Minden nap gyereknap

A mi “rendes”, azaz otthoni hétköznapjaink nagyon is kiszámíthatóak, megtervezettek, előre láthatóak, hiszen a munka és az ovi ritmusában élünk. Ha azok a napokat egy ódon, szabályos román kori kolostorhoz hasonlítanám, akkor a Magyarországon töltött idő viszont olyan, mint egy arannyal dúsan díszített, domborművekkel és szobrokkal gazdagon ellátott, bonyolult mintázatú üvegablakokkal ékesített, csigalépcsős, száztornyos, mennyezetfreskós spanyolországi katedrális.

Nem csoda, hogy Boni 17 órára általában teljesen megkergül; minden nap más, néha több programot találunk ki neki, de ezt úgy kell elképzelni, hogy számára még a villamosozás is iszonyú nagy buli. És akkor még nem szóltam az éttermekről, a bábszínházról, a különféle játszóterekről, az unokatesókról, a kiállításról, a Túró Rudi-dömpingről, a szüleim kutyájáról, a slaggal locsolásról, a papám szerszámos sufnijáról... és még nem voltunk az állatkertben, a gyerekvasúton, uszodában, koncerten és a zenélő szökőkútnál! Azt figyeltem meg, hogy minden este eljátsza az aznapi történéseket, valószínűleg így feldolgozván a sok új helyszín, szereplő, íz, illat és esemény kiváltotta ingereket.

Szóval nagyon jól érezzük magunkat, és az éghajlatváltozás szempontjából bármilyen félelmetes is legyen ez a korai nyár (mert az), nagyon élvezzük. Főleg, amikor ezt láttam pl ma a telómon: