A mi embrióink, az ő embrióik...

Avagy madarat tolláról, fogamzási idegbajost tudatalattijáról

Egészen idáig nem nagyon gondoltam az embriókra. Azt hittem, ez a közönynek és a pesszimizmusnak a jele. Még örültem is, hogy a párizsi csipetcsapatos hétvége milyen jó lesz, ha ennyire ki tudom kapcsolni magamban az izgulást. Legalább nem az fog a fejemben járni folyamatosan, hogy élnek vagy halnak odabent a lények, gondoltam. Vasárnap délután Bellával és egy közös ismerősünkkel teáztunk, a beszélgetés a lombikra terelődött. A lányok a lombik és az ikerszülés összefüggését taglalták („Hát lombikból ikrek szoktak lenni!”). Éreztem, hogy a téma kellemetlen, mert érintve vagyok, a talaj ingoványos, mert nem comingoutoltam, de még ebben a pillanatban sem gondoltam a két sejtcsomóra, amit pár nappal azelőtt ültettek belém. Mintha meg sem történt volna. Ma viszont rájöttem, hogy igazából ez a hozzáállás volt az optimista és bizakodó.

Éjjel teljesen váratlanul azt álmodtam, hogy a nőgyógyászok atyaúristenénél (aki álmomban a saját unokatesóm volt)(??) jártunk konzultáción, aki megvizsgálta és kielemezte az embrióinkat és azt a következményt vonta le, hogy nekünk soha nem lehet gyerekünk. Erre rémülten felébredtem, és képtelen voltam visszaaludni. Addig agyaltam, amíg rájöttem valamire. Pénteken a transzfer közben ugyanis megkérdeztem, milyen minőségűek a felolvasztott embriók, mire Dr. Varsányiné odavetette (odavakkantotta): – Közepesek. (szó szerint: moyens) Ezt nem is írtam le a múltkor, mert legszívesebben rögtön elfelejtettem volna. Utána az étteremben meg is beszéltük Z.-vel, hogy lehet, hogy ez nem jelent semmit, hiszen a lányának két B. kategóriás embrióból lettek cuki ikrei (a többi nyolc zigótát meg le sem lehetett fagyasztani).

De ma hajnalban hirtelen belémnyilalt a felismerés: míg Caroline embriói esetleg azért voltak bések, mert nem fejlődtek elég gyorsan, a mieink lehet, hogy azért közepesek, mert nem eléggé kompaktak, vagy kezdenek leválni belőlük kis részecskék stb. Ezt meg már nem lehet nagyon behozni. Utána még az ágyban végiggondoltam a moyen szó összes lehetséges fordítását, értelmezését és jelentésárnyalatát, majd nagy nehezen újra elaludtam.

Szóval most vagyok pesszimista és borúlátó. Egyébként nem is értem miért várja el tőlem mindenki (Z.-vel az élén), hogy ötödszörre is (az inszeminációkat és a spontán próbálkozásokat nem beleszámítva) kicsattanjak a derűtől. Ha így tennék minden egyes alkalommal, mára már simán idegbeteg lennék az örökös kudarcoktól

Ma reggel Librarycat átküldött egy cikket arról, hogy a stressz nem befolyásolja a teherbeesést. A link soha jobbkor nem jöhetett volna, mert már megint kezdett bűntudatom lenni az álom, a hajnali ágyban forgolódás, a pesszimizmus, egyszóval a rágörcsölés miatt.