2022. július 24., vasárnap

Megoldás

Tavaly Boni egy fiatal edzőlányhoz járt úszni tanulni minden másnap-harmadnap. Egyetlen dolog nem fért a fejembe ezzel a kisportolt, az egészségtől kicsattanó csajjal kapcsolatban: az, hogy hogyan lehetett olyan rossz alakú. Ennyi sport ellenére! Az a lány 7-kor, amikor Boni órája elkezdődött, már túl volt napi két kilométer leúszásán, előtte pedig egy jó órát sétált a két németjuhász kutyájával. Tök izmos volt a karja, a lába, válla akár egy vízilabdázóé; dereka viszont egyáltalán nem volt, a hasa szinte összefolyt a mellével. Olyan volt a vízben, mint egy bálna, vagy ha élettelen dologra akarom hasonlítani, mint egy hordó.

Végül is azzal magyaráztam a jelenséget, hogy az alkatot biztos ugyanannyira nehéz megváltoztatni, mint a személyiségünket: ha a sors ilyen oszlopszerű fizikummal verte meg az embert, akkor azt se testmozgással, se célzott edzéssel nem lehet jelentősen módosítani, ugyanúgy, ahogy egy görcsös, szorongó, pesszimista emberből sem lesz soha valódi laza arc.

Idén is összefutottunk vele az usziban. Egy 6-8 hónapos kisbabát tolt babakocsiban. Basszus, ez a csaj tavaly terhes volt! És én, az önmagával elfoglalt, vaksi tyúk, aki vagyok, ebből semmit sem vettem észre! Csak kreáltam az elméleteimet, filozofáltam genetikáról meg öröklött hajlamokról, holott a megoldás sokkal kézenfekvőbb és természetesebb volt. Igaz, hogy egyrészt annyira fiatalnak tűnt, másrészt pedig ritkán fordul elő, hogy egy elsőgyerekes, nėgy-öthónapos terhes nő másról is tud beszélni, mint a leendő gyerekéről NEM említi meg büszkén az állapotát.

6 megjegyzés:

  1. Igazán jól megoldottad a "csattanót"! Egy perig se gondoltam erre...
    (Rózsa/alias Flora)

    VálaszTörlés
  2. Ha-ha. Ez (mármint hogy mindenhol említi meg az állapotát) szerintem csak azokkal fordul elő akiknek eleve sok gondjuk van az alakjukkal (akár jogosan akár csak önértékelési zavarból). Én emlékszem állandóan magyaráztam mindenkinek, mivel kb 7 hónapig rajtam ruhában tulajdonképpen nem látszott. Sőt asszem 28 terhesen voltam egy visszér vizsgálaton fehérneműben és a doktornő nem vette észre hogy terhes vagyok, pedig én már alig tudtam mozogni. Csak mivel nekem egész életem erre ment rá hogy vastag a derekam, nagy a hasam, akkor VOLT magyarázat. Most, hogy mindenféle terhesség nélkül már kövérebb vagyok mint a szülésem napján voltam, nem tudom megmagyarázni.

    VálaszTörlés
  3. Tamkó, én ezen olyan jót nevettem! 🙃

    VálaszTörlés
  4. Képzeld el, amikor egy nem terhesnek gratulálsz a babához... Mert hallottad, hogy terhes. És mert ő Gizike. Csakhogy a másik Gizike volt terhes. Akin nem látszott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj... Nekem volt egy kolléganőm régen akit nem igazán kedveltem és mikor épp örültem hogy végre meghízott (a hasára, mint én is), kiderült hogy ikerterhes. (Én meg akkor már évek óta hiába próbálkoztam).

      Törlés
    2. de legalább "csak" magadban bosszankodtál. én fullba lejárattam magam. XD Azóta senkinek nem gratulálok, aki nem nekem mondja direkt, hogy terhes.

      Törlés