Kastély, könyvesbolt, kompromisszumok

• Végül csak Párizsig mentünk, annyi csavarral, hogy nem vonattal utaztunk, hanem autóval. Így meg tudtunk állni oda-vissza egy kisvárosban, ahol a szálloda egy régi udvarházban, a Francia Nyelv Múzeuma pedig egy kastélyban volt berendezve. A szálloda isteni volt, a kiállítás érdekes (de talán lehetett volna jobb; a kérdésemre, hogy miért nem halt ki az irodalmi múlt, nem kaptam választ).
• Boninak feladtam a szünetre ezt a könyvet, amit még karácsonyra megvettem neki, és ami azóta a könyvespolcon porosodik. Azért tettem neki kötelezővé, mert úgy láttam, mostanában semmi sem szippantja igazán be, több regényt is félbehagy, majd leggyakrabban mangáknál köt ki. Nem akarta elkezdeni, de az első kötetet már az autóban odafelé kiolvasta. Párizsban megvettük a 2. és 3. részt, amit azóta szintén kivégzett, úton van a negyedik rész is felénk. Jaj, ezt a gyereket annyit kell noszogatni!
• Párizsban kicsit macerás volt az, hogy hárman háromfelé akartunk menni. Általában kompromisszumot kötöttünk, és azt csináltuk, amit Boni akar (különös tekintettel a pizzériákra), illetve amit én láttam helyesnek (Természettudományos Múzeum, panoráma a Montparnasse toronyból stb.) és ami mindenkinek tetszett utólag. Z. improvizált tervei teljesen megvalósíthatatlanok voltak, odafelé pl. be akart ugrani a lányához, de épp akkor nem tudta elérni telefonon. Én ezt nem bírom már cérnával, hogy miért nem tervez legalább egy fél nappal előre! (Végül visszafelé meglátogattuk őket.)
• Annyit nevettünk Z-n, aki extrém módon fel tud háborodni dolgokon. Most pl: Trump importvámjai, a párizsi dugók és a tény, hogy a Luxembourg-kertben nincsenek kukák, a játszótér pedig fizetős. Érdekes módon nem magában háborog (mint ahogy mi tennénk Bonival), hanem mondja, bárkinek, aki csak hallani akarja (recepciós, a kertben üldögélő nyugdíjasok stb.). Pár percig tart a felháborodása, addig, ameddig ki nem adja magából, utána teljesen megnyugszik egészen addig, amíg újra terítékre nem kerül a téma.
  
• Mikor elindultunk, még alig rügyeztek a fák, most már rengeteg a zöld (én soha nem szerettem a márciusi-áprilisi kopárságot, hiába van/volt jó idő). Annyira bírom ezt a viszonylag új érzést, hogy jó elutazni – és jó hazajönni is. Gondolom az öregedéssel jár. Imádom, semmi hiányérzet, semmi nosztalgia.
• Tökre élvezem azt is, hogy a GPT helyettem rajzol!