Gyerekkoromban nem ünnepeltük a névnapokat, sőt: egyáltalán nem is tartottuk számon őket. Tudtam persze, hogy a jelenség (névnap) létezik, és hogy más családokban meg is emlékeznek róluk, de mi nem ilyen család voltunk. A névnapi köszöntés számomra olyasmi volt, mint amikor az ember vendégségbe megy valakihez, és még le se veszi a kabátját, de már megüti az idegen lakás ismeretlen szaga: fura, nem kellemetlen, mindazonáltal hihetetlen, hogy más emberek ebben élik le az életüket. Ilyen furaság volt továbbá olyan mondatokat hallani osztálytársnőim szájából mint: Ezt a keresztanyámtól kaptam névnapomra. Úgy a funkció (keresztanya), mint az alkalom (névnap) ismeretlen volt a mi családunkban: mi nem kaptunk névnapra semmit és nem voltunk megkeresztelve sem – talán ez utóbbi lehetett az oka az előbbinek.
Gyerekként sajnáltam a dolgot, mert így meg voltam fosztva mindattól a figyelemtől, ajándékoktól és sütiktől, ami egy ilyen névnapi köszöntés jelenthetett volna. De idővel annyira mélyen belémívodott ez a szokás (vagyis a szokás hiánya), hogy magamévá tettem a mögötte húzódó magyarázatokat: míg egy születésnap egyéni (tehát jogos) addig a névnap kollektív (tehát felesleges) ünnep. A születésnapon történik valami (egy évvel idősebb lesz az ember), a névnap semmit nem kommemorál, maximum azt, hogy valaki, valamikor önkényesen azt a napot összetársította egy utó(kereszt?)névvel. Aztán nekem bőven elég születésnapi dátumokat megjegyezni (adott esetben ajándékot vadászni rájuk), nincs szükségem névnapokkal terhelni a memóriámat. Arról a teljesen elképesztő hóbortról nem is beszélve, hogy vannak olyan különcök (Annák, Ágnesek, Katalinok stb.), akik a konvencionálisat a forradalmival vegyítve nem azon a napon ünneplik a névnapjukat, amikor a többség, hanem egy másik időpontban!
Mióta elköltöztem otthonról (azaz jó régen) a szüleim viszont elkezdték – ha nem is ünnepeli, de – nyilvántartani a rokonságba tartozók névnapját. Odáig fajult a dolog, hogy egy-egy ilyen nap előtt ma már figyelmeztető üzenetet küldenek nekem, hogy el ne felejtsem felköszönteni ezt vagy azt – ugyanis nekem, a szüleimől nem teljesen függetlenül (lásd fent) fogalmam sincs hogy mikor milyen névnap van. Boni francia nevének a magyar megfelelőjéről is minden évben megemlékeznek, holott a két név hangalakja egymástól tök eltérő és a franciák sem igen tartják számon ezeket a dolgokat (meg vajon a kalendárium megegyezik-e a két országban?).
Iszonyúan zavar, hogy a szüleim úgymond átálltak a másik oldalra, méghozzá szó nélkül. Nem volt róla előzetes megegyezés, tárgyalás vagy utólagos magyarázat. Tudom, úgy viselkedem, mintha a szüleim nem változtathatnák meg a véleményüket valamiről, vagy mintha ehhez legalábbis a beleegyezésemre lenne szükségük. De azt nézem rossz szemmel, hogy ők egyenesen úgy tesznek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne névnapot köszönteni. Mintha mindig is ezt tették volna. A rendszerváltás is kihozott ezt-azt bizonyos emberekből: kiből a busójárást, kiből a hanukát. Mindkettőt akkor találtam idegesítőnek, amikor az érintettek úgy viselkedtek, mintha világ életükben mást sem csináltak volna.
Azt is felrovom a szüleimnek, hogy szerintem gyakorlati okokból sem ünnepelték a névnapot: eggyel kevesebb macerát, ajándékot, kutyafülét jelentett. Engem meg ezáltal megfosztottak valamitől, ami színesíthette volna azokat a szürke 80'-as éveket és amire ma gondolhatnék úgy, mint zseniális hungarikum vagy szimpatikus szokás. Belémneveltek valamit, most meg kritizálnak a nevelésük eredményessége miatt – mindig elfelejtem a mamámat köszönteni a névnapján, ami amúgy az én névnapom is, de azt is mindig elfelejtem. De hát most már késő!
Engem is zavar(t) mikor a szüleim ilyen új szokásokkal úgy tettek mintha mindig is így lett volna. Nekik a (volt) sógorom hozott be pár dolgot amit (gondoltam én) kényszerből/udvariasságból átvettünk és legnagyobb meglepetésemre ezek azután is megmaradtak hogy a tesómék elváltak, merthogy "hát ez így szokás"
VálaszTörlésEgyébként nem is tudtam, hogy névnapot csak az ünnepel aki meg van keresztelve (ok tudom elvileg a nevet a keresztelőn adják) de szerintem a 80-as években Magyarország 80%-a nem lett megkeresztelve a névnap meg mégis szokás. Mi még az első - békebeli - munkahelyemen is ünnepeltük a kollégákkal. Pont hogy szülinap helyett, mert ugye hogy hány éves vagy az magánügy de a Katalin nap az "közügy".
VálaszTörlésIgen, a névnapozás jó ürügy volt egy kis közös dinomdánomra a munkahelyeken, és tényleg nem fügött össze a keresztelövel. Meg ugye az én idömben névadó ünnepség is volt még.
TörlésÉn meg vagyok keresztelve (a tesóm már nem - és én is minek?), nálunk sem tartottunk névnapokat, nálunk sem voltak keresztanyák, én sem tudtam, hogy az enyém ki, illetve én már tudom, de kötve hiszem, hogy az illető (amúgy az egyik nagynéném) még emlékezne rá, illetve hogy bármikor bármilyen fontosságot tulajdonított volna ennek a dolognak - illetve volt két nő a családban, akit viszont mindenki így nevezett, függetlenül attól, hogy kinek volt a keresztanyja - az egyik Keresztmami volt, az anyai nagyapám nővére, a másik Kemama, apai nagyanyám nővére.Keresztmami férjét Keresztapinak hívta mindenki, holott amikor Keresztmami keresztgyerekét kellett a szenteltvízzel belocsolni, akkor Keretapi még nem is volt a képben - vagyis keresztapává sem válhatott.
VálaszTörlésNalunk voltak olyan dolgok, amiket apukam ugy allitott be tini- es gyerekkoromban, mintha rettenetesen ciki es nevetseges lenne (= pl. a sminkelest es mindenfajta csajos szepsegapolast), aztan egy evtizeddel kesobb felhanytorgatta, hogy miert nem sminkelek. Most mar tudom, hogy tini koromban o se gondolta komolyan, csak nem akarta, hogy tul gyorsan nojunk fel. Viszont kesobb nagyon rosszul esett, hogy pont ilyenekkel traktal, kifejezetten arulasnak ereztem.
VálaszTörlésMegértem a felháborodásod :)
VálaszTörlésÉn úgy gondolok a névnapra, hogy az a távoli ismerősöknek, munkatársaknak egy lehetőség a boldog névnapozásra, figyelmességre, mert azt mindenki tudhatja, mikor van, míg a születésnap egy személyesebb dolog, amiről csak a közeli család és legjobb barátok tudnak (aztán jött a Facebook és ezt felborította).
Az ajándékra meg úgy, mint egy újabb ürügy az ajándékozásra a gyerekeknél, főleg ha valakinek mondjuk a szülinapja nagyon közel van a karácsonyhoz, akkor máskor is kaphasson ajándékot.
Én el szoktam felejteni, hogy névnapom van, úgyhogy nem venném a szívemre, ha valaki nem köszönt fel, és nem is tartom számon.
A svédeknél is van névnap, általában máskor mint nálunk, de vannak olyan (általában vallásos) nevek például Márton nap, Luca, Ádám, Éva amik ugyanakkor.
De ők maximum mondják hogy boldog névnapot, de általában még az sincs. Ajándék meg egyáltalán.
És náluk minden névnek egyetlen névnapja van, amit úgy tudtam meg, hogy láttam a naptárban, hogy a pasim apjának volt névnapja, és szóltam neki, majd hozzátettem, hogy "de lehet hogy nem ma ünnepli". Mire felvonta a szemöldökét, hogy mégis mikor ünnepelné, én meg mondtam, hogy nálunk vannak olyan nevek, amiknek többször van egy évben névnapja... Döbbenten nézett és kérdezte, hogy és karácsonyból hány van nálunk :)
Eléggé vallásellenes családban nöttem fel, de névnapokat mindig ünnepeltünk. Ezért fura volt, hogy Németo.ban a kutya se tartotta számon a névnapomat, csak a katolikus hittantanár kollega, mert ö ismerte fejböl a védöszenteket. Viszont talán az elmaradt köszöntést pótolandó elkezdtem tartani azt a német vagy katolikus szokást, hogy cseresznyeágat beviszek a szobába, ami karácsonyra állitólag kivirágzik. (sose virágzott ki :) Vagyis én is elkezdtem egy szokást, ami idegen volt. Itt mindig szó van erröl a népszokásról a rádióban, mintha közismert lenne, én soha nem hallottam erröl korábban, meg azt se, hogy mi mindennek a védöszentje ez a név.
VálaszTörlésIgen, valószínűleg nincs összefüggés a keresztelő és a névnapozás között, az én fejemben állt össze valahogy így. Névadásra engem is vittek a szüleim :)))
VálaszTörlésItt a franciák is csak az ismertebb nevekről emlékeznek meg, pl. Miklós (Nicolas).
Anszki, hány karácsony van nálunk :DDDD Amúgy a legtöbb francia számára a karácsony egynapos ünnep (25) a férjem MINDEN évben elcsodálkozik, h nálunk a 26-is karácsony (amúgy a mi megyénkben is, német hagyomány).
Zenjebil: emlékszem, írtad már, h apukád szigorú volt ebben. Kicsit megértem amúgy. A múlt héten láttam alsós tagozatos kislányokat a suli előtt sminkelni (gondolom otthon nem merték) és hát én is azt kérdeztem magamban, hogy hát hová sietnek??
Ella, nem mondod, és mik azok az új családi szokások?
Na, jelentkezem a másik oldalról, nálunk mindig volt névnapozás (nem vagyunk megkeresztelve), és gyerekként nyilván örültünk neki, de már kamaszként is inkább teher volt, felnőttként meg pláne.
VálaszTörlésHűha, nálunk nagyon az ellenkezője volt, a névnapom pont ugyanúgy ünnepelték a szüleim, mint a szülinapom. Volt torta meg minden más.
VálaszTörlésTalán ezért van az, hogy felnőttként iszonyatosan nyomasztanak a névnapok, nehogy elfelejtsen őket, nehogy valakit elfelejtsek.
(Egyébként a kislányom a névnapján született, kíváncsi vagyok, később hogyan kezeli.)
Nálunk nagy névnapozásokat csaptunk, én csak azt bántam, hogy dec.24-én van az enyém (+anyukámé), nem egy külön napon kaptam/kapom a plusz ajándékot :D A francia férjemnek meg csak nyűg, hogy a karácsonyi mizériában erre is gondoljon (amúgy nem szokott, simán elfelejti)...
VálaszTörlésVolt egy István nevű pasim régebben, na, ő dec. 21-én született, és nem esett jól neki, hogy karácsonykor egy füst alatt mindhárom alkalmat is letudta felé a családja...
VálaszTörlésNévnap: nemrég jöttem rá anyukámat látva, mi értelme van a névnapnak (mi nem adunk kötelezően ajándékot ilyenkor, csak ha épp találunk rá valami oda illőt): ilyenkor ő mindig fölhívja az adott ismerőst, és jót beszélgetnek (ő a saját névnapja után sokkal jobban ki is van virulva a telefonhívásai miatt). Azóta én is volt, hogy elsütöttem ezt a trükköt, hogy felhívtam a névnapost, akivel már rég beszéltünk, és nagyon jólesett képbe kerülni egymás életével kicsit! :)
Szóval nekem innentől jelent többet a névnap.
Sajnos mindig elfelejtettem a gyerekeim névnapját, ők viszont nem. Emiatt pár éve egyszer kényszerből azt találtam ki, hogy aznap fagyizni megyünk és ő választhat bármilyen hétvégi programot. Olyan jól sikerült, hogy azóta ez lett a család névnapi hagyománya (szerencsére mindanyiunknak tavasszal van a névnapja).
VálaszTörlés