Sakkpszichológia

Gyerekkoromban lejátszottam pár sakkpartit a húgommal, majd egy életre abbahagytam a sakkot és feléje sem néztem többet. Beláttam: hiába vonzóan egyszerűek és tizenöt perc alatt elsajátíthatóak a szabályok, a bábuk állásának lehetőségei végtelenek. Nagyon hamar megértettem, hogy ebből a végtelen számú lehetőségből nem tudom – mert nincs annyi eszem és nincs olyan jó memóriám – kiválasztani a legmegfelelőbbeket. Akkor pedig, gondoltam, mi értelme játszani? Miért játsszak rosszul, ha lehet jól is, csak nem tudok?

Frusztrált, hogy mindig is alacsony szinten fogok játszani, annyi eszem viszont volt, hogy érzékeljem: a Polgár-lányok egy teljesen más színvonalon mozognak. Azért ez szomorú, nem? Két okból is az: először is, miért ne lehetne élvezni valamit laikusként. Ezt teszem a futással, az úszással, a zongorával és a rajzzal és soha meg nem fordul a fejemben, hogy egy amatőrnek ezek nem lehetnének szuperek és élvezetesek. Másodszor pedig arra miért nem gondoltam soha gyerekként, hogy a sakkban is tudnék valamit (ha nem is sokat) fejlődni? Tanulással és gyakorlással biztos el tudtam volna jutni egy fokkal jobb szintre. Ezt talán még jobban bánom, mint az első okot, mert ez egyértelműen az önbizalomhiányból fakadt.

Manapság Bonival sakkozunk. Teljesen egy szinten vagyunk, és mostanában már van hozzá türelme is. Régebben állandóan fölállt, futott egy kört, nem figyelt és/vagy sürgetett amikor én gondolkodtam, továbbá megsértődött, ha nem ő nyert. Amúgy azt látom rajta, hogy ha akarná és tenne is érte, ő is tudna játszani sokkal jobban, van esze hozzá.

Viszont rájöttem arra, hogy mi zavar még a sakkban. Mivel a cél az, hogy ügyes taktikákkal és bármi áron sakkot adjunk az ellenfél királyának, néha áldozatokat kell hozni. Márpedig én rosszul viselem, ha leütik a bábujaimat. Az első bábum elvesztésétől kezdve úgy érzem: ajjaj, rosszul állok, elvesztettem egy galogot – még úgy is, hogy belátom, a sok gyalog akadályoz a mozgásban. Három-négy gyalog beáldozása után pedig már szinte rosszkedvűen legyintek, hogy ennek a játéknak már annyi. Kiraboltak! A biztonságra törekvő énem úgy akar nyerni, hogy közben az összes bábut is meg akarja magának tartani. Ahogyan ezt manapság divatosan szokás mondani, nem tudom őket elengedni.