Néha annyira elcsodálkozom, mások hogyan nevelik a gyerekeiket: azaz hogy mennyire eltérő szokások és megoldások léteznek hasonló élethelyzetekben. Nemrég például megkérdeztem a kolléganőmet, hogy mit vettek a (Bonival egyidős) fiuk szülinapjára, és teljesen megdöbbentem a válaszon. Olyasmi tárgyakat sorolt föl, amelyeket Boni szinte hetente, mindenféle ünnep és megemlékezés nélkül kap tőlünk (könyvek, plüss, sporteszköz stb.). Boni tuti csalódott lett volna. Ő szülinapjára például nem kevesebbet, mint telefont kért (nem kapott). Sajnos a kilenc év alatt szokásunkká vált, hogy szinte bármit megveszünk neki, amit csak szeretne (tárgyak, programok, belépők, kaja stb., az ésszerűség határain belül), és így ünnepnapokon még nagyobbat mer kérni, és gondolom nem is örülne kevesebbnek. Nem is tudom, hasonló fizuval és életszínvonallal a kolléganőméknek hogyan sikerült ilyen normális mederben tartaniuk az ajándékozást. És amikor ezt a történetet elmeséltem a svájci barátnőmnek, ő egy hasonló sztorival válaszolt: ismer egy háromgyerekes svájci családot, ahol a három kislány karácsonyra... egyetlen társasjátékot kapott! (És örültek!)
A másik eset, ami nemrég történt: mostanában keddenként gyakran sztrájkolnak az iskolában és az oviban a menzai dolgozók. Ilyenkor nincs ebéd, a gyerekeket haza kell vinni, ki-ki oldja meg, ahogy tudja, hogy 11:45-re a suli elé menjen a gyerekéért, majd 13:30-ra vigye vissza. Boni egyik osztálytársának szülei ezt úgy oldják meg, hogy az ilyen délelőttökön a kisfiú nem megy suliba, hanem otthon marad és vigyáz az öccsére.
Itt többrendbeli megdöbbenésnek kell, hogy hangot adjak. Legelőször is azon csodálkozom, hogy egy kilencéves kisfiút egyedül mer hagyni valaki egy egész délelőtt a lakásban. Ok, az a gyerek sokkal megfontoltabb és komolyabb Boninál – na de közben az ötéves öccsére is vigyáznia kell, aki viszont egy ördögfióka, távolról sem olyan megfontolt és komoly mint a bátyja. Harmadik meglepetés, hogy ez úgy tűnik rendszerszintű, nem pedig ad hoc megoldás ennél a családnál, mert már többször is eljátszották. Valószínűleg azért hagyják őket otthon együtt, mert a kisfiút nem adnák ki az oviból a nagytesónak, hogy ebédre hazavigye (meg az út is baromi forgalmas arrafelé). Így közösen megoldják az étkezést otthon, majd az apjuk (aki tanár) délután hazaugrik és elviszi őket suliba-oviba. Ez a lazaság és a szerencsébe (és a gyerekbe) vetett hit is teljesen elképeszt.
Anyukamnak van egy olyan negyven eves baratnője, aki úgy nevelte fel a gyerekeit, hogy a het eves kislany mar rendesen, felelőssegteljesen gondoskodik a 3 evesről. Negy gyerek, mind, katonas rendben oltozkodik, tanul, takarit magara, kel es fekszik, amig az apjuk allandoan tavol van (katonasag), es az anyjuk allandoan tavol van (phd es egyetemi tanar). Ők nalunk a bezzeg csalad, akiket anyukam mindig felemleget nekunk. Nem nyitnak senkinek ajtot, ki vannak rendesen kepezve. :)
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésSzegény gyerekek :( (és szegény ti is, akik elé őket példaképül állították a szüleitek!) Egy hétéves gyerek legyen, ne anya, ne gondoskodjon felelősségteljesen senkiről, max egy növényről, ha ő maga akarja.
Törléskedves vagy, Vera, de en nem erzem szegenynek magam emiatt! :)
TörlésKhm, csendben jelezem, én vagyok az a felnőtt, akire 8-9 évesen már lazán ráhagyták a két hugát, hogy vigyázzon rájuk. Hosszasan mesélhetnék róla, hogy ez miért NEM jó, még akkor sem, ha a nagytesó képes erre.... Nekem ilyenkor mindig szakad a szívem a nagytesóért....
VálaszTörlésDe jó témák megint!
VálaszTörlésAjándék: Nálunk is megy a vívódás, mikor kap valamit a két boy csak úgy, és mikor vagyok szigorú - sajnos ez elég adhoc alakul. Anyámék szerint túl sok mellévásárlásunk van, "elrontjuk őket", "mi marad karácsonyra" stb., de ha a kortársakat nézem, hát, messze vagyunk a játékdömpingtől. (Megjegyzem, anyámék generációja könnyen volt szigorú: gyerekekre célzó profi marketing sehol, meg amúgy is elég szegények voltak, így az, hogy nem tudtak "mellévásárolni", kényszer (is) volt, nemcsak elv.) Amit viszont tapasztalok, az az, hogy a spontán cuccnak mindig jobban örülnek, mert azt akkor ők kérték, beleszerettek, mint a későbbi időpontok meglepetései, amik sosem durrantak akkorát. De abba azért könnyen bele lehet csúszni, hogy nem jársz már sehová a gyerekkel, mert boltkóros lett - ehhez személyiség is kell, nálunk a nagy ilyen kissé, a kicsi egyáltalán nem.
Végülis, ha más nem, a pénztárca eldönti, hol a határa mindenkinek. :)
Felelősség: Bezzeg a mi időnkben :D :D :D én alig 10 évesen simán elhoztam (elhozhattam, mert odaadták!) a 7 éves tesómat a napköziből, és együtt poroszkáltunk - egy lámpás kereszteződéssel fűszerezve - haza, ahol még nem volt senki, csak majd jöttek a munkából. Erre mindig azt mondják, hogy jó-jó, de nem volt közel sem annyi autó (meg szatírféle) akkoriban, mint most, és ez igaz is. Viszont nekem van valami rémisztő abban, hogy a gyerekek mobilja be van káderezve, és a szülők realtime nézik, merre kanyarog a kis pötty, amíg haza nem ér. (A Black Mirror sorozat egyik része jut eszembe róla.) De hozzátartozik, hogy én még nem ugrottam át az árkot, mivel ovisok a fiúk, ki tudja, mennyire fogom tudni majd szabadjára engedni őket, hiszen ez most még nem téma. De most azt érzem, ez a nagy rátelepedés, meg féltés sem jó, sőt káros; lázadást, felesleges feszkót szül.
Alice
Képzeld Alice, nekem már a kislányom kérte, hogy ne vigyem többet boltba és igaza van. Képtelenség megállni a rengeteg kirakott játékot. Így is iszonyat sok a reklám. Le a kalappal azon szülők előtt akik ennek szigorú határt tudnak szabni.
TörlésDe aranyos :)))))
TörlésFella, fantasztikus, hogy ezt így meg tudta fogalmazni a kislányod! Általában utálom, amikor megy a "bezzeg az én időmben", de speciel a játékdömping kapcsán én is azt érzem, hogy a szüleimnek még könnyebb dolga volt. Most már havonta jelenik meg valami új őrület a játékpiacon, ami nélkül a lányaim szerint nem lehet élni. Sütimaci, Lol babák, popit stb. Szerencsére lassan ők is látják, hogy ezzel nem lehet lépést tartani.
TörlésÉn is hazavittem a tesómat az oviból (3 évvel vagyok idősebb). Az volt rossz mikor én feleltem azért hogy mindketten elkészüljünk és elmenjünk suliba. Negyedikes voltam akkor, ő elsős és rendszeresen késtem el amiatt mert hisztizett a ruhája vagy bármi miatt. Szuper volt mikor ötödiktől én délutános lettem és már nem kellett nekem vergődnöm vele reggelente. De ez a 80-as években volt, és a gyerekek tényleg egész nyugodtan otthon maradhattak, meg lófrálhattak az utcán. Azon én is csodálkozom hogy ma is van ilyen, 10 év alatti gyerekekkel. De biztos lehet őket önállóvá nevelni, csak azt kb első héten el kell kezdeni.
VálaszTörlésFella, a lányod nem semmi önreflexióval bír, le a kalappal előtte.
TörlésA másik: igen, nálunk is három év különbség, '80-as évek - tök más világ, mint ma. Most, ha önállóra nevelném a gyereket, akkor sem adnák oda úgy a suliból, mint régen. Persze a cerka másik végét nézve megértem őket is (pedagógusok). De például pont tegnap volt, hogy kértem az óvónőt délután, hadd szaladjon már vissza a gyerek a tőlem a kapuban kapott pénzzel, hogy plüss libát vehessen az ovin belül, ahová mi, szülők délután már nem mehetünk be - és nem lehetett. Pedig plüssök ott, ahol reggel láttuk, pénz be a dunsztosüvegbe (becsületkassza van), gyerek nem hülye. És nem, ezt csak reggel lehet, a szülővel együtt. Pedig az ilyenekkel igazán ártalmatlanul lehet feladatokat adni, és egy 6 éves lazán megugorja ezt a szintet. (Ha el akarnánk lopni, vagy erre nevelném, azt reggel is megtehetjük.)
Most minden olyan centralizált, kötött, duplakotonos, ahogy azt egy kollégám szokta mondani, hát, nyilván nem véletlenül, de valahogy így sem az igazi.
Alice
Én is vittem a húgomat bölcsődébe 8 évesen, babakocsiban toltam. Egy baromi forgalmas úton volt, jó messze tőlünk. Ma 15 perc séta lenne. Most jutott eszembe, hogy bízhattak meg bennem ennyire a szüleim?
VálaszTörlés