olvasni, a csaj tök hangosan dumált), részben azért, hogy hátha Nina tudja, ezen az (új) típusú vonaton is tilos-e a telefonálni (nem láttam a matricát),  részben pedig azért, hogy illusztráljam: a 19:08-ason mindig telefonál valaki.

Ezek után a következő történt: a mellettem lévő, videohívásos csaj egy csomó másik emberrel együtt leszállt. Felszabadult így a mellettem lévő hely, ahova gyorsan leraktam a táskámat, nehogy megint leüljön egy műkörmös, műszempillás szépség (most kiderült, milyen felületesen ítélkezem). A képen jobb oldalon látható pasi, aki eddig végig állt, lerakta a telefont és leült mögém (előtte a bőröndjét és a hangszerét (cselló?) megpróbálta felszuszakolni a poggyásztartóba, már azt hittem, rám fog esni az egész. Leült, én elővettem a könyvemet (egy nehéz szöveget olvasok a kulturális örökség generációkon átívelő átadásáról, Descartes-nál tartok), amikor a pasi… újra elővette a telefonját. Képzeljétek, majd leesett az állam, nagy hangon beleszólt… MAGYARUL!

Itt a magyar hang ritka, mint a fehér holló. Meglepődve hátrafordultam, épp találkozott a tekintetünk. Reflexből a szám elé kaptam az ujjamat, hogy beszéljen egy kicsit halkabban (ordibált), mire észbe kapott, felállt és kiment az ajtó elé telefonálni. Még hallottam, amint épp magyarázza a telefonban (magyarul), hogy nem beszélhet a vonaton. Én persze azonnal megbántam, hogy így elüldöztem szegényt, holott eddig állni volt kénytelen egy bőrönddel meg egy csellóval. Azon gondolkodtam, hogy mondjak-e neki valamit magyarul, de végül nem fedtem fel a kilétemet. Amikor visszajött, még egyszer rám nézett és bocsánatot kért - abban a pillanatban olyan büszke voltam erre a magyar úriemberre!