Babzsák

Ma láttam a kis eszkimónkat! Tegnap felhívott Erik, hogy pénteken mégsem ér rá, jöjjek egy nappal hamarabb ultrahangra. Megdobbant a szívem: persze örültem, hogy egy nappal megrövidül a bizonytalanság, ugyanakkor tudtam, hogy Z. csütörtökön nem tud majd velem jönni. Úgyhogy egyedül mentem, taxival, mint valami grófné, és egyedül voltam akkor is, amikor a doki felém fordította a képernyőt, rajta egy fekete felhővel 10 mm-es petezsákkal. Erik szerint a mérete és az elhelyezkedése megfelelő, és igazából nem is tudott mást mondani, én meg nem is tudtam mást kérdezni, annyira egyértelműen, ugyanakkor rejtélyesen feketéllett az a pötty a monitoron.

Nagyon megnyugodtam. Az utóbbi napokban kezdtem azt képzelni megint, hogy az egészet csak álmodom, vagy hogy mindennek vége, mielőtt még bármi elkezdődhetett volna.

Egészen picit (és tényleg csak pár másodpercig) viszont csalódott is voltam, be kell hogy valljam. Noha egy hete kizárólag egyes számban beszélünk róla, minden szavunk akörül forgott, amit nem mondtunk ki: a pakliban az is benne volt (legyen ennek bármilyen kicsi is a valószínűsége), hogy mindkét embrió megtapad. Persze rég rájöttem már, hogy a veszélyes ikerterhesség nem nekem való mulatság, volt, hogy fogyatékos ikrekről álmodtam... Ami miatt viszont nem tudtam elhessegetni a gondolatot, az a két vérvétel volt. Amikor az Ez pozitív! mondat után még a könnyeimmel küszködve sikerült megkérdeznem, hogy mennyi???, a telefon végén a nő azt mondta: 597. Rögtön arra gondoltam, hogy ez valami más mértékegység lehet, mert eddig 50 körüli értékekről hallottam. Másnap Mimivel találkoztam, aki megkérdezte, hogy a szám három jegyű volt-e, mert ha igen, akkor minden oké, és akkor mégiscsak belefészkelte magát a gondolataim közé ez a dolog. Icipicit visszaolvastam pár blogot (száradjon le a kezem), amelyekből kiderült, hogy a 15. napon az 597 elég magas. Három nap múlva, ha a kétnapi megduplázódást vesszük alapul, a hcg tökéletes volt: 1970.

De aztán elkezdődött ez a barnázás, ami egyébként inkább bézsezés, és lehet, hogy az történt, hogy az egyik kis babzsák lemaradt volna..? Mindenesetre Z. duplán megkönnyebbült ma és én sem vagyok kevésbé boldog: egy egészséges, megfelelő súlyú kisbaba novemberben, nos, hát mi lehet ennél szebb??