Az egyik barátnőm érettségi előtt álló kislánya nem tanul, rossz jegyeket visz haza stb., holott egész általánosban éltanuló volt. Mindig átlagon felül teljesített, mindenhez volt érzéke. Gyorsan, hatékonyan és könnyen tanult, önállóan megcsinálta a házijait, ismeritek a típust.
De ami érdekes az az, hogy a kislány azt állítja, hogy elmúlt a tehetsége. Az anyja nem ért vele egyet, szerinte ha valaki kiskorában kiemelkedően okos volt, az nem „múlik el”.
Egy anyukának biztos ezt a politikailag korrekt választ kellett adni a lányának, de szerintem ez nem mindig így van. El tudom képzelni, hogy a kislánynak van igaza. Magamból és Boniból indulok ki: Boni is tipikusan az a gyerek, aki mindenben tehetséges, elképesztően gyorsan fog föl és lát át nehéz összefüggéseket, ezt főleg az esti meseolvasáskor szoktam megtapasztalni: hihetetlen memóriája és logikája van (sajnos azonban ő egyáltalán nem szorgalmas vagy kitartó, de ez más tészta). Minél nagyobb, annál inkább magamra ismerek benne: én is pont ilyen voltam. Nem volt olyan feladat az általános iskolában, ami nehéznek tűnt volna, folyton kaptam a dicséreteket, nyertem a versenyeket, a többiek még a kérdést próbálták megérteni, míg én már tudtam a választ.
És pedig nálam is vége lett ennek a szárnyalásnak, úgy kb. gimiben. Most, felnőttként egyáltalán nem vagyok az átlagnál okosabb vagy intelligensebb, ezt világosan látom (az átlagnál hülyébb sem, szerencsére). El tudom képzelni, hogy a barátnőm kislánya is épp ezt éli meg, amit én is: hogy van egy plafon, amit villámgyorsan, könnyedén és magától értődően elért általános iskolában, de utána úgymond beleolvadt az átlagba. Az is lehet, hogy nem voltunk az átlagnál okosabbak, csak a környezet volt más, nem tudom. Egy biztos: azt az érzést, hogy nincs nehéz kérdés és nincs bonyolult feladat, hogy intellektuálisan magasan a többiek felett állok – gyerekkoromban éreztem utoljára. Jogosan vagy sem, azt nem tudom.
Rögtön erre gondoltam az első bekezdés elolvasása után, hogy általánosban még annyira könnyű kitűnőnek lenni! Én is ugyanígy voltam, mint te, Tamkó - bekerültem egy élgimnáziumba, ahol rögtön beolvadtam az átlagba.
VálaszTörlésErről a posztbéli lányról persze nem tudjuk (mi, olvasók), hogy a rosszabb jegyeket kifejezetten a gimi utolsó évében kezdte-e el kapni, vagy egész gimiben ez a tendencia volt jellemző, vannak-e tárgyak, amikből jó/jobb maradt, stb.
Bocsánat Vera hogy itt üzenek, csak annyi, hogy a te blogodba sehogy sem tudok kommentelni, de olvasom, meg továbbra is imádom a képeidet! (FElla).
TörlésNekem néha ide sem sikerül kommentelni, a saját blogomba. Bosszantó, grrrrrr!!
TörlésKár, FElla, pedig nagyon szeretem a kommentjeidet, mindig nagyon gondolatébresztőek! Remélem, egyszer elássa a Google (?) a csatabárdot...
TörlésNemrég olvastam egy nagyon érdekes kutatást arról, hogy valójában mindenki kb. egyforma tempóban képes tanulni, a jó tanulóknak "csak" annyi előnyük van, hogy jobb alappal kezdenek - megvannak nekik olyan információk, amik a többieknek nincsenek, pl. mert a szüleik sokat foglalkoznak velük otthon, és így gyorsabban tudnak ezekre az összefüggésekre építeni.
VálaszTörlés(Ettől még persze léteznek tanulási különbségek, ez nem vonatkozik pl. a diszgráfiára vagy diszkalkuliára, ennek a kutatásnak a célja az lett volna, hogy vizsgálja a "gyors" és "lassú" tanulók közti különbségeket, és így jöttek rá arra, hogy a tanulás tempója a vizsgált gyerekek esetében egyforma, csak máshonnan indultak.)
Ez a barátnőm pont az ellenkezőjéről számol be. A kisebbik lánya soha nem volt kitűnő tanuló, mindig segítenie kellett neki a házikban. Teljesen átlagos volt (most is az), míg a nagyobbik lánya (akiről a posztot írtam) folyton mindenből osztályelső volt. De folytathatnám a példát, szerintem mindenki ismer olyan testvérpárokat, ahol NAGYON eltérőek a gyerekek...
TörlésPersze, én is ismerek nagyon eltérő testvéreket, már csak a saját tesóimra gondolva, mi is nagyon különbözőek vagyunk! Nem is azt akartam mondani, hogy ez ilyen általános törvényszerűség, nekem inkább az volt a következtetés, hogy a tanulás gyorsaságát nem az eltérő minőségű memória határozza meg, hanem az egyéni érdeklődés és a tanulás iránti motiváció (amellett, hogy kisebb korban többet számít az otthonról hozott alap, mint felnőttként).
TörlésBiztos erre is lehet ellenpéldákat hozni, meg hát ez csak egy kutatási eredmény a sokból, de attól még szerintem érdekes.
(pitykegomba voltam, csak telefonról én se tudok bejelentkezni...)
Nagyon érdekes felvetés (as always), velószínű ezer dologtól függ és tényleg érdekes lenne statisztikákat, megalapozott véleményeket olvasni erről. Én mostanában olvastam/hallgattam a jelenleg "felkapott" Steigerwald Krisztián generációkutatónak az elmélkedéseit, abból az indíttatásból, hogy fognak-e még a "mi gyerekeink" olvasni, információkat megtanulni (fejből), meg hogy hogy lehetne a gyereknek segíteni, illetve, hog ymennyire eszköztelenek (és motiválatlanok is) a mai 50-es tanárok a mai 10 év alatti gyerekekkel.
VálaszTörlésSzerintem ez a kérdés millió dologtól függ. Amit itt fent leírtatok, én 4 fázison is átmentem. Első 2-3 évben rettentő nehezen tanultam, anyukámnak ki kellett belőlem taposnia az 5-öst (amit persze megszereztem, de hogy!) mire úgymond belejöttem, és én is hozzátok hasonlóan "játszva" csináltam végig az általános iskola fennmaradó részét. Itt egyetértek az alapokkal, az értelmiségi háttérrel, de ehhez kell egy fajta érettség, ami pl nekem 6 évesen nem volt meg, de 9 évesen hirtelen meglett.
Onnan viszont szerintem attól függ, hogy az ember milyen középiskolában/felsőoktatásban folytatja. 1 évet jártam Romániában matek-fizika tagozatos gimibe, ahol már kb az első héten elvesztettem a fonalat és nem is lett meg soha, majd átkerültem Magyarországra egy jó, de inkább humán jellegű gimibe, ahol pl matekból sosem jutottunk túl a romániai 8. osztályos anyagnál (pedig felvételiztem is matekból) és megint az volt hogy kvázi játszva haladtam (amit egyáltalán nem tanultam, pl kémia, abból kaptam 4-est), de nem is erőltettem meg magam, mert minek. A tesóm, ugyanebben a gimiben szenvedett és nagyon rosszul ment neki. Baromira nem volt ennek jelentősége a későbbi életünkre, tényleg igaz az, hogy az életben nem fontos már, én ennek ellenére sajnálom a sok át-álmodozott délutánt gimis koromból, hogy miért nem csináltam (tanultam) valami hasznosat. A mai gyerekekről azt hallottam, hogy nem is akarják megtanulni azt, ami szerintük nem haszons számukra. Pl. vannak azok a mémek, hogy "ma is eltelt egy nap, hogy nem használtam a kotangens függvényt" és aztán jönnek a tetőfedők, hogy ők meg igen. Szóval azt akarom mondani, az szerintem egyértelmű, hogy egy általános iskola (ha körzetes és olyan körzetbeli, mondjuk nem Rózsadomb, vagy nem tudom mi ma a menő) 70%-ban nem értelmiségi szülőkkel van tele, de egy gimi már igen. És ott bejöhet a motiváció, szorgalom, vagy az hogy a gyereket mi érdekli, vagy, hogy esetleg egy egymásra épülő jellegű tantárgyból ha "elvesztette a fonalat" nem tud továbblépni. De pl olyat hallottam nemrég, hogy valakinek még történelemből is külön tanár kell az érettségi felkészüléshez, mert - idézek az anyukától - "nem tudja, hogy milyen szempontok alapján tanulja meg a történelmet". Én meg azt gondolnám, hogy leülsz és megtanulod ha van 100-as IQ-d vagy több.
Még egy olyan érdekességet vettem észre, összehasonlítva a 40 évvel ezelőtti iskolarednszerrel, hogy szinte nincs is feleltetés csak dolgozatok vannak és hogy a gyerekek számára nem publikusak egymás jegyei. Mi tudtuk és számolgattuk, hogy ki áll jobban, menő volt jól tanulni, vagy legalább bizonyos tantárgyakból jól tanulni. Ma nem az, hallom a tesóm gimis gyerekeitől (vagyis az egyikük már egyetemista) nem tudják egymás jegyeit, magasról tojnak az egészre, akiknek van motivációja, azok is csak azt a 2-3 tantárgyat tanulják, ami az egyetemhez/elképzelt munkéhóz kell. Nem tudom ez általános-e, de több helyről hallom. Lehet hogy ez van mögötte a barátnőd kislányánál is. (FElla)