Az őszi szünetet Z. családjánál töltjük, egy olyan régióban, ahol sok családnak száz-kétszáz éves házak szolgálnak lakhatásul. Ebben a faluban régebben állt egy vár (kastély), ami ma már nem létezik. Megmaradtak viszont az uradalmi melléképületek és mezőgazdasági építmények: ezekben a világos kőből épült, vastag falú házakban, amelyek régebben istállók, présházak, magtárak stb. voltak, ma már jómódú francia értelmiségiek laknak. Ahová a teheneket hajtották be régen, ott most szellős konyhasziget áll, amely mellett épp home-office-ozik valaki.
Egy ilyen majorból próbáltam az egyik reggel kiállni a kocsival, hogy elmenjek vásárolni. Baromi nehéz ügy, mert ezeket a házakat lovakhoz, nem pedig autókhoz tervezték. De egy kis odafigyeléssel és számos manőverrel megoldható volt, hogy probléma nélkül kiálljak, gondoltam, még úgy is, hogy az ablakok egy pillanat alatt bepárásodtak.
Azonnal megjelent a férjem, papucsban; a reggelije mellől rohant ki, hogy segítsen nekem, úgymond, kiállni. És hogy ezzel tökéletesen illusztrálja a kettőnk közötti különbséget. Én ugyanis utálom, ha valaki segíteni akar nekem olyankor, amikor magam is jól tudom, hogy mi kell tennem - ő pedig imád segíteni, a rutinját és a hozzáértését mások szolgálatába állítani, önzetlenül, ingyen, jó szándékból.
Ennek mégiscsak az lett az eredménye, hogy azon a reggelen egy idősebb pasi dirigált és mutogatott egy ingerült nőnek, aki láthatólag képtelen lett volna önállóan kiállni az útra. Minél jobban mutogatott, fontoskodott, annál inkább idegesebb és bénább lettem. Már az is megfordult a fejemben, hogy inkább meghúzom a kocsit (enyém), de ezt a basáskodást nem tűröm el!
Aztán végre ráfordultam az útra, épp kelt fel a nap, gyönyörűek voltak az őszi falevelek, és a visszapillantóban még láttam a megkönnyebbült férjemet, amint integet - és akkor röhögve visszaintegettem, köszönet- és búcsúzásképp. Azért nevettem, mert basszus, több mint húsz éve játszuk el, egyre szenvedélyesebben, ugyanezeket a szerepeket. (Mondjuk húsz éve talán még elhittem, hogy nélküle nem tudok kiállni.) (Vagy talán tényleg nem is tudtam?!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése