Utazás, érkezés

Azt hiszem ez volt életem egyik legfárasztóbb útja: hétfőn 17 órakor indultunk, és csütörtökön hajnali 4 órakor érkeztünk meg (helyi idő szerint szerda este 20 órakor), képzelhetitek, milyen állapotban!

Végül Z. mégiscsak elkapta tőlem a covidot, és ha olyan ember lenne, aki hamar és könnyen hoz radikális döntéseket, szerintem otthon maradtunk volna. De hezitált, rám bízta (tolta) a döntés felelősségét, úgyhogy eljöttünk. Végül is jól tettük, mert nála sokkal enyhébb a betegség lefolyása, nekem pedig már szinte vége van, Boni meg úgy tűnik, nem kapta el.

Megint majdnem lekéstük a csatlakozást. Tizenötperces késéssel indult az első gép (de legalább elindult!), vágtattunk kellett az egyik kaputól a másikig Münchenben!

Érdekes, most nincs olyan érzésem, mint amilyen eddig minden egyes alkalommal volt, amikor Amerikába érkeztünk: hogy minden teljesen más, mint amit megszoktunk. Már a reptéri illatoktól és a szagoktól elkezdve a közértek kínálatán át az emberekig bezárólag. Egyelőre keresem az okokat, de lehet, hogy Európa változott meg?