Főpályaudvar

Mari barátnőm mondta egyszer, amikor rengeteg intézni- és adminisztrálni- és koordinálnivalója volt, hogy olyan a feje, mint egy főpályaudvar. Nem ismertem ezt a kifejezést, de olyan jó! Most az én fejem is főpályaudvar, az elkövetkezendő napokban az alábbiakat kell elintéznem:

- átvenni a lakást

- átiratni a nevemre a közműórákat

- vízóracsere, amihez el kell zárni a főcsapot (ezt három nappal előtte ki kell írni a házban)

- megszüntetni (vagy átvariálni) a bankszámlámat, mert nem akarok többé magyar bankkártyát

- a kéményseprőkkel időpontot egyeztetni, mert kétszer is hagytak cetlit az ajtómon, értelemszerűen nem voltam ott

Néha a teendők annyira nyomasztanak, hogy szinte le vagyok tőlük bénulva. Halogatom is őket, inkább lefordítok pár oldalt vagy kivasalok vagy megtörök hat véka mogyorót, csak ne kelljen ezekkel a stresszes dolgokkal foglalkoznom. Pedig észrevettem, hogy ha megpróbálom úgy felfogni ezeket a feladatokat, mintha iskolai projektmunkán vagy a munkahelyemen kaptam volna őket, akkor semmi gondom nincs velük, céltudatosan és hatékonyan, lelkizés és problémázás nélkül dolgozom, időre kész vagyok. Úgyhogy próbálom most kikapcsolni a fejemben azt a tudást, hogy mindez élőben megy és tétje van, és arra gondolni, hogy kipipálandó munkahelyi task-okról van szó.