Soha nem lehet elég korán kezdeni

 

– Mama, hány éves voltam, amikor kihánytam a céklát? – fordult hozzám a kanapén ülő Boni.

– Hát.. olyan három körül – számoltam ki.

– Oké, köszi – válaszolta, majd tovább írogatott.

***

Később megint fölnézett:

– Mama, hol is laknak a Mamilláék? Diófa utca huszonnégy? – emelte fel ismét a fejét

– Nem, huszonnyolc – javítottam.

– Ja, jó – felelte, és beletemetkezett a füzetébe.

***

– De mit csinálsz tulajdonképpen? – érdeklődtem, látván, hogy továbbra is fegyelmezetten körmöl valamit.

– Írom az önéletrajzomat!