Annyira frusztráló ez a Boni! De azt hiszem, eléggé tipikus az esete, legalábbis a zongoratanárnő azt állítja, hogy gyakran találkozott már ilyen gyerekekkel: bármit könnyen és gyorsan megtanul (zongora), jó zenei és ritmusérzéke van (szolfézs, dob), bonyolult összefüggéseket észrevesz (matek), rég tanult dolgokra is jól emlékszik (töri, földrajz, helyesírás), rímekben beszél (francia) csak hát... 1) lusta 2) motiválatlan és 3) nem érdekli. Ááá, a hajamat tépem!
Pedig szeret kitűnni, jól szerepelni (zongorázni családtagok előtt például), viszont megelégedik az egyszerű középszerrel, amit még a kisujjából is kiráz. Amihez már további erőfeszítésekre lenne szüksége, az már nem érdekli. A múltkor azt kérdezte tőlem, hogy el tudom-e képzelni, hogy milyen lehet az ő fejével gondolkodni, és azt válaszoltam neki, hogy a lustaságot teljesen megértem. Világos, hogy az ember nem szívesen tesz erőfeszítéseket, ha megúszhatja máshogy is, gondolok itt pl. az oltári nagy kupira, amit maga mögött hagy minden szobában. Logikus, hogy nem szeret pakolni. Amit nem értek: miért nem igyekszik valaki jobban, amikor az a saját érdeke?
Annyit már felfog a világból, hogy tudja: amit egyszer megtanult, azt nem veheti el tőle senki. A tanulás és a tudás értékét nem vitatja. Hogyan lehet a lustaság mégis akkora hajtóerő, hogy felülírja ezeket a meggyőződéseket?
De továbbmegyek: azt is jól tudja, hogy tehetségének és kapacitásainak birtokában nem fogjuk hagyni, hogy közepes eredményeket hozzon haza. Minden pluszmunkát, extra feladatot számon kérünk rajta, olyanok vagyunk, mint két hajcsár, folytot ostorozzuk – de hiszen tízszer annyira képes lenne, mint most! És ennek ellenére a megúszásra játszik, holott megtapasztalhatta, hogy a végén így is, úgy is meg kell csinálnia (jól) a feladatait. Akkor meg nem lett volna jobb rögtön, háborgás és zsörtölődés nélkül, jókedvűen? Folyamatos harc az életünk, hogy elérjük nála a perfekciót. Remélem, idővel benő a feje lágya, és önmagától, a saját mércéje szerint igyekszik majd a lehetőségeit maximálisan kiaknázni. Addig meg, az ő érdekében, mi tartjuk számon a házijait, próbáljuk értelmezni a macskakaparással teleírt füzeteit, oldjuk meg az iskolában felejtett tankönyvek heti rendszerességű (!) problémáját, keressük ki neki az oktatóvideókat a netről, fénymásoljuk le az elveszített (brrr) kottáit, nyaggatjuk logikai feladatokkal, angol szavakkal, tiszta hangközökkel, magyar helyesírással, történelmi témájú podcastekkel...
Valaha úgy érveltem saját fiamnak: azért kell tanulni, mert el kell tartanod egykor a családodat. Ehhez pedig alapos tudásra is szükséged lesz. Igaz ő ekkor kb 8.-os volt. Attól kezdve nekidurálta magát. Ma pedig eltartja a családját.
VálaszTörlésVan ilyen gyerekem:) Unta és utálta az ovit és az iskolát egészen, amíg át ne került a kisgimibe. Nem volt négy éves amikor megtanult magától olvasni, bármibe fogott azonnal ment neki, a zongorát azért nem hagyhatta abba eddig , mert ott legalább muszáj gyakorolnia. Már elsőben azon alkudozott, hogy magántanuló akar lenni és ott született az az alku, hogy nem lesz az, de átmehet amint lehet egy komolyabb iskolába. Részt vett önként matek és ének versenyeken, mesemondón, versmondón és nyert is többnyire, szóval neki a suli nem volt kihívás, folyton féltem tőle, hogy na most esik majd "pofára" mert tanulni is kellene, de egészen hetedikig megúszta és mindig kitűnő volt. No a kisgimiben már a többi gyerek is olyan okoska mint ő és vannak nála szorgalmasabbak is. Itt már kap négyeseket is és kénytelen tanulni, az idővel így kicsit nehezebb gazdálkodnia, de végre SZERET iskolába járni mert megkapja, amit eddig nem, a valódi kihívásokat, ami nem csak a nettó tudás, hanem a sok-sok csoportmunka és mindenféle projekt, program és feladat, ami a sima suliban nem volt. Zongorázik továbbra is, de nem olyan komolyan, inkább elkezdett néptáncra járni, ami szintén nagyon megy neki és imádja és otthon is énekelve nyomja a koreókat a saját gyönyörűségére:) A lényeg, hogy az ösztönző közeg tud a lustácska gyerekeinkből is szorgalmast csinálni, csak ki kell várni. Sok - sok türelmet hozzá!
VálaszTörlésHát Marci fiam is csípőből letol bármit (és megelégszik négyesekkel, amikért kb heti öt percet tanul) és kisgimibe jár már két éve, ahol mindenki okos+tanulógép és ugyanúgy lusta és gyűlöli a tanulást, mint mikor vacak suliba járt😃.
TörlésBiztos személyiség kérdése is, nálunk jól jött a suliváltás, legalábbis most még így gondolom.
TörlésMolly, ez ismerős... és nektek mi a stratégiátok?
TörlésTamkó, mi nagyon szorgalmas (ügyes és okos és szép! :D) gyerekek voltunk a tesómmal, de amikor mégis erre volt szükség, a szüleim lefizettek minket arra, hogy rávegyenek valamire. Ez a nyolcvanas években 10, később 20Ft volt arra, hogy lemásoljunk egy oldalt az anyanyelvünkön (másoknak: nem magyar, kétnyelvű csaladban nőttem fel), vagy a tesómnak arra, hogy a víz alá dugja a fejét, amikor apám úszni próbálta tanítani, de ő nem akarta.
TörlésKontextusként: az en legkorabbi emlekeimben 6Ft volt egy gombóc fagyi.
Hát ez TÖKRE megnyugtat. Én most (Boni javaslatára!!) bevezettem a pontrendszert, jutalompontokat osztogatok, amit beválthat erre-arra (de még nem gyűlt össze annyi, múlt hétvégén kezdtük). Ez kicsit hasonlít a szüleid módszerére. Ha nálatok működött, remélem, nálunk is fog! :) Sok mindenre hajlandó vagyok, csak hogy ne vesszenek kárba ezek a fogékony évek.
TörlésTamkó, hát, kicsit nyúzzuk csak a tanulással, de én nem várok tőle kitűnőt, vagy ilyesmi, attól csak még jobban utálná az egészet. Örülök, hogy már gimis és nem kell felvételiznie sehová az egyetemig és azt gondolom, hogy majd talàn érettebb lesz és jobban belátja, hogy szüksége van a tanulásra és hogy annyira nem is szörnyű. Szóval hogy mit csinàlunk? Nem is tudom...várjuk, hogy benőjn a feje lágya:).
TörlésHu laza vagy :))
TörlésÉs javul a helyzet amúgy? Én azt vizionálom, hogy a kamaszodàs miatt Bonival később még nehezebb lesz… bár ne lenne igazam..
Igen, szerintem lassan, de fejlődik. És most épp borzasztóan kamaszodik és az az igazság, hogy szerintem százszor több lelki támogatást igényel, mint amennyire a tanulásban kell tàmogatni. Úgyhogy én igyekszem rengeteget beszélgetni vele, meghallgatom, tanácsokat adok, aztán ha sikerül, kikérdezem a német szavakat is:)
TörlésAzért jó egyébként, hogy ebbe a tanulós suliba jár, mert a büszkesége miatt sem akar azért rossz jegyeket kapni, szóval a maga slendrián módján azért tanulgat. Igen, biztos, hogy nehezebb lesz Bonival később, de nagyon élvezetes is tud lenni, ahogy a gyerekeink egyre jobb humorúak, egyre jobb könyveket olvasnak és egyre érdekesebb véleményeket fogalmaznak meg, nekem eddig tetszik a kamaszkor (jó, hát még hátravan a java).
Nagyon jót mosolyogtam, mert ismerős a helyzet.:-) A fiam pont ilyen, mint Boni. Én most "adtam fel" a harcot vele kapcsolatban, bár ebben az is benne van, hogy 8. osztályos, még nincs tétje a dolognak. 2 éve kisgimibe jár, kb heti 10 percet tanul (azt is reggel a kocsiban). Ha már fél-egy óra lenne (ami szintén nem megterhelő , könnyedén beleférne a szabadidejébe az edzések mellett) simán a legjobbak között lehetne a nehéz gimiben is. De nem érdekli.. És még nem jöttem rá, hoyg mi tudná motiváni?
VálaszTörlésNem mondod, feladtad? Egyébként én Bonival kapcsolatban úgy látom, h pont most van, úgymond, tétje a dolognak, amíg még sok ideje van, könnyen tanul, egy életre megjegyez dolgokat és nem zavarnak be a hormonok.
TörlésÉn egyetlen módszert találtam a motiválásra: a kütyük. Erre jók szerintem :)) Persze Boninak még nincs saját telefonja, így könnyebb. Ha nem csinál valamit meg 100%-osan, nincs félórás játszás a táblagépen (hétvégén). Zsarolás, kizsákmányolás, megvesztegetés - de működni látszik.
Szerintem nagyon kevés olyan ember van, aki a saját képességeinek a határait non-stop feszegeti annak érdekében hogy valami nagy dolgot elérjen. Ők lesznek az olimpiai bajnokok, világhírű operaénekesek, komoly tudósok, agysebészek... persze ki tudja, hogy mi lehetett volna belőlük ha mégjobban megfeszülnek.
VálaszTörlésÉn, azt hogy a gyereket nem érdekli, hogy mennyi 45+3*8, tökéletesen megértem, miért is érdekelné? Azt már nehezebben értem meg, hogy egy kamasz miért nem akar egyáltalán regényt olvasni, vagy miért nem érdekli a történelem (megint nem az évszámokra gondolok, hanem pl hogy hogyan vezetett át egyik esemény a másikba, stb), de még ezt is megértem igazából, mert ha például azt próbálom megérteni hogy hogy működik a félvezető és egyáltalán mi az (megpróbáltam) rájövök, hogy ez nekem annyira magas, hogy inkább elvagyok anélkül hogy tudnám.
Egyébként úgy jöttem most ezt a posztot olvasni, hogy hirtelen annyi dolgom volna (rengeteg admin) amit be kell fejeznem ma estig a munkámban, miközben halomban áll a mosatlan kint a konyhában mert volt két ilyen work around the clock napom, és még ráadásul sáros az egész előszoba mert véletlenül esik az eső.
Szépen beoszthatnám, hogy egy nyomtatvány, 10 perc mosogatás, egy modell átírás, 10 perc felmosás, 20 doksi lefűzése, 1 mosógép kipakolás.
Ehelyett elolvastam a posztodat és most még kommentet is írok.
Az ember lustának született. Amikor jön a mammut, akkor összekapjuk magunkat, felugrunk és nyilazunk, aztán gyorsan feldaraboljuk, de utána nem akarunk csinálni semmit napokig. Csak nézni a barlangból a hosszú esőt...akarom mondani az agyatlan tik-tok videokat (ha mai gyerekek vagyunk).
Ha én összeszedtem volna magam úgy igazán bármikor is az elmúlt 49 évben, akkor ma beszélnék még két idegennyelvet jól, lenne egy alap izomzatom és nem lennék ilyen dagadt, megtanultam volna gluténmentes kenyeret és sütiket sütni, a gyerekemet megnevelétem volna, hogy normálisan viselkedjen velünk.
Nem, én most arról beszélek, amit feljebb Molly és Tiddy is ír: hogy az öt-tízperces meló helyett mondjuk kétszer-háromszor annyit tanulna (FÉL ÓRÁRÓL beszélünk!) az még mindig semmi a 12 óra ébren töltött időhöz képest, viszont nagyságrendileg jobban teljesítene és nem lenne folyamatos a hiszti.
TörlésEgy példa: három éve minden nap leszolmizáltatom Bonival az épp aktuális zongoradarabját, ennek eredményeképp villámgyorsan szolmizál, két perc alatt kész. MINDEN NAP ötperces hiszti előzi meg a gyakorlatot – ez kinek jó? Miért nem látja át, hogy hülyeség alkudozni?
Tamko, Zselyke 1 órát hisztizik mikor matekozni kell, nem ritkán szétveri a lakást (szétdobál dolgokat, összetör dolgokat) majd utána 10 perc alatt megcsinálja a matekfeladatot.
TörlésErről beszélek. Én nem hisztizek ilyenkor, hanem előtte blogot olvasok, húzom/halasztom ameddig lehet, majd gyorsan megcsinálom.
Pedig fordítva mennyivel jobb lenne. Először a kötelesség, utána a jól megérdemelt pihenés.
Nyilván én felnőttként tudom, hogy MEG KELL CSINÁLNI, még akkor is a "célfotóval sikerül" a gyerek meg végig reménykedik, hogy hátha mégsem kell megcsinálni.
Ha Tte nem ilyen vagy, akkor te vagy a kivétel.
Zselykének "sosincs házi". Aztán persze a Krétában van, s minden este 7 és 10 között küzdünk a 15-20 perces házifeladattal.
Én elveszítek 3 órát.
Több Anyukával beszéltem, sőt a Tanítónénivel is.
Mindenhol ez van.
Ha nem, az az 1000-ből 1.
Szerintem ez személyiség: vannak megfelelni vágyók (ami sokszor extra szorongást jelent nekik) és leszarók (akik szükségképpen alulteljesítenek a képességeikhez képest). Szerintem a hivatalnokok stb., mindig az első csoportból jönnek, a "művészek" meg mindig a másodikból. Illetve nem tudom, az ilyen külső kontrollos kínlódást én meddig fogom bírni a fiammal, aki szintén 2-es csoport (velem ellentétben), de szerintem nem sokáig. Én penge szájú rosszfejjé válnék, ő meg dafke ellenállna, brrr. Szóval nem tudom, mi a megoldás.
VálaszTörlésAzt próbáltad, hogy egyszer csak hagyod? Mi történne, ha hirtelen megtapasztalná, hogy nincs kontroll, nincs kényszerítő erő, nincs mi ellen hadakozni? Lehet, hogy egy-két napig (vagy hétig) nem lenne leckéje, kottája stb, és egyszer csak megtanulná, hogy neki kell felelősséget vállalni magáért? Nem tudom persze biztosan, csak hangosan gondolkodom.
VálaszTörlésEz nekem valahogy sohasem volt szimpatikus opció (szokták javasolni a rumli kapcsán is).
TörlésKépzeld Heni, mi ezt már csináltuk. Akkor kaptunk beírást, felszereléshiányt. A földön hagyott dolgok kilökése (sok-sok-sok figyelmeztetés után) meg őrült hisztibe torkollott. Újra "megnevelt" minket a gyerek, hogy hogy nem érdemes nevelni.
TörlésA lányom nem zseni, de nagyon tehetséges. Magától megtanult olvasni 4 évesen, 5 évesen magától írt nyomtatottal, mire suliba ment, matekból valahol a 3.osztály környékén járt (magától), de nem tudta még lejegyezni.
VálaszTörlésDe! Én is nem egyszer megkaptam, h de anya, ezt nem kérte a tanító néni, én tutira nem csinálom meg! (Közben bukott ki, h a helyesíráss nagyon tré, de a suliban nem volt divat másolni - modernebbet arra pedig még nem találtak ki sajna. :( Ja, de tollbamondást írattak, az persze 3-as lett...
Boci
Serényen jegyzetelek :)) tényleg iszonyú érdekes téma.
VálaszTörlésNálunk még nem fajultak el a dolgok, de megvan rá a potenciál... J. elsős, most ott tartunk, hogy egyszercsak beütött a peer pressure és míg azelőtt húzta-nyúzta, azóta hazaérkezés után egyből nekiáll letudni a házikat, mert a barátai is így csinálják. Az olvasással kell nyaggatni, arra még nem érzett rá, de remélem, előbb-utóbb átlendül a holtponton. Mikor megkérdem, hogy az opcionálisan feladott feladatokat is elvégzi-e, rendszeresen úgy néz rám, mintha nagyon hülye lennék.
Nem értem :)) elvégzi vagy sem az opcionálisakat?
TörlésBoninak is vannak osztálytársai, akik miután hazamennek, az első dolguk az, h megcsinálják a házit. Sajnos nem motiválják Bonit erre :( lehet h az apja sem tenné jól, h mindig fölemlegeti (grrr) ezeket a bezzeg-gyerekeket.
Dehogy végzi el. A minimumot gyorsan letudja, de még egyszer átfutni, hibákra vadászni nem hajlandó. Csak nem akartam kerek perec kijelenteni, hogy lusta. 😁
TörlésNa de jó kérdés, hogy mi a normális ebben a korban, egyelőre nem stresszeljük ezzel nagyon - arra lesz még idő -, hanem örülünk, hogy egyelőre szívesen jár suliba.
Na jó, végigfutva a kommenteket én teljesen félreértettem az emberi fajt. Ezek szerint az emberek többsége feladatorientált és képességeihez mérten inkább felülteljesítő?
VálaszTörlésCsak én találkozom állandóan olyan emberekkel akik full motiválatlanok és csak kényszerből, immel-ámmal csinálják meg a dolgaikat és csak a határidő előtti percben? Akár gyerek, akár felnőtt?
Nem tudom, itt ebből a kommentszekcióból érdemes-e bármilyen következtetést levonni, FElla :D
TörlésFella, aki multinál dolgozik, az szerintem hamar levonja azt a konzekvenciát, hogy egyáltalán senki nem akar semmit csinálni.
TörlésDehogyis, Fella! A határidő a legjobb múzsa nálam is. 😁
TörlésJa-ja, szerintem is. Multinál max. egy hétig lehet "nem megcsinálni" a feladatot. De ez még nem jelenti azt, hogy mindenki örömmel végzi a dolgát és megfeszül, hogy hogy tehetne többet. (Bár huszonévesen sokan megfeszülnek, ezért őket veszik fel mindenhova...)
TörlésNálunk alig-alig vannak huszonévesek (ők főleg az indiaiak) és mindenki mindent halogat vígan, illetve hárítja a felelősséget nem egy hétig, hanem sokszor hónapokig.
TörlésFelvétel van nálatok?
TörlésMost épp freeze van, de amúgy mindig akarom neked javasolni, hogy gyere hozzánk.
TörlésNagyon érdekes téma! Jól hangzik ez a "csak hagyni, hogy ne csinálja meg", amit Heni javasol fentebb, nekem is ez jutott eszembe, de aztán az is, hogy szülőként iszonyú frusztráló lehet nézni akár csak pár napig is, hogy a gyerek az idejét, tehetségét pazarolja és neadjisten lemarad, csak mert nála nem válik be ez a stratégia. Én se biztos, hogy meg merném kockáztatni.
VálaszTörlésNekem is ilyenek jutottak eszembe, de tovább megyek: és mi van akkor, ha lemarad, ha nem aknázza ki a benne rejlő tehetséget? (Legalábbis úgy, hogy ez iskolai érdemjegyek formájában nyilvánuljon meg.) Mi van, ha jó-közepes jegyekkel, sok hiányzó házival lébecolja végig az iskolát? Mi a legrosszabb, ami történhet? (Én azért annyira attól nem félteném Bonit, hogy nagyon elkallódik, amennyire lelkiismeretes meg törődő szülei vannak - mert annak tűntök, Tamko. :)) Ha már látja, hogy kell az angol ahhoz, ami érdekli, fél év alatt megtanulja, nem? Ha érzékeli, hogy kínosan nem érti a politikai podcastban felmerülő témák kontextusát, amit majd 20 éves fejjel hallgat (vagy fogalmam sincs, hogyan fognak tájékozódni az ő korában a 20 évesek :)), akkor majd utánanéz, meg elolvassa a témáról szóló könyveket, nem? Persze nem minden körülmények között állítom ezt, ha a nem tanulásra és nem alkudozásra fordított időt a tiktokon töltené, akkor nem látnám ilyen rózsásan a dolgot, de abból, amit Tamko ír, nem ez jön le, hanem az, hogy a kötelező tanuláson túl is vannak keretek.
TörlésPersze az ismerősi köröm nem annyira reprezentatív, de azoknak a felnőtt barátaimnak, ismerőseimnek a köréből, akiknek eléggé belelátok az életébe ahhoz, hogy erről benyomásom lehessen, nem tudnék senkit mondani, aki a képességeihez mérten azért nem vitte sokra, azért nem élt a tehetségével, mert egyszerűen lusta. Szoronganak, depressziósak, függők, nagyon leértékelik magukat, ilyesmik jutnak eszembe - de ezek a dolgok nem azon múlnak, hogy általános iskolás korukban mennyit szedtek magukra a suliban. De lehet, hogy nagyon naiv vagyok, inkább "hangos" gondolkodásnak szántam, mint okoskodásnak.
A pontrendszer amúgy nem hangzik rossz ötletnek, kíváncsi leszek, mik a tapasztalataitok, Tamko. :)
Kriszta
Én eléggé elengedtem a saját fiam kezét, aztán ja, van házihiány, meg bünti verstanulás, meg ezt-azt elfelejt, de valahogy elevickél...én abban reménykedem, hogy idővel egyre jobban.
TörlésA három lánynál anno kisiskolásként, mikor egyáltalán lett házi feladat (Waldorfba jártak ovitól érettségiig), direkt kérték az osztálytanítók, hogy csak akkor foglalkozzunk ezzel a témával, vagy netán segítsünk, ha a gyerek kéri. Ha rendszeresen nem csinálja meg, előbb-utóbb neki lesz ciki. Mindegyiket más érdekelte és más életkorban kezdtek el bizonyos dolgokkal intenzíven foglalkozni, és igen, pl. az abszolút hallású, zenében nagyon tehetséges legnagyobbat gitártanulásban egy év alatt lekörözte a motivált, érdeklődő és a tanárhoz nagyon kötődő középső, viszont ő magától leült minden nap gyakorolni. Ugyanez a nyelvekkel. Az olvasás mondjuk szerintem csak azon múlik, hogy csak könyvet a kezükben tartó felnőttekkel voltak körülvéve.
VálaszTörlésSzóval mi elég lezserek voltunk, és most van egy végzett grafikus, de utána óvódapedagógusként diplomázott, és abban örömmel dolgozó legnagyobbunk, egy matek-magyar szakos középiskolai tanár középsőnk, meg egy "még nem tudom, mi lesz belőlem szabad bölcsész (hehe) másodéves egyetemistánk több nyelvvizsgával.
Kíváncsiságból rákerestem, vannak-e erre irányuló longitudinális vizsgálatok, ilyesmik jöttek fel: https://scholar.google.com/scholar?hl=en&as_sdt=0%2C5&q=parent+attitude+children%27s+education+longitudinal+study&btnG=
VálaszTörlésBiztos lehetne finomítani, de lehet mazsolázni közülük :)
szerintem itt nem az a kérdés igazából, hogy Bonival mi lenne, ha nem azt csinálnátok, amit csináltok, hanem hogy veletek mi lenne abban az esetben. :) ti ilyen szülők vagytok, ezek vagytok ti szülőként, így látjátok jónak, helyesnek, célravezetőnek, így vagytok önazonosak, így van ez jól. :) nem bújhattok ki a bőrötökből, erőnek erejével nem lehettek hippik, hiába a kommentszekciós nem reprezentatív minta.
VálaszTörlésén ezt hiszem legalábbis.
így hát én nem is jövök a saját kétfős mintámmal, csak annyit akartam igazából mondani, hogy én életem egy pontján (egyébként baromira későn) arra jöttem rá, hogy nem lehet, nem szabad szétszálazni az emberek adottságait. nem úgy van az, hogy valaki tehetséges, DE lusta vagy penge okos, DE nem szorgalmas, hanem hogy ÉS. ez nekem speciálisan azért volt fontos, mert én nem voltam se tehetséges, se okos, de viszonylag szorgalmas és serény vagy mittomén mi a lusta ellentéte :)) és nagyon kifejezetten azt gondoltam (egy kicsit azért még ma is azt gondolom, csak már gyakran megpróbálom leérvelni magam), hogy az okosdelusták iszonyú sokkal felettem vannak, hogy csak a kisember rak rendet, a zseni, ugye, átlát a káoszon. de ez nem így van, mindenféle adottságok vannak, vannak szerencsés kiválasztottak, akikben valahogy úgy jön ki a lottó, hogy egy csomó nagyon jó tulajdonság egyesül (okosak ÉS motiváltak), míg másoknak csak hol egyik, hol másik jut, néhány nem szerencsésnek pedig nem jut semmi. (nyilván itt most a mi privilegizált jóléti világunkról beszélek.)
és szerintem sincs semmi baj azzal, ha van valamiféle ösztönzőrendszer, bármi, ami működik, bármi, ami segít szokásokat kialakítani. ez nem feketemágia, sokkal inkább mankó, segítés, támogatás, megerősítés, visszacsatolás, odafigyelés. nem tudom elképzelni azt a gyereket, kamaszt, fiatal- (és nem fiatal :))) felnőttet, aki képes amiatt motiváltan tanulni, mert azt mondja neki az anyja vagy a tanára, hogy nem nekem tanulsz, hanem az életnek vagy egyéb ilyen magasröpülések. de azt nagyon is el tudom képzelni, hogy valamit rendre megcsinál egy bizonyos jutalomért, mígnem az a valami egyszer csak beépül kvázi szokásként az életébe.
(nagyon bírom a fiadat, annyira egy cuki gyerek, ezt nem tudom nem minden kommentem végére odabiggyeszteni. :))
Az én lányom elég egyértelműen TUDJA, hogy az életnek tanul; és ő sem szeret tanulni, de csinálja (mindehhez 12 éves és az ikertestvére szöges ellentéte:) Van mindenféle gyerek, érdekes dolgok ezek.
Törlésaz más, ha tudja, az tök oké, az létező kategória. én csak olyat nem láttam még sose (de lehet, hogy kevés emberrel találkoztam), aki alapvetően nem ilyen, de attól motiválttá válik, mert a tanára a katedráról azt mondja neki, hogy az életnek tanulsz, fiam. a motiváció tutira felébreszthető egy csomó emberben különböző módszerekkel, de nem az ilyen közhelyek mondogatásával, abban egészen biztos vagyok.
TörlésDe szerintem kb onnan tudja, hogy sokat beszélgetünk erről (mondjuk igyekszem nem csak közhelyekkel operálni:))
TörlésDe hát számomra teljesen nyilvánvaló, hogy nekünk ebben a helyzetben mi a feladatunk, soha nem volt kérdés, hogy nyüstöljük-e Bonit vagy sem (azért nem is értem, amikor rendre azt javasolják, hogy hagyjuk magára, akár a tanulásban, akár a rendrakásban).
VálaszTörlésInkább két kérdés áll itt előttem, az egyik a motiváció: hogyan lehet egy tehetséges, de lusta (mert a fiam ilyen, az emberiség többi részéről nem nyilatkoztam :)) gyereket motiválni, illetve érdekelne az, amiben egyébként reménykedem (és Molly is, ha jól értem), hogy rá lehet-e szoktatni egy gyereket a szorgalomra és a precizitásra. Röviden összefoglalva: mi ez utóbbit tesszük, aztán majd meglátjuk.
Szerintem senkit nem lehet az akaratának ellenére annyira motiválni valamiben hogy abban a dologban/témában hosszú távon kiemelkedően teljesítsen. Ez kizárólag belső motivációból fakadhat.
VálaszTörlésRemek példa szerintem erre a férjem unokaöccse (tudom anekdotikus érvelés…😀) akit úgy nyüstöltek végig a gimnáziumon is hogy kb. rabszolgahajcsárként állt felette a nagynénje hogy tanuljon. A főiskolán meg már nem lehet ezt csinálni mert az informatikához senki nem ért a családban. A gyerek már a 5. éve végzi a 3 éves iskolát és még idén sem fog végezni.
Egy dologgal azonban vitatkoznék, én rettenetesen sok dolgot elfelejtettem abból amit tanultam, szóval én vitatkozom azzal az állítással, hogy amit egyszer megtanultál az örökre a tiéd. Szerintem csak azt tudjuk amit rendszeresen gyakorlunk is.
Jövök én is vitatkozni
Törlés1) Ismerek egy ellenpéldát :))
2) Amit gyerekként tanul meg az ember (alapkészségek, nyelv, zene, versek stb.), az szerintem örökre megmarad és automatizmussá válik (sehol nem mondtam, h nem kell gyakorolni utána).
Samsara: "amit egyszer megtanultál az örökre a tiéd" - szerintem ez úgy értendő, hogy kizárólag rajtad múlik, hogy mit kezdesz vele, nem tudja tőled senki elvenni.
TörlésVelünk sose tanultak a szüleim gyerekkoromban, engem a versenyszellem motivál/motivált a mai napig (a mai napig azt nezem, hogy kitől mit tudok tanulni) illetve a szüleim maguk is
Törlésfolyamatosan olvastak/vitatkoztak/tanultak ezért ez a környezet volt a norma. Szerintem a környezet es a pelda a legfontosabb - ez a szubjektív velemenyem.
@Samsara: van egy ismerősöm, aki úgy végzett el egy főiskolát, hogy az _összes_ kötelező olvasmányt az anyukája olvasta el és jegyzetelte ki neki O.O
Törlés