Kódolás és történelem

Végül Boninak programozható robotot vettünk karácsonyra. Még soha nem kapott olyat (legót, robotot, bármit), amihez kell táblagép vagy telefon, mert nem akartuk, hogy játszás közben is a képernyőt bámulja. Ugyanakkor tudtam, hogy eljön az a pont, amikor a telefonos (táblagépes) vezérlést már nem lehet megkerülni, és nagyon érett már annak a gondolata is, hogy belekezdjen, legalább valamilyen minimális szinten, a programozásba.

A kütyüzés része a dolognak pont olyan lett, amilyennek gondoltam: nem tud elszakadni a táblagéptől. Ma volt az első olyan nap, hogy eszembe jutott egyáltalán kötelezően megreggeliztetnem, mert különben pisilés-evés-ivás-fogmosás nélkül délig a kis mütyürjein dolgozik, és fél tizenkettőkor felkapja a fejét, hogy ja, ő most éhes, enni szeretne azonnal. Képzeljétek, a robotok (összesen tizenkétfélét lehet építeni) nagy részének összeépítési útmutatója is az interneten van, nem pedig papíron.

Sajnos a kódolás része nem egyszerű. Karácsonykor kétségbe is voltam esve, hogy basszus, nekem akkor ebbe most bele kell majd ásnom magam, hogy együtt kiderítsük, hogyan is működik az egész. De ehhez semmi kedvem. Fel nem foghatom, mi ebben a jó: beprogramozni egy robotot, hogy kerülje meg a karácsonyfát és álljon meg a kanapé előtt? Szerencsére valahogy sikerült rájönnie úgy-ahogy, most próbálkozással-hibázással-sikerrel előre haladva programozza a robotokat (de a karácsonyfát még mindig nem tudja megkerültetni velük). Amúgy ez egy teljesen más típusú tanulás, mint ahogy én tenném: én vennék egy könyvet, elolvasnám, kijegyzetelném, bevágnám a lényeget és gyakorolnék.

Megvettem neki az egyik gyerekeknek szóló Harari-könyvet is. Persze könyvet csak akkor olvas, ha elveszem tőle a táblagépet (ergo nem tud robotozni). Elolvastattam vele az első három (olvasmányos, közérthető, de való igaz, idegesítő tipográfiával készült) fejezetet, reménykedve, hogy kedvet kap hozzá – sajna csak a szemét forgatta, hogy őt nem érdekli a történelem, és azt számolgatta, hogy mikor programozhat megint.

Nem tudom, generációs vagy férfi/női agyi különbségről van-e szó, de én százszor inkább olvasok érdekes dolgokat a törtnelemről, mint hogy parancsokat osztogassak egy robotnak. Felmerült az a kérdés, amit most először meg is fogalmaztam magamnak, hogy ha már korlátlan hozzáférése lesz Boninak internethez/telefonhoz, viszont még nem lesz felnőtt agya (tehát mondjuk 16–18 évesen), akkor fog-e valami mást is csinálni a telefon nyomkodásán kívül? Hogyan veszik rá magukat ezek a fiatalok, hogy bármi mást csináljanak (tudván, hogy a felnőttek sem csinálnak nagyon mást)? Illetve arra is rá kellett, hogy jöjjek: manapság szerintem egy átlagos tízéves gyerek többet olvas mint egy átlagos középkorú felnőtt.

Én Bonitól könyvjelzőket kértem (és kaptam) karira