Ma délelőtt a hajóállomáson bénáztunk a tűző napon. Odafordultam a legmagyarabbnak kinéző nőhöz, és megkérdeztem tőle:
- Elnézést, megmondaná, hogy...
A nő, mintha aznap már huszan kérdezték volna tőle ugyanazt, rámnézett a napszemüvege fölött (pontosabban rámlövellt egy undok tekintetet) és ellentmondást nem tűrő hangon letorkolt:
- Már jön!!!
Döbbenten néztem rá... végig sem hallgatta a kérdésemet! Jön, az OK, de merre megy? Ki lehet-e szállni a Rómain? Kell-e előre jegyet váltani, vagy lehet a hajón? Ezek közül bármelyik kérdést feltehettem volna, de még a pontos időt is megkérdezhettem volna, mert a neten talált menetrend nem stimmelt a kifüggesztettel. Nem is tudtam megállni, hogy ne jegyezzem meg:
- De hát azt sem tudja, mit akartam kérdezni!
Erre ő, ingerülten:
- De én csak erre tudok válaszolni!!!
Ebben maradtunk. Ki tudtunk szállni a Rómain.
Kb. úgy nézhettél rá, mint én a kis bódéjában trónoló képeslap árusra a 70-es évek Leningrádjában, amikor szinte minden hiánycikk volt... Rámutatok egypár képeslapra, melyek tűrhetőknek tűntek: " Ezekből kérek!" Ő is a csomagra bök: "Ezekből? Ezekből NINCS!" Megnémultam a meglepetéstől.
VálaszTörlésNem mondod :-DDD
VálaszTörlésEzt a szót sem ismerik mar a mai gyerekek: hiánycikk :)