2023. január 16., hétfő

Üvöltő szelek és kifulladó memória

Karácsonykor újraolvastam az Üvöltő szeleket, mert emlékeztem, hogy pár éve ugyanígy karácsonykor olvastam, és nagyon jól passzolt (illetve hozzájárult) az ún. karácsonyi hangulathoz: szerelem, láp, hepiend. Kamaszkoromban is olvastam már, akkor főleg a szerelmi szál és Heathcliff személyisége érdekelt, 2017-ben viszont már inkább a regény felépítése fogott meg leginkább, meg az, hogy valójában ez a történet egy elcseszett örökbefogadás története.

De arra nem számítottam, hogy öt évvel a második olvasás után alig emlékszem valamire a könyvből. A narrátor egyáltalán nem volt ismerős – nem is emlékeztem, hogy egyes szám első személyben van elbeszélve a sztori.

Végképp meglepődtem, amikor a történet menete ugrott egy generációt. Semmi de semmi emlékem nem volt arról, hogy a továbbiakban az eredeti főszereplő gyerekeiről fog szólni a regény. Mindezt úgy, hogy előtte már kétszer is olvastam a könyvet, és mint írtam, legutóbb öt éve. Döbbenet, hogy mennyire kiesett minden, és szinte úgy olvastam most, mintha előtte soha nem olvastam volna. Arra emlékeztem ugyan, hogy jó vége lesz, de fogalmam sem volt, hogy miképpen lesz jó vége, ki házasodik meg kivel? Ki hal meg?

Még Magyarországon befejeztem a könyvet, időről időre jelentést téve Z-nek, hogy már nekem az agyam bizony egy szita, és nem emlékszem semmire, hogyan lehetséges ez. Emésztgettem ezt az ijesztő jelenséget, próbálgattam rá magyarázatot taláni; oké, hogy sokat olvasok, de mégsem annyit, hogy csak úgy elfelejtsek szereplőket, sztorikat, mondatokat, jeleneteket! Amúgy az öröklési rész nem is volt teljesen világos a mostani olvasáskor. Azon gondolkodtam, hogy vajon öt éve értettem? Vagy már akkor sem? Rejtély.

Most hétvégén előkerestem a 2017-es jegyzeteimet. Döbbenten olvastam a saját kezemmel írt egyik mondatot, amely így hangzott:

„Sajnos megnéztük utána a filmet. Nem kellett volna; az általam elképzelt helyszín és szereplők örökre eltűntek, most már csak a filmbéliekre emlékszem.”

Mondanom sem kell, semmiféle filmre nem emlékszem. Arra sem, hogy egyáltalán van film. Hát még hogy mi azt egyszer láttuk! Rákerestem a neten: több film is van. Fogalmam sincs, hogy melyiket nézhettük meg, egyik sem ismerős, sem a helyszín, sem a szereplők. Ha nem én írtam volna ezt a mondatot a saját kis noteszomba, a fejemet tettem volna rá, hogy nem láttam filmet. Különösképp, hogy a filmben két generációnak kellett megjelennie, azt meg általában olyan bénán szokták megoldani (színészek kicserélése vagy öregítése), erre emlékeznem kellett volna.

Tanulság: az embernek vigyázva kell leírnia azt a szót, hogy örökre.

10 megjegyzés:

  1. Ez nagyon érdekes téma! èn is néha elgondolkodom rajta, mitöl lehet az, hogy elfelejtem a könyvek tartalmát. A végét meg, a "megoldást" meg föleg. A 15 éves fiam minden részletre emlékszik, és ugye én is azt gondolnám, hogy neki még van hely a fejében ilyesmikre, viszont a férjem, aki 6 évvel idösebb, szinte ugyanolyan jól emlékszik a könyvekre, amiket évekkel korábban olvasott, mint a fiam. Szóval ez is személyiségfüggö is lehet, nem csak az életkor játszik szerepet benne. èn csak a könyvek hangulatára emlékszem, meg hogy mennyire tetszettek, vagyis a saját velük kapcsolatos érzelmeim maradnak meg bennem, nem a sztori. èn bölcsész vagyok, a fiam-férjem meg "kocka". Nemrég én is elfelejtettem egy könyvet, nem hittem volna, hogy ilyesmi megtörténhet velem: Yalom Lying on the couch cimü könyvét másodszorra is elolvastam, amikor döbbentem láttam az olvasónaplómban, hogy már irtam róla pár éve. Elég szar érzés volt, hogy ennyire megbizhatatlanná vált a fejem :) Szóval, azt hiszem, teljesen értem, amiröl irtál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha :))) gondolom, hogy meglepődtél!

      Igen, és főleg érthetetlen, ha (mint itt) egy JÓ könyvről van szó.

      Törlés
    2. Egy baratnőm egyszer azt meselte, hogy ő azt felejtette el, hogy egy spanyol varosban ő mar jart szabadsagon, es csak akkor esett le neki, amikor a repterre ert - es, nem, nem tősgyökeres utazó, csak evi 2-3x 1-2 hetre utazik kulfoldre, mint a hasonló nyugati többség.

      Törlés
  2. jaj Tamko, annyira szeretem, amikor az életemet éled!!! :))

    VálaszTörlés
  3. Kicsit vigasztaló ez nekem. Azt hittem csupán korfüggő a "felejtés", megmagyarázgattam magamnak, hogy már nem is fér a fejembe a sok olvasmányélmény..😂.A csúcs: kétszer hoztam haza könyvet a könyvtárból, amit már egyszer kivettem, olvastam. 🙉.Azóta a moly-on mindig felírom, mit olvasok, legalább tudom ellenőrizni magam

    VálaszTörlés
  4. Zenjebil, Rhumel :))) Azért ez a városos sztori elképesztő... hasonló durva dolgok után kutatok az emlékezetemben, de nem jut eszembe semmi... :-D

    Lappa, néha* nekem is az az érzésem, hogy te az én blogomat írod! :)))

    * amikor takarításról írsz, akkor MINDIG!

    VálaszTörlés
  5. Pont erről szól az egyik NSQ podcast-epizód: https://freakonomics.com/podcast/why-do-we-forget-so-much-of-what-weve-read-nsq-ep-24/

    VálaszTörlés
  6. Pár hete sokkolt a netflix, mikor megnéztem Lady Chatterley szeretője-t. Az én fejembe teljesen más volt a vége. Azt hittem elhálivudizálták, de azért lekaptam az eredetit a polcról, és meg voltam rökönyödve. Én totál nem így emlékeztem...

    VálaszTörlés
  7. Szintén bölcsész, szintén soha semmire nem emlékszem a cselekményből. Nem csak most, "öregen", régebben sem :) Arra szoktam emlékezni, ha van egy jó szerkezet, érdekes felépítés, verbálisan jól elkapott hangulat, vagy valami formabontó megoldás. Vagy arra, hogy érdekesen / rendhagyóan használja a nyelvet az író. És igen, arra, hogy milyen érzéseim voltak a könyvvel kapcsolatosan.
    Viszont, régebben a szövegmemóriám szinte félelmetesen jó volt. Rengetegszer volt, hogy pl. egy újságíró (vagy pl. irodalmár :) régi cikkjéből vett át szövegrészt, én meg emlékeztem, hogy ezt már olvastam nála. Esterházy Péter idézeteit is rengetegszer felismertem. (Aztán mióta van net és vissza is lehet keresni, igazolni is tudtam, hogy ezt már olvastam máshol).
    Biztos van erre valami kutatás, talán más céllal olvas, aki a cselekményre emlékszik, meg aki másra?
    A többi dologra emlékezés is lehet szelektív. Pont a hétvégén egy társaságban szembesültem azzal, hogy részletesen, élesen emlékszem egy estére, amikor
    a kiköltözésem után rögtön elmentünk egy helyre a barátokkal egy szombat este, míg a többiek egyáltalán nem emlékeztek rá. Nekem persze akkor ez egy fontos élmény volt, épp kiköltöztem, új emberek, új helyszín, új szokások, új kaják. Nekik meg egy a sokszáz estéből, amit szokásosan eltöltöttek a haverokkal (ismert helyen, ismert emberekkel és ismert kajákkal).

    VálaszTörlés
  8. Pedig rengeteg tanulmány van arról, hogy az emberi memória mennyire megbízhatatlan. Nem arra szoktunk emlékezni ami volt, hanem arra, amire és ahogyan emlékezni szeretnénk. Nem kell ettől megijedni, nem a TI memóriátokkal van a baj, hanem mindenkiével. Nyilván vannak komoly memória bajok is, de általánosságban amit leírtok az teljesen normális jelenség. Ráadásul meg felejteni jó, szükséges és fontos, mert míg a pozitív dolgok egy része is elvész emiatt, de a negatív dolgok se maradnak meg örökre ugyanazzal az intenzitással. Csak próbáljatok vissza emlékezni mennyire fájt egy szeretett családtag elvesztése, és hiába fáj most is, az az erősen éles, marcangoló fájdalom nem jelentkezik. Mert elfelejtettük a fájdalmas emlékek (és fizikai fájdalmakat is!) egy részét is.

    https://www.psychologytoday.com/us/blog/hidden-motives/201203/unreliable-memory

    VálaszTörlés