2018. július 9., hétfő

Nyaralók


Egy rémes utazást követően megérkeztünk a nyaralási célállomásunkra. Boni a babakori szokásain is túltéve szörnyen viselkedett az úton (ki akart jönni, amikor megálltunk pisilni, akkor meg pont az autóban szeretett volna maradni, ki-bekapcsolgatta a DVD-lejátszóját, unatkozott, be nem állt a szája), nekem meg annyira fájt a nyakam, hogy nem tudtam fordítani. Ráadásul kétszer is eltévedtünk, ami a GPS-ek és a mobiltelefonok korában eléggé hihetetlen teljesítmény.

Azóta próbáljuk felvenni a nyaraló életstílust, egyelőre döcögősen megy. Be kellett vásárolnunk, ki kellett takarítani a bérelt házikót, miközben egy urbánus naív irodistához méltóan sikerült az első napon baromira leégnem.

6 megjegyzés:

  1. Jó lesz az! A rajz szuper, próbálj meg nem nagyon rágörcsölni:)

    VálaszTörlés
  2. Rajzolja sokat, zárd ki a külvilágot :)

    VálaszTörlés
  3. Bocsánat, egy kis okoskodás 🙂: Nekünk utazáshoz tök jól bejöttek a hangoskönyvek. A Dvd-t vhogy senki nem bírja kocsiban, figyelni kell, rázkódik, mindegyik gyerek csak nyűgös lesz tőle. Viszont a meselemezeket lehet csak úgy bebambulva hallgatni, és iszonyúan jók vannak Mácsai, Für Anikó, Hernádi Judit, tényleg felnőttnek is élvezhető! (kivéve mondjuk a Pogány Juditos Pom-pom, nekem az ő hangjától feláll a szőr a hátamon - de van Rudolf Péterrel is 🙂)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekunk is! Csak alig talalok, te hol veszed oket?

      Törlés
  4. Mikor félig elolvastam egybôl a Pogany Juditos Pompom jutott eszembe, en imadom :))
    A masik megunhatatlan kedvenc a gyerekeknek a Halasz Juditos Varazsfuvola. YouTubeon szoktuk hallgatni

    VálaszTörlés
  5. Koszonjuk, kipróbáljuk!! Budapesten meg fogom nézni a kinalatot!

    VálaszTörlés