2021. január 14., csütörtök

Szavak, kromoszómák

Ha az ember francia újságot olvas vagy francia rádióműsort hallgat, hamar szembesül az écrivaine vagy autrice szavakkal amelyek, ha jól emlékszem, még nem léteztek a kilencvenes években, amikor én tanultam franciául. Ez a két szó az író (écrivain, auteur) nőnemű változata, és minden magára valamit is adó, modern, feminista női író így hivatkozik magára. A női egyenjogúságot és a nemek közötti esélyegyenlőséget a zászlajára tűző küzdelem diadalmas eredménye ez; a nők nem elégednek meg holmi hímnemű szócskával hivatásuk megnevezésére, és a directrice, traductrice stb. mintájára létrehozták saját szavukat.

Magyarként pont fordítva gondolkodom, talán mert a magyar nyelv gondosan ügyel arra, hogy ahol csak lehet, titokban tartsa a nemeket. Én nem érzem fontosank, hogy elvitassam egy hivatás általános és semleges megnevezését a férfiaktól, és amikor megkérdezik a foglalkozásomat, inkább azt érezném sikernek, ha traducteurt mondhatnék, nem pedig traductrice-t (azaz a fordító hímnemű és nem nőnemű változatát). Egyáltalán nem gondolom, hogy szakmai kérdésekben fontos lenne tudni: nő vagyok-e vagy férfi, és furcsállom, hogy a francia íróknek ez ennyire számít.

A másik, nem is igazán nyelvi, hanem sokkal messzebbre vezető furcsaság a vérfertőzés szó (inceste). Ezt is talán a magyar nyelv miatt érzem oda nem illőnek (hiszen a magyarban benne van a vér), amikor olyan bűncselekményről van szó – mint a francia közéletben jelenleg nagy vihart kavaró ügyben – amikor a két ember rokon ugyan, de nem vérrokon. Mint a görög mitológiában vagy Racine drámájában: a nevelőszülő biológiailag nem rokona a gyereknek, akivel nemi kapcsolatot létesített. Szögezzük le: mivel gyerekről van szó (ebben a francia példában) a dolog így is, úgy is ocsmány, kimeríti a pedofília meg a nemi erőszak fogalmát, és tönkretette a szegény gyerek életét. De a vérfertőzéshez szükséges beteges hajlamot nem látom (érzem) az ügyben, csak egy despotikus, érinthetetlen közszereplő rettenetes egoizmusát, aki még azt is elhitte, hogy ezt megússza.

(ugyanitt: az unokatestvérek közötti házasságot, ami viszont nem tilos, baromi furának tartom)

24 megjegyzés:

  1. Erről nekem az jutott eszembe mennyire maskepp kezeli a muszlim vallas az orokbefogadast. Az arvakon es nelkulozokon valo gondoskodas minden vallasban fontos es a muszlim vallasban is lehet mas gyerekét otthon nevelni (felteve, hogy tisztaban van a sajat identitasaval es szarmazasi csaladnevevel), de ha egy csalad magahoz vesz egy gyereket, hogy gondoskodjon rola, az anyukanak ugyanugy kendőt kell viselnie a nevelt/örökbefogadott fia előtt (miutan az elerte a nemi erettseget vagy ha mar korabban észreveszik, hogy elidőzik a szeme a női bájakon), es a nevelt kislanynak (szintugy, nemi erettseg) a nevelő/örökbefogadó apja előtt, mert ugy gondoljak, hogy biologiailag lehetseges, hogy nemi kapcsolatuk legyen, ez nem verfertőzes; es akivel nem lenne vérfertőző egy kapcsolat, az előtt kendőt kell viselni. Mas tema, hogy ez milyen gáz lenne mar, es most nyilvan nem a pedofiliárol beszelek. Viszont az, hogy Woody Allen a felnőttkoru nevelt lanyaval kapcsolatot letesitett, az nem verfertőzes (fuggetlenul a sztori reszleteitől, ami ennel sokkal komplexebb,mert allitolag nem nevelte maga). Egyebkent nem ismerem a francia sztorit, de a leírtakbol valami hasonlo lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyebkent most ezt igy vegiggondolva, itt is santit pl az, hogy elvileg (azt hiszem) ha egy ferfi megnősül (a muszlim vallasban), az anyósanak mar nem kell elötte kendőt viselnie, mert az anyós örökre el van tiltva a vejétől (no comment), de akkor miért kell egy nőnek az örökbefogadott fia előtt kendőt viselnie. Mindegy, egyreszt nem ertek a teologiai kerdesekhez ennyire, masreszt csak azt akartam kihozni, hogy szerintem is ket kulonbozo dolog az etika es a vérfertőzés.

      Törlés
  2. Na igen, én is igy gondolom (etika vs. vérfertozés). Ha egy ferfi megeroszakolja a nevelt fiàt (a francia sztoriban) az felhaborito, vérlazito és embertelen. De aki a sajàt fiàt eroszakolja meg, az basszus, NEM NORMÀLIS!! (A férjem most teljesen kivan, hogy miért rangsorolok én itt ilyen kedélyesen :))) Ami fura, hogy az ujsagok mégis a « vérfertozés » cimszo alatt targyaljak az ugyet, hatàsvadàszat? A gyereknek (ma màr felnott ferfi - az egesz elete tonkrement) egyebként van vérszerinti apja is, szoval nem értem.

    Az örökbefogadàs érdekes ebben a dimenzioban, tényleg! Egy ilyen kontextusban inkabb érezném jogosnak a « vérfertozés » szot, mint itt a francia történetben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mondjuk azon is nagyon kiakadtam, hogy az igazi apja TUDTA, mi zajlik, mégsem tett semmit. Ha ez igaz.....

      Törlés
    2. De az apja csak a kétezres években tudta meg, én úgy olvastam. És a gyerekek kérésére nem perelte be Duhamelt.

      Nekem az ANYA fura, neki tudnia kellett már akkor is, amikor megtörtént. És végig a férjét védte, nem a fiát!

      Törlés
  3. Megragadom a lényeget, apukám szülei elsőfokú unokatestvérek voltak. Egész életemet abban a látens rettegésben töltöm, hogy milyen betegséget örököltem. Az, hogy a nagyapám ráadásul agydaganatban halt meg alig 50 évesen és előtte - mint "illik" - megbolondult, az már csak hab a tortán.
    Fel nem foghatom, hogy hogy engedhették ezt meg a szüleik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fella, én úgy tudom, hogy az elsőfoku unokatestverek kozotti hazassag statisztikailag nem okoz több betegseget, mint 40 felett szülni. Az más kérdés, hogy az se jó, ha annyira elterjedt, mint sok közel-keleti és ázsiai országban. Azért biztosan nem aggódnék, hogy egyszer előfordult a családban.

      Törlés
    2. Fella, nekem a saját anyám a másodunokatestvérem. Az egyik oldalról a dédanyám, másik oldalról a nagyanyám testvérek.
      A szüleim házasságát megpróbálták megakadályozni emiatt, semmi jó nem származott belőle.

      Annyi betegség, hajlam örökölhető családi kuszaságok nélkül is, alakulhat ki környezeti hatások miatt, én ezen nem aggódom.

      Törlés
    3. @by zenjebil: És 40 felett szültem! :-))

      Törlés
  4. Másik lényeg: magyarban is van, színésznő, tanárnő, igazgatóNŐ, titkárnő. Nem tudom mitől függ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van ilyen? Nem mondod :)))

      Törlés
    2. úgy értettem, hogy van színésznő de nincs szobrásznő. Ezért mondom hogy nem tudom mitől függ. Vagy van igazgatónő de nincs csoportvezetőnő. Én nem tudom miért.

      Törlés
    3. Szerintem benne van, hogy mennyi képviselője van a szakmának. Színésznő sok van, szobrászok máig többen vannak férfiak (talán, pontosan nem látok rá), igazgatónő az elnoiesedett oktatasunk miatt sok van, a csoportvezető talán azért egy újabb kifejezés, mint a többi.

      Törlés
    4. logikusnak tűnik, de nem húzható rá minden esetre. Például ma már sokkal több a női fordító, mint a férfi.

      Törlés
  5. "Egyáltalán nem gondolom, hogy szakmai kérdésekben fontos lenne tudni: nő vagyok-e vagy férfi, és furcsállom, hogy a francia írónőknek ez ennyire számít." Teljesen egyetértek. Én ezt pont arra vezetem vissza, hogy nekünk magyaroknak a nyelvi nemek hiánya miatt teljesen hiányzik ez a fajta gondolkodásunk, de milyen lehet úgy felnőni, hogy körülöttem MINDEN vagy férfi, vagy nő, élőlények, tárgyak, fogalmak, incl. foglalkozások, minden? Szerintem érthető az igényük a női megnevezésre.
    Nálunk egyébként az egyetemen állandóan megy erről egy véget nem érő vita a frankofónok között, mert női dékánunk van, és "írásban nem lehet la Doyenne, mert az rangidőst jelent", de szóban azért mindenki, aki franciául emlegeti, így hivatkozik rá.
    (Hanem a Madame le Doyen lenne a megoldás. Hát...)

    VálaszTörlés
  6. Valószínűleg nem "érzem" a sértést ezekben a minket körülvevő hím- vagy nőnemű szavakban, ahogy írod is. De ha van ilyen jellegű gondolkodás, akkor az miért nem sértő, hogy a HIBA szó nőnemű, míg a SIKER hímnemű? Vagy: a női orvosok miért nem vívták ki maguknak ugyanezt az "egyenjogúságot"? (a manapság megszólaló női orvosok, és rengeteg van, virológus, aneszteziológus, epidemiológis, gyerekorvos stb. mindegyike médecin, egyik sem doctoresse).

    És a nő mit szeretne, hogyan szólítsák az egyetemen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kérdés. Nekem eleve nonszensz, hogy élettelen dolgoknak neme legyen, de nekik meg gondolom a mi verziónk lenne életszerűtlen. Tényleg, Z mit mond erről? Furcsa neki, hogy a magyarban nincsen nyelvtani nem?

      Az én női nőgyógyászomat rendszeresen la docteur + vezetéknév-ként emlegetik az asszisztensek, recepciósok, stb., szóval ez a médecin/doctoresse nem igaz mindenhol - persze kérdés, hogy az itt beszélt francia mennyire reprezentatív...

      (A dékán_asszony_ nem francia, úgyhogy sztem nem tulajdonít neki jelentőséget... Nem tudom, mi a preferenciája.)

      Törlés
    2. A férjemnek a magyar főnevek semlegessége nem fura, inkább azt tartja elképzelhetetlennek, hogy a személyes névmásoknak ne legyen nemük.

      La docteurE akkor már, nem?

      Törlés
    3. Lehet, hogy docteure, leírva sose láttam. :)

      Törlés
  7. egyébként itthon is van egy feminista irányzat a képzőművészek között, akik nőművésznek hívják magukat az angol woman artist magyar megfelelőjeként, ők alkotóművészetük témájává emelik a női tapasztalatokat, ez van a fókuszban

    VálaszTörlés
  8. Köszi az infót! Most elolvastam róluk egy összefoglalót a neten, érdekes volt. Találtam benne egy kifejezést ("a nők belesétáltak a saját csapdájukba") amit nagyon ideillőnek érzek.

    VálaszTörlés
  9. Én értem az elméletet, hiszen ha a nyelv leképezi a valóságot, akkor jogos lenne, hogy a valós valóságot képezze le (hogy már nem csak férfiak lehetnek tanult emberek, fontos szakmákban). Biztos van erre valami pszicholingvisztikai elmélet. A probléma nem mai azért, én a '90-es évek második felében jártam francia szakra és már akkor is volt egy francia vendégelőadó, aki erről beszélt - én ott hallottam először, hogy ezt tematizálják. Persze néha akár nevetségesnek is tűnhet ez a szőrszálhasogatás, de állítsuk azzal párhuzamba, hogy pl. egy szőke nős viccet akár meg is hallgatnék életemben egyszer, de hogy az egész "szőke nős vicckultúra" mint olyan létezik, az eléggé jellemzi az általános kultúrát. Persze sokan vagyunk, akik ezzel kevésbé szembesülünk (meg mondjuk illedelmesen jó kis női szakmát választottunk, pl. nem informatikában vagy agysebészetben nyomolunk), szerencsénk van. De ettől még sok nő küzd azzal, hogy nem ismerik el az adott szakmában, aminek az elnevezés is egy leképeződése.
    Olaszországban az első női űrhajós, egy sokdiplomás, elképesztően okos nő csak külföldön képezhette magát, mert az űrkutatás itt a hadsereghez tartozik, ott pedig nőket nem vettek fel nagyon sokáig erre a szerepre. Így ez a most negyvenes nő külföldön tanult, és csak jóval később szerelt fel az olasz hadsereghez. Egyébként ez a "szakmai nemtévesztés" ritkán előfordul visszafelé is, 82 éves anyukám mondta a napokban, hogy a "fiú nővér" ment hozzá (azaz ápoló, de neki az ápolónő =nővér, ez meg férfi volt). Elég furán is hangzott, pedig nyelvtanilag ugye ez ugyanaz a problematika.

    VálaszTörlés
  10. Igen, francia füllel biztos van értelme annak, hogy létrehoznak egy nőnemű szót az írói (vagy más) foglalkozásra, de magyar füllel nem hangzik annyira fontosnak, sőt, én inkább kontraproduktívnak érzem. A szőkenős kultúrától sztem nagyon messze áll az, hogy bizonyos foglalkozásokra csak hímnemű változat létezett, abusolút nem látom a párhuzamot, akkor inkább az űrhajósNŐ :))) jó hasonlat sztem.

    Fiú nővér, de érdekes :))) ("műanyag üveg"!)

    VálaszTörlés
  11. Amikor Isztambulban éltünk és törökül tanultunk, meglepődve vettem észre a sok hasonlóságot a magyar és a török nyelv között. Pl. azt, hogy a főneveknek szinén nincs nemük és hogy a birtokviszonyt is hasonlóképpen fejezik ki, s a birtokos névmások előjönnek az igeragozásban is! Sőt, azt is, hogy ha egy szám (vagy "sok", "több" stb) jelzi, hogy egynél többről van szó, már nem kell a főnevet is többes számba tenni... A franciáknak mindez nehezebb volt, mint nekem...

    VálaszTörlés