A múltkor az uszi öltözőjében fültanúja voltam egy parabola-érvényű jelenetnek, amit azóta többször is fölemlegettem Z-nek, aki azt állítja (és igaza is van), hogy gyakran felesleges apróságokon húzom föl magam, olyasmiken, amikre ő csak elegánsan legyint egy nagyot. Szóval szerintem nagyon tanulságos és jellemző dolgokat hallottam az usziban: a mellettem lévő kabinban egy nő vetközött az egy-kétéves körüli kislányával (onnan gondolom, hogy még nem nagyon tudott beszélni), és egy másik kabinban pedig a férje. A nő átkiabált a férjéhez:
– Nico? Hol van a Louise fürdőruhája?
A pasi nem tudta. A nő tovább kérdezősködött:
– Kikészítettem az ágyára a fürdőruhát, és mondtam, hogy azt add rá, hogy csak le kelljen venni. De nincs rajta! Nico, hol van a fürdőruha??
Mint kiderült, az apuka öltöztette reggel a kislányt, de mivel eleresztette a füle emllett a nő útmutatását, a fürdőruha szépen ottmaradt a kiságyra kiterítve, és ezek hárman egy szombat reggel eljöttek az usziba a kislány fürdőruhája nélkül.
A nő tombolt!! Borzasztó volt hallgatni. A férfi hebegett-habogott, szintén borzasztó volt hallgatni, mert nagyon megsajnáltam. Régi megfigyelésem, hogy aki kiabál, annak soha nincs igaza, még ha igaza van is.
Senki sem, így e nő sem vehető komolyan, aki tajtékzó őrültként otromba sértéseket vagdos a másik fejéhez. Végül is csak egy icipici oda-nem-figyelésről van szó, egy tenyérni fürdőruci ágyon felejtéséről. Most miért van ez a nő úgy oda, rosszabb dolgok is történnek a világon, csak be kell kapcsolni a rádiót és meghallgatni.
Ugyanakkor ez a kicsi szórakozottság elrontotta mindhármuk délelőttjét. És én ezt úgy képzelem, a saját háztartásunk természetrajzából levezetvén, hogy nem először fordul ez elő. Hogy hiába mond valamit a nő érthetően, tagolva és többször is, a pasi valahogy nem hallja meg, vagy meghallja, de abban a pillanatban el is felejti.
Amit nekem a nőnek meg kell tanulni: 1) elegánsan lereagálni a házastárs feledékenységét, és szemet hunyni afelett, hogy a falnak beszélünk, valamint 2) minden gyakorlati dolgot saját kezűleg intézni.
..."aki kiabál, annak soha nincs igaza, még ha igaza van is." Teljesen egyetértek! Aki egy vitában, konfliktusban elveszti önuralmát, alul marad. A tajtékzás még nem érv.
VálaszTörlésÉs mi lett a megoldás? Nem lehetett (volna) kölcsönözni egy fürdőruhát a gyereknek?
VálaszTörlésAmúgy én mélyen együttérzek a nővel, én is tajtékzottam volna :D És nem értek egyet az elegáns szemet hunyással, pont ezért van az, hogy sok férj/apa inkompetens(nek érzi magát) a gyerek körüli dolgokban, mert "majd inkább én megcsinálom[, belőled nem nézem ki]". Nyilván, az uszodában veszekedés ezen nem segít :D
Attól függően ordibáltam volna, hogy ez hanyadik alkalom, mikor egy feladatot a sok sajátom közül delegálok, és mégsem működik. Azért ez nem arról szól, hogy apu nem a megfelelő színű fürdőruhát adta fel Lujzira, hanem hogy kb. leszarta a közös program megvalósításának rá eső szegmensét.
TörlésÉs ezt miért kéne ordibálva közölni? Attól lett már jobb bármi is?
TörlésVera én biztosan fel nem vennék és a gyerekemre sem adnék egy kölcsönzött fürdőruhát.
TörlésHát én ilyet nem bíznék férfire. De legalábbis az ajtóban rákérdeztem volna, vagy megnéztem volna a kislányt hogy fürdőruha van-e rajta.
VálaszTörlésEgyébként a vita-kiabálás témakörben nekem az a véleményem, hogy a kiabálás nem hat, vagy csak nagyon ritkán, nagyon az elején.
Szerintem pont azért kezd el kiabálni valaki mert a halk, nyugodt tempójú hangnemet (érvelést) meg sem hallja a másik fél. Persze maga a kiabáló kerül nevetséges szituba, amikor kiabál (vagy mondjuk úgy hevesebben beszél) és közben a gyerek/férj elfordul és elmegy (gyerek esetében bevágja az ajtót).
Valóban nem megoldás a kiabálás, de talán megvédi az anyát az infarktustól, hogy még jó sok évig ő ellenőrizze hogy ott van-e a fürdőruha vagy sem.
Teljesen egyetértek. A kiabálásnak nagyon nagy szerepe lehet a stresszciklus lezárásában. De csak akkor, ha tényleg működik és ordítozás után nem emészti magát az illető, habár egyáltalán nem építő konfliktuskezelési mód. A passzív-agresszív magatartást még ennél is kártékonyabbnak tartom, mert az nem csak a passzív félnek okoz elakadást ebben a stresszciklusban, hanem a másik félnek is. Asszertivitasra meg szerintem kb a Föld lakosságának 0,0003%-a képes, ami viszont valódi megoldás lehet akár ebben a szituációban is, csak hát, igen, ebben az esetben sem csak a fürdőruha volt a gond, hanem, hogy Louise múlt héten beteg volt, Nico egész héten túlórázott, anyukát meg cseszegeti az anyósa meg a munkáltatója, az előbbi azért, mert már megint vissza akar menni dolgozni, az utóbbi azért, hogy miért nem jött még vissza dolgozni.
TörlésJa én sem arról beszélek, amikor állandó kiabálás van. De szerintem ilyen esetben jobb a kiabálás mint pl a csendes megsemmisítő tekintet. De lehet ez egyéni dolog? Nem tudom.
TörlésAmúgy nem tudom egy ilyen helyzetben hogy lehet asszertivnek lenni?
A csendes, megsemmisítő tekintetet az én pasim észre sem venné, szerintem! :D
TörlésFella! Mégis miért nem?? A férfiak elvezetnek vállalatokat, űrhajót, országokat, de egy rohadt fürdőruhát nem tudnak a gyerekre ráadni, Ne már. Persze jóval könnyebb úgy tenni, mintha erre valamiért képtelenek lennének, és akkor mindent a nő csinál, és nekik meg marad a semmittevés. Amíg mindenki így áll a dolgokhoz a nőknek nagyon szar életük lesz. Vagy nem szülnek.
TörlésÉn mondjuk már azt sem értem miért külön kabinban volt a család. Vagy annyira kicsik a kabinok?
Igen - a tapasztalatom szerint - a férfiak (és a maszkulin típusú személyiségek, akármilyen bőrbe bújva) vállalatokat is pont így vezetnek. Folyamatosan van mögöttük valaki/valakik akik ezeket az apró dolgokat menedzselik helyettük, kvázi alájuk dolgoznak.
TörlésSok esetben (nem minden, hanem SOK) esetben a nők épp azért nem jutnak fel szervezetek tetejére (vagy nem lesznek sikeresek) mert ezeket a ki8s napi, piszlicsáré ügyeket sajátkezűleg menedzselik.
Én nem értek ezzel egyet, egyszerűen csak megtehetik, hogy ilyenek legyenek. Ha ez a Nico egyedül maradna hirtelen, akkor muszáj lenne neki ezekre figyelnie, és figyelne is rá. Csak most nem muszáj, és nem figyel.
TörlésDe Böbe, akkor szerinted mi a megoldás?
TörlésSamsara, nem tudom, csak durva "megoldást" tudok. :)) Otthagyni Nicot 2 hónapra egyedül a gyerekkel, aztán ha neki visít majd a kislány, mert nem tudnak uszodázni, akkor egy idő után figyelni fog. :))
TörlésSzerencsétlen nő nem a fürdőruha miatt kiabált, hanem mert már túlcsordult a pohár.
VálaszTörlésA legjobb, ha valaki lenyeli a pillanatban, addig amíg olyan dühös, hogy csak tombolni tudna, és később, amikor lehiggadt viccet tud gyártani belőle, kvázi kineveti a férjet a pipogyaságáért. Én azt vettem észre, hogy ez működni tud, mert a pasik a haverjaikkal is így kommunikálnak. Csak nagyon - nagyon nehéz, én ritkán is tudom elérni ezt a kommunikációs szintet.
VálaszTörlésAztán meg a humor is egy érzékeny topik, az én pasim ezt bírná és értené, mások nem biztos.
TörlésHú, én a lenyelésnek nagyon nem vagyok barátja... Csak gyűlik, gyűlik, amit lenyel az ember, aztán egyszer csak kirobban, és a másik jogosan hányja a szemére, hogy "de hát miért nem mondtad [akkor és ott]?"
TörlésNem is azt írtam, hogy örökre, hanem amíg lehiggad annyira, hogy nem habzik a szája! :D
TörlésLehet, hogy ez valakinek csak annyi, amíg 10-ig számol. Én olyan vagyok, hogy nagyon gyorsan robbanok, viszont hamar el is füstöl a láng. Az a célom, hogy az első robbanást lenyeljem, hogy már normális hangnemben tudjak megszólalni, mert én is azt vettem észre, mint Tamkó, hogy a kiabálásban MINDIG elveszik az igazság, mert a másik automatikusan kikapcsol/elbújik mentálisan és csak a hangerőt hallja meg, nem a mondanivalót. De meg kell mondjam, k* nehéz.
TörlésSzerintem a “lenyelt méreg” nagyon kártékony, főleg ha sokszor kell lenyeli. Hosszú távon pont olyan mérgező mintha valódi mérget nyelnénk.
TörlésSzerintem itt a lenyelés szótól mindenki rögtön megijedt, félreértitek, amit írok. 🌷
TörlésEnnek a házasságnak annyi.
VálaszTörlésSajnos én is ilyen vagyok. Tény hogy a kiabálás egyedül nekem segít hogy azt a borzasztó stresszt el tudjam viselni. A gyerekeknek pedig kifejezetten ártalmas a szüleit kiabálni hallani. Ennek ellenére nem osztom azt a véleményt hogy a kirohanások semmiségeken robbannak ki. Egy hétvégi délelőtti szórakozást nagyon el tud rontani egy ilyen és olyan kevés az olyan hétvége ahol együtt lehet a család. A másik pedig ha Nico folyton “elfelejti” amit a felesége mond neki vagy ker tőle, akkor feleség jogosan van a plafonon. Én már attól is dühbe gurulok hogy -mivel nálunk is sajnos az a tapasztalat hogy az van megcsinálva amit én saját kezűleg megcsináltam - én indulás előtt fel órán keresztül rohangászok mint pók a falon hogy mindent bepakoljak a férjem meg kedélyesen kortyolgat egy teát a lábát lógázva.
VálaszTörlésÉn arra lenné kíváncsi, hogy miért csak a férfiakat ekézzük? Én szörnyen szétszórt vagyok és remekül tudok fürdőruhákat otthon hagyni (a sajátomat is!). vagy ez mindig így van szerintetek, hogy az anyuka az összeszedett, szuper tervező, és az apuka a pipogya fráter, akire semmit nem lehet rábízni? :D hát nálunk ez biztosan nem így van, de velem szerencsére senki nem kiabál ezért.
VálaszTörlésSzerintem az ekézi a férfiakat egy ilyen történet kapcsán, akinek pont ez a tapasztalata a férfiakkal kapcsolatban.
TörlésSzerintem nem a feledékenységgel van baj, hanem pár pasinak azzal a hozzáállásával, hogy amikor a nők valamit kérnek a háztartással kapcsolatban, halkan és udvariasan, akkor automatikusan kikapcsol az agyuk és oda se figyelnek. Mondjuk eközben a férj valamit csinál (focit néz vagy a telefonját bújja - tudom, tudom, de nehéz eltalálni a pillanatot! :D). Amikor tétje van és sokadszorra történik, nagyon dühítő tud lenni, mert olyan, mintha nem érdekelné semmi őket a háztartással kapcsolatban (engem sem érdekelne, de magasabb az igényszintem sajnos!), és tudatosan ki is akarnák zárni a témát. Én úgy érzem, most tudok ezzel a hozzáállással együtt élni, többek között, mert szeretem a férjemet, de meg tudom érteni, hogy a gyerekes családokban ez iszonyatosan fárasztó.
TörlésPersze ismerek olyan pasikat is, akik jobban takarítanak a feleségüknél. Nálunk nem ez a helyzet, az én férjem olyan, mint Nico :))
Viszont a kiabálás - úgy látom - agresszorrá teszi a nőt, és az igazsága hitelét veszti.
Nem azzal van a baj, ha valaki szétszórt, akkor őt a másik fél így ismerte, szerette és fogadta el. Ha van gyerek ez a dolog persze felerősödik és több konfliktusforrást idézhet elő.
TörlésDe általában nem az a helyzet, hogy a pasi a saját dolgaiban is feledékeny, szétszórt, hanem az, hogy az egészet magasról szarja le (bocsánat), és valahogy mindig ezekre a dolgokra nem tud figyelni, azért, mert akkor legközelebb már nem is kéred meg rá, hanem magad csinálod, lásd Fella, akinek eszébe se jutna a pasiját kérni ilyenre.
Most mióta ezen egy napja gondolkozom, eszembe jutott, hogy dehát erre van is egy technika, úgy hívják, hogy 'erőszakmentes kommunikáció' (egy Marshall nevű fickó könyve alapján), amibe néha bele-beleolvastam az elmúlt évtizedben, de soha nem olvastam végig/sajátítottam el. Egyébként erre engem pont a férjem tanítgat öntudatlanul, mert én nem vele szemben szoktam tehetetlen kontrollvesztett dühöt érezni, hanem a szüleimmel szemben. Ő szokta mondani nekem, hogy először higgadjak le, mielőtt válaszolok nekik (és lehet, hogy ehhez napok kellenek és nem tíz másodperc) , és nyugodtan, asszertíven és udvariasan közöljem velük a szükségeimet és döntéseimet. Nagyon nehéz! :)
TörlésIgen nagyon nehéz. Ráadásul a szüleiddel nem élsz már együtt így talán a lehiggadás is könnyebb. Egyszerűen fogod magad és elmész vagy leteszed a telefont. Ezt egy férjjel ugye sokkal nehezebb megcsinálni főleg ha még gyerekek is vannak.
TörlésMIlonka: dehogy van mindig így! De hát ezt senki nem is mondta. :)
Törlés"[az erőszakmentes kommunikáció] úgy viszonyul a valósághoz, mint az isztambuli egyezmény doc file-ja az agyonvert élettárshoz."
Törléshttps://csakazolvassa.hu/2022/03/12/az-eroszakmentes-kommunikaciorol/
Érdemes elolvasni ezt a posztot a témában!
Alice - ok, köszi! Nekem egyebkent segített az a pár bekezdés/oldal, amit elolvastam a könyvből, de en eleve utalom a szektasodast es nem is vartam el, hogy az eletem gyökerestül megvaltozzon tőle. Azt talaltam jonak, hogy - amikor neha, ritkan - eszembe jutott, ravett arra, hogy ne altalanositsak, es probaljam objektiven meregetni a sajat mondanivalomat. Persze nem tudom, hogy ez a szovegek hatasa, vagy csak en vagyok.
TörlésA cikkirot mintha a PC-seg es a 'szepszavusag' bantana. Dehat nem jobb valoban a problemakat egyenesen, de nyugodtabb, szemelyeskedes nelkuli hangnem nelkul megbeszelni? Mondjuk ehhez nem kell konyv, csak józan ész - és ez persze nem is vonatkozik olyan problemakra, mint az agyonvert elettars, mivel én egy olyan cikk alatt emlitettem meg, mint Nico es a furdoruha.
Vera: kommentekből mégis az derül ki, hogy "férfira nem bíznék ilyet/sok férj/apa feljogosítva érzi magát" stb. Csak mondom, hogy bármelyik fél lehet szórakozott (mint nálunk), de olyan háztartásról is tudok, ahol az apukát várja meg a házimunka.
VálaszTörlésÉn abszolút kiabálás-ellenes vagyok, szerintem ez is egy indulatkezelési probléma, és meggyőződésem, hogy a kiabáló félnek dolgoznia kellene ezen. Szörnyű lehet elviselni annak is, akire irányul, és a gyerekeknek is. A poszt szerintem nagyon jól leírja, milyen értelmetlen, megalázó reakció (nekem kívülállóként is gyomorgörcsöm van tőle, már olvasva is), mondjuk a köztük lévő kapcsolatnak is tükröt tart. Én hosszú távon nem lennék hajlandó együtt élni olyan emberrel, aki rendszeresen ordítva áll bele konfliktusokba (valószínűleg azonnal kikérném magamnak).
Én pl kiabálós lettem. Nem voltam mindig az. De amikor azt vettem észre hogy két pici gyerek mellett a család szinte összes teendője, gondja baja és ezek megoldása az én nyakamba szakad, amikor a férjem a két síró gyerek mellett elmerengve képes nézni a Balatont és ha megkértem hogy pakolja össze a délelőtti sétához a hátizsákba a szükséges dolgokat akkor harmincadszorra is megkérdezte hogy mik kellenek bele akkor azért el tudta önteni a méreg az agyam mert nem hiszem hogy a főnöke is 30x mond el neki valamit mire megjegyzi. A kiabálás mindig a tehetetlen dühből ered. Amikor már úgy érzed hogy mindent megpróbálták de mégsem jutottál előre.
TörlésÉn is azt gondolom, hogy rohadt szerencsés ember, akinek még soha életében egyszer sem kellett felemelnie a hangját. Én ritkán szoktam, de akkor mindig nagyon is van oka, és sajnos, azt kell, hogy mondjam, hogy még hatásos is. Én sem értem miért nem lehet 100 halk, szépen kérés után kitakarítani a szobát, de hát valami miatt nem lehet, csak amikor már sírva kiabálok. :) Akkor viszont azonnal. :) És még puszit is kapok utána (kamaszok).
TörlésSamsara: haha, én is pont ezt szoktam mondani. A férjem képes repülőgépet vezetni, de nem tudja, hogyan kell beprogramozni a sütőt! Azt gyanítom, hogy NEM ÉRDEKLI A SÜTÉS :)))
TörlésDe viccet félretéve, tökéletesen értem, miről beszélsz.
Nekem is a kiabálás lett a reakcióm arra amikor teljesen a falnak beszélek. Sőt egy ideje a fal azt válaszolja hogy "bleblebleble", középső ujj felmutatásával kísérve (iskolai fejlődés eredménye).
TörlésÉs én büszke vagyok magamra mert elfojtom azt a zsigeri vágyat hogy egy akkora pofont keverjek le hogy a feje megremegjen. De ugyanakkor a világon semmi hatása nincs, azaz célt nem ér el.
Ugyanakkor a Férjemmel nem lehet kiabálni. Egyszerűen nem lehet. Ő egyébként az a típus, aki mondat közben (az én mondatom közben) feláll és kimegy a szobából.
Ezért neki emailt szoktam írni.
A gyereknek viszont még nem lehet, de már elgondolkodtam azon, hogy cetliket egy-egy szóval be fogok vetni.
Bár nem olvastam még ilyen jellegű megoldást senkitől.
Mi büszkék voltunk magunkra, h köztünk szinte soha hangos szó nem esett. Mert mi azt a stratégiát választottuk, hogy besöpörtük a problémákat a szőnyeg alá. Kb a 20. év végére
VálaszTörlésudvariasan helyrehozhatatlanul eltávolodtunk egymástól.
Az én kőrnyezetemben kizárólag a veszekedős, olykor ordibálós párok sikeresek együtt, és maradtak szerelmesek hosszú távon. Nagyszüleim, testvéremék, unokatestvérem, apukám és a párja.
Amint megfigyeltem, az olaszos csattanások itt a problémanak, a szitunak, az adott pillanatban felróható hibának szólnak, de soha nem általánosítanak, nem kérdőjeleződik meg a szeretet egy pillanatra sem. Ott helyben kimondják / kiadják / megbeszélik / elrendezik / ha tudják megoldják a problémát.
Majd túllépnek a szitun.
Újra keresem a párom, és remélem, majd sikerül okosabban csinálnom a dolgokat a jövőben. Én amúgy a kapcsolatban passzív-agresszív vagyok. Az életem más területein pedig azonnal harcosan és akár hangosan reagáló. Ki érti ezt? Pedig nem ezt a mintát láttam.
Boci
De hát ne csináljunk már úgy, mintha két lehetőség lenne az otthoni konfliktusok megoldására: az ordítozás és a problémák szőnyeg alá söprése. Másrészt szerintem az tartja a kiabálást validnak, aki ő maga így vezeti le a feszültséget, én olyat még nem hallottam, hogy 'anyu mindig ordibált velem, és ez tök jó volt így'. Vagy hát értitek, milyen lehet pl. Niconak lenni ebben a házasságban?
VálaszTörlésHaha, Ilonka, velünk allandoan kiabaltak gyerekkoromban, es minden velemenyt es kritikus eszrevetelt (a pozitivakat nem) azonnal es hangosan megosztottak egymassal a csaladban. Ezert en amellett vagyok, hogy legalabb öt - tíz perccel ezt a véleménynyílvánítást késleltetni kell :D, hogy legalább tudatosan adjuk át az üzenetet, a szavak teljes tudatában és felelősségével...
TörlésGyerekkoromban teljesen megdöbbentett, amikor rajottem, hogy vannak olyan szülők, akik inkább heteket/hónapokat némán duzzognak, de nem kiabálnak egymással. Lehet, hogy nekik a véleménynyílvánítást valóban előrébb kell hozni...:))
ja természetesen értem, hogy vannak családok, akik így csinálják, hasonló temperamentumúak, 'olaszosan' kiordítozzák magukat, majd mindenki megy a saját dolgára, és ez tök jó így nekik, és ha ezzel mindenki elégedett, akkor tök jó, bár én nem akarnék ilyen dinamikában élni. de pl a posztban említett szitu nem erről szól, ez egy tök egyoldalú, az én szememben rossz feszültséglevezetés, hiszen iszonyúan megalázó, és nem hinném, hogy bármilyen szempontból pozitívan befolyásolja az eseményeket, sem az adott pillanatban, sem a jövőre nézve - sőt.
Törlészenjebil, de nem hiszem, hogy csak kiabálni, vagy csendben duzzogni lehet.
TörlésHát nem, én is pont ezt írom...
TörlésEgyrészt nem tudjuk pontosan mi történt. Hányszor történt ez már meg, hogy Nico nem igazán figyelt arra ami történt. Lehet az anya már ezerszer mondta el türelemmel a dolgokat, és most valami elpattant benne, és kiabálni kezdett. Nyilván ez az ő tehetetlensége. UGyanakkor szerintem az is borzasztóan megalázó, hogy a másik fél semmibe veszi a kéréseidet és minden ilyen dolgot rád nyom.
TörlésKépzeld zenjebil az én Anyukámnak volt (sőt van) egy olyan hangneme, nyugodt, csöndes, kimért amikor az ember (gyerekként, gyerek) egyből tudja, hogy na itt a vége, innentől nincs kecmec meg kell tenni amit kért, stb.
TörlésÉs az egyik unokája, aki down-szindrómás, erre a hangra mondja azt rögtön, hogy "Nagymami ne kiabálj". Ezt a kiabáláshoz sehol sem fogható hangnemet az ő a kevéssé tanult, jobban ösztönös viselkedés értelmezése kiabálásként érzékeli.