2022. május 27., péntek

Az információ, amely megváltoztatja a hétköznapjainkat

Múlkor fél füllel hallottam egy gyerekorvos-dietetikus pasit nyilatkozni a rádióban. Azt állította, bár ezt az infót azóta sem találtam meg egyetlen hivatalos helyen sem, hogy a gyerekeknek (és a kamaszoknak) naponta két adag húst kell enniük. Kárhoztatta a manapság oly divatos húsmentes tendenciát, aminek, eddig, én is nagy barátja voltam. Én (és Z.) megelégszünk heti egy-két húsétellel, és nekünk nem nehéz betartani a hivatalos ajánlást, amely szerint napi öt adag zöldséget és gyümölcsöt kell enni.

(Itt most definiálni kéne az „adag” fogalmát, jó lenne valami konszenzus.)

Boni viszont legszívesebben húst enne hússal. A múlkor, usziból hazajövet, farkaséhesen szinte könyörgött, hogy menjünk el a henteshez. Amikor mondtam neki, hogy az ebéd már kész, és nem kell semmit vásárolnunk, akkor meg javasolta, hogy legalább csak úgy nézzünk körül a húsok között! Én pedig eddig folyton visszafogtam: ajánlgattam neki cukkinis lasagnét, zöldborsós rizottót, sült padlizsánt, lencsesalátát stb. stb., próbáltam a húst tojással, hallal kiváltani, papoltam neki az egészséges és fenntartható étrendről.

Szóval szöget ütött a fejembe a dietetikussal készült interjú; mi van, ha Boninak van igaza? Ha teljesen jogosan reklamálja a napi két húsadagját? Nem hiszem amúgy, hogy ez valami intuíció lenne nála, mert ugyanígy nagyon szereti az édességet is. De azóta nem ellenzem annyira ezt a húsevést, a napi kétszeri hús ellen sincs tulajdonképpen kifogásom (bár nagyon furcsállom a gusztusát).

A pasi azt mondta egyébként, hogy a vas miatt fontos ennyire a hús; máshonnan nem szívódik fel olyan jól. Ki tudja, tényleg így van-e, mindenesetre nagyon elgondolkodtatott. Azóta már rántott húst is csináltam egyszer, pedig arról mindig is azt gondoltam, hogy soha nem fogom elkészíteni; egyszerűen nem az a típusú ember vagyok, aki paníroz és olajszagot szellőztet (ezek szerint pedig...).

11 megjegyzés:

  1. Úgy tudom a nyers tojás sárgája is nagyon jó vas forrás, ezért adtak nekünk azt gyerekkorunkban cukorral - ma már nem mernék nyers tojást adni. És még a pisztácia is. Én sem tudom mi lehet a két adag, de mivel a franciák annyira kis adagokat esznek (a magyarokhoz képest), lehet más országban csak mindennapi húst mondanának. Én amúgy általában tukmálom Zselykébe a húst, mert ő kizárólag szénhidráton élne amúgy (ami szintén fontos a gyerekeknek - de nem annyi).

    VálaszTörlés
  2. A vas valóban szerves kötésben szívódik fel a legjobban, étrendkiegészítőként vagy máshogyan kb felesleges is bevinni.
    Érdekes amit írsz, hogy inkább zöldséget meg gyümölcsöt adnál. Mindig olvasom a vérre menő vitákat arról, hogy kell-e vegánnak vagy vegetariánusnak lenni és nem vagyok meggyőzve. Értem az állattartás és a húsipar környezeti terhelését, meg azt is, hogy van aki nem akarja megölni/rossz körülmények között tudni a haszonállatokat. Ezt el is fogadom. De ettől még az ember mindenevő. Olyanok a fogai, az emésztőrendszere; mindene. És tudom, hogy az ősember max kukacot meg bogarakat evett gyakran, emlős állatot meg nagyon ritkán - azon felül meg maradtak a bogyók meg a termések; de nem vagyok meggyőzve arról, hogy a vegaság a jó irány.
    Én ilyen naiv - demagóg módon képzelem el, hogy biztos az volt a jó, amikor a nagymamáméknak volt veteményese, gyümölcsöse meg háztájija és minden ott volt kéznél. Guacamolét nem tudott csinálni, de húslevest friss csirkehúsból, kerti zöldségből igen…

    VálaszTörlés
  3. Érdekes témafelvetés. Manapság nem divatos a húst népszerűsíteni. :) Valóban vannak olyan "kívánósságok", amire nem lehet alapozni, pl.az édesség, mert finom vagy a (túl)sózott étel a megszokás miatt, de én adnék Boninak annyi húst ennek ellenére, amennyit szeretne. A tanulmányaimra visszaemlékezve sosem becsülték le az ilyen belső irányultságokat. (Plusz nem biztos, hogy annyival előrébb van a sok növényvédőszeres zöldség, gyümölcs mellett az ember ezekkel ha kizárólag az egészségességet és nem a környezeti hatást nézzük.) Az adagokról ez egy jó és hiteles anyag: https://www.okostanyer.hu/eteladagok-okosan/

    Zsanett

    VálaszTörlés
  4. Feltételezem, hogy Boni hús alatt még nem a sós/füszeres/csipös döner kebapot, hamburgert érti, úgyhogy én ist adnék neki annyit, amennyit enni akar. Lehetöleg biohúst, nem az olcsó diszkont húst, ha ez lehetséges. Biztos vannak vega kamaszfiúk is, de én eddig csak hardcore húszabálókkal találkoztam. Jó, ha legalább ebböl nincs konfliktus evésügyben, ha már a cukorevésböl van, és ABBA én is beleállnék. Pár év múlva úgyis maga veszi a kajáját, legalábbis részben, inkább húsos ételt vegyen, mint lisztes-cukrosat.

    VálaszTörlés
  5. Érdekes. Én nem tudom elképzelni az életem hús nélkül. Ha nagyon muszáj lenne akkor szénhidrát nélkül igen (volt már rá példa huzamosabb ideig is) de hús nélkül biztos nem. A férjem pedig minden évben böjtöl és ódákat zeng arról hogy ő milyen jól érzi magát olyankor ( csak húst nem eszik halat és minden mást igen). Nekem meg rémálom kétfelé főzni. Én pl. alig tudom megenni a hüvelyeseket, fizikailag rosszul vagyok tőlük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocsi, de ha ez a férjed hóbortja, miért nem főz olyankor magára? az más lenne, ha te is böjtölnél vele...

      Törlés
    2. Mert mindig azt mondja hogy én ezzel ne is törődjek, majd ő megoldja, a valóságban meg ott ülünk délben az asztalnál a gyerekekkel és a férjem meg néz hogy akkor ő most mit tud megenni. És szerintem ez a válogatás borzasztó rossz példa a gyerekeinknek (akik egyébként sem jó evők). Jobban szeretem ha van két féle és abból választ valaki mint hogy a meglévőből kiszelektál.

      Törlés
    3. Nem értem, ha a húson kivül mindent eszik, akkor miért nem hagyja ott a húst és eszi a többit. És mindezt csak pár hétig, ugye?

      Ismerem, mi lesz abból, ha az én férjem azt mondja, majd ö megoldja a kajálását, akkor ö olyan egészségtelen dolgokat eszik - pl. mindennap tésztát, mert azt meg tudja fözni, vagy fast foodot - hogy nem birom nézni és fözök neki is.

      Törlés
    4. Samsara, ezek a férjed gyerekei is? Mert ha igen, akkor az ő felelőssége is, hogy jó példát mutasson.

      Törlés
  6. https://www.cnn.com/2022/05/02/health/vegetarian-diet-child-development-effects-wellness/index.html

    Ezt találtam a témában, elég friss.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek a tanulmànynak az apropójàbòl kérdezték a pasit. Szerinte hibàs a felmérés. Tùl sok 0-4 éves gyereket vizsgàltak (arànyaiban) akik az anyatejbol vagy a D-vitaminnal dùsìtott babatejbôl megkapjàk a kello adagot.

      Törlés