2016. július 22., péntek

Menni Dubapest!

Hegyeshalom után egy kicsivel – azaz már majdnem itthon voltunk - lerobbant az autónk.  Az összes piros gomb szép sorban kigyulladt: először akkumlátorhibát jelzett a gép, aztán a szervókormány mondta fel a szolgálatot, majd az autó lelassult 80 km/órára. Ezek után a klíma kapcsolódott ki (cserébe viszont bekapcsolt az ablaktörlő), és amikor már csak 60-nal mentünk, és én pánikolva kaptam magamra a sárga mellényt – na akkor tért le Z. az autópályáról. Még el tudtunk gurulni a legközelebbi város ipari zónájáig, ahol egy hoteltől nem messze végképp feladta a kocsi a küzdelmet, és megállt.

Ekkor kezdődött az egymás felelősségének firtatásával egybekötött, veszekedéssel tarkított kínszenvedés, ahol még a „válás” szó is elhangzott és ahol volt egy olyan drámai jelenet is, hogy bőröndökkel a kezemben sírtam az út szélén.

Először is bemenekültünk a szállodába, ahol már nem volt konyhai kiszolgálás, viszont tudtunk venni vizet. Nagyon fura hely volt: csak pasi vendéget láttunk, akiket Z. gyanakodva méregetett, majd jelentősségteljesen odasúgta nekem, hogy szerinte ezek mind maffiózók és hogy ez egy veszélyes hely. Oké, hát nem finom francia úriemberek voltak, az tény, meg az is igaz, hogy Z. nincs hozzászokva a papucs-bernuda-mobitelefon szenthármasságához, de valójában semmi gond nem volt a szállással.  A pasik pacalt, vagy valami hasonló kaját főzhettek a szobájukban, mert forró lábosokkal megrakodva jöttek-mentek a hotel éttermén keresztül, ahol letáboroztunk.

Bonikámnak odaadtuk a maradék kekszet vacsora gyanánt, Z.berendezte rögtönzött irodáját, és felválltva hívta a biztosítót, a garázst és a márkaszervizt. Már este volt, mire megérkezett az autómentő. Mind a hárman kiloholtunk a kocsihoz, és akkor keződött a bénázás: én tolmácsoltam a pasi és Z. között, akik viszont angolul is próbáltak kommunikálni, közben pedig telefonon tartottuk a kapcsolatot a biztosítóval (magyarul), aki hol velem, hol pedig az autómentős sráccal akart beszélni: egymásnak adtuk a telefont és mindenki egyszerre beszélt, három különböző nyelven, miközben Bonikám mindenképpen az útra akart kiszaladni vagy az autómentőt akarta közelről tanulmányozni. Én nem tudom, miért bonyolítjuk ennyire túl az életünket. Biztos vagyok benne, hogy mások csak aláfirkantanak egy papírt, és már meg is van oldva a dolog. Mi meg egyszerűen nem tudtuk eldönteni, hogy hová vontassák el az autót, hol aludjunk, hogyan és mikor menjünk haza. 

A biztosító azt ajánlotta, hogy menjünk el az autómentővel, ők szállodát is üzemeltetnek, két légy egy csapásra. Z. hajlott is volna erre a megoldásra, de az autómentőben nem volt gyerekülés, én pedig soha, semmilyen körülmények között nem ültetném be Bonit anélkül. Ezen vesztünk össze: elegem lett, hogy nekem minden kis hülye szabályát be kell tartanom, ő pedig nem veszi figyelembe az én rigolyámat – bár őszintén megvallva, szerintem ez igenis jogos félelem, nem akarom egy életen át bánni, hogy babaülés nélkül ültettem be az autóba, legyen az akármilyen kis távolság.

Úgyhogy végülis kivettük az összes cuccunkat az autóból (de nem ám három bőröndünk volt, hanem három bőrönd PLUSZ kiszacskó, plusz nagyzacskó, plusz szennyeszsák, nesszeszerek és további hátizsákok és társaik. Én Bonival és zacskókkal megrakodva visszacipekedtem a szállodába – ahol, mint Z. teátrálisan kijelentette: nem fog  engem egyedül hagyni a gyerekkel! Még ki tudja mi történhet! – Z. pedig az összes többi csomagot utánunk hozta, százméterenként előre- és hártaszaladva, mert egyszerre az összeset nem lehetett fölvenni.

Itt megint ránk jellemző félreszervezés történt, és hadd mondjam el előre: megint nekem lett igazam. Amint beértünk Bonival a szállodába (akkor már 22 óra volt), kivettem egy szobát, ahová becuccoltunk és ami tényleg nem volt egy luxuslakosztály. Na de kit érdekelt, akkor már második napja úton voltunk, és rég otthon kellett volna lennünk. Z. viszont mindeközben kontaktált a biztosítóval, és lebeszélt velük egy taxit meg valami szuperszállodát a városközpontban. Mikor meglátta az általam kivett szobát (pl. nem volt törölköző) meg akart győzni, hogy menjünk át a másik szállodába, és miután ez nem sikerült, negyed óráig próbáltuk hívni a biztosítót, hogy mondja le a taxit. Nem vették fel a telefont, mi pedig reggel a recepcióstól megtudtuk, hogy nem is jött semmiféle taxi: azaz hiába vártunk volna a százezer csomagunkkal és egy álmos gyerekkel a hotel előtt a szélben, éjszaka...

Na de száz szónak is egy a vége: másnap reggel megelégeltem a bénázást és elfogadtam a sógorom felajánlását, hogy lejön értünk kocsival, hazavisz minket és Bonit (babaülésben), Z. pedig majd visszavonatozik a héten, hogy átvegye a kocsit. Mire Tamás (akit egyébként csak fél éve ismerünk!) reggelire odaért, hívtak az autószerelőtől: kész lett a kocsi. 

19 megjegyzés:

  1. Huhh, szegények micsoda út! Vészhelyzetben Ti sem vagytok hidegvérűek, ugye? Mi sem. Velünk is mindig történik valami, csak az a gond ezzel, hogy rányomja a bélyegét ezzel a kirándulásra. Nálatok nem? Gyerekülés: én ott adtam fel az elvemet ezzel kapcsolatban, mikor külföldön taxiznunk kellett, nem volt bérautónk, és ott ugye nincs gyerekülés. Az ölemben fogtam mindig a kisfiamat, eloszor fura volt aztán megszoktam.

    VálaszTörlés
  2. Szinte làttalak benneteket (ismeretlenül is!), mint valami filmben!

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. muszáj volt törölnöm, mert külön írtam az igekötőt és az igét - és ez valószínűleg a vég vegyjele, de legalábbis nem lesz szerencséje annak, aki ilyesmit elolvas és nem köp a háta mögé háromszor

      Törlés
  4. gyerekkel lerobbanni, egy rémálom :(
    2 hónapja mi is átéltük, 4 kisgyerekkel az m3-as autópálya szélén a 40 fokos tűző napon 2 órán át vártuk a segítséget. nem volt kelelmes emlék :(

    VálaszTörlés
  5. Martine, ertelek, igekotot igétol kulonirni nalam is Halalos Bun... :)) a hivatkozott konyvet meg kamaszkoromban olvastam, legalabbis az egyiket.

    Huu, Anita, remes lehetett! En is azt hajtogattam egyebkent, hogy mindez semmiseg, oruljunk, h baleset elkul megusztuk az utat. Pont akkor volt a nizzai terrortamadas, az ember atertekeli a dolgokat...

    Lovely, neeem, tenyleg nem vagyunk hidegvéruek, egyre inkabb nem...

    VálaszTörlés
  6. Kívánom, hogy az út hátralevő része eseménymentes legyen! Hogy a lényegre reagaljak, a gyerekulest miért nem vetted ki a saját autókból és tetted át az autómentőbe?

    VálaszTörlés
  7. Mert nem lehetett!! Azt a babaulest nagyon nehez kivenni, a mi ket kocsink kozott sem szoktuk transzferalni, annyira bonyolult. Ugy vettuk meg, hogy allitolag az volt a legbiztonsagosabb babaules a piacon. (Ja es azt hiszem, csak 2 elso ules volt az autosulesben)

    Koszi, Merylla! Az ut hatralevo resze jo volt. A nyaralas viszont idaig nem a l egfenyesebb...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen lerobbanàst nagyon àtérzem, mióta Houston egyik kifejezetten rossz környékén leàllt a kocsink az út közepén, meghalt a légkondi is (ez fontos informàció: egy csomószor volt sötétben este tízkor is pàràs 38 fok), a gyerekek ordítva zokogtak az üléseikbe kötve, Marci meg elment egy vadidegennel(!!frankón beült a kocsijàba! - utólag ezt teljes agyrémként értékelem) vmi alkatrészt szerezni. Végül hazataxiztunk gyerekülés nélkül(!!), élve. Én taxiutat még nem élveztem annyira mint akkor:)) - szóval együtt érzek, na.

      Törlés
  8. azért ez gyerek nélkül is kálvária, na de gyerekkel. Tetszik, ahogy a tragédia tragikomédia lesz a kezeid között:)

    VálaszTörlés
  9. Pont ilyenek miatt félek elindulni gyerekkel, szerintem mi 10 évig úgy leszünk hogy a Férjem egyedül nyaral mi meg otthon maradunk a megszokottban.
    Azt a szállodát este, nagyon átérzem. Én is megijedtem volna!
    Viszont hogy megragadjam a lényeget, akkor ezek szerint a tesódék össze is házasodtak!
    Milyen a kisbaba??

    VálaszTörlés
  10. Hurrá, nyaralunk! Remélem, hogy most már békés láblógatás van, vagy valami olyasmi:)

    VálaszTörlés
  11. Es miert nem repultök? (Nekem hanyos gyerekeim vannak,meg 2500 km meg nekem is sok lenne autoban.)

    VálaszTörlés
  12. Ella, őszinten megvallva (de pssssszt...!) gyerekkel nyaralni melós. Nekünk a májusi volt az első olyan utunk (Genfbe), hogy csak az kárpólt a sok pakolásért, cipekedésért, máshol furdetésért-pelenkazasert, hogy Boni is élvezte. De az első 2 évben az ember magat csak szívatja... Az étterem dettó, de azt még agyerekek sem élvezik, úgyhogy mi már nem is járunk.

    A szállodától kicsit sem ijedtem meg :) a férjem parázott.

    A kisbaba gyönyörű!!! El is felejtettem, milyen pici egy újszülőtt :) és nem hazasodtak ossze, de tudod, nalam ez huszadrangú mellékes részletkérdés :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj nálam is az, mi 6 év után házasodtunk össze (úgy hogy 1 esküvőt már lemondtunk az én üzleti utam miatt) és mikor végül összeházasodtunk az ismerőseink nem értették mert mindig úgy hivatkoztunk egymásra hogy a Férjem a Feleségem.
      De mindenesetre ha a sógorodnak hívod akkor a lényeg hogy végülis igazán együtt vannak azért ennek örülök, merthogy korábban írtad hogy a tesód nem házas gyerekes életet képzelt el magának.
      Igen mi is egyszer voltunk étteremben de nem kívánkozom újra. Nekem a Férjem viszont állandóan hosszú hétvégés helyeket nézeget hogy menjünk már el valahova "pihenni" és nem érti meg hogy ez nem lesz pihenés (legalábbis nekem tutira nem).

      Törlés
  13. Kecs, hat eloszor is pont az autosülés miatt. Nekunk itt mindenkeppen kell kocsi Mo-on, es nem akarjuk barmilyen szedett-vedett autosülésbe betenni. Es masodszor pedig a csomagok száma miatt...

    Éva, jaj, nem láblógatás, hanem rohanás egyik helyről a masikra..! Valamit tuti rosszul csinálunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyaralni nem hazajar az ember es ha mar igen, akkor nem arulja el senkinek. Az en otthonleteimrol nem tud senki, csak az, akihez megyek (legszukebb csalad es legjobbbaratno).
      Aki egyeb engem akar igazan, az idejon. Pont ugyanannyiba kerul onnan ide, mint innn oda :P

      Törlés
  14. En ettol mindig felek, hogy az auto feladja valahol, ha hosszu utra indulunk. Kemeny lehetett.

    VálaszTörlés
  15. a gyerekülés nálunk a férjem rigolyája, amit igyekszem tiszteletben tartani, mert nekem már volt egy nagyon súlyos autóbalesetem, szóval alapvetően magam miatt is folyton parázom. viszont amikor egyszer úgy jött ki, hogy muszáj volt elvinnie az autót, és én csak busszal tudtam volna elvinni a gyereket valahová, de nem akart elengedni minket, mert a buszon nincs gyerekülés akkor azért beintettem neki, hogy elmegy a... :)

    VálaszTörlés